Bejelentés

Sziasztok! (nem hiszem, hogy túl sok ember figyeli a blogot, de aki igen annak sziasztok)
Nem szeretnék magyarázkodni arról, hogy miért nincs itt semmi élet, ezért csak annyit mondok, hogy a sztori határozatlan ideig szünetel, de helyette - és itt jön a lényeg - új blogot kezdtem This Love címmel amit megtalálhattok itt. Ha unatkoztok/ túl sok a szabadidőtök nézzetek be. A történet egy egyszerű love story, de nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem írni/írom szóval ha van kedvetej olvassátok el.
Remélhetőleg még jelentkezem itt is.

2 év¡!¡

Szóval őszinte leszek, és elmondom, hogy egy résszel akartam megünnepelni ezt az évfordulót, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Még órákon át tudnék magyarázkodni, de egy: nincs sok időm jelen pillanatban, kettő: senki nem kíváncsi rá.  Nincsenek szavak amik kefejezhetnék azt a hálát, amit érzek. 2 éve kezdtem el írni ami -lássuk be- az én szemszögemből rengeteg idő. Azóta 21000 ember olvasta/látogatta meg a blogot, és mindenkinek hihetetlenül hálás vagyok. Egy embernek kifejezetten köszönöm, -remélem tudja, ki az- mert az ő inspirálása, és hatalmas segítsége nélkül nem lennék itt.
Őszintén köszönöm,  hogy egyáltalán valaki olvassa a történetet, és remélem a továbbiakban is olvasni fogjátok.
Mégegyszer köszönöm -szóismétlés- az elmúlt két évet.

103.rész

A dolgot valószínűleg ott ronthattam el, amikor beszámoltam Lanának az eljegyzésről. Barátnőm közölte, megszervezi nekünk a ceremóniát. Azonban, mi semmiféle ünnepséget nem akartunk. Anyakönyvvezető, és ennyi.
- Nem, nem lesz buli. - jelentettem ki a telefonon keresztül, úton a reptér felé.
- Egyszer házasodik az ember. - győzködött Lana továbbra is.
- Ez a második esküvőnk, és egyetértünk abban, hogy nem akarunk semmi különöset. - ellenkeztem, miközben Germannal összekulcsoltam ujjainkat.
- Drágám úgy tűnik nem érted. Én megrendezem azt a partit, ha kell elrabollak, és úgy cipellek oda, de akkor is ott leszel. - mondta határozottan.
- Nem leszek valami hatalmas, fehér ruhában, nem lesznek koszorúslányok, és csak ünneplés lehet, nem ceremónia. Technikailag már házasok vagyunk, szóval nem értem, mire ez a felhajtás. - sóhajtottam. Két napja elmentünk Mayával együtt a Buenos Aires-i városházára, és az anyakönyvvezető összeadott minket. Utána hármasban megebédeltük, és le is rendeztük a dolgot.
- Angeles Carrara, te meg mertél házasodni nélkülem? - kérdezte Lana felháborodva.
- Mondtam, hogy nem fogunk sokat várni. - érveltem, remélve, barátnőm megbocsát.
- Komolyan kinyírlak. - közölte nemes egyszerűséggel.
- Én is imádlak. - válaszoltam nevetve.
- És még nevetsz is rajta. - horkant fel. - Oké, átküldöm a helyeket, meg a ruhákat, te választasz mindegyikből egyet, én leszervezem az egészet, te pedig eljössz a férjeddel együtt, és összeházasodtok. Én itt be is fejezem ezt a beszélgetést. - búcsúzott, válaszomat meg sem várva kinyomta a hívást. Alig tíz másodpercen belül az újra megcsörrent. - Jó utat. - tette hozzá gyorsan Lana, majd újra bontotta a vonalat. Nagyot sóhajtva néztem Germanra, aki érdeklődve fürkészett.
- Kis probléma adódott. - mondtam. - Úgy tűnik nincs semmiféle kontrolom Lana felett, és mivel ilyen 'hihetetlenül rendes' megszervezi az esküvőnket. - ennek egyedült kislányom örült, aki izgatottan kezdett tervezgetni.
- Lehetne rózsaszín a ruhám, sőt lehetne a te ruhád is rózsaszín Mami. - ajánlotta.
- Drágám, majd átgondolom. - nyomtam egy gyors puszit a homlokára.
- Nem lehet valamit csinálni? - kérdezte férjem, annyira utálva az ötletet, mint én.
- Lana ellen semmi esélyünk. - hunytam le szemeim egy pillanatra. A sofőr néhány perccel később a reptérnél állt meg, majd kiszedte a bőröndöm a csomagtartóból.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, és a hármas hangár felé indultunk, ahol a magángép parkolt. Az indulási idő tizenegy óra volt, de még volt tíz percünk, mielőtt fel kellett volna szállnom.
- Maya ígérd meg, hogy jó leszel. - guggoltam le hozzá. Bár soha nem volt rossz, gondoltam, biztosra megyek.
- Az leszek Mami. - válaszolta, mielőtt átölelt. Én is szorosan köré fontam karjaim, és egy puszit nyomtam a homlokára. Miután elengedtük egymást, férjemhez léptem, ő pedig abban a pillanatban megcsókolt.
- Hiányozni fogsz. - suttogta, alig egy centire távolodva el ajkaimtól.
- Három napig kell távol lenned, remélem kibírod. - válaszoltam halkan nevetve.
- Majd meglátjuk. - újra megcsókolt, azonban ez most rövidebb volt.
- Vigyázz apádra, rendben kicsim? - néztem Mayára, aki széles mosollyal bólintott.
- Minden megvan? - kérdezte German, mire bólintottam, gyorsan végigpörgetve a szükséges tárgyakat. Ő a zsebébe nyúlt, és egy MP3 lejátszót nyújtott át. - Ha a gépen vagy, hallgasd meg. - mondta, mielőtt a kezembe csúsztatta.
- Mi ez? - érdeklődtem, alaposan végigmérve a tárgyat.
- Majd meglátod. - hajolt hozzám, és megcsókolt.
- Hölgyem, mindjárt indulunk. - lépett mellénk egy kedvesen mosolygó stewardes, félbeszakítva pillanatunkat.
- Egy perc és megyek. - válaszoltam én is mosolyogva. Ő elsétált, én mégegyszer megpusziltam Maya homlokát, majd újra German ajkaira tapasztottam az enyémeket. 
- Írj, ha ott vagy. - szólt utánam férjem.
- Írok. - kiáltottam vissza a vállam felett. A kis szerkentyűt a kabátom zsebébe csúsztattam. Miután bepakolták a bőröndöm, a fedélzetre mentem, és egy stewardes javaslatára elhelyezkedtem az egyik fotelben az ablak mellett. A felkínált pezsgőt örömmel fogadtam el, miután megittam, rutinos mozdulattal bekötöttem magam, és megkezdték a felszállást. Amint a levegőbe emelkedtünk elővettem a szövegkönyvet, amit Matthew néhány napja átküldött, és azt kezdtem tanulmányozni. Csak az első tíz jelenetet kaptam meg. Azok a próbafelvételek során fogjuk forgatni, az sem biztos, hogy a végeredményben benne lesznek. A producer állítása szerint 83 jelenet van összesen, vagyis majdnem két órás lesz a film. Az első lap elején nagy, nyomtatott betűkkel kiírva a produkció címe, alatta a rendező, és a producer. A papír másik oldalán a szereplőlista. Csak át akartam futni, de tekintetem megakadt a férfi főszereplő nevén. Chris Pratt helyett egy bizonyos Matt Bomer volt írva. Nem szóltak semmi változásról, ezért úgy gondoltam, egy másik film főszereplőjével keverhették össze.
  Kevesebb, mint egy órámba került megtanulni az egészet, és még így is maradt a 13 órás repülési időből bőven. Nagyot sóhajtva eltettem a szövegem, és inkább a Germantól kapott ajándékot vettem a kezembe. Ahogy elindítottam a felvételt mosoly kúszott az arcomra.
- Ha ezt hallod valószínűleg a repülőn ülsz, vagy már Olaszországban vagy, de csak most jutott eszedbe, hogy adtam valamit. - felnevettem, és magamban újra beismertem férjem néha jobban ismer, mint én saját magam. - Ezt a dalt nagyon régen írtam, azonban csak néhány napja találtam meg. Igazából mondhatnék valami roppant romantikusat, arról, hogy megváltoztattad az életem meg minden, de minek mondjam el újra, amikor már tudod? Csak szeretném, ha meghallgatnád, becsuknád a szemed, eltennéd a forgatókönyvet, és relaxálnál. Szeretlek. - mondta, majd egy számomra ismeretlen dallam kezdődött. A tárgy hátulján egyetlen szó volt. She. A mosoly az arcomon egyre nagyobb lett, míg újra és újra meghallgattam. Órák telhettek el, én pedig csak ültem. Nem tudom, mikor aludtam el, de ébredésemkor már nem szólt zene. Az ablakon kinézve a Nap éppen pirkadt, és mivel az érkezésünk 5 óra körülre volt tehető, arra következtettem, hogy közeledünk. Kinyújtóttattam lábaim, elmentem a mosdóba, megittam egy kávét, pletykalapokat olvastam, és még így sem telt el az idő. Úgy döntöttem, újra átlapozom a szövegem, amikor végre megszólalt a hangosbemondó.
- A leszállást fél óra múlva megkezdjük. - amint ezt kimondták, egyfajta boldogsághullám söpört végig rajtam. Alig vártam a földet érést.
  Egészen pontosan negyvenkét perc múlva szállhattam le a gépről. Mint egy kisgyerek a cukorkaboltban, olyan boldogan intettem a személyzetnek, mielőtt abba az autóba ültem, ami Nápolyból Atraniba vitt. Még otthon néztem utána a városkának, ami sokak állítása szerint Olaszország egyik gyöngyszeme. Kicsi, csendes utcákkal, romantikus utakkal és gyönyörű házakkal. Persze, látványosságokkal is rendelkezik, köztük a Santa Maria Maddalena templom és a San Salvatore de'Bireto. Bár még egyetlen percet sem töltöttem a városban, máris imádtam. A sofőr lekanyarodott az autópályáról, és pár percen belül már meg is csillant a hegyoldal lábánál a tenger. Fel sem fogtam igazán amikor beértünk a városkába, a látvány egyszerűen lenyűgözött. Mosolygós emberek, a tenger illata, pasztel színekben pompázó otthonok, eldugott utcák, vendéglők, hotelek.
- Hölgyem, megjöttünk. - káprázatomból a sofőrőm rántott vissza, aki a járműből kiszállva, már nyitotta is nekem az ajtót. Egy hálás mosollyal reagáltam a gesztusra, és türelmesen vártam, amíg előveszi a csomagokat.
- Angie! - Matthew alig húsz méterre volt tőlem. Amint mellém ért, egy mosollyal köszöntött, és egy szál rózsát nyújtott át. - Örülök, hogy itt vagy, bár kicsit csúszott a gép. - még egy utolsó köszönetteljes mosolyt küldtem fuvarozóm felé, mielőtt a producer karon ragadott, és a Casa Rosaria nevű hotelbe irányított. Miután megkaptam a szobakulcsom, ő tovább kísért a lakrészembe.
- A bőröndöm. - motyogtam, abban reménykedve, hogy visszamehetek érte, és esetleg nyugodtan térképezhetném fel a szállást.
- Felhozatom valakivel, te csak relaxálj, mert holnaptól kemény meló veszi kezdetét. - mondta. Kicsit úgy éreztem, azt várja, ijedjek meg a hosszú forgatások gondolatára.
- Szabad az egész napom? - kérdeztem bizonytalanul. Ötletem sem volt, mihez kezdjek teljesen egyedül.
- Igen. Most negyed hét van, úgyhogy 24 órád van,amit még kihasználhatsz. - mosolygott rám, mielőtt becsukta az ajtót. Nagyot sóhajtva pillantottam ki az ablakon. Tökéletes rálátásom volt a tenger habjaira, és a főtérre, ahol még ébredeztek az emberek. Matthew egy perc múlva már telefonálva viharzott el, de nem láttam hova. Germant akartam hívni, beszámolni neki az útról, elmondani, mennyire tetszett a dala, és mennyire imádom a várost, de Buenos Airesben csak negyed kettő volt. Tétlenül bámészkodtam egy ideig, a telefonom szorongatva, amikor kopogtak. Gyanakodva az ajtóhoz sétáltam, remélve, nem Bex gondolta úgy, eljön nyaralni.  Amikor kinyitottam egy számomra ismeretlen, de hihetetlenül helyes férfi állt ott, egy csokor virággal és a kufferommal.
- Angie Carrara, igaz? - kérdezte, kék szemei még csillogóbbnak tűntek, míg egy barátságos mosoly jelent meg az arcán.
- Igen. - bólintottam, még mindig kissé bizonytalanul.
- Én játszom majd Jasont. - adta át a virágokat.
- Köszönöm. - ajándékoztam meg egy apró mosollyal, és beleraktam őket az első akadó vázába. Ahogy visszafordultam,ő az ajtófélfának dőlve figyelt. - Nem úgy nézel ki, mint Chris.
- Matt Bomer. - mutatkozott be, majd gyorsan hozzátette. - Chris úgy döntött, családi okok miatt, Los Angelesben marad, és másik filmet forgat.
- Nekem nem szóltak a változásról. - nem mintha bánnám a szereplőcserét. Chris remek színész, de külsőre abszolút Matt a befutó.
- Benne volt a szövegkönyvben. - bökött az ágyam felé, aminek tetején az említett tárgy feküdt.
- Azt hittem, csak elírták. - ismertem be, enyhén elvörösödve. Igyekeztem feltűnés nélkül összeszedni magam. - Örülök a találkozásnak.
- Szintén. - féloldalasan elmosolyodott, majd indulni készült, de az utolsó pillanatban visszafordult. - A feleségem három nap múlva jön, és bár biztos vagyok abban, hogy relaxálnunk kéne ma, én képtelen vagyok rá, szóval nincs kedved velem megnézni a várost?- gondolatban hálát adtam az égieknek, amiért nem csak én voltam az, aki nem tudott egy helyben maradni. Mattet alig tíz perce ismertem meg, mégis éreztem, remek lesz a hangulat a forgatásokon.
- Szóval nem csak én unnám el magam. - egyeztem bele mosolyogva, és gyorsan bezártam a szobám ajtaját.
  Este hatig beszélgetve járkáltunk a városba. Matt hihetetlenül közvetlen, kedves és vicces embernek bizonyult. Ő mesélt magáról, és én is beszámoltam az életemről. Mint kiderült, rengeteg közös témánk van. Imádta a zenét, és szeretett utazgatni. Megtudtam, hogy az ő felesége, Cristine, is le szeretett volna jönni, és csak három nappal későbbi gépre kapott jegyet. Egy nap sétálgatás után kicsit fáradtan értünk vissza a hotelbe. A szobája az enyém mellett volt, ezért megígértük, hogy reggel meggyőződünk a másik ébrenlétéről, nehogy elkéssünk. Miután búcsút intettünk, én férjemet hívtam fel, aki néhány csengés után felvette.
- Milyen Olaszország? - kérdezte. Amint meghallottam hangját, elmosolyodtam.
- Remek. Gyönyörű minden, imádok itt lenni. - válaszoltam. - Otthon minden rendben?
- Igen, Mayának hiányzol, de semmi extra.
- Szóval csak Mayának hiányzom. - jegyeztem meg sértődöttséget színlelve.
- Azt hittem, egyértelmű, hogy nekem is. - vágott vissza játékosan.
- Nem volt az. - mondtam vigyorogva.
- Akkor majd bebizonyítom, hogy mennyire hiányzol, ha odaértünk. - motyogta. - Beszélsz Mayával?
- Igen. - bólintottam, bár ő ezt nem láthatta.
- Szia Mami. - szólalt meg kislányom.
- Szia Drágám, minden rendben?
- Igen. - válaszolt röviden.
- Milyen volt a napod?
- Nagyon jó. Papival elmentünk moziba, és utána a játszóházba. - mesélte boldogan.
- Akkor jól szórakoztatok. - legszívesebben megöleltem volna, de nem tudtam.
- Igen, de azért hiányzol Mami. - tette hozzá szomorkásan.
- Nekem is hiányzol kicsim, de már csak kettőt kell aludnod, és látjuk egymást. - próbáltam felvidítani, úgy tűnt sikerrel.
- Papi azt mondja, hogy aludnod kell. - jegyezte meg kislányom, mire a felhúztam a szemöldököm.
- Nem ráztok le ilyen könnyen. - ellenkeztem, de késő volt.
- Ma papis napot tartunk. Szia Mami. - búcsúzott Maya, majd az öt éves lányom lerakta a telefont. Megsemmisülve álltam ott, azon gondolkozva, hogy mekkora traumát okozhatott Mayának a OUAT stábbal el töltött négy év. Beszélni akartam velük, része lenni a forgatásnak, így hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Bexet.
- Itt a Vancouveri Vízművek. - szólt bele barátnőm. Ez egyfajta hagyomány volt nála. Stábon belül mindenkinek így vette fel a telefont. Boldogsággal töltött el, hogy nem talál kívülállónak. A távolból mintha egy "ennyi"-t hallottam volna, de nem voltam benne biztos.
- Neked is szia Bex. - mosolyodtam el. A hang erősebb lett, tisztán érthető volt, hogy "Rebecca Mader mit mondtam a forgatáson való telefonálásról?". Szinte láttam magam előtt Adam dühös ábrázatát.
- Forgattok? - kérdeztem aggódva.
- Nem, dehogy. - tagadta azonnal. - Egy pillanat, bezárom magam az öltözőmben. - amint kattant a zár, barátnőm mélyet sóhajtott.
- Mondhatnám hogy mennyire hiányzol meg minden, de most kell hallanom, hogy milyen Olaszország. - jelentette ki bevezetés nélkül.
- Csodálatos. Mintha nem is a Földön lennék. - foglaltam össze tömören. Bex természetesen kérdezgetni kezdett, így csak azután állt meg, hogy elhangzott Matt Bomer neve.
- Bomer? Úgy érted A Bomer? Az Univerzum legszexibb, legviccesebb és legtökéletesebb embere? Te azzal a Bomerrel forgatsz? - hadarta. Nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy döbbent. - Te Bomerrel forgatsz és nekem, a kedvenc családtagodnak nem mondtad el?
- Nem vagyunk rokonok. - jegyeztem meg.
- De lehetnénk. És ha rokonok lennénk, csak mondom, hogy kinyírnálak és átvenném a szereped a filmben.
- Maffiózó családnak képzelsz el minket? - húztam fel a szemöldököm.
- Probléma? - kérdezett vissza.
- Nem, dehogy. - nevettem fel.
- Add át Mr. Tökéletességnek, hogy szeretném, ha hozzám jönne férjül.
- Feltétlenül. - bólintottam. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megtartsam komoly hangszínem. - Vancouverben mi a helyzet?
- Semmi extra. Adam szerintem ki akar rúgni, Lana tegnap megfenyegette Josht, Jen közölte, hogy úgy érzi magát mint az óvodában, Seant kitiltották a kedvenc golfklubjából. Nagyon megviseli szegényt. - mesélte a történteket. Bár még nagyon hosszú ideig tudtam volna beszélgetni Bexszel, egyre idegesebb kopogtatás szakított minket félbe. Adam nem igazán viselte jól, hogy barátnőm bezárkózott telefonálni, ezért egy érzelmes búcsú után leraktuk a telefont. Még utoljára átolvastam a szövegem, majd gyors fürdőt vettem, egy gyönyörködő pillantást vetettem Atrani éjjeli látképére, majd ágyba bújtam.
  Meglehetősen jól aludtam. Ez azért lepett meg, mert idegen helyen töltött első éjszakám mindig álmatlan, és forgolódással teli. Egy kávé után hivatalosan is felébredtem, felöltöztem, és átcaplattam Matthez.
- Jó reggelt. - nyitottam be, kopogás nélkül. Ő még nagyban aludt, ezért felkaptam egy párnát a kanapéról, és felé hajítottam. Matt értetlenül emelte fel fejét az ágyról.
- Ezt kedvesebben nem lehetett volna?
- Rebecca Maderrel töltöttem az elmúlt négy évem, ez már automatikus. - vontam vállat nevetve.
- Rebecca Mader? Az a nő, aki el akart rabolni? - húzta fel szemöldökét, én pedig nagyot sóhajtva bólintottam.
- Nagy valószínűséggel igen. - válaszoltam. Belőle simán kinézek egy emberrablást.
  Hagytam Mattet öltözni, végül együtt indultunk a forgatás helyszínére, ahol két külön öltözőbe tereltek minket. Mivel a történet modernkori, a kosztümök sem voltam extrák, ahogy a smink sem. Ahogy kiléptem, megláttam, hogy a stáb is felállított mindent. Mélyen belélegeztem a meleg, olasz levegőt, és mosolyra húztam szám.
- Hát akkor kezdjük!

102.rész

Több mint két hét telt el Karácsony óta. Ennyi idő alatt változtak dolgok. Elsősorban Maya öt éves lett, aminek alkalmából kapott Barbiekat és egy szobát. Vilu úgy döntött, anyja szobájába költözik át, ezért kislányomnak adta az övét, ő pedig hevesen nekiállt dekorálni, és tervezgetni. Emellett beszéltem Adamékkel a szerepről, ők pedig teljes mellszélességgel támogattak, ami nagyon jól esett. A srácokkal egy hatalmas bulit csaptunk ennek örömére, majd három nap múlva ők egy könnyes búcsúval visszamentek Vancouverbe.  Lana megígérte, hogy mindenről időben tudni fogok, és amint lehetséges, meglátogat. Matthew-val megbeszéltük, hogy értem majd Buenos Airesbe küld repülőt. Kereken egy hetet kaptam felkészülni az utazásra, aminek minden másodpercét German mellett akartam tölteni.
- Minden rendben? - kérdezte az említett, míg az ujjai újra és újra beletúrtak a hajamba.
- Persze. - emeltem fel a fejem a mellkasáról.
- Álmos vagy? - érdeklődött. Az órára pillantottam, ami este fél tizet mutatott.
- Nem igazán. - mondtam, de egy apró ásítás hagyta el a számat.
- De, az vagy. - jelentette ki, majd felemelt.
- Ne már. - sóhajtottam. - Még tíz óra sincs, és ma alig láttalak. - soroltam panaszaimat, mire ő egy gyors csókkal hallgattatott el.
- Aludnod kell. - közölte, miközben az emeletre igyekezett.
- Hamarosan elmegyek, nem látjuk majd egymást három kerek napig, és nem hagyod, hogy veled töltsem az éjszakát? - néztem rá felháborodva.
- Angie muszáj pihenned. - itt éreztem, hogy lehetetlen lesz meggyőzni, ezért beadtam a derekam.
- De legalább itt maradsz velem? - kérdeztem, miután finoman lefektetett.
- Igen. - ő újra megcsókolt. Mint kiderült, nagyon is fáradt voltam, annyira hogy alig öt perc alatt elaludtam. Amikor felébredtem, hajnali fél egy volt. German mélyen aludt mellettem, ezért úgy döntöttem nem ébresztem fel, inkábbb csinálok egy teát. A ház csendes volt, egyedül a vízforraló hangja csapott kisebb zajt, de az sem volt túl hangos. Amíg az italomat kevergettem egy percre lehunytam a szemem, és arra az időre gondoltam, amikor Maya pici volt, és még nem ismertem Lanát. Sok minden történt, de ha újra kéne kezdenem, megtenném, mert határozottan megérte. Olyan embereket ismertem meg akik a legjobbat hozták ki belőlem, és mellettem álltak. 

- Miért vagy ébren? - suttogta German a hátam mögül, miközben apró csókokkal borította a nyakam.
- Nem tudtam aludni. - válaszoltam. Nem szólt semmit, mintha nem zavarná, hogy fent vagyok. A fejemet kicsit hátra döntöttem, éppen annyira, hogy a mellkasán landoljon, majd lehunytam a szemem. 

- Sokkal jobb így. - mondta halkan.
- Hogy?
- Így. Nem veszekszünk, nincsenek dolgok, amik közénk állnak. Csak te és én.
- Betanultál egy romantikus szöveget valamelyik filmből?- nevettem fel, de tudtam, komolyan mondja.
- Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? - kérdezte halkan, míg az arcomat simogatta.
- Én is szeretlek. - válaszoltam halkan, majd megcsókoltuk egymást. Ez percekig elhúzódott, egyikőnk sem akarta abbahagyni.
- Menjünk fel.- suttogta, és beletúrt a hajamba.
- De a teám. - tiltakoztam, de az ajkai újra a számat érték.
- Majd csinálsz később. - válaszolta, és egy pillanat alatt felemelt. Amint felértünk kulcsra zártam a szobaajtót, amit nehezített az a tény, hogy közben Germannal csókolóztam. A kezei a derekamról a fenekemre vándoroltak, míg az ágyra helyezett.
- Ha felébresztjük Mayát, te mondod el neki, hogy mit csináltunk. - motyogtam, majd levettem a pizsifelsőjét.
- Rendben. - egyezett bele.

Amikor legközelebb felébredtem, kilencet mutatott az óra.

- Azt hiszem, ez hiányzott a legjobban. - mondta German szinte suttogva. Felé fordultam, és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. 

- Az, hogy velem töltsd az éjszakáid? - kérdeztem halkan nevetve.  

- Az, hogy mellettem feküdj, amikor felébredek. - válaszolta, majd megcsókolt. 

- Mami, Papi. - Maya boldogan rohant be a szobába. Mivel az ajtót bezártam éjjel, feltételeztem, German már korábban felkelt, és lement csinálni egy kávét. - Képzeljétek, Vilu elvisz a Studioba. 

- Tényleg? És tőlünk nem akartad megkérdezni, hogy elmehetsz-e? - néztem rá mosolyogva. 

- Mami elmehetek? - angyali mosoly ült ki az arcára, aminek nem tudtam ellent mondani. 

- Persze drágám. Lehet, hogy én is megyek velete. Rég jártam ott. - sóhajtottam. Évek óta nem láttam a helyet, és valahol belül nagyon hiányzott. Az illatok, a hangok, a zene, a nyüzsgés és a tanárok. Pablo. Elsősorban ő. 

- Rendben, akkor öltözzünk fel és menjünk. - vigyorgott Maya, majd kirohant a szobából. 

- Te nem jössz? - néztem Germanra, aki megrázta a fejét. 

- Van még egy kis dolgom, mielőtt elutazunk. - megpuszilta a homlokom, és felállt. 

- De azért nem fogsz az irodádba zárkózni? - kérdeztem, miután magamra kaptam a köntösöm. 

- Nem, dehogy. - rázta meg a fejét. Gyorsan megcsókolt, ezután pedig a fürdő felé vette az irányt. Én is felöltöztem, majd lementem az ebédlőbe reggelizni. 

- Mami, csináltam neked Nutellás kenyeret. - emelte fel Maya az említett ételt. 

- Köszönöm kicsim. - mosolyodtam el, és leültem mellé. 

- Vilu azt mondta, hogy tetszeni fog a Studio. - mesélte kislányom. - Ő is ott tanult, és szerinte nekem is ott kéne. 

- Drágám, az még messze van. - nevettem fel. - Majd ha aktuális lesz megbeszéljük. 

- Rendben. - bólintott beleegyezően. A suliban mint mindig, akkor is mindenki rohangált. Maya az egyik másodpercben még mellettem állt, a következőben pedig már el is tűnt unokahúgommal együtt. Én a tanáriba indultam, de az ajtó előtt megtorpantam. Addig nem is tűnt fel, hogy mennyire ideges vagyok. Sok időmbe telt, mire végül benyitottam, ahol egy számomra ismeretlen férfi ült. 

- Segíthetek? - kérdezte, majd felállt, és kezet nyújtott. - Mark Sloan. 

- Angie Carrara. - mutatkoztam be én is. 

- A híres Angie? - kérdezett vissza mosolyogva. - Sokat hallottam már magáról. 

- Rosszat vagy jót? - nevettem fel. 

- Jót. Nem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű. - bókolt, amit rutinosan utasítottam el. 

- Házas vagyok. - válaszoltam, mire megvonta a vállát. 

- Nem fogja megtudni. - mosolygott. 

- Pablo itt van? - kérdeztem, mielőtt beleélte volna magát. 

- Itt. Mindjárt visszajön, vesz egy kávét. Addig itt maradhatna velem. - kacsintott.

- Felejtse el. - ráztam a fejem nevetve. 

- Senki nem fogja tudni. - próbálkozott újra. 

- Ő az egyetlen nő aki magasról tesz rád Mark. - mondta a hátam mögül egy ismerős hang.  - És amúgy is, már van férje. 

- Rég láttalak. - megfordultam, és mosolyogva megöleltem. 

- Én is téged. - válaszolt mielőtt finoman eltolt magától. - Nem vagy olyan göndör, és szőkébb a hajad. 

- Te pedig úgy nézel ki, mint aki egy hete nem aludt. - nevettem. 

- Sara négy napja minden éjjel felkel, és nem tudom visszaaltatni. - mesélte. 

- A kislányod? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen. - bólintott mosolyogva. - Szóval, újra tanítanál?

- Nem. - ráztam a fejem. - Csak szerettem volna látni a helyet, és beszélni egy kicsit veled. 

- Itt nem sok minden változott. Gregorio és Beto elment, a tánctanár most Sloan, és a zenetanárunk Arizona, aki nem olyan ügyetlen. - ecsetelte a dolgokat. 

- Szóval új a tanári kar. - ismételtem meg az előbb hallottakat. Beszélgetésünket a csengő szakította félbe. 

- Figyelj Angie, nekem mennem kell, de óra után beszélünk. - egy puszit nyomott az arcomra, és elindult, de én visszahúztam.

-Gyertek át ma vacsorára.- ajánlottam fel. Ő egy pillanatig elgondolkozott, majd bólintott. - Hat körül jó?

- Tökéletes. - eygezett bele, és kiment, egyedül hagyva engem Sloannal. 

- Tuti, nem akar semmit? - kérdezte vigyorogva. 

- Szereti a gyerekeket? 

- Csak ha nem hangosak. - válaszolt.

- Na látja. Nekem van egy nagyon hangos, öt éves lányom. Felejtős a dolog. - mosolyogtam rá. - De próbálkozni szabad. 

- Határozott. Ez jó. - megajándékozott egy kacsintással, mire szemforgatva az ajtóhoz léptem. - Örülök a találkozásnak. - szólt utánam. 

- Én is. - egy másodpercre visszafordultam, mielőtt Maya keresésére indultam. Ő éppen az üres énekteremben nyomkodta a zongora billentyűit, de amint beléptem abbahagyta. 

- Mami, én szeretnék itt tanulni. - jelentette ki. Mosolyogva mellé léptem, és megfogtam a kezét.

- Drágám, még kicsi vagy az iskolához. - ő szomorúan  bólintott. - Haza kellene mennünk kicsim, ebédelned kell. 

- Nem vagyok éhes Mami. - válaszolt nyűgösen.

- Figyelj, majd otthon zongorázol, de Olga már megcsinálta a kaját, és csak rád vár. - igyekeztem minél csábítóbbá varázsolni az ajánlatot, egészen addig, amíg kislányom végre beadta derekát. Vilu küldött egy sms-t, miszerint találkoznia kell valakivel, és menjünk nélküle, ezért Mayával kettesben indultunk haza. Otthon, amint asztalhoz ültünk, drágám beszámolt a napjáról, kiemelve azt a rész , amikor szerinte "Mami annyira éhes volt, hogy haza kellett jönnünk". A történet után csendbe temetkeztünk, de végül German törte meg a némaságot a lehető legsokkolóbb mondattal. 

- Szeretném, ha hozzám jönnél Angie. - mondta hirtelen. A villa megállt a szám felé menet, és elképedve néztem a szemébe. 

- Tessék? - kérdeztem vissza, ő pedig a kezemre tette a kezét. 

- Szeretném, ha összeházasodnánk. - ismételte el, de nekem még mindig nem sikerült egy értelmes mondatot kinyögnöm.

- El kell intéznem egy telefont.- suttogtam zavarodottan, majd villámgyorsan felpattantam. Egy halk elnézést motyogtam, és az emeletre rohantam, ahol magamra zártam a szobaajtót, a hátamat pedig neki támasztottam. Féltem. Rettegtem a következményektől. Nem csak az előttem álló forgatási hetektől ijedtem meg, de German egyszerű kérdésétől is. Nem tudtam, mit válaszoljak. Képtelen voltam döntést hozni. Csak ültem a padlón, és bámultam a parkettát. 

- Ha erre nemet mondasz, őrült vagy. - a hang annyira ismerősen csengett, hogy megfagyott bennem a vér. 

- Fáradt vagyok, pihennem kell. - ezt mondogattam folyamatosan, de a hozzám beszélő nem tűnt el. Sőt, ehelyett úgy döntött, helyet foglal mellettem. 

- Most komolyan, ezen még gondolkozol? - halkan felnevetett, mintha egyértelműen biztosnak kellene lennem az 'igen'-ben. 

- Csak én vagyok itt, egyedül. - suttogtam, mindez azonban hiába. 

- Tényleg pihenned kéne. - állapította meg az illető, mire a tenyerembe temettem arcom.

- Nem vagy itt. - motyogtam. - Nem lehetsz itt. 

- De itt vagyok. - válaszolt. A parfümének illata megcsapta az orrom, egy kellemes otthon érzetet adva. 

- Kezdek megőrülni. - láttam be halkan, és gyorsan megráztam a fejem. Újabb sikertelen próbálkozás, ő nem tűnt el. 

- Mami. - kívülről Maya kopogott az ajtón, de csak néhány szót tudtam kipréselni magamból. 

- Egy kis időre van szükségem drágám. - abban sem voltam biztos, hogy hallotta, azonban léptei távolodni kezdtek, aminek először, és utoljára örültem. 

- Hihetetlenül aranyos kislány. - a hang újra megszólalt, mire összerezzentem. - Talán ő is színésznő lesz. 

- Menj el. - suttogtam hirtelen. - Menj el, tűnj el a fejemből. Nem akarlak hallani, nem akarom, hogy itt legyél, nincs rád szükségem. - nem próbáltam kiabálni, a szavak erőtlenül hagyták el a szám. 

- De, van rám szükséged. - rögtön ellent mondott,amire számíthattam volna. Úgy döntöttem taktikát váltok, és egyszerűen nem szólalok meg, csak megvárom, amíg újra normális leszek. 

- Angie, - újabb kopogás. - kérlek beszéljük meg. 

- Nem akarok beszélni. - vágtam rá, de ő nem távozott. 

- Rendben, akkor nem beszélünk, csak engedj be, hogy megöleljelek. - szinte könyörgött, ezért lassan felálltam kinyitottam az ajtót, és beengedtem Germant. Ő azonnal átölelt, szorosan font körül karjaival, én pedig a vállára hajtottam a fejem. - Nem kell most válaszolnod, annyit vársz amennyit szeretnél, én itt leszek. - suttogta. 

- Köszönöm. - válaszoltam halkan. Valószínűleg percekig álltunk ott, ölelkezve, de egy idő után eltoltam magamtól. - Szeretlek, és szeretnék a feleséged lenni, de még nem tudom, hogy itt-e az ideje. Ha rögtön rávágnám az igent, akkor lennék biztos, de most nem vagyok az. 

- Annyi időt kapsz amennyit szeretnél, és ha a válaszod nemleges, azt is megértem. Szeretlek, nem számít mi történik. - az arcomra tette a kezét, és finoman megcsókolt. A kezeimet a nyaka köré fontam, majd ő eltolt magától. - Most megyek, hagylak gondolkozni.

- Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan. - Egyébként Pabloék átjönnek ma vacsorázni. - tettem hozzá gyorsan, mielőtt becsukta az ajtót. 

- Úgy néz rád, mint aki mindent eldobna érted. - megdermedtem, szorosan lehunytam a szemeim, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy újra egyedül legyek. - Soha nem gondoltam, hogy majd ti ketten együtt lesztek. 

- Soha nem gondoltam, hogy a halott nővérem hangját fogom hallani. - vágtam rá dühösen, miután próbálkozásom újra kudarcba fulladt. 

- Nem sokat változtál. - jelentette ki. 

- Most becsukom a szemem, és amikor kinyitom, te nem leszel itt. - mondtam lassan, sokkal inkább az agyamnak, mint annak szüleményének. 

- Biztos nem akarod, hogy maradjak? - kérdezte halkan, mire bólintottam. Amikor kinyitottam a szemem, egyedül álltam. Mélyeket lélegezve vettem tudomásul a távozását. Beletúrtam a hajamba, majd leültem az ágy szélére. 

- Baj van Mami? - az ajtóban Maya álldogállt, és aggódva fürkészett. 

- Nem kicsim, semmi baj. - mosolyt erőltettem az arcomra, mire hozzám sétált, feltornázta magát a számára magas ágyra, és egy dramatikus mozdulattal elterült rajta. 

- Létezik szerelem első látásra? - kérdezte kislányom csukott szemmel. 

- Igen. - válaszoltam azonnal.

- Én szerelmes vagyok Mami. - itt kezdtem megrémülni, attól eltekintve, hogy Maya alig öt éves, és nem valószínű, hogy máris komolyan belezúgott valakibe. 

- Kibe drágám? -  néztem rá érdeklődve. 

- Markba a Studioból. - jelentette be. Elkerekedett a szemem, és nem tudtam reagálni. 

- Kicsim. - kezdtem óvatosan. - Lehet hogy ő nem éppen a legjobb neked. 

- Ezt csak azért mondod, mert féltékeny vagy.- keresztbe fonta kajait maga előtt, és dühösen nézett rám. 

- Életem, én nem vagyok féltékeny. Ő viszont nem éppen a te korosztályod. - próbáltam egy másik irányból megközelíteni, Maya azonban nem hagyta magát. 

- Elmondom Papinak, hogy féltékeny vagy. - mondta határozottan. Elmosolyodtam, és felkaptam. 

- Remek, akkor azt is mondjuk el neki, hogy tegnap majdnem összetörted a telefonját. - vigyorogtam rá. Ő megajándékozott egy bosszús pillantással. 

- Nem tudom, hogy mi baj van az igaz szerelemmel. - sóhajtott végül drámaian. 

- Semmi drágám, én örülök neked, még akkor is ha Sloan nem a legjobb választás.- ismertem be, majd egy puszit nyomtam a homlokára. - De most lemegyünk Olgához, és segítünk neki valami sütit csinálni, mit szólsz? 

- Rendben. - egyezett bele vidáman. Maya a konyhában kiválasztott egy neki tetsző tortát, és nekiállt elkészíteni Olga és apja társaságában. Én félrehúzódva néztem őket, mintha kívülálló lennék. Kislányom szíveket rajzolgatott German fekete ingére, mire visszavágásként ő a rózsaszín pólóját változtatta fehérré. A házvezetőnő a mocsok láttán kitoloncolta őket a konyhából, de Maya elővette a legcukibb nézését, és visszakönyörögte magát. A sütit egy óra előkészülés után végre berakták a sütőbe, majd a két teljesen lisztes személy ledőlt a kanapéra. 

- Mami, te miért nem segítettél? - nézett rám Maya. 

- Mert át kellett gondolnom néhány dolgot. - válaszoltam. Ő elmerengve nézett rám egy ideig, majd becsukta a szemeit. - Beszélhetünk? - Germanra pillantottam, aki bólintott, de előbb kislányunkra nézett. 

- Felviszem aludni, megvársz az irodámban? - nézett rám reménykedve, mire beleegyezően biccentettem. Felemelte Mayát, és az emeletre indult. Néztem, egészen amíg eltűnt a lépcsőfordulóban. Lassan kifújtam a levegőt, majd a dolgozószoba felé vettem az irányt. Bent mindent belengett German parfümének illata, amit mélyen belélegeztem, és máris melegség töltött el. A könyvek betűrendben sorakoztak a polcokon, az asztalon egy friss csésze kávé gőzölgött. Olyan volt, mintha évek óta senki nem járt volna a szobában. Egy darab papír sem volt látható az asztalon, minden rendezetten, a helyén állt. 

- Még átvettem az ingem de itt is vagyok. - ahogy nyílt az ajtó a légzésem szaporább lett, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az agyamat leblokkolta German jelenléte. Úgy döntöttem gyorsan túl kell esni rajta.

- Szereted Mayát, nem számít, hogy három évet kihagytál az életéből. Ez volt a döntő érv. Boldog melletted, imád veled lenni, és te félrerakod a munkád csak az ő kedvéért, amit hihetetlenül értékelek. - egy szusszal mondtam ki az egészet, és biztos voltam abban, hogy nem igazán érti miről beszélek. 

- Angie, nem tudlak követni. - rázta a fejét, mire nagyot sóhajtottam, majd a szemébe néztem. 

- Igen. Igen, hozzád megyek, akkor is, ha az anyakönyv-vezető meg akar majd ölni minket. - észre sem vettem, ahogy egy óriási vigyor kúszik az arcomra. Ő felkapott, és megpörgetett. 

- Szeretlek. - suttogta, és hevesen megcsókolt. Felültem az asztalára, miközben nem engedtük el egymást. A dereka köré fontam a lábaim, míg az ujjaim az ingén lévő gombokkal szórakoztak. 

- Várj, várj, rendesen kell csinálnom. - ellépett tőlem, egy ideig kutatott a fiókjában, végül előhúzott egy gyűrűt. Egyszerű, ezüst volt, amin néhány apró gyémánt csillogott. 

- Ez még az? -kérdeztem, de sokkal inkább kijelentésnek hangzott. Ugyan ezzel az ékszerrel kérte meg a kezem évekkel ezelőtt, és ennyi idő után még mindig meg volt neki. 

- Angeles Carrara, - megfogta a kezem, és féltérdre ereszkedett. - Részesítenél abban a különleges kegyben, hogy velem töltöd életed hátralévő részét? 

- Igen. - feleltem rögtön, egy óriási vigyorral az arcomon. Ő felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd megcsókolt. - De nem gondolod, hogy rossz ómen? 

- Nem. A házasságunkból lett Maya, és ha az ő születése számít rossz ómennek, akkor eljegyezlek ezzel a gyűrűvel párszor. - nevetett fel, és megcsókolt. 

- Nem megyünk fel? - kérdeztem tőle vigyorogva. 

- Valami olyat említettél, hogy Pabloék átjönnek vacsorázni. - húzta össze a szemöldökét, mire rémülten néztem az órára, aminek nagy mutatója alig hagyta el az ötös számot. mutatott. 

- Szólj Olgának, hogy a megszokottnál is finomabbat csináljon, én megterítek. - azonnal előjött a parancsolgatós énem, de German egy csókkal elérte, hogy befogjam. 

- Egy óra még sok mindenre elég. 

- Tudom, és sok mindent kell megcsinálnunk, úgyhogy húzzunk bele. - leugrottam az asztalról, és gyorsan megigazítottam a ruhám,aki kicsit félrecsúszott. 

- Lassíts. - finoman visszahúzott, és ráérősen az ajkait az enyémekre tapasztotta. 

- Igyekszem. - válaszoltam mosolyogva, majd sietősen elhagytam a szobát. 

101.rész

Alig tíz perc alatt hazaértem, ahol minden csendes volt. Felsétáltam az emeletre, lemostam a sminkem, és átöltöztem. Nem tudtam megmagyarázni az ürességet, ami bennem volt, de éreztem, köze van Germanhoz. Egyszerűen leültem a TV elé, és bekapcsoltam a lehető legcsöpögősebb műsort. A százas papírzsepi negyede fogyott el amikor megcsörrent a telefonom.
- Mi történt? - kérdeztem unottan Lanától.
- El sem fogod hinni. - kezdte, majd döröbölni kezdett az ajtón. Kinyomtam a hívást, és komótosan odasétáltam a bejárathoz. - Mi a bánatot műveltél ? - esett nekem, amint belépett.
- Semmit, csak filmet néztem. Van zsepi meg popcorn, nem csatlakozol? - ajánlottam fel, mire egy dühös pillantást kaptam. - Ha nem, hát nem. - vontam vállat. - Na hadd halljam, elvette Priscillát? - tértem a tárgyra unottan.
- Én nem tudom, mit csináltál vele, és nem is akarom tudni, hogy mi történt az esküvő előtt, de valami óriási lehetett. - türelmetlenül néztem rá. - A lényeg- mielőtt befejezhette volna, nyílt az ajtó, és nagyjából kétszáz ember csődült be, alig egy perc alatt. - Nem házasodtak össze. - motyogta Lana, de nem esett le, egészen addig amíg megláttam Priscilla dühös arcát, ahogy éppen felém tart.
- Ne hidd, hogy most láttál utoljára. - fújtatott, majd az emeletre viharzott.
- Drágám, szabad a pálya. - biccentett German felé, aki egy apró mosollyal figyelt minket. Egy pillanatra elfelejtettem mindent amit történt, és egyszerűen onnan akartam kezdeni, ahol befejeztük évekkel ezelőtt.
- Biztos?- sokkal inkább magamtól kérdeztem, nem Lanától. Ezt ő is tudta, ezért nem válaszolt. Nagy levegőt vettem, és exemhez sétáltam, miközben az agyam azon kattogott, hogyan kezdjek beszélgetést.
- Jól nézel ki. - ő szólított meg először.
- Nagyon. - nevetve végigpillantottam a melegítőn, és a pulcsin ami rajtam volt.
- De tényleg. - győzködött, de én egy másik témára akartam térni.
- Elmondod, mi történt? - kérdeztem elkomolyodva, mire German megrázta a fejét.
- Szakítottunk. - válaszolt végül. A szívem a torkomban dobogott, de próbáltam nyugodt maradni.
- Az oltár előtt? - ráncoltam a homlokom.
- Hol máshol? - nevetett fel.
- Borzalmasan érzem magam. - vallottam be. Szörnyű belegondolni, hogy akár Priscillát, akár valaki mást az oltár előtt hagyjanak el. Meg tudtam érteni a dühét, főleg, mivel nekem is közöm volt hozzá.
- Ne tedd. - nyúlt a kezem után. - De mit szólnál ahhoz, ha ezt egy vacsora közben beszélnénk meg?
- Legyen kávé. - javítottam ki, ő pedig egy bólintással jelezte beleegyezését.
- Most egy óra van, ha neked jó, hat körül mehetünk. -ajánlotta fel. Elmosolyodtam, ahogy belegondoltam abba, milyen lesz újra úgy találkozni Germannal, hogy mindketten szinglik vagyunk.
   A hat óra fájdalmasan lassan közelített, én pedig minden másodperccel azt vártam, hogy felébredek, és rájövök, csak fantáziám szüleménye a dolog. A vendégek eltűntek, Priscilla egy utolsó, hosszú és vontatott monológgal búcsúzott ahol engem 'ribanc' és hasonló, cenzúrázott szinonimákkal említett. Nem igazán ragadt meg bennem semmi, azon kívül, hogy valami megbánjátok még is szerepelt a dologban.
- Igaz a hír? - rontott be Lana és Bex a szobámba fél hatkor.
- Igen, Camila Cabello otthagyta a Fifth Harmony-t. - vágtam rá reflexből.
- Randiztok? - tért a tárgyra Lana figyelmen kívül hagyva beszólásom.
- Channing Tatummel? Ha ő állítja, akkor abszolút. - bólintottam fapofával.
- Germannal. - forgatta a szemét Bex.
- Nem randi. Kávé. - pontosítottam. Két legjobb barátnőm egyszerre kezdett el ugrálni.
- Eljön a világbéke, Obama marad az elnök, szeretet lesz mindenhol, és ti összejöttök. - sorolta Lana vigyorogva.
- Igen, ez abszolút valószínű. - bólogattam, mire mindketten dühösen néztek rám.
- Örülj már egy kicsit. - húzott fel az ágyról Bex.
- Most jön az a rész amikor elkezditek énekelni a Dancing Queen-t? - kérdeztem egy apró mosollyal.
- Simán. - egyezett bele Rebecca azonnal.
- Nem, nem kezdjük Bex. - lőtt felé egy gyilkos pillantást a másik nőszemély.
- Lecsúszok a lépcsőn, ahogy a filmben van. - üvöltött vissza, mivel már a folyosón járt.
- Most, hogy elmentek a gyerekek, beszéljünk komolyan. - huppant le a kanapéra Lana. - Várod már?
- Egy óra óta visszaszámolok. - ismertem be egy óriási vigyorral.
- Annyira jó, hogy újra együtt lesztek. - vigyorgott vissza.
- De. - tettem hozzá, éreztetve, hogy van egy kis baj. - Elutazok.
- Hova? - vártam pár pillanatot amíg barátnőmnek leesett a dolog. - Úristen! - kapott a szájához.
- Igen. - értettem egyet lehajtott fejjel. -
- Neki mikor mondod el? - kérdezte komolyan, amire egy vállrántás volt a válaszom.
- Ötletem sincs. Nem akarom tönkretenni azt ami el sem kezdődött közöttünk. - magyaráztam.
- Jobb ha te mondod el, mintha mástól tudná meg. - mondta Lana halkan. De nem volt merszem szembenézni exemmel, és az arcába mondani, hogy eszébe se jusson megcsókolni, mert úgyis heteken belül itthagyom.
- Képtelen vagyok rá. - suttogtam. - Nem tudok nélküle leélni akár egyetlen évet is. Olaszország a világ másik felén van, más időzónában. Még beszélni sem tudnánk anélkül, hogy valaki el nem aludna.
- Tudom, szívem. - sóhajtott barátnőm. - Majd lesz valahogy. De azért hiányozni fogsz. - ölelt meg végül.
- Te is nekem. - válaszoltam.
- Na menj. Randid lesz. - Lana arcára visszatért a mosoly, miután elengedett.
- Kávé. - vigyorogtam vissza.
- Az mindegy. - legyintett, majd kituszkolt a szobámból.
- Elég jól nézek ki? - pillantottam végig a fehér ruhán, ami a térdemig ért, és a szoknya részét fekete csipke borította.
- Tökéletes vagy. Bár lehetne mélyebb a dekoltázs, akkor biztosabb lenne az este végkimenetele. - kacsintott.
- Sokat vagy Seannal, rád ragadt a piszkos fantáziája. - nevettem fel, és még utoljára megöleltem Lanát.
- Sok sikert. - mosolygott rám. German a lépcsőnél várakozott, én pedig egy apró mosollyal intettem neki.
- Fantasztikusan nézel ki. - adott egy puszit az arcomra.
- Gondoltam így jó lesz, hiszen csak egy kávé. - vontam vállat.
- Az az igazság, hogy foglaltam asztalt egy étterembe. - vallotta be. Éreztem, hogy nem csak egy ital lesz.
- A kapcsolatunkat rögtön hazugsággal akarod kezdeni? - ugrattam mosolyogva.
- Kapcsolatunk van? - kérdezte megrökönyödve, mire megráztam a fejem.
- Már nincs. Tönkretetted. - válaszoltam egyszerűen.
- Milyen vicces vagy ma. - jegyezte meg halkan. - Menjünk. - segítette fel rám a kabátom.
- Úriember. - mondtam gesztusa hatására.
- Büszkén vállalom. - kacsintott. Erre természetesen elpirultam.
  Az étterem teljesen tele volt, de az egyik sarokban mégis volt egy üres asztal két személyre.
- Kérem kövessenek. - mutatta az utat a pincér, miután German lerendezte a foglalás-dolgot. - Hölgyem. - a srác kihúzta nekem a széket, miközben exem minden mozdulatát figyelte. - Mit hozhatok inni?
- Vörösbort a hölgynek és nekem is. - válaszolt ridegen partnerem.
- Máris. - bólintott a fiú, és eltűnt. Egy pillanatig elidőzött Germanon a tekintetem, majd elmosolyodtam.
- Féltékeny vagy.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem szeretem, ha más pasik vannak körülötted. - pontosított.
- German mit akarsz? - sóhajtottam, miközben összekulcsoltam az ujjaimat az asztal felett.
- Téged. - alig hallhatóan mondta, nekem mégis lángba borult az arcom.
- Az egyes számú szabály, hogy nem vagyok a barátnőd. - jelentettem ki miután összeszedtem magam. - Csak randizgatunk, nem vagyunk együtt. A kettes számú szabály, hogy ha Priscilla még egyetlen egyszer képbe kerül végeztünk. A hármas számú szabály, pedig az, hogy ha még egyszer lelépsz megkereslek és kiheréllek. - szögeztem le.
- Rendben. - egyezett bele egy mosollyal, majd komolyabb hangra váltott. - Nagyon sajnálok mindent Angie. Akkora barom voltam, nem is gondoltam át rendesen a dolgokat. Ha visszacsinálhatnám, - itt félbeszakítottam.
- De nem tudod. Ami a múltban történt, az ott is marad. Új lappal akarok kezdeni, mindent magunk mögött hagyva. - a kezem óvatosan az övére helyeztem. A tekintetünk találkozott, és hosszú másodpercekig bámultunk egymás szemébe. Ekkor tudtam, hogy minden rendben van, és lezártam mindent. A sebek teljesen begyógyultak, minden ami történt semmissé vált, mi pedig kaptunk még egy esélyt. Nem tudtam, mivel érdemeltük ki, de nem is ez volt a lényeg. A tudat, hogy megint az az ember van mellettem, akinek mindig állnia kellett volna, eltörölt minden szomorúságot, és dühöt.
  Az este további része olyan gyorsan eltelt, hogy szinte fel sem tűnt, hogy tizenyegy óra múlt.
- Csodálatos volt a vacsora. - fordultam German felé, mikor beértünk a házba.
- Örülök, hogy élvezted. - mosolygott rám, mielőtt lerúgtam a cipőmet. Ő tetőtől talpig végigmért, amitől természetesen bepánikoltam.
- Mi az? Van rajtam valami? - kérdeztem félve.
- Nem, dehogy csak... gyönyörű vagy Angie. - a szemei újra végigvándoroltak rajtam, majd közelebb lépett.
- Köszönöm. - válaszoltam halkan. Egy másodpercen belül az ajkai az enyémet érték. Olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtam, csak akkor amikor már az emeleten álltunk, csókolózva.
- Ugye velem maradsz éjszakára? - motyogtam két csók között.
- Hülye lennék lelépni. - simított ki egy tincset az arcomból, majd újra egymásnak estünk. - Menjünk hozzám, Maya biztos alszik már. - húzott a szobájába, ahol a csókjai a nyakamra vándoroltak.
- Mami, Papi? - a szívem majdnem kiugrott a helyéről, German három lépést hátrált tőlem és egyszerre néztünk Mayára.
- Kicsim te mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle, míg gyorsan megigazítottam magam.
- Papival akartam aludni. - válaszolt, mintha ez természetes lenne. - Ti mit csináltatok?
- Azt hagyjuk. - sóhajtottam fel, majd leültem mellé, és megpusziltam a homlokát. Maya néhány pillanaton belül visszaaludt, eközben volt férjem átvette a pizsijét, majd én is követtem a példáját. Ő kicsim mellé dőlt, én pedig egy apró puszit nyomtam a szájára.
- Csókot nem kapok? - kérdezte félálomban.
- Emlékeztetlek az első számú szabályra. - nevettem fel, mire ő egy fintorral ajándékozott meg. - Jó éjt. - suttogtam, és becsuktam az ajtót. A saját szobámba vigyorogva léptem be az este történtekre gondolva, majd ugyanezzel a mosollyal aludtam el. 
Reggel az asztalnál csak Bex, Lana és Maya volt.
- Hát nem csodás a mai nap? - vágódtam le melléjük, egy vigyorral.
- Jó volt az éjszaka? - érdeklődött Lana egy pimasz mosollyal.
- Mami mit csináltatok tegnap Papival a szobájában? - Kislányom természetesen mindig a legjobbkor kérdezősködik.
- Erre én is kíváncsi vagyok. - értett egyet Bex, majd mindenki felém fordult.
- Miről van szó? - ült le hozzánk German, mire elvörösödtem.
- Arról, hogy tegnap hancúroztatok-e Angievel. - válaszolt mosolyogva Lana, én pedig éreztem, ahogy egyre mélyebbre süllyedek a székemben.
- Egy szóval sem mondtam, hogy csináltunk valamit. - védekeztem.
- De nem is cáfoltad. - szállt vitába Bex.
- Oké. Akkor kijelentem, hogy nem történt semmi. - zártam le a témát a lehető leggyorsabban.
- Késő. - nevetett fel Lana. - Részleteket akarunk.
- Nem, a lányom nem akar semmilyen részletet, szóval felejtsétek el. - mondtam határozottan, majd mély levegőt vettem, és folytattam. - Mi a mai program?
- Karácsonyi vásárlás. - emelte fel a pénztárcáját vörös barátnőm egy vigyorral.
- Én maradok. - mondtam kis gondolkozás után.
- Miért? - Bex értetlenül nézett rám.
- Mert már megvan minden, és még el kell intéznem néhány telefonálást. - sóhajtottam. Matthew este küldött egy üzenetet, miszerint sürgősen beszélnünk kell.
- Értem. - bólogatott Bex kételkedve. - Elmondhatod, ha vele akarsz maradni. - suttogta bizalmasan, mielőtt Germanra bökött.
- Elmondjak egy titkot? - kérdeztem vissza azonos hangszínen, mire ő bólintott. - Nem vagyunk együtt.
- Nem? - döbbent le.
- Nem bizony. - ingattam a fejem, majd feltápászkodtam, és megfogtam egy pirítóst. - Jó vásárlást. - búcsúztam, és felmentem a szobámba. Hamarosan újra nyílt az ajtó, majd German lépett be.
- Valamit titkolsz előlem. - jelentette ki hirtelen. Megfagytam. Képtelen voltam a szemébe nézni, csak ültem, és a padlót vizslattam. - Angie kérlek, bízz bennem.
- Nem titkolok semmit. - hebegtem, még mindig mozdulatlanul. Tudtam, hogy ez csak még jobban leleplez, de nem tudtam tenni ellene.
- Szóval megint bezárkózol? - kérdezte, és leült velem szemben. Most először találkozott tekintetünk.
- Ezt nem értheted. - ráztam a fejem.
- Igazad van. Nem értelek. - mondta halkan, de mégis fájtak a szavai. - Miért nem mondod a szemembe, hogy elutazol? Nem lett volna egyszerűbb? - ennél a résznél képtelen voltam bármit tenni. Hát persze, az én szerencsémmel szinte biztos volt, hogy meghallja. Képtelenség lett volna kimászni abból a helyzetből, szóval inkább csak hallgattam. - Miért választod mindig a kerülő utat Angie? Mi baj van az őszinteséggel? - még mindig csendes volt a hangja, de ugyanakkor düh és szomorúság vegyült benne.
- Nem olyan egyszerű, akkor sem ha annak tűnik. Nem tudtam megmondani neked. Akkor nem, amikor valami alakult közöttünk. Hülyeség volt, tudom, de legalább elmentünk vacsorázni, szóval megérte. - vallottam be könnyekkel a szememben.
- Angie, csak szeretném, ha őszinte lennél velem, nekem mindent elmondhatsz. Nem számít, hová mész, addig, amíg tudom, hogy újra látlak, és az ex exfeleségemnek hívhatlak.  - egy sokkal lágyabb hangra váltott. - Melletted állok bármilyen helyzetben, bármelyik kontinensen. - összeskulcsolta az ujjainkat, majd a másik kezétvel letörölt az arcomról egy kósza könnycseppet. - Büszke vagyok rád, a film miatt, de legközelebb ha valami ilyesmi lesz, szeretném tőled hallani. - lassan magához húzott, és átölelt. A karjai védelmezve fonódtak körém, ez biztonság-érzetet adott. A vállába fúrtam az arcom, és mélyen belélegeztem az édeskés parfüm illatát.
- Köszönöm. - suttogtam, mire még szorosabban ölelt. - Köszönöm, hogy nem vagy dühös.
- Nem tudok rád dühös lenni. - finoman megpuszilta a homlokom, majd felemelt, és az ágyra fektetett.
- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan, de nem kaptam választ. German a mellkasára húzott és végigvándoroltatta ujjait a hajamon.
- Pihenj egy kicsit. - mondta lágyan. A szemeim erre rögtön lecsukódtak. - Majd után felhívod a producert.

   Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyban, mellettem egy szál rózsa, és egy levél.

Angienek!

Sajnálom, el kellett mennem tárgyalásra, dél körül jövök. Lanáék vásárolnak, Maya ment velük, Emilie figyel rá. 

Szóltam Olgának, hogy csináljon neked valami sütit, remélhetőleg már lent vár. 

Hamarosan látlak. 

German

Az aláírásán végighúztam az ujjaimat, és elmosolyodtam. Jó érzéssel töltött el, hogy megint így törődik velem. A konyhából tényleg édes illatok szálltak felfelé, amit nekem meg kellett néznem. Olga éppen a sütő előtt állt és beszélgetett a tortával. 

- Jó társaság? - kérdeztem mosolyogva, majd leültem az egyik székre. 

- Igen. - válaszolt. - German úr mondta, hogy csináljak neked valamit, úgyhogy epres - pudingos tortát csináltam. 

- Mikor lehet megkóstolni? - érdeklődtem vigyorogva. 

- Még tíz perc, egy kicsit össze kell állnia. - mondta, amire bólintással feleltem. Ő leült velem szembe és elvigyorodott. 

- Szóval mi is van most German úrral? 

- Semmi. - vágtam rá, de egy pici mosoly kikúszott a számra. 

- Hallottam, hogy mit beszéltetek a lányokkal reggelinél. Nem úgy tűnik, mintha semmi lenne. - vágta rá, én pedig elvörösödtem. 

- Olga. - sóhajtottam fel. - Nem értem, hogy miért ez a téma. - ekkor megcsörrent a zsebemben lévő mobil. Lana csak annyit írt, hogy nyissuk ki a bejárati ajtót. Olgával együtt mindkét szárnyát szélesre tártuk, éppen amikor egy fekete autó állt meg a ház előtt, a tetejére egy többméteres fenyő volt kötözve. 

- Gyerünk, aki úgy érzi, hogy férfi, szálljon ki és hozza a fát. - dirigált Lana. - Sean, te is. - tette hozzá. Colin, Josh, Sean és a két producer felemelte a hatalmas növényt, majd kínlódva becipelték és a talpazatára állították. 

- Meghalok. - lélegzett mélyeket Colin, mire nevetve nyújtottam neki egy pohár vizet. - Köszönöm. - nézett rám hálásan. 

- Drágám, őszintén remélem, hogy örülni fogsz annak, amit vettem. - tette a vállamra a kezét Bex. 

- Anya, anya- rohant hozzám Maya is. - Bex vett egy cicát. 

- Mi? - esett le az állam. 

- De nyugi, nem igazi. - tette hozzá kislányom, mintha ez mellékes lenne. 

- Díszítsük fel a fát. - kiabálta Vilu valahonnan. Ennek az lett a vége, hogy a fenyő egyik oldala ezüst, a másik pedig arany lett, mivel barátaim nem tudtak megegyezni a színben. 

- Felkészült mindenki? - kérdezte Sean. Izgatottan vártuk, hogy végre felkapcsolja a fa égőit. - 3...2...1 - ebben a pillanatban egy csomó, apró fény gyulladt a fán, és megtöltötte a házat melegséggel.

- Azta. - az egész csapat egyszerre kezdett el tapsolni.Valaki hirtelen a derekam köré fonta az egyik kezét, és a vállamra támasztotta az állát.

- Miről maradtam le? - kérdezte a mély hang, én pedig beleborzongtam szavaiba. 

- Csak a díszítésről. - válaszoltam, mire German belecsókolt a nyakamba. 

- Akkor jó. - bólintott, majd együtt néztük tovább az égők villogását. 

   December 24-én reggel, arra keltem, hogy kislányom örömében ugrál az ágyon, és azt kiabálja, hogy karácsony van és havazik. 

- Drágám, mami még alszik, menjünk át az én szobámba. - szólt közbe German. 

- Már késő. - motyogtam kicsit kómásan. 

- Jó reggelt Mami. - hajolt le hozzám Maya, és megpuszilta az arcom. 

- Neked is életem. - válaszoltam, majd lassan felültem. 

  Miután felöltöztem, lementünk együtt a konyhába, hogy segítsünk Olgának mézeskalácsot csinálni. Kislányom ott maradt vele, én pedig Lanáékkal mentem ajándékot csomagolni. Ezzel alig egy óra alatt meg is lettünk. Ezek után megterítettük az asztalt, megkóstoltuk a sütiket, majd felmentünk átöltözni. Én egy egyszerű, arany színű ruhát választottam, fekete magassarkúval, míg Bexen egy villogó, manós pulcsi, és fekete nadrág volt. 

- Imádom a karácsonyt. - sóhajtottam, de gondolatmenetem Lana szakította félbe, ahogy éppen Joshsal kiabált. 

- Remélem, hogy egyesével fogod kihányni az összes szaloncukrot. - közölte a pasival.

- De Sean is evett. - tiltakozott Josh.

- Akkor remélem, hogy felváltva fogtok okádni. - módosított, majd elviharzott. 

- Mint mondtam, imádom a karácsonyt. - motyogtam. Ahogy ezek a szavak elhagyták a számat, felcsendült az All I Want For Christmas és hivatalosan is elkezdődött a buli. Fél nyolckor kezdtük az ajándékozást. Mindenki a fa alá rakta a csomagokat, majd egyenként odaadtuk egymásnak. Germannak egy Rolexet vettem, Mayának pedig három új Barbiet, Vilunak pedig egy Chanel táskát. 

- Az enyémet majd fent odaadom. - suttogta exem, úgy, hogy csak én halljam. Őszintén, hihetetlenül izgatott voltam az ajándékával kapcsolatban. 

- Ki kér tojáslikőrt? - lépett ki a konyhából Olga, egy tálcával. Természetesen Sean volt az első, aki bevallása szerint, letesztelte, hogy jó-e. 

- Angie. - Bex egy villogós pulcsit adott nekem, ami ugyan olyan volt, mint az övé, míg én két jegyet vettem neki és Marcnak Sevillába. - Imádlak. - ugrott a nyakamba, amint meglátta.

- Én is téged. - válaszoltam, és szorosan megöleltem. Miután elengedtük egymást, Lana sétált hozzám. 

- Nem számít, hogy milyen messze vagy, akkor is te leszel a legjobb barátnőm. - nyújtott át egy fél nyakláncot. - A másik része itt van. - mutatott a saját nyakába. 

- Köszönöm. - mondtam sírós hangon, majd előbányásztam a két repülőjegyet Olaszországba. - Ha bármikor lenne kedved a baromságaimhoz. - adtam oda neki. Itt már mindketten könnyes szemmel álldogálltunk. 

- Nagyon, nagyon szeretlek. - ölelt meg. Körülbelül két percig ölelgettük egymást, amikor Sean félbeszakított minket. 

- Maguire, nem látod, hogy tönkretetted az érzelmes jelenetünket? - esett neki Lana. 

- Elrabolhatlak? - kérdezte German a hátam mögül, mire bólintottam. Felmentünk a szobájába, és én leültem az ágyára. 

- Itt is van. - emelt fel egy ajándékzacskót, amiben egy parfüm lapult. 

- Köszönöm. - nyomtam egy csókot a szájára. Hogy is mondjam? A kapcsolatunk kicsit bonyolultabb lett, mint terveztem. Még mindig érvényes az egyes szabály, de úgy viselkedünk, mint egy igazi pár. - Ez nem minden. - tette hozzá gyorsan. - A másik nincs nálam. Igazából attól függ, hogy mikor indulsz. - itt már leesett az állam. - Ha neked jó, mi is lerepülünk Olaszországba Mayával, és veled leszünk a forgatások alatt. - nem tudtam egy szót sem szólni. - De ha nem örülsz, akkor - nem hagytam, hogy befejezze.

- Azt hiszem, megszűnt az egyes szabály. - mondtam halkan. Egy másodpercen belül az ajkaink már szorosan egymáséra tapadtak. 

- Köszönöm. - suttogtam két csók között. 

- Én köszönöm, hogy velem vagy. - válaszolta, mire eltoltam magamtól. 

- Mindjárt jövök. - mondtam és a szobámba futottam, majd rövid keresés után megtaláltam a Still Falling For You szövegét. Az elmúlt két napon ezen dolgoztam, azért, hogy odaadhassam Germannak, de elfelejtettem. Amint meglett, visszamentem ex exemhez, és átnyújtottam neki a lapot. 

- A dalod? - kérdezte, miközben a kottát tanulmányozta. 

- Igen. - bólintottam.

- Ez a legszebb szöveg, amit valaha olvastam. - mosolygott rám, és magához húzott. 

- Tényleg? - csodálkoztam. 

- Igen. - bólintott. - Ez a legszebb karácsonyom. 

- Nekem is. - válaszoltam alig hallhatóan, majd finom megcsókolt. Elvesztem az időben, nem tudtam, hogy állunk-e még, vagy az ágyon fekszünk, de biztos voltam abban, hogy a lehető legjobb ember van velem, és arról is meg voltam győződve, hogy mindig velem lesz, és ha zuhanok, elkap majd. 

100.rész

Három dolog is sietősen közeledett. Priscilla és German esküvője, a Karácsony ami egyet jelent Maya születésnapjával, és egy telefonhívás. Matthew tíz kerek napot adott nekem arra, hogy eldöntsem, mit akarok. Lana naponta háromszor megkérdezte, hogy tudom-e már a válaszom, én pedig minden nap nemmel feleltem. Nem tudtam, mire várok. Talán valami égi jelre, ami egy hullócsillag képében jelenik meg, lefelé zuhanva fejbe vág, és rendbe teszi az agyamban a dolgokat. Persze, ez a legvalószínűtlenebb lehetőség volt, miközben december huszadika minden másodperccel közelebb volt.
- Ha eddig nem voltam egyértelmű, akkor elmondom megint. - ült le az ágyamra Lana. Hogy miért is voltunk még Buenos Airesben? Mert drága barátaim elérték, hogy itt karácsonyozzunk. - El kell menned Angie.
- Ez fájt. - néztem rá sértetten. - Szóval el akarsz küldeni?
- Igen. Ez az életcélom. - motyogta unottan. - Most komolyan. Ha nem fogadnád el, az életed legnagyobb őrültsége lenne.
- Nem szeretném itt hagyni a csapatot. Téged főleg nem. Miattad vagyok ma itt Lana.
- Ha még nem mondtál nemet, akkor határozottan bizonytalan vagy. Mindketten tudjuk mekkora lehetőség ez az egész. Megváltoztatná az  életed. - érvelt.
- Nekem jó ez az élet. - tiltakoztam.
- Oké, közelítsük meg egy másik oldalról. - sóhajtott unottan. - A OUAT-nak mindjárt vége. Nem lesz új évad, még a film sem biztos. Mit szeretnél csinálni utána? Várni egy hasonló ajánlatra? Elmondom, éveket ülhetsz a fenekeden, nem garantálja semmi, hogy meg fognak keresni. Ha itt az alkalom, meg kell ragadnod. - szembesített az igazsággal.
- Egyszerűen igazságtalan, hogy engem kértek. Én nem érdemlem meg. Ti már kilenc éve vártok valami ilyenre. - próbáltam magyarázkodni.
- Ne velünk foglalkozz. Biztos lesz valami. Ha nem, akkor beköltözök hozzád és majd törölgetem az Oscar-díjad. - ötletelt, mire finom vállba ütöttem, célozva arra, hogy legyen pozitívabb. - Két napod maradt. Ketyeg az óra. - mondta, miközben felállt. - Mérlegeld a dolgokat. - tette hozzá, mielőtt becsukta az ajtót maga mögött. Néhány pillanatig még némaság volt, a fejemben pedig Lana szavai visszhangoztak. Hátradőltem az ágyon, és lehunytam a szemeimet.
- Mami, mami szeretnék egy pónit. - rontott be Maya.
- Egy mit kicsim? - kérdeztem fáradtan.
- Egy pónit. Tudod. Lovacska. - magyarázta.
- Drágám, imádlak, de nem tudnánk hol tartani. - ellenkeztem.
- De! Aludhatna a szobámban, és elvinném magammal mindenhová. - ajánlotta.
- Maya cicáról, teknősről, hörcsögről beszélgethetünk, de a póni nem valószínű.- lomboztam le.
- De Papi megengedte.
- Az az apád kincsem, majd ő eltartja valahol azt a lovat, én viszont nem tudom. - mondtam neki, mire ő szomorúan lehajtotta a fejét.
- Én annyira szeretnék egy pacit Mami.
- Életem, gyere ide. - húztam magamhoz. - Mit szólsz egy cicához?
- Az enyém lenne?- csillant fel a szeme.
- Igen, de csak akkor, ha gondoskodsz róla.
- Kapok egy cicát! - ugrált Maya boldogan. - Phoebenek fogom nevezni. - Kit fogsz Phoebenek nevezni? -  lépett be German a szobámba, bármiféle kopogást nélkülözve.
- A cicámat, amit Mamitól fogok kapni. - újságolt Maya.
- Eddig pónit szerettél volna. - ráncolta a szemöldökét az apja.
- Az régen volt. - legyintett kislányom. - Elmondom Vilunak is. - ötletelt, majd kirohant.
- Van rám egy perced?- kérdezte German.
- Kettő is. - biccentettem.
- Mit szeretnél Karácsonyra? - legszívesebben a válaszom az lett volna, hogy 'egy döntést', de nem mondtam ki.
- Miért számít, az én akaratom?
- Rendben, akkor veszek egy luxusházat a Bahamákon, nekem úgy is tökéletesen jó. - volt férjem természetesen tudta, mivel hasson rám.
- Egy parfüm elég lesz. - hajtottam le a fejem.
- Komolyan Angie? - nevetett fel. - A barátodnak is ezt mondtad?
- Szakítottunk Colinnal, de ezt már úgy is tudod. - mint kiderült Colinnal nem egymásnak teremtettek minket, és sokkal jobb nekünk legjobb barátokként.
- Sajnálom. - mondta, de éreztem, hogy örül a hírnek.
- Képzelem. - nevettem fel enyhe gúnnyal.
- Van még egy dolog. - tért a lényegre. - Két nap múlva elveszem Priscillát.
- Tudom. - bólintottam. Titkolni akartam a szomorúságot, amit mind másodpercben éreztem.
- Szeretném, ha jönnél. - kért meg. Ő is tudta, önszántamból eszem ágában sem lett volna elmenni.
- Nem megy. - ráztam a fejem.
- Kérlek. Rengeteget jelentene.
- Ne kérj tőlem lehetetlent. Képtelen vagyok végignézni. - suttogtam.
- Csak gyere be a szertartás előtt. - könyörgött.
- El sem tudod képzelni, mennyire fáj ez az egész. - próbáltam visszanyelni a könnyeket.
- Igazad van. - sóhajtott percek után. - Nem várhatom el ezt tőled.
- Köszönöm. - hunytam le a szemeim.
- Ha esetleg mégis jönnél, van hely. - mosolyodott el keserűen.
- Maya majd elmegy Lanával. - ajánlottam fel.
- Rendben, ahogy jónak látod. - egyezett bele, és közelebb lépett. - Jó éjt Angie. - mondta, mielőtt óvatosan megpuszilta az arcom.
- Neked is. - búcsúztam halkan.
German távozása után lefürdettem Mayát, majd én is zuhanyozni mentem.
- Olvasol valamit Mami? - kérdezte, miután bebújtam mellé.
- Mit szeretnél kicsim?
- A Hamupipőkét. - nyomta a kezembe könyvet. Kislányom a történet felénél elaludt, így leoltottam a villanyt, és én is igyekeztem aludni. Másnap minden percemet két gondolat kötötte le. Az egyik Matthew ajánlata volt, míg a másik German esküvője. Bármennyire is úgy éreztem, nincs ott helyem, valami mégis azt súgta, el kell mennem. Nem tudtam dönteni. Magamra vagy exemre gondoljak? Eddig mindig igyekeztem másokat helyezni előtérbe, most viszont úgy éreztem, muszáj, a saját érdekeimet néznem.
-  Minden rendben? - ült le mellém German vacsora után.
- Persze. - sóhajtottam a hajamba túrva. - Izgulsz?
- Nem. - rázta a fejét.
- Akkor jó. - mosolyodtam el halványan. - Hová mentek nászútra?
- Meg nem tudjuk. Talán Párizsba. - válaszolt.
- Abba a hotelbe menjetek, ahova engem is vittél. - mondtam halkan.
- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagy Angie. - suttogta, majd finoman magához ölelt.
- Mint ex-feleségnek, kötelességem itt lenni. - nevettem fel, bár nem hangzott viccnek.
- Szóval eljössz? - a hangja tele volt reménnyel, és én nem tudtam nemet mondani. Talán hiba volt, lehet, hogy nem. Ezt már soha nem fogom megtudni, de az biztos, hogy akkor helyesnek éreztem, mert legalább addig az egy pillanatig éreztem a közelségét. - Köszönöm. - suttogta a hajamba.
- Nincs mit. - préseltem ki magamból.
- Zavarok? - szólt közbe Priscilla, mire azonnal elléptem Germantól.
- Nem, éppen beszélgettünk Angievel. - válaszolt exem.
- Ez nagyszerű, viszont van egy kis probléma. A lányod nem akarja felpróbálni a ruháját. - tudtam, Mayára gondol.
- Miért? - kérdeztük egyszerre Germannal.
- Nem tudom. Fél órája hisztizik, de titeket más kötött le. - lőtt felém egy gyilkos pillantást.
- Megnézem, mi a baj. - pillantottam kislányom apjára.
- Megyek én is. - vágta rá, majd együtt az emeltre indultunk. Maya az ágyán ült, mellette pedig egy rózsaszín0 ruha hevert.
- Drágám, mi a baj? - guggoltam le elé.
- Utálom az a ruhát Mami. - törölgette a könnyeit.
- Kicsim, Papinak a holnapi nap nagyon fontos lesz, ezért kérlek, vedd fel. - próbálkoztam.
- Nem akarom, hogy Priscilla az anyukám legyen. Nekem elég, ha te vagy. Miért nem veled házasodik össze Papi, és utána lehetne egy kistesóm. - fantáziált.
- Én úgy tudtam, a kistesókat a gólya hozza. - ráncoltam a szemöldököm.
- Mami már nagy lány vagyok, tudom, hogy egy másik bolygóról küldik őket, akkor amikor két ember összeházasodik. - magyarázta Maya, mire nevetve néztem Germanra, aki az ajtóban állt.
- Pontosan így van életem. - bólogatott az apja.
- De én nem akarom, hogy Priscillának és neked babátok legyen Papi. - mondta kislányom szomorúan. Erre nekem is összeszorult a szívem.
- Kicsim, nem lesz még egy ideig tesód. - nyugtatta German. Kijelentésére én is megkönnyebbülve lélegeztem fel.
- Tényleg? - csillant fel a szeme.
- Igen. - erősítette meg exem. - Gyere, próbáld fel. - nyújtotta át Mayának a ruhát, aki egy fintorral nézte, de végül belebújt.
- Nagyon jól állt. - mosolyogtam rá.
- Köszi Mami. - ugrott a nyakamba.
  A nap hátralévő részében nem igazán történt semmi, este mégis golflabda méretű gyomorral aludtam el. Nem nagyon álmodtam semmit, sőt alvásnak sem volt nevezhető. Az idő nagy részét forgolódva töltöttem, az éjszaka közepén leballagtam egy pohár teát inni, majd miután sikeresen megégett a nyelvem, vissza a szobámba. Reggel hulla fáradtan keltem, és míg nagyban a kávémat iszogattam, körülöttem mindenki izgatottan készülődött az esküvőre.
- Hát nem gyönyörű a mai nap? Szerinted karamelizálhatom a tortát? - vágódott le mellém Bex.
- Nem, nem gyújthatsz fel semmit. - ráztam a fejem.
- Priscilla ruháját sem? Akkor olyan lenne, mint az Éhezők Viadalában. - merengett el, mire halkan felnevettem.
- Téged tényleg meghívtak ilyen szöveggel?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elég meggyőző tudok lenni. - mosolyodott el.
- El tudom képzelni. - bólogattam belegondolva a jelenetbe. - Bex, ha felajánlanák neked egy lényeges melót, de itt kellene érte hagynod mindent, elfogadnád? - kérdeztem kicsit visszavéve a hangerőből.
- Persze. Maximum mindenkit beleraknék egy bőröndbe, és magammal vinnélek titeket, de igen, elfogadnám. - mondta kis gondolkozás után.
- És nem félnél, attól, hogy berágnak rád?
- Drágám, el sem tudod képzelni, mennyi alkalommal voltunk 'berágva' egymásra, és mégis itt vagyunk. - mutatott körbe. - Valószínűleg megértenék, és elfogadnák a döntést.
- Köszönöm. - egy apró mosoly suhant át az arcomon.
- Tudod, lehet hogy Lana megemlített valamit, veled kapcsolatban. - húzta el a száját. Elkerekedett szemmel néztem rá. - Fogadd el Angie. Óriási lehetőség, hülyeség lenne visszautasítani. - bíztatott.
- Ma van az utolsó nap, de most sem tudom, mi legyen. - sóhajtottam.
- Úgy dönts, ahogy helyesnek tartod. - tette a vállamra az egyik kezét. - Addig én megeszem az összes sütit. - barátnőm gondolatai természetesen megint elkalandoztak.
  Az esküvőre egy szürkés kék, csillogó ruhát választottam, egy hozzá illő fehér cipővel.

- Csodásan nézel ki. - lépett hozzám German, amikor átöltözve lementem a lépcsőn.

- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan.

- Maya már kint ül az autóban. - biccentett a kijárat felé. 

- Hova megyünk?

- A templomba. - válaszolt egyszerűen.

- Azt hittem, nem lesz vallásos dolog. - ráncoltam a szemöldököm. 

- Priscilla szerette volna. - vont vállat, mire megértően bólintottam. 

- A többiek?

- Már a helyszínen. Téged vártalak. - mosolygott rám, mire úgy száz darab pillangó röppent fel a gyomromban. 

- Akkor menjünk.- hiába próbáltam leplezni, hangom szomorúan csengett. 

- Csak annyit kell mondanod, hogy 'ne tedd'. - húzott vissza German.

- Nem várhatok el tőled ilyet. - suttogtam. 

- Csak két szó, és törlöm az egészet. - tette a kezét az arcomra, majd óvatosan végighúzta a ujjait a járomcsontomon. 

- Ne csinált ezt, kérlek. - vettem el a kezét, bármennyire is hiányzott az érintése. - Szeretném, ha boldog lennél, mindegy, ki mellett. - hazudtam. Azt akartam, hogy mellett legyen boldog, hogy én csókoljam meg este, és hogy mellettem ébredjen. Semmit nem akartam jobban, mint akkor, ott megcsókolni, de valami visszafogott. Azokban a pillanatokban átkoztam azt a kis dolgot, ami megakadályozott. 

  A kocsiban néma csend uralkodott, ezért kicsit nyomott hangulatban érkeztünk a templom elé. 

- Jól vagy? - lépett mellém Lana, miután leültettem Mayát, és újra kimentem az épület elé. 

- Remekül. Nem lehetnék jobban. - mondtam szarkaztikusan. 

- Történt valami? - kérdése leginkább kijelentésnek hangzott.

- Meg akartam csókolni. Az esküvője előtt. - szűrtem a fogaim között. - Hogy süllyedhettem ilyen mélyre? 

- Nem ítélhetnek el azért, mert szerelmes vagy valakibe, akinek két órán belül felesége lesz. - ölelt meg, én pedig a vállába fúrtam a fejem.

- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy vagy nekem.- motyogtam.

- Ugyan, semmiség. Ez az Oscar-díj törölgetők dolga. - nevetett fel, mire én is elengedte egy mosolyt. - Gyere, hamarosan kezdenek. - húzott be a templomba néhány perc múlva, majd leültünk Maya mellé, aki a harmadik sorban foglalt helyet. 

- Felkészültél? - nézett rám Lana, mielőtt kinyíltak az ajtók. Felkészültem-e arra, hogy végignézzem, ahogy életem szerelme elvesz valakit? Hát persze. Priscilla gyönyörű volt a fehér ruhájában, mégis úgy éreztem, ez a szín fojtogat, polipként tekeredik a nyakamra, és lassan megöl. Csak egyetlen könnycseppet engedtem meg magamnak. 

  A szertartás közepén egyszerűen nem bírtam tovább. Nem tudtam nézni ezt az egész, nem tudtam elképzelni, milyen lesz ha elveszi Priscillát, abban viszont biztos voltam, hogy a totális összeomlás szélén álldogálok, és egyetlen centi választ el attól, hogy belezuhanjak a szakadékba. Próbáltam halkan felállni, és kisétálni, ami egészen addig jól ment, amíg Mayának fel nem tűnt a hiányom.

- Mami, hova mész? - kérdezte éppen akkora hangerővel, hogy German meghallja. Egy másodpercig találkozott a tekintetünk. Csak annyit tátogtam, 'Sajnálom' , majd óvatosan kinyitottam a templom ajtaját, és kiléptem. Ahogy a levegő megcsapta az arcom, leroskadtam a lépcsőre, az épület előtt, és üres tekintettel bámultam magam elé, egészen addig amíg kezdett kirajzolódni valami előttem. Előkotortam a telefonom a táskámból, majd néhány könnycsepp letörlése után tárcsáztam Matthew számát. 

- Te aztán nem sietted el. - szólt bele, körülbelül két csörgés után. - Döntöttél?

- Igen. - sóhajtottam, és mélyeket lélegezve kimondtam válaszom. - Elfogadom. 

- Remek. - kiáltott fel, de amit utána beszélt már nem hallottam. Egyszerűen kinyomtam a hívást, és a tenyerembe temettem a fejem. 

99.rész

- Angie.- csettintett az orrom előtt újra German, mire gyorsan megráztam a fejem. - Hallottál bármit abból amit az előbb mondtam?
- Odáig hogy Maya elaludt igen.- motyogtam. - Mondtál bármit amiben benne volt az hogy So Close?
- Nem. Látom megint elkalandoztál.- nevetett fel.
- Mint mindig. - mosolyodtam el egy másodpercre, azonban a fejemben ott motoszkált az előbb hallott vagy nem hallott dal. - Szóval mondd miről szeretnél beszélni?
- Az első, hogy ma keresgéltem egy kicsit, míg végül találtam egy elég nagy lakást Vancouverben. Nincs messze tőletek, szóval bármikor át tud jönni Maya, és Vilu szerint is jó. Van egy csomó fürdőszobája, meg hálószobája, árban pedig nem húzós. - fejezte be egy diadalittas mosollyal.
- A nem húzós alatt százmilliókat értesz? - húztam össze a szemem.
- Nem. Kifizethető. - győzködött.
- Oké. - sóhajtottam végül. - Mi a másik dolog?
- Amikor elmentetek, Olga meg a pincérek elkezdték átrendezni a házat, nekem pedig véletlenül megakadt a szemem egy kottán. Csak elolvastam a szöveget, és nem tudom miért, de tudtam a folytatását a dalnak. Az írásból láttam, hogy a tiéd a darab nekem mégis volt bátorságom beleírni. Mentségemre szóljon, hogy valami történt velem, amitől nem tudtam rendesen átgondolni a dolgot. - amint befejezte mondandóját a szeme megtalálta az enyémet.
- Egy hete szenvedek néhány sorral. Hidd el, csak segítettél, emellett pedig megértem, hogy ha az ember szerelmes akkor néha elveszíti az eszét. - nevettem fel irónikusan egyértelműen Priscillára célozva. Bár próbáltam vidámság mögé rejteni minden érzelmet, tudtam, hogy exemnek nyitott könyv vagyok. Ahhoz hogy őt átverjem Meryl Streep bármelyik filmjéhez hasonló alakítást kellene nyújtanom. German éppen válaszra nyitotta a száját, amikor valaki félbeszakított minket.
- Szerelmem végre megtaláltalak. - lépett Priscilla exem mellé. - Egy csomóan beszélni akarnak veled, gyere.
- Már megbocsáss, de éppen valami fontosról volt szó. - nem tudtam irányítani azt amit gondoltam, így végül kiszaladt a számon.
- Tessék?- fordult vissza lassan.
- Éppen beszélgettünk. - húztam ki magam, remélve, hogy magabiztosabbnak tűnhetek. - Semmi jogod nincs ahhoz, hogy félbeszakíts minket.
- Szánalmas ahogy közelebb akarsz kerülni az én vőlegényemhez. - szűkült össze a szeme.
- Ennyire bizonytalan a kapcsolatotok, hogy ahogy megjelenik a volt feleség máris féltékeny vagy?- nevettem fel. Reflexből támadtam vissza, de tudtam, hogy ezt most én kezdtem.
- Csak fogd a lányod meg a szerencsétlen csapatod, és tűnjetek el innen. - sziszegte.
- Különben?- álltam a tekintetét. Nem tudtam, mi történt. Egyszerűen csak annyira elegem volt a nőből, hogy ki kellett engednem mindent ami bennem volt.
- Ne kezdj ki velem, ha nem akarod, hogy valamelyik családtagod megsérüljön. - ez volt az a mondat amikor előjöttek az anyai ösztönök, és kislányom védelmére keltem.
- Ha Mayához egy ujjal hozzáérsz esküszöm, hogy megöllek. - suttogtam fenyegetően.
- Szóval ő a gyengéd és az exed. - nevetett fel. - Nem nyerhetsz csatát ha sebezhető vagy.
- Ki mondta hogy háborúzni akarok Priscilla? - ráncoltam a homlokom. - Csak annyit szeretnék, hogy eltűnj az életemből.
- De ez sajnálatos módon nem fog bekövetkezni, hiszen German felesége leszek két héten belül, és nektek mindig ott lesz a lányotok. Milyen szomorú lenne, ha a drága, kicsi Mayával történne valami. Mondjuk elrabolnák. - ez volt a pillanat amikor nem tudtam tovább magamba tartani a gyűlöletem, és egy másodperc múlva orrbavertem Priscillát.
- Angie elég.- rántott vissza German aki végighallgatta veszekedésünket.
- Mi a francot képzelsz te magadról? - kiabált rám a szőkeség.
- Ha még egyetlen egyszer bármit mondasz Mayáról komolyan mondom, hogy megöllek. - néztem rá.
- Mert olyan jól megy neked a lövöldözés, igaz? - kérdezett vissza.
- Ne engedj el German, mert megverem.- pillantottam exemre miközben próbáltam lenyugtatni magam.
- Meg sem fordult a fejemben. - válaszolt halkan.
- Mi folyik itt? - lépett be a konyhába Lana és Vilu.
- Semmi. - motyogtam mélyeket lélegezve.
- Nem úgy tűnik. - válaszolt unokahúgom, majd Priscillára nézett. - Várj. Te lekevertél neki egyet? - csillant fel Vilu szeme, mire aprót bólintottam. - Jen! - kiabálta. - Nyertünk egy halom pénzt.
- Tessék?- rohant a konyhába az illető.
- Angie bevert egyet Priscillának. - ujjongott unokahúgom, nem törődve a köztem és Priscilla között vibráló feszültséggel.
- Jól vagy? - lépett mellém Lana.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen jól esett. - sóhajtottam, miután exem elengedett.
- Bárcsak láttam volna.- ábrándozott. - Komolyan, felvillanyozta volna az egész napom.
- Legközelebb felveszem kamerára. - nevettem fel, még mindig idegesen.
- Lesz legközelebb? - csillant fel megint a szeme.
- Ki tudja? - vontam vállam, majd egy másodpercig elidőzött a tekintetem exemen aki éppen Priscillát próbálta lecsillapítani.
- Ha ezt Bex megtudja. - alig két órája azt mondtam Bexnek, hogy nincs több balhé, erre mit csinálok?
- Nem akarok belegondolni. - fogtam a fejem.
    Egy órával később már mindenki tudott a kis balhélról, hálás köszönöt érte Jennek aki azzal állt Sean elé, hogy kéri a pénzét.
- Money, money, money. - énekelgette Vilu, miközben vigyorogva számolgatta a kapott összeget. - Must be funny. És most együtt. - vezényelt Jennek.
- In the rich man's world. - kezdték el közösen.
- Marha vicces. - fújtatott Maguire.
- Hova kerültem?- emeltem az ég felé a tekintetem.
- Ezt én is minden nap megkérdezem magamtól.- tette a vállamra a kezét Lana. - Ha szeretnéd felidegesíteni Seant kérd el tőle Maya pénzét, hiszen ő is rád szavazott.- tanácsolta, mire megráztam a fejem.
- Nem akarok kicseszni szegénnyel. - nevettem fel, belegondolva, hogy milyen ideges lenne Maguire ha eléállnék ezzel a dologgal.
- Túl jószívű vagy.
- Valószínűleg azért te kaptad meg Regina Mills szerepét, mert benned van a gonoszság. - löktem meg a vállát mosolyogva.
- Nem is tudod, hogy mennyi hasonlítok a karakteremre. - mosolyodott el.

- Ezt soha többet ne csináld. - néztem rá ijedten.

- Elrabolhatom Angiet egy pillanatra?- kérdezte a hátam mögül egy mély hang.

- Csak nyugodtan. - vigyorgott rám Lana, mire German óvatosan átölelte a derekam, és a táncparkettre vezetett. 

- Beszélni szeretnél? - néztem rá mire aprót bólintott. A háttérben elindult a Camouflage, ami a tökéletes szám volt egy lassúzásra. 

- Nem tetszik, hogy Maya ilyen. - kezdett bele. Halkan felnevettem, miközben exem közelebb húzott magához.

- Milyennek kéne lennie German? - bámultam a sötétbarna szempárba. 

- Nem szeretem ha szomorú. - sóhajtott. Lehunyt szemmel, mélyen beszívtam az illatát, és gondolataim azonnal elterelődtek arra az időre amikor még minden reggelt ez az illat lengett be.  

- Ahogy én sem, de nem tehetek ellene semmit. - válaszoltam halkan. - Most alszik egyet, aztán újragondolja a dolgokat. 

- Szerintem, ezt nem fogja lerendezni egy alvással. - állapította meg, mire felkaptam a fejem. 

- Ezt hogy érted? 

- Priscilla nem fog eltűnni ennyi idő alatt. - mondta alig hallhatóan.

- Csak szólj, és Bexék megoldják. - mosolyogtam rá. 

- Attól félek én is. - nevetett.

- Jut eszembe, nagyon sajnálom ami az előbb történt a menyasszonyod és köztem, de nem voltam képes - German félbeszakított mielőtt befejezhettem volna.

- Megértelek Angie. Én is így reagáltam volna. - nyugtatott, majd még szorosabban tartott. - Táncolunk? - még mielőtt megszólalhattam volna, új zene indult és exem a teremmközepére húzott. 

- Mikor táncoltunk mi utoljár együtt? - kérdeztem halkan miközben a nyaka köré fontam a karom.

- Az esküvőnkön. - suttogott vissza. 

- Te ismersz itt mindenkit?- kérdeztem, ahogy a dal a vége felé közelített, és én rettegtem attól, hogy ha akkor elengedem, örökre elveszítem. 

- A stábon, Priscillán és Vilun kívül alig öt embert. - nevetett fel kínosan. - És van egy olyan érzésem, hogy ők sem tudják ki vagyok. 

- Priscilla ismerősei? 

- Szinte mindenki. - válaszolt. - Arra gondoltam, hogy elüthetnénk valamivel az időt.

- Hallgatlak. - néztem fel. Finoman szóval alig két óra alatt kikészültem a sok öltönyös, pezsgőt iszogató arisztokrata láttán. 

- Karaoke? - vetette fel, mire egy sokatmondó pillantást lőttem a bájcsevegő szőkeség felé.

- Nem tartom jó ötletnek Bexet énekelni hagyni. - ellenkeztem. 

- Akkor folytatjuk a műmosolygást minden ismeretlen, szétplasztikázott cicababával. - vont vállat hanyagul.

- Inkább egy Lana-Bex duett. - adtam fel a harcot. 

- Remek. - mosolygott rám. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogx minden köztünk történt után én még mindig ugyanannyira szeretem, és bármennyire próbálnám utálni nem menne. - Baj van? - kérdezte, miután fél percen keresztül csak bámultam magam elé.

- Nem, dehogy. - ráztam a fejem ösztönösen.- Azt hiszem, szerzek valami innivalót. Kérsz valamit?- éreztem ahogy rámtör a szédülés, nem csak a tömeg, hanem a gondolataim miatt is.

- Nem. Elintézem a dolgokat a karaokehoz. - hirtelen elengedte a derekam, mire felnéztem rá.

- Oké. Akkor majd szólj ha..- kezdtem bele, de úgy döntöttem nem fejezembe mondatom, hiszen egyértelmű volt. - Szia. - motyogtam, és a konyhába mentem egy pohár vízért. 

- Jól  vagy? Várj, kitalálom. Rájöttél arra, hogy szereted az volt férjed, azonban ő a világ legaljasabb nőjét fogja feleségül venni, neked pedig barátod van. - últ le mellém Lana, mire felé fordítottam a fejem. 

- Ezt az arcomról olvastad le? - kérdeztem szarkaztikusan. 

- Tudhatnád, hogy nagyon jól ismerlek. - nevetett fel. - Viszont figyelj Angie. Nem olyan nő vagy aki minden apró akadály láttán feladja.

- Ez nem egy akadály. Ez egy komplett esküvő. - sóhajtottam, de ő folytatta.

- Mindegy, hogy mi az. Lehetne egy háború, te akkor sem adnád fel. Legalábbis az az Angie, aki a legjobb barátnőm nem hagyná annyiban a dolgokat. Szóval drágám szedd össze magad, és vegyél vissza mindent ami hozzád tartozott. - barátnőm engem is felhúzott a székről, majd megölelt. 

- Imádlak. - suttogtam a hajába. 

- Én is, de most menj ki, mert Bex már nagyban énekel. - nevetett el magát, és én is csatlakoztam hozzá. 

Amint kiléptem szembetaláltam magam a zenekar helyén éneklő Bexszel.

- Ha ezért nem jelent fel minket a szomszéd, semmiért nem fog.- súgtam Lanának aki egyetértően bólogatott. Úgy döntöttünk, hogy leülünk az egyik asztalhoz és onnan figyeljük az eseményeket, amikor hirtelen German lépett fel a színpadra. A szemei azonnal megtalálták az enyémeket, és elindult az SOS. 

- Indulj. - húzott fel barátnőm, mielőtt a kezembe nyomott egy semmiből előkerülő mikrofont. 

- Mi? Én nem. - tiltakoztam, de esélyem sem volt befejezni. 

- Nincsenek kifogások. - lökött a színpad felé. Mivel körülbelül ötvenszer láttam a Mamma Miát képtelenség lett volna nem tudni a dalt. Exem nem tűnt meglepettnek amikor felléptem mellé, és egy mosollyal ajándékozott meg, majd belekezdtem. 

- You seem so far away

Though you are standing near

You made me feel alive

But something died I fear

I really tried to make it out

I wish I understood

What happened to our love 

it used to be so good. 

  - Soha nem hallottam semmi ehhez foghatót. - áradozott Lana, miután befejeztük kissé talán túl szenvedélyes duettünket. 

- Ez bók? - kérdeztem mosolyogva. 

- Mi más lehetne?- nevetett fel, mire megráztam a fejem.

- Viszont ígérd meg nekem, hogy soha, de soha többet nem csinálsz ilyet. - komolyodtam el.

- Muszáj?- húzta el a száját.

- Igen. - bólintottam.

- Oké. - forgatta a szemét unottan.

- Elnézést, zavarok? - lépett hozzánk egy férfi.

- Ha a vörös hajú nővel van valami, ő nem hozzánk tartozik. - mondta Lana automatikusan.

- Nem, nem róla van szó. Matthew Walker vagyok, producer. - ekkor még nem értettem, hogy mi folyik körülöttem. - Maga pedig Angeles Carrara, igaz? - óvatosan bólintottam. - Éppen női főszereplőt keresek az Our Time című új filmembe. - jelentette be, nekem pedig elállt a lélegzetem. - Miután láttam az előző produkcióját úgy gondolom, hogy ön lenne a megfelelő személy erre a szerepre. - Lana sokkolva pillantott felém. - A férfi főszereplő Chris Pratt, akit már leszerződtettünk. A forgatások nagy része Olaszországban lenne, de remélem ez nem okoz problémát. Gondolja át, és hívjon.- nyomta a kezembe a névjegykártyáját, majd elment. Döbbenten álltam ott, a kis papírral a kezemben, mikor Lana lépett hozzám.

- Tudod, hogy ez egy olyan lehetőség amit őrültség lenne visszautasítani, igaz? - nézett rám, én pedig habozva bólintottam.

- De nem hagyhatok itt mindent. - suttogtam. - Nem tehetem.