100.rész

Három dolog is sietősen közeledett. Priscilla és German esküvője, a Karácsony ami egyet jelent Maya születésnapjával, és egy telefonhívás. Matthew tíz kerek napot adott nekem arra, hogy eldöntsem, mit akarok. Lana naponta háromszor megkérdezte, hogy tudom-e már a válaszom, én pedig minden nap nemmel feleltem. Nem tudtam, mire várok. Talán valami égi jelre, ami egy hullócsillag képében jelenik meg, lefelé zuhanva fejbe vág, és rendbe teszi az agyamban a dolgokat. Persze, ez a legvalószínűtlenebb lehetőség volt, miközben december huszadika minden másodperccel közelebb volt.
- Ha eddig nem voltam egyértelmű, akkor elmondom megint. - ült le az ágyamra Lana. Hogy miért is voltunk még Buenos Airesben? Mert drága barátaim elérték, hogy itt karácsonyozzunk. - El kell menned Angie.
- Ez fájt. - néztem rá sértetten. - Szóval el akarsz küldeni?
- Igen. Ez az életcélom. - motyogta unottan. - Most komolyan. Ha nem fogadnád el, az életed legnagyobb őrültsége lenne.
- Nem szeretném itt hagyni a csapatot. Téged főleg nem. Miattad vagyok ma itt Lana.
- Ha még nem mondtál nemet, akkor határozottan bizonytalan vagy. Mindketten tudjuk mekkora lehetőség ez az egész. Megváltoztatná az  életed. - érvelt.
- Nekem jó ez az élet. - tiltakoztam.
- Oké, közelítsük meg egy másik oldalról. - sóhajtott unottan. - A OUAT-nak mindjárt vége. Nem lesz új évad, még a film sem biztos. Mit szeretnél csinálni utána? Várni egy hasonló ajánlatra? Elmondom, éveket ülhetsz a fenekeden, nem garantálja semmi, hogy meg fognak keresni. Ha itt az alkalom, meg kell ragadnod. - szembesített az igazsággal.
- Egyszerűen igazságtalan, hogy engem kértek. Én nem érdemlem meg. Ti már kilenc éve vártok valami ilyenre. - próbáltam magyarázkodni.
- Ne velünk foglalkozz. Biztos lesz valami. Ha nem, akkor beköltözök hozzád és majd törölgetem az Oscar-díjad. - ötletelt, mire finom vállba ütöttem, célozva arra, hogy legyen pozitívabb. - Két napod maradt. Ketyeg az óra. - mondta, miközben felállt. - Mérlegeld a dolgokat. - tette hozzá, mielőtt becsukta az ajtót maga mögött. Néhány pillanatig még némaság volt, a fejemben pedig Lana szavai visszhangoztak. Hátradőltem az ágyon, és lehunytam a szemeimet.
- Mami, mami szeretnék egy pónit. - rontott be Maya.
- Egy mit kicsim? - kérdeztem fáradtan.
- Egy pónit. Tudod. Lovacska. - magyarázta.
- Drágám, imádlak, de nem tudnánk hol tartani. - ellenkeztem.
- De! Aludhatna a szobámban, és elvinném magammal mindenhová. - ajánlotta.
- Maya cicáról, teknősről, hörcsögről beszélgethetünk, de a póni nem valószínű.- lomboztam le.
- De Papi megengedte.
- Az az apád kincsem, majd ő eltartja valahol azt a lovat, én viszont nem tudom. - mondtam neki, mire ő szomorúan lehajtotta a fejét.
- Én annyira szeretnék egy pacit Mami.
- Életem, gyere ide. - húztam magamhoz. - Mit szólsz egy cicához?
- Az enyém lenne?- csillant fel a szeme.
- Igen, de csak akkor, ha gondoskodsz róla.
- Kapok egy cicát! - ugrált Maya boldogan. - Phoebenek fogom nevezni. - Kit fogsz Phoebenek nevezni? -  lépett be German a szobámba, bármiféle kopogást nélkülözve.
- A cicámat, amit Mamitól fogok kapni. - újságolt Maya.
- Eddig pónit szerettél volna. - ráncolta a szemöldökét az apja.
- Az régen volt. - legyintett kislányom. - Elmondom Vilunak is. - ötletelt, majd kirohant.
- Van rám egy perced?- kérdezte German.
- Kettő is. - biccentettem.
- Mit szeretnél Karácsonyra? - legszívesebben a válaszom az lett volna, hogy 'egy döntést', de nem mondtam ki.
- Miért számít, az én akaratom?
- Rendben, akkor veszek egy luxusházat a Bahamákon, nekem úgy is tökéletesen jó. - volt férjem természetesen tudta, mivel hasson rám.
- Egy parfüm elég lesz. - hajtottam le a fejem.
- Komolyan Angie? - nevetett fel. - A barátodnak is ezt mondtad?
- Szakítottunk Colinnal, de ezt már úgy is tudod. - mint kiderült Colinnal nem egymásnak teremtettek minket, és sokkal jobb nekünk legjobb barátokként.
- Sajnálom. - mondta, de éreztem, hogy örül a hírnek.
- Képzelem. - nevettem fel enyhe gúnnyal.
- Van még egy dolog. - tért a lényegre. - Két nap múlva elveszem Priscillát.
- Tudom. - bólintottam. Titkolni akartam a szomorúságot, amit mind másodpercben éreztem.
- Szeretném, ha jönnél. - kért meg. Ő is tudta, önszántamból eszem ágában sem lett volna elmenni.
- Nem megy. - ráztam a fejem.
- Kérlek. Rengeteget jelentene.
- Ne kérj tőlem lehetetlent. Képtelen vagyok végignézni. - suttogtam.
- Csak gyere be a szertartás előtt. - könyörgött.
- El sem tudod képzelni, mennyire fáj ez az egész. - próbáltam visszanyelni a könnyeket.
- Igazad van. - sóhajtott percek után. - Nem várhatom el ezt tőled.
- Köszönöm. - hunytam le a szemeim.
- Ha esetleg mégis jönnél, van hely. - mosolyodott el keserűen.
- Maya majd elmegy Lanával. - ajánlottam fel.
- Rendben, ahogy jónak látod. - egyezett bele, és közelebb lépett. - Jó éjt Angie. - mondta, mielőtt óvatosan megpuszilta az arcom.
- Neked is. - búcsúztam halkan.
German távozása után lefürdettem Mayát, majd én is zuhanyozni mentem.
- Olvasol valamit Mami? - kérdezte, miután bebújtam mellé.
- Mit szeretnél kicsim?
- A Hamupipőkét. - nyomta a kezembe könyvet. Kislányom a történet felénél elaludt, így leoltottam a villanyt, és én is igyekeztem aludni. Másnap minden percemet két gondolat kötötte le. Az egyik Matthew ajánlata volt, míg a másik German esküvője. Bármennyire is úgy éreztem, nincs ott helyem, valami mégis azt súgta, el kell mennem. Nem tudtam dönteni. Magamra vagy exemre gondoljak? Eddig mindig igyekeztem másokat helyezni előtérbe, most viszont úgy éreztem, muszáj, a saját érdekeimet néznem.
-  Minden rendben? - ült le mellém German vacsora után.
- Persze. - sóhajtottam a hajamba túrva. - Izgulsz?
- Nem. - rázta a fejét.
- Akkor jó. - mosolyodtam el halványan. - Hová mentek nászútra?
- Meg nem tudjuk. Talán Párizsba. - válaszolt.
- Abba a hotelbe menjetek, ahova engem is vittél. - mondtam halkan.
- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagy Angie. - suttogta, majd finoman magához ölelt.
- Mint ex-feleségnek, kötelességem itt lenni. - nevettem fel, bár nem hangzott viccnek.
- Szóval eljössz? - a hangja tele volt reménnyel, és én nem tudtam nemet mondani. Talán hiba volt, lehet, hogy nem. Ezt már soha nem fogom megtudni, de az biztos, hogy akkor helyesnek éreztem, mert legalább addig az egy pillanatig éreztem a közelségét. - Köszönöm. - suttogta a hajamba.
- Nincs mit. - préseltem ki magamból.
- Zavarok? - szólt közbe Priscilla, mire azonnal elléptem Germantól.
- Nem, éppen beszélgettünk Angievel. - válaszolt exem.
- Ez nagyszerű, viszont van egy kis probléma. A lányod nem akarja felpróbálni a ruháját. - tudtam, Mayára gondol.
- Miért? - kérdeztük egyszerre Germannal.
- Nem tudom. Fél órája hisztizik, de titeket más kötött le. - lőtt felém egy gyilkos pillantást.
- Megnézem, mi a baj. - pillantottam kislányom apjára.
- Megyek én is. - vágta rá, majd együtt az emeltre indultunk. Maya az ágyán ült, mellette pedig egy rózsaszín0 ruha hevert.
- Drágám, mi a baj? - guggoltam le elé.
- Utálom az a ruhát Mami. - törölgette a könnyeit.
- Kicsim, Papinak a holnapi nap nagyon fontos lesz, ezért kérlek, vedd fel. - próbálkoztam.
- Nem akarom, hogy Priscilla az anyukám legyen. Nekem elég, ha te vagy. Miért nem veled házasodik össze Papi, és utána lehetne egy kistesóm. - fantáziált.
- Én úgy tudtam, a kistesókat a gólya hozza. - ráncoltam a szemöldököm.
- Mami már nagy lány vagyok, tudom, hogy egy másik bolygóról küldik őket, akkor amikor két ember összeházasodik. - magyarázta Maya, mire nevetve néztem Germanra, aki az ajtóban állt.
- Pontosan így van életem. - bólogatott az apja.
- De én nem akarom, hogy Priscillának és neked babátok legyen Papi. - mondta kislányom szomorúan. Erre nekem is összeszorult a szívem.
- Kicsim, nem lesz még egy ideig tesód. - nyugtatta German. Kijelentésére én is megkönnyebbülve lélegeztem fel.
- Tényleg? - csillant fel a szeme.
- Igen. - erősítette meg exem. - Gyere, próbáld fel. - nyújtotta át Mayának a ruhát, aki egy fintorral nézte, de végül belebújt.
- Nagyon jól állt. - mosolyogtam rá.
- Köszi Mami. - ugrott a nyakamba.
  A nap hátralévő részében nem igazán történt semmi, este mégis golflabda méretű gyomorral aludtam el. Nem nagyon álmodtam semmit, sőt alvásnak sem volt nevezhető. Az idő nagy részét forgolódva töltöttem, az éjszaka közepén leballagtam egy pohár teát inni, majd miután sikeresen megégett a nyelvem, vissza a szobámba. Reggel hulla fáradtan keltem, és míg nagyban a kávémat iszogattam, körülöttem mindenki izgatottan készülődött az esküvőre.
- Hát nem gyönyörű a mai nap? Szerinted karamelizálhatom a tortát? - vágódott le mellém Bex.
- Nem, nem gyújthatsz fel semmit. - ráztam a fejem.
- Priscilla ruháját sem? Akkor olyan lenne, mint az Éhezők Viadalában. - merengett el, mire halkan felnevettem.
- Téged tényleg meghívtak ilyen szöveggel?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elég meggyőző tudok lenni. - mosolyodott el.
- El tudom képzelni. - bólogattam belegondolva a jelenetbe. - Bex, ha felajánlanák neked egy lényeges melót, de itt kellene érte hagynod mindent, elfogadnád? - kérdeztem kicsit visszavéve a hangerőből.
- Persze. Maximum mindenkit beleraknék egy bőröndbe, és magammal vinnélek titeket, de igen, elfogadnám. - mondta kis gondolkozás után.
- És nem félnél, attól, hogy berágnak rád?
- Drágám, el sem tudod képzelni, mennyi alkalommal voltunk 'berágva' egymásra, és mégis itt vagyunk. - mutatott körbe. - Valószínűleg megértenék, és elfogadnák a döntést.
- Köszönöm. - egy apró mosoly suhant át az arcomon.
- Tudod, lehet hogy Lana megemlített valamit, veled kapcsolatban. - húzta el a száját. Elkerekedett szemmel néztem rá. - Fogadd el Angie. Óriási lehetőség, hülyeség lenne visszautasítani. - bíztatott.
- Ma van az utolsó nap, de most sem tudom, mi legyen. - sóhajtottam.
- Úgy dönts, ahogy helyesnek tartod. - tette a vállamra az egyik kezét. - Addig én megeszem az összes sütit. - barátnőm gondolatai természetesen megint elkalandoztak.
  Az esküvőre egy szürkés kék, csillogó ruhát választottam, egy hozzá illő fehér cipővel.

- Csodásan nézel ki. - lépett hozzám German, amikor átöltözve lementem a lépcsőn.

- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan.

- Maya már kint ül az autóban. - biccentett a kijárat felé. 

- Hova megyünk?

- A templomba. - válaszolt egyszerűen.

- Azt hittem, nem lesz vallásos dolog. - ráncoltam a szemöldököm. 

- Priscilla szerette volna. - vont vállat, mire megértően bólintottam. 

- A többiek?

- Már a helyszínen. Téged vártalak. - mosolygott rám, mire úgy száz darab pillangó röppent fel a gyomromban. 

- Akkor menjünk.- hiába próbáltam leplezni, hangom szomorúan csengett. 

- Csak annyit kell mondanod, hogy 'ne tedd'. - húzott vissza German.

- Nem várhatok el tőled ilyet. - suttogtam. 

- Csak két szó, és törlöm az egészet. - tette a kezét az arcomra, majd óvatosan végighúzta a ujjait a járomcsontomon. 

- Ne csinált ezt, kérlek. - vettem el a kezét, bármennyire is hiányzott az érintése. - Szeretném, ha boldog lennél, mindegy, ki mellett. - hazudtam. Azt akartam, hogy mellett legyen boldog, hogy én csókoljam meg este, és hogy mellettem ébredjen. Semmit nem akartam jobban, mint akkor, ott megcsókolni, de valami visszafogott. Azokban a pillanatokban átkoztam azt a kis dolgot, ami megakadályozott. 

  A kocsiban néma csend uralkodott, ezért kicsit nyomott hangulatban érkeztünk a templom elé. 

- Jól vagy? - lépett mellém Lana, miután leültettem Mayát, és újra kimentem az épület elé. 

- Remekül. Nem lehetnék jobban. - mondtam szarkaztikusan. 

- Történt valami? - kérdése leginkább kijelentésnek hangzott.

- Meg akartam csókolni. Az esküvője előtt. - szűrtem a fogaim között. - Hogy süllyedhettem ilyen mélyre? 

- Nem ítélhetnek el azért, mert szerelmes vagy valakibe, akinek két órán belül felesége lesz. - ölelt meg, én pedig a vállába fúrtam a fejem.

- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy vagy nekem.- motyogtam.

- Ugyan, semmiség. Ez az Oscar-díj törölgetők dolga. - nevetett fel, mire én is elengedte egy mosolyt. - Gyere, hamarosan kezdenek. - húzott be a templomba néhány perc múlva, majd leültünk Maya mellé, aki a harmadik sorban foglalt helyet. 

- Felkészültél? - nézett rám Lana, mielőtt kinyíltak az ajtók. Felkészültem-e arra, hogy végignézzem, ahogy életem szerelme elvesz valakit? Hát persze. Priscilla gyönyörű volt a fehér ruhájában, mégis úgy éreztem, ez a szín fojtogat, polipként tekeredik a nyakamra, és lassan megöl. Csak egyetlen könnycseppet engedtem meg magamnak. 

  A szertartás közepén egyszerűen nem bírtam tovább. Nem tudtam nézni ezt az egész, nem tudtam elképzelni, milyen lesz ha elveszi Priscillát, abban viszont biztos voltam, hogy a totális összeomlás szélén álldogálok, és egyetlen centi választ el attól, hogy belezuhanjak a szakadékba. Próbáltam halkan felállni, és kisétálni, ami egészen addig jól ment, amíg Mayának fel nem tűnt a hiányom.

- Mami, hova mész? - kérdezte éppen akkora hangerővel, hogy German meghallja. Egy másodpercig találkozott a tekintetünk. Csak annyit tátogtam, 'Sajnálom' , majd óvatosan kinyitottam a templom ajtaját, és kiléptem. Ahogy a levegő megcsapta az arcom, leroskadtam a lépcsőre, az épület előtt, és üres tekintettel bámultam magam elé, egészen addig amíg kezdett kirajzolódni valami előttem. Előkotortam a telefonom a táskámból, majd néhány könnycsepp letörlése után tárcsáztam Matthew számát. 

- Te aztán nem sietted el. - szólt bele, körülbelül két csörgés után. - Döntöttél?

- Igen. - sóhajtottam, és mélyeket lélegezve kimondtam válaszom. - Elfogadom. 

- Remek. - kiáltott fel, de amit utána beszélt már nem hallottam. Egyszerűen kinyomtam a hívást, és a tenyerembe temettem a fejem. 

99.rész

- Angie.- csettintett az orrom előtt újra German, mire gyorsan megráztam a fejem. - Hallottál bármit abból amit az előbb mondtam?
- Odáig hogy Maya elaludt igen.- motyogtam. - Mondtál bármit amiben benne volt az hogy So Close?
- Nem. Látom megint elkalandoztál.- nevetett fel.
- Mint mindig. - mosolyodtam el egy másodpercre, azonban a fejemben ott motoszkált az előbb hallott vagy nem hallott dal. - Szóval mondd miről szeretnél beszélni?
- Az első, hogy ma keresgéltem egy kicsit, míg végül találtam egy elég nagy lakást Vancouverben. Nincs messze tőletek, szóval bármikor át tud jönni Maya, és Vilu szerint is jó. Van egy csomó fürdőszobája, meg hálószobája, árban pedig nem húzós. - fejezte be egy diadalittas mosollyal.
- A nem húzós alatt százmilliókat értesz? - húztam össze a szemem.
- Nem. Kifizethető. - győzködött.
- Oké. - sóhajtottam végül. - Mi a másik dolog?
- Amikor elmentetek, Olga meg a pincérek elkezdték átrendezni a házat, nekem pedig véletlenül megakadt a szemem egy kottán. Csak elolvastam a szöveget, és nem tudom miért, de tudtam a folytatását a dalnak. Az írásból láttam, hogy a tiéd a darab nekem mégis volt bátorságom beleírni. Mentségemre szóljon, hogy valami történt velem, amitől nem tudtam rendesen átgondolni a dolgot. - amint befejezte mondandóját a szeme megtalálta az enyémet.
- Egy hete szenvedek néhány sorral. Hidd el, csak segítettél, emellett pedig megértem, hogy ha az ember szerelmes akkor néha elveszíti az eszét. - nevettem fel irónikusan egyértelműen Priscillára célozva. Bár próbáltam vidámság mögé rejteni minden érzelmet, tudtam, hogy exemnek nyitott könyv vagyok. Ahhoz hogy őt átverjem Meryl Streep bármelyik filmjéhez hasonló alakítást kellene nyújtanom. German éppen válaszra nyitotta a száját, amikor valaki félbeszakított minket.
- Szerelmem végre megtaláltalak. - lépett Priscilla exem mellé. - Egy csomóan beszélni akarnak veled, gyere.
- Már megbocsáss, de éppen valami fontosról volt szó. - nem tudtam irányítani azt amit gondoltam, így végül kiszaladt a számon.
- Tessék?- fordult vissza lassan.
- Éppen beszélgettünk. - húztam ki magam, remélve, hogy magabiztosabbnak tűnhetek. - Semmi jogod nincs ahhoz, hogy félbeszakíts minket.
- Szánalmas ahogy közelebb akarsz kerülni az én vőlegényemhez. - szűkült össze a szeme.
- Ennyire bizonytalan a kapcsolatotok, hogy ahogy megjelenik a volt feleség máris féltékeny vagy?- nevettem fel. Reflexből támadtam vissza, de tudtam, hogy ezt most én kezdtem.
- Csak fogd a lányod meg a szerencsétlen csapatod, és tűnjetek el innen. - sziszegte.
- Különben?- álltam a tekintetét. Nem tudtam, mi történt. Egyszerűen csak annyira elegem volt a nőből, hogy ki kellett engednem mindent ami bennem volt.
- Ne kezdj ki velem, ha nem akarod, hogy valamelyik családtagod megsérüljön. - ez volt az a mondat amikor előjöttek az anyai ösztönök, és kislányom védelmére keltem.
- Ha Mayához egy ujjal hozzáérsz esküszöm, hogy megöllek. - suttogtam fenyegetően.
- Szóval ő a gyengéd és az exed. - nevetett fel. - Nem nyerhetsz csatát ha sebezhető vagy.
- Ki mondta hogy háborúzni akarok Priscilla? - ráncoltam a homlokom. - Csak annyit szeretnék, hogy eltűnj az életemből.
- De ez sajnálatos módon nem fog bekövetkezni, hiszen German felesége leszek két héten belül, és nektek mindig ott lesz a lányotok. Milyen szomorú lenne, ha a drága, kicsi Mayával történne valami. Mondjuk elrabolnák. - ez volt a pillanat amikor nem tudtam tovább magamba tartani a gyűlöletem, és egy másodperc múlva orrbavertem Priscillát.
- Angie elég.- rántott vissza German aki végighallgatta veszekedésünket.
- Mi a francot képzelsz te magadról? - kiabált rám a szőkeség.
- Ha még egyetlen egyszer bármit mondasz Mayáról komolyan mondom, hogy megöllek. - néztem rá.
- Mert olyan jól megy neked a lövöldözés, igaz? - kérdezett vissza.
- Ne engedj el German, mert megverem.- pillantottam exemre miközben próbáltam lenyugtatni magam.
- Meg sem fordult a fejemben. - válaszolt halkan.
- Mi folyik itt? - lépett be a konyhába Lana és Vilu.
- Semmi. - motyogtam mélyeket lélegezve.
- Nem úgy tűnik. - válaszolt unokahúgom, majd Priscillára nézett. - Várj. Te lekevertél neki egyet? - csillant fel Vilu szeme, mire aprót bólintottam. - Jen! - kiabálta. - Nyertünk egy halom pénzt.
- Tessék?- rohant a konyhába az illető.
- Angie bevert egyet Priscillának. - ujjongott unokahúgom, nem törődve a köztem és Priscilla között vibráló feszültséggel.
- Jól vagy? - lépett mellém Lana.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen jól esett. - sóhajtottam, miután exem elengedett.
- Bárcsak láttam volna.- ábrándozott. - Komolyan, felvillanyozta volna az egész napom.
- Legközelebb felveszem kamerára. - nevettem fel, még mindig idegesen.
- Lesz legközelebb? - csillant fel megint a szeme.
- Ki tudja? - vontam vállam, majd egy másodpercig elidőzött a tekintetem exemen aki éppen Priscillát próbálta lecsillapítani.
- Ha ezt Bex megtudja. - alig két órája azt mondtam Bexnek, hogy nincs több balhé, erre mit csinálok?
- Nem akarok belegondolni. - fogtam a fejem.
    Egy órával később már mindenki tudott a kis balhélról, hálás köszönöt érte Jennek aki azzal állt Sean elé, hogy kéri a pénzét.
- Money, money, money. - énekelgette Vilu, miközben vigyorogva számolgatta a kapott összeget. - Must be funny. És most együtt. - vezényelt Jennek.
- In the rich man's world. - kezdték el közösen.
- Marha vicces. - fújtatott Maguire.
- Hova kerültem?- emeltem az ég felé a tekintetem.
- Ezt én is minden nap megkérdezem magamtól.- tette a vállamra a kezét Lana. - Ha szeretnéd felidegesíteni Seant kérd el tőle Maya pénzét, hiszen ő is rád szavazott.- tanácsolta, mire megráztam a fejem.
- Nem akarok kicseszni szegénnyel. - nevettem fel, belegondolva, hogy milyen ideges lenne Maguire ha eléállnék ezzel a dologgal.
- Túl jószívű vagy.
- Valószínűleg azért te kaptad meg Regina Mills szerepét, mert benned van a gonoszság. - löktem meg a vállát mosolyogva.
- Nem is tudod, hogy mennyi hasonlítok a karakteremre. - mosolyodott el.

- Ezt soha többet ne csináld. - néztem rá ijedten.

- Elrabolhatom Angiet egy pillanatra?- kérdezte a hátam mögül egy mély hang.

- Csak nyugodtan. - vigyorgott rám Lana, mire German óvatosan átölelte a derekam, és a táncparkettre vezetett. 

- Beszélni szeretnél? - néztem rá mire aprót bólintott. A háttérben elindult a Camouflage, ami a tökéletes szám volt egy lassúzásra. 

- Nem tetszik, hogy Maya ilyen. - kezdett bele. Halkan felnevettem, miközben exem közelebb húzott magához.

- Milyennek kéne lennie German? - bámultam a sötétbarna szempárba. 

- Nem szeretem ha szomorú. - sóhajtott. Lehunyt szemmel, mélyen beszívtam az illatát, és gondolataim azonnal elterelődtek arra az időre amikor még minden reggelt ez az illat lengett be.  

- Ahogy én sem, de nem tehetek ellene semmit. - válaszoltam halkan. - Most alszik egyet, aztán újragondolja a dolgokat. 

- Szerintem, ezt nem fogja lerendezni egy alvással. - állapította meg, mire felkaptam a fejem. 

- Ezt hogy érted? 

- Priscilla nem fog eltűnni ennyi idő alatt. - mondta alig hallhatóan.

- Csak szólj, és Bexék megoldják. - mosolyogtam rá. 

- Attól félek én is. - nevetett.

- Jut eszembe, nagyon sajnálom ami az előbb történt a menyasszonyod és köztem, de nem voltam képes - German félbeszakított mielőtt befejezhettem volna.

- Megértelek Angie. Én is így reagáltam volna. - nyugtatott, majd még szorosabban tartott. - Táncolunk? - még mielőtt megszólalhattam volna, új zene indult és exem a teremmközepére húzott. 

- Mikor táncoltunk mi utoljár együtt? - kérdeztem halkan miközben a nyaka köré fontam a karom.

- Az esküvőnkön. - suttogott vissza. 

- Te ismersz itt mindenkit?- kérdeztem, ahogy a dal a vége felé közelített, és én rettegtem attól, hogy ha akkor elengedem, örökre elveszítem. 

- A stábon, Priscillán és Vilun kívül alig öt embert. - nevetett fel kínosan. - És van egy olyan érzésem, hogy ők sem tudják ki vagyok. 

- Priscilla ismerősei? 

- Szinte mindenki. - válaszolt. - Arra gondoltam, hogy elüthetnénk valamivel az időt.

- Hallgatlak. - néztem fel. Finoman szóval alig két óra alatt kikészültem a sok öltönyös, pezsgőt iszogató arisztokrata láttán. 

- Karaoke? - vetette fel, mire egy sokatmondó pillantást lőttem a bájcsevegő szőkeség felé.

- Nem tartom jó ötletnek Bexet énekelni hagyni. - ellenkeztem. 

- Akkor folytatjuk a műmosolygást minden ismeretlen, szétplasztikázott cicababával. - vont vállat hanyagul.

- Inkább egy Lana-Bex duett. - adtam fel a harcot. 

- Remek. - mosolygott rám. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogx minden köztünk történt után én még mindig ugyanannyira szeretem, és bármennyire próbálnám utálni nem menne. - Baj van? - kérdezte, miután fél percen keresztül csak bámultam magam elé.

- Nem, dehogy. - ráztam a fejem ösztönösen.- Azt hiszem, szerzek valami innivalót. Kérsz valamit?- éreztem ahogy rámtör a szédülés, nem csak a tömeg, hanem a gondolataim miatt is.

- Nem. Elintézem a dolgokat a karaokehoz. - hirtelen elengedte a derekam, mire felnéztem rá.

- Oké. Akkor majd szólj ha..- kezdtem bele, de úgy döntöttem nem fejezembe mondatom, hiszen egyértelmű volt. - Szia. - motyogtam, és a konyhába mentem egy pohár vízért. 

- Jól  vagy? Várj, kitalálom. Rájöttél arra, hogy szereted az volt férjed, azonban ő a világ legaljasabb nőjét fogja feleségül venni, neked pedig barátod van. - últ le mellém Lana, mire felé fordítottam a fejem. 

- Ezt az arcomról olvastad le? - kérdeztem szarkaztikusan. 

- Tudhatnád, hogy nagyon jól ismerlek. - nevetett fel. - Viszont figyelj Angie. Nem olyan nő vagy aki minden apró akadály láttán feladja.

- Ez nem egy akadály. Ez egy komplett esküvő. - sóhajtottam, de ő folytatta.

- Mindegy, hogy mi az. Lehetne egy háború, te akkor sem adnád fel. Legalábbis az az Angie, aki a legjobb barátnőm nem hagyná annyiban a dolgokat. Szóval drágám szedd össze magad, és vegyél vissza mindent ami hozzád tartozott. - barátnőm engem is felhúzott a székről, majd megölelt. 

- Imádlak. - suttogtam a hajába. 

- Én is, de most menj ki, mert Bex már nagyban énekel. - nevetett el magát, és én is csatlakoztam hozzá. 

Amint kiléptem szembetaláltam magam a zenekar helyén éneklő Bexszel.

- Ha ezért nem jelent fel minket a szomszéd, semmiért nem fog.- súgtam Lanának aki egyetértően bólogatott. Úgy döntöttünk, hogy leülünk az egyik asztalhoz és onnan figyeljük az eseményeket, amikor hirtelen German lépett fel a színpadra. A szemei azonnal megtalálták az enyémeket, és elindult az SOS. 

- Indulj. - húzott fel barátnőm, mielőtt a kezembe nyomott egy semmiből előkerülő mikrofont. 

- Mi? Én nem. - tiltakoztam, de esélyem sem volt befejezni. 

- Nincsenek kifogások. - lökött a színpad felé. Mivel körülbelül ötvenszer láttam a Mamma Miát képtelenség lett volna nem tudni a dalt. Exem nem tűnt meglepettnek amikor felléptem mellé, és egy mosollyal ajándékozott meg, majd belekezdtem. 

- You seem so far away

Though you are standing near

You made me feel alive

But something died I fear

I really tried to make it out

I wish I understood

What happened to our love 

it used to be so good. 

  - Soha nem hallottam semmi ehhez foghatót. - áradozott Lana, miután befejeztük kissé talán túl szenvedélyes duettünket. 

- Ez bók? - kérdeztem mosolyogva. 

- Mi más lehetne?- nevetett fel, mire megráztam a fejem.

- Viszont ígérd meg nekem, hogy soha, de soha többet nem csinálsz ilyet. - komolyodtam el.

- Muszáj?- húzta el a száját.

- Igen. - bólintottam.

- Oké. - forgatta a szemét unottan.

- Elnézést, zavarok? - lépett hozzánk egy férfi.

- Ha a vörös hajú nővel van valami, ő nem hozzánk tartozik. - mondta Lana automatikusan.

- Nem, nem róla van szó. Matthew Walker vagyok, producer. - ekkor még nem értettem, hogy mi folyik körülöttem. - Maga pedig Angeles Carrara, igaz? - óvatosan bólintottam. - Éppen női főszereplőt keresek az Our Time című új filmembe. - jelentette be, nekem pedig elállt a lélegzetem. - Miután láttam az előző produkcióját úgy gondolom, hogy ön lenne a megfelelő személy erre a szerepre. - Lana sokkolva pillantott felém. - A férfi főszereplő Chris Pratt, akit már leszerződtettünk. A forgatások nagy része Olaszországban lenne, de remélem ez nem okoz problémát. Gondolja át, és hívjon.- nyomta a kezembe a névjegykártyáját, majd elment. Döbbenten álltam ott, a kis papírral a kezemben, mikor Lana lépett hozzám.

- Tudod, hogy ez egy olyan lehetőség amit őrültség lenne visszautasítani, igaz? - nézett rám, én pedig habozva bólintottam.

- De nem hagyhatok itt mindent. - suttogtam. - Nem tehetem.

 

98. rész

                                                     --- 1 hét múlva---

   "Fire and ice
This love is like fire and ice
This love is like rain and blue skies
This love is like sun on the rise
This love got me rolling the dice
Don't let me lose
Still falling for you
Still falling for you"

- Nem rossz.- mondtam halkan, majd gyorsan lejegyeztem a dal első versszakát. Amióta German hazajött ezeken a sorokon dolgozom. De mi is történt a lövés után? Exemet kórházba vitték, ahol megműtötték, míg én Priscillával veszekedtem, majd miután volt férjem sikeresen túlesett az operáción úgy döntött, hogy itt az ideje továbblépni, és barátként kezelni engem, eközben pedig az esküvőjét tervezgetni. Colin és én kétszer mentünk el eddig vacsorázni, Maya egész nap Viluval vagy Olival van. Lana és Bex kapcsolata szorosabb mint bármikor ezelőtt, Beckett és Castle kerestek egy lakást New Yorkban, és együtt odaköltöztek mindezt hét nap alatt, a többiek pedig elfogadták, hogy 2 héttel tovább maradunk. Igen, Adam és Eddy úgy döntöttek hogy eltolják az eseményeket.
- Egész jó lesz. - huppant le mellém Vilu. - De most el kéne mondanod, hogy mit veszel fel a bulira?- Priscilla zseniális ötlete volt, hogy tartpartit German hazatérésének megünneplése érdekében.
- Nem tudom. - sóhajottam. 
- Ne aggódj Angie majd kitalálok valamit. - mosolygott unokahúgom.
- Megoldom, de köszi - motyogtam belegondolva, hogy Violetta milyen összeállítást adna rám. - Hova tetted Mayát?
- Oliverre cserélt. - törölgette nemlétező könnyeit.
- Őszintén sajnálom. - tettem vállára a kezem.
- Nagyon megvisel a dolog - szipogott.
- Képzelem - nevettem fel.
- Miért nincsenek normális emberek a közelemben?- kérdezte a hátunk mögül Lana drámaian.
- Mi történt? - ráncoltam a szemöldököm.
- Bex kidobta a saját telefonját az ablakon. - válaszolt, mire elkerekedett szemmel néztünk rá.
- Azt hogy a francba csinálta? - kérdezte Violetta.
- Nyitva volt az ablak ő meg mellette magyarázott valamit, és kicsúszott a kezéből. - nevetett barátnőm.
- Ki nyitotta ki az ablakot a közelében? Bex is kieshetett volna. - forgattam a szemem.
- Azt azért megnéztem volna. - szinte láttam, ahogy Lana képzeletében megjelenik, amikor szeretett nővére kipottyan az ablakon.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét vöröske aki abban a pillanatban érkezett.
- Nem. Soha nem mondtam ilyet.- tiltakozott a kérdezett.
- Gondolom. Na most, van valaki aki el akar velem jönni venni egy telefont, meg valami ruhát. - érdeklődött Bex.
- Én megyek. - tettem fel a kezem. - Körbekérdezem a fentieket is.
- Rendben. - bólintott, én pedig felsiettem az emeletre. Mayát csak úgy tudtam elrángatni Oliver mellől, hogy azt mondtam ők is jönnek, így Ginninek nem maradt választása, Jen és Emily imádnak vásárolni, szóval az sem volt kérdés, hogy az ő válaszuk mi lesz.
- Mindenki csatlakozik.- sétáltam vissza.
- Nagyszerű. - tapsikált Bex.
     Alig háromnegyed óra múlva már a bevásárlóközpontban álldogálltunk.
- Én elmegyek vele - mutattam vörös barátnőmre. - Telefont venni, ti addig bementek valamelyik ruhaboltba.
- Pontosan. - bólintott Lana. - És majd hívtok, ha megvagytok.
- Igen.- helyeseltem. Hosszas keresgélés után Bexszel megtaláltuk azt a helyet, ahol normális telefonokat lehetett kapni, és mindketten kiválasztottunk egy szimpatikusat, mivel nekem sem volt mobilom, de eddig nem vitt rá a lélek, hogy shoppingolni menjek.
- Te tudod Lana számát? - fordultam vöröske felé miután kijöttünk az új készülékekkel.
- Igen. Van benne nyolcas, ötös, nullás, és hármas. - kezdett gondolkozni. - Benne volt a régi telómban.
- Szóval nem tudjuk, hogy kit hívjunk. - sóhajtottam.
- Vilu?
- Minden a mobilomban szokott lenni. - válaszoltam. - German az egyetlen akinek tudom fejből.
- Akkor hívjuk őt. - vetette fel. - Ő majd megadja valakiét.
- Rendben - adtam be a derekam, majd bepötyögtem exem számát.
- Haló? - vette fel.
- Itt a Buenos Airesi Vízművek - kiabált bele Bex.
- Angie vagyok. - vágtam közbe mielőtt volt férjem letette volna.
- Baj van? - kérdezte rögtön. - Új a számod.
- Mert vettem egy új telefont, és nyugi nincs semmi baj Bex agybaján kívül, de az gyógyíthatatlan. - hadartam. - Csak Lana száma kéne.
- Megkeresem és mondom.
- Köszi. - mosolyodtam el. Miután German megadta a számot, és bontottam a vonalat, barátnőm számát tárcsáztam.
- Igen? - szólt bele.
- Szia, hol vagytok? - kérdeztem.
- Rio de Janeiroba, mondtam hogy ne zavarj. - válaszolt. Csak ekkor tűnt fel, hogy az illető nem a barátnőm.
- Elnézést téves szám. - motyogtam, majd lecsaptam. - Ez nem Lana volt.
- Lehet hogy Germannak a régi száma van meg. - ötletelt.
- Ez nagyszerű. - hunytam le egy pillanatra a szemem.
- És ha elkezdenénk járkálni hátha meglesznek?
- Megpróbálhatjuk. - bólintottam. - Bex mondd hogy legalább a kocsikulcs nálunk van.
- Emilynek adtam. - húzta el a száját.
- Akkor sétálunk egyet. - jelentettem ki. Nem gondoltam, hogy két óra gyaloglás után még mindig nem lesznek meg, de unokahúgoméknak hűlt helyük sem volt.
- Üljünk be valahova egy kávéra. - fújta ki a levegőt barátnőm, mire egyetértően biccentettem. Végül a Starbucks mellett döntöttünk, és miután kikérük italainkat leültünk az egyik asztalhoz.
- Le akartatok rázni minket? - kérdezte a hátunk mögül egy hang.
- Nem tudtuk a számotokat. - válaszolt Bex.
- Jó kifogás. - húzta össze a szemét Ginni.
- Igen mami, jó kifogás. - tette keresztbe a karját Maya.
- Ez volt a legcukibb mondtad amit valaha hallottam. - húzta mosolyra a száját Emily.
- Cuki vagyok? - fordult felé kicsikém.
- A magabiztossága az apjától örökölte. - nevetett fel Jen, majd leültek mellénk.
- Mami ugye én is kapok kakaót? - fogta meg a kezem kislányom.
- Persze drágám. Gyere rendelünk neked meg Olinak is. - mosolyogtam az említettre aki megajándékozott egy kezdetleges kacsintással.
- Ő is örökölt dolgokat az apjától. - néztem a kissrác anyjára.
- Tiszta Dallas gyerek. - sóhajtott Ginni, mire kitört belőlünk a nevetés.
- A viccet félretéve vettünk nektek ruhát.- vigyorodott el Vilu.
- Mentsen meg valaki odafentről. - pillantottam a plafon felé.
- Tetszeni fog. - biztosított unokahúgom.
- Találd ki, hogy hogy öljelek meg titeket amíg veszek valamit inni a gyerekeknek. - álltam fel. Maya egy fehércsokis forrócsokit kért, Oliver pedig ugyanazt amit kicsim.
- Vigyázzatok, forró - figyelmeztettem a kisebbeket, mielőtt leraktam eléjük rendelésüket, majd én is visszaültem. - Szóval hogy öleljelek meg titeket, ha valami borzalmat választottatok?
- Angie, hidd el gyönyörű a ruha. Imádni fogod. - nyugtatott Lana.
- Ajánlom, hogy imádjam. - néztem rá.
      Amikor hazaértünk már minden készen állt a bulira. Az asztalok megterítve, a nappali kidíszítve, a zongora odébbtolva. Gyorsan a hangszerhez siettem és elemeltem a tetejéről az új dalom kottáját, ami nem volt ugyanolyan, mint ahogy hagytam.
- Mi a? - fürkésztem a papírt, miközben leültem a zongora elé. Valaki hozzáírt még egy versszakot, ami tökéletesen illett az egész szöveghez. Lassan leütöttem az ismeretlen dallamot, majd énekelni kezdtem.

Beautiful mind
Your heart got a story with mine
Your heart got me hurting at times
Your heart gave me new kind of highs
Your heart got me feeling so fine
So what to do
Still falling for you
Still falling for you

- Megkérdezhetem, hogy mit csinálsz? - kérdezte mögülem egy hang. - Nem látod hogy minden tökéletes? Olga egész délután ezen dolgozott, te pedig tönkre akarod tenni.
- Meg lett tiltva, hogy zongorázzak? - vágtam vissza. Priscilla szemében egyre gyűlt a düh.
- Azt sem tudom, hogy mit keres a kis csapatod egy előkelő partin. - forgatta a szemét.
- Meghívtak minket. - mondtam egy gúnyos mosollyal.
- Ha rajtam múlna nem lennél itt. - szűrte a fogai között.
- Ha rajtam múlna te sem, de az emberölést büntetik. De ez nem változtat azon, hogy beverhetem a képed. - szólt közbe Bex a lépcsőn állva.
- Nézd ki beszél. - nevetett fel Priscilla.
- Bex menjünk öltözni. - pattantam fel a hangszertől, és barátnőmhöz siettem, mielőtt tényleg összeverte volna a szőkeséget. A szobámba érve becsuktam Rebecca mögött az ajtót és felé fordultam.
- Ne hagyd hogy felhúzzon. - néztem komolyan a szemébe.
- Legszívesebben élve elásnám. - fantáziált.
- Tudom drágám, én ásnám a lyukat, de nem hagyhatjuk hogy a düh átvegye az irányítást. - mosolyodtam el.
- Nincs több jelenet. - sóhajtott.
- Köszönöm. - bólintottam hálásan.
- Én megyek öltözni, neked is lerakták a csajok. - mutatott az ágyra, amin egy nagy doboz hevert. - Fél óra múlva lent találkozunk. - búcsúzott, majd kiment. Fáradtan a csomaghoz sétáltam, és leemeltem a tetejét, de amint megláttam a tartalmát szó szerint leesett az állam. A ruha felső része egyszerű, szürke anyagból készült, de olyan hatást keltett mintha valami port szórtak volna rá, az alsó része pedig egy nem túl szűk krémszínű szoknya volt, ami fölé tüllanyagot varrtak, és az egészet apró figurákkal borították.

Miután felvettem a darabot lenyűgözve fordultam meg a tükör előtt. 

- Látod, nem kell megölnöd senkit. - mosolygott rám az ajtóból Vilu. - Olyan jól áll mint ahogy elképzeltem.

- Köszönöm, egyszerűen gyönyörű. - néztem unokahúgomra. 

- Nincs mit. Reméltem, hogy tetszeni fog. - lépett hozzám, majd szorosan megölelt. - Mayát is felöltöztettem, úgyhogy lemehetünk. - mondta mikor elengedtük egymást.

- Ha tehetek érted valamit, szólj, mert egy csomó dolgot viszonoznom kell. - nevettem fel halkan ő pedig bólintott.

- Az a lakás Vancouverben még mindig érdekel. 

- Intézkedem az ügyben. - biztosítottam Violettát.

     Lent már gyülekeztek a számomra ismeretlen emberek ezért inkább Mayával ültem le az egyik asztal mellé.

- Nem tetszik a sok ember mami. - nézett rám kicsim kétségbeesetten, mire az ölembe emeltem és megpusziltam a homlokát.

- Nekem sem életem, de papinak fontos a ma este, úgyhogy muszáj. - magyaráztam neki.

- Addig játszunk valamit. - csillant fel a szeme.

- Mit szeretnél játszani? - érdeklődtem miközben az ujjaim lassa végigjártak göndör fürtjein.

- Zongorázzunk. - vetette fel egy mosollyal.

- Most nem lehet drágám, Priscilla nem örülne neki. - hangoltam le. Borzasztó volt nézni ahogy elszomorodik.

- Akkor szólj papinak, hogy engedje meg nekünk. - ötletelt. 

- Holnap egész nap zongorázni fogunk, rendben? - ajánlottam fel.

- De én most szeretnék mami. - mondta sírós hangon.

- Mit szólsz ahhoz, ha felmegyünk a Barbiekért és azokkal játszunk?

- Rendben - egyezett bele hosszú töprengés után, bár nem volt ugyanolyan vidám. Felmentünk a babákért, majd vissza az egyre sűrűbben érkező emberek közé, és visszaültünk az asztalhoz. 

- Mami te leszel vele. - nyomott a kezembe egy barna hajú Barbiet. - És te leszel az én babám anyukája. 

- Beszállhatok én is? - kérdezte a hátam mögül egy mély hang, mire bizsergető érzés költözött a hasamba. 

- Igen, te leszel vele. - adott oda apjának egy Ken-t kislányom. - Te és mami szeretitek egymást rendben? 

- Persze drágám. - bólintottam gombóccal a torkomban. 

- Beszélhetünk? - súgta a fülembe German amikor Maya elfordult. Egy apró bólintással jeleztem válaszom, majd újra a kezemben tartott játékszerre vándorolt a tekintetem. 

- Mi folyik itt? - szólt közbe Priscilla, mielőtt elkezdünk volna Barbiezni. - German neked a vendégeket kéne fogadnod.

- Priscilla te szervezted ezt az egészet, szóval te vagy a házigazda, és most szeretnék egy kis időt tölteni a lányommal. - mondta exem komolyan.

- Rendben. - fújtatott dühösen. 

- Mami már nincs kedvem Barbiezni. - hajtotta le a fejét Maya miután a szőkeség távozott. 

- Miért drágám? - kérdeztem aggódva.

- Mert zongorázni szeretnék. - mondta és kicsordultak az első könnyei.

- Jajj életem. - suttogtam, majd finoman felemeltem. 

- Nem szeretnék itt lenni mami. - kicsikém sírása hamarosan zokogásba torkollottt. - Haza akarok menni.

- Hamarosan hazamegyünk. - ígértem meg neki nyugtatásként. 

- De én most akarok. Menjünk haza papival anya. - ez volt az első alkalom amikor nem maminak hívott. 

- Papi is jön velünk amikor megyünk és papi barátnője is. - simogattam a hátát reménytelenül.

- Én veletek akarok menni, nem a gonosz nénivel. - sírt tovább kicsim.

- Gyere, kimegyünk a medencéhez. - pusziltam meg az arcát, és elindultam kifelé Germannal a nyomomban. - Tudod kincsem nem mi döntjük el, hogy ki  kit szeressen. Ha apukád Priscillát szeretni akkor el kell fogadnunk. - magyaráztam halkan.

- De tehetünk. Papi megint szeressen téged. - Maya még mindig rázkódó vállal beszélt.

- Ez nem így megy. - óvatosan leültem a medence szélére kicsimmel a karomban, miközbe akaratlanul is megjelent előttem, ahogy Germannal kézenfogva megyünk lányunkért az oviba egy őszi napon, vagy amikor együtt hógolyózunk télen. A szám szélébe harapva próbáltam megfékezni a képzeletem, de nem sikerült.

- Nézd Maya. - foglalt helyettünk exem hirtelen. - Mi lenne akkor, ha én is visszamennék veletek Vancouverbe, és odaköltöznék?

- Priscilla nélkül? - nézett fel könnyes szemmel az ölemben ülő.

- Ő nem lakna velünk. Na mit szólsz? Csak mi hárman. - mosolygott exem.

- Rendben. - bólintott beleegyezésképp. 

- Most gyere megmossuk az arcod, amíg mami kerít valamit inni. - pillantott rám, én pedig hálásan néztem a sötétbarna szempárba. Amint ők ketten eltűntek a fürdő felé menet, én bementem a konyhába és töltöttem egy pohár narancslevet.

- Most beszélhetünk? - suttogta egy hang.

- Maya?

- Elaludt. Majd később lejön, ha van kedve. - válaszolt German.

- Mit szeretnél? - fordultam felé, mire ő a kezembe nyomott egy MP3 lejátszót. 

- Csak hallgasd meg. - mosolyodott el, majd egy rövid puszit nyomott az arcomra. Amint elhagyta a helyiséget, én a kis szerkentyűt kezdtem tanulmányozni amin csak két szó állt. 'So Close.'

97.rész

- Mami, mami, mami - az ajtó másik oldaláról Mayát meghallva rögtön felálltam. - Mami itt vagy? - éreztem hogy kislányom az iroda bejárata előtt toporog úgyhogy mély levegőt véve kiléptem.
- Szia kicsim- emeltem fel majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Mami hol voltál? Egész nap nem láttalak - mondta szomorúan miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- Jaj drágám - suttogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Soha többet nem megyek el, ígérem.
- Biztos? - nézett rám én pedig bólintottam. Nem akartam azt mondani egy négyéves gyereknek hogy az anyja másnap öngyilkos vállalkozásra fog indulni.
- Na mesélj milyen napod volt? - finoman letöröltem a könnyeit.
- Olgával voltam boltban és utána Barbieztam - sorolta. - Neked mami? Papival voltál? Nekem nem köszöntél amikor papi hazahozott. Mérges voltál rám? És hol van Lana? - kérdezgetett levegővétel nélkül.
- Tűrhető napom volt. Igen, apukáddal voltam, nem voltam rád mérges, Lana pedig a kórházban van. - válaszom félig volt igaz.
- Miért van ott? - karolta át a nyakam, tekintetében aggódás jelent meg.
- Mert rosszul lett - reméltem, hogy nem vette észre habozásom.
- Jobban van?
- Igen, sokkal - nyugtattam azonnal majd visszaraktam Mayát a talajra. - Hány óra is van drágám?
- Nem tudom - húzta el a száját jelezve azt, már ágyban kéne lennie.
- Na nyomás fürdeni - mutattam a lépcső felé, mire kislányom azonnal elindult felfelé. Miután lezuhanyoztattam és a szobánkba vittem egy mesekönyvet adott a kezembe ami a Csipkerózsika volt.
- Olvasol nekem? - kérlelt.
- Persze - mosolyodtam el, és kinyitottam a könyvet. A sztori végére kicsim el is aludt amit örömmel vettem tudomásul. Az ajtóból még egy pillanatra visszanéztem, majd én is tusolni indultam, de mielőtt beléphettem volna valaki elkapta a kezem.
- Beszélhetünk?
       - Elég frusztráló hogy te akkor akarsz velem beszélni amikor csak fehérnemű van rajtam meg egy köntös - ültem le German mellé a kanapéra.
- Láttalak már ezek nélkül is Angie - nevetett fel exem. Szemforgatva megráztam a fejem és egy párnát hajítottam felé, de mielőtt visszavághatott volna a tárgyra tértem.
- Szóval miről van szó?
- Jól vagy? - kérdezte .
- Persze - bólintottam azonnal.
- Egész jó színésznő vagy. - a szája mosolyra húzodott. - Csak az a baj, hogy jobban ismerlek mint bárki, és tudom mikor hazudsz.
- German mit akarsz hallani? - húztam fel a szemöldököm. - Kiborultam? Igen. Elég erős vagyok ahhoz hogy tartsam magam? Igen. Szükségem van-e a támogatásodra? Nincs.
- Kiborultál? Igen, határozottan. Erős vagy ahhoz hogy tarts magad? Kívülről úgy látszik, de belül nem. Szükséged van-e a támogatásomra? Igen, az én szemszögemből úgy tűnik. - javított ki én pedig megadóan bólintottam. - Csak mondd el mit szeretnél és megadom neked Angie - mélyen a szemembe nézett majd megfogta a kezem és megpuszilta.
- Csak azt akarom hogy ennek az egésznek vége legyen - suttogtam.
- Ahogy mindenki más is. Ígérem hogy hamarosan vége lesz. - nem is tudja hogy milyen hamar.
- És most betartod a szavad?
- Igen - bólintott mielőtt megölelt.
       Miután lezuhanyoztam bebújtam Maya mellé és vártam hogy elnyomjon az álom. Még fürdőben láttam hogy Beckett és a csapata körbevette a házat és a rendőrnő Castle mellett kávézva figyeli a terepet. Bex küldött egy sms-t azzal hogy éjszakára bent marad Lana mellett Seannal. Ginni, Emily és Jen azt mondták hogy másnap meglátogatják a kórházban levőt, míg Vilu biztosított arról hogy figyel Mayára addig amíg Germannal egyikünk sincs otthon. Még mielőtt elaludhattam volna exem jelent meg az ajtóban én pedig akaratlanul felültem.
- Magányos vagy? - kérdezte halkan.
- Legyek?
- Ha szeretnél. - válaszolt és beljebb lépett míg én helyet csináltam neki. Miután kényelmesen elhelyezkedett az ágyban én a mellkasára döntöttem a fejem és a légzésére koncentráltam.
- Hosszú napunk volt, aludnod kéne. - szólalt meg halkan nagyjából fél óra után.
- Miből gondolod hogy nem teszem? - motyogtam.
- Ismerlek. - válaszolt miközben fel és le húzogatta az ujjait a karomon. - Olvassak mesét vagy mi kell ahhoz hogy elaludj?
- Mi lesz akkor ha én visszamegyek Vancouverbe? - tettem fel a hirtelen jött kérdést. - Te itt fogsz maradni és nem két perc a távolság a két város között. Olyanok leszünk mint a többi elvált pár ahol a gyerek az ünnepekkor az egyik félnél, míg a további idő alatt a másik személynél van?
- Arra gondoltam hogy én is odarepülök veletek és átteszem a cég központját addig amíg ki nem találunk valamit - ötletelt, de megrázram a fejem.
- German nem költöztedheted az alkalmazottjaid az egyik helyről a másikra. - sóhajtottam. - És a barátnőd?
- Majd Ramallo intézi a dolgokat- vont vállat. - Amúgy meg Priscilla szeret utazgatni.
- Ez közel sem ilyen egyszerű - ellenkeztem majd rövid szünet következett. Belegondolni is rossz volt abba, hogy egy oercnél többet kelljen töltenem exem új menyasszonya mellett.- Viszont úgy érzem hogy egy pillanaton belül elalszom úgyhogy jó éjt - motyogtam mielőtt álomba zuhantam.
     A reggelit kihagyva ültem az ágyamon míg azon agyaltam hogy, mivel Beckett általában a táskájában hordja a pisztolyát, csak meg kéne várnom amíg leteszi a ridikült és már le is tudom nyúlni a fegyvert.
- Hoztam kaját - szólalt meg az ajtóban egy hang, mire odakaptam a fejem.
- Mit keresel itt? - mosolyogtam Colinra.
- Adam és Eddy beszélni akartak a nyomozókkal. - válaszolt egyszerűen, majd leült mellém és a kezembe nyomott egy tálcányi ételt.
- Szóltatok nekik? - sóhajtottam arra gondolva hogy mit fogunk kapni a két producertől.
- Josh hallotta Ginnitől aki hallotta Bextől aki hallotta Lanától aki átélte és a szőke herceg nem tudja tartani a száját - nevetett fel halkan. - De nyugi az A&E páros csak a biztonságunk miatt aggódik, és nem akarnak kinyírni titeket amiért nem mondtátok el nekik.
- Nagyszerű- ejtettem meg egy apró mosolyt. - Szóval mi hozott téged ide?
- Gondoltam egyedül vagy, vagy a többiek az agyadra mennek és szeretnél egy komoly emberrel beszélgetni.
- Nem úgy írnálak le mint 'komoly ember' de értékelem a gesztust. - válaszoltam. Igazából pozitívan hatott Colin közelsége, hiszen valami olyan erőt sugárzott felém ami bármilyen helyzetben meg tud nyugtatni.
- Tudod hogy ha kellek akkor megvan a számom és késő éjjelig fent vagyunk a fiúkkal - mosolygott rám majd felállt. - Csak ezért jöttem.
- Köszönöm - bólintottam. - A reggelit és a támogatást is.
- Nincs mit, bár az első a házvezetőnő érdeme. - nevetett fel.
- Zavarok? - lépett be a szobába Vilu. - Colin, régen láttalak.
- Én is téged - ölelte meg a kalóz unokahúgomat. Miután a férfi elment Violetta elhelyezkedett velem szemben az ágyon és érdeklődve nézett rám. - Lemaradtam valamiről?
- Nem - vágtam rá - Talán.
- Ti ketten? - mutatott az ajtó felé ahol Colin távozott.
- Nem. Vagyis addig nem amíg ennek a dolognak vége nem lesz. - sóhajtottam.
- Azta - vigyorodott el Vilu. - Soha nem képzeltelek el valaki olyan mellett aki nem apa.
- Miért? - kérdeztem furcsállva a hallottakat.
- Mert összetartoztok. Ti jing és jang vagytok. Még közös nevetek is van - nevetett fel, ami egyre kíváncsibbá tett. - Germangie. Nekem tetszik.
- Nem rossz - bólintottam elengedve egy apró mosolyt.
- A lényeg az hogy mint a mágnesek, ti vonzzátok egymást, és ki tudja milyen dolgok történnének, ha elszakítana valaki két egymáshoz tartozót. Például egy komplett világ fordulna Adamék ellen ha szétszednék az OutlawQueen-t. Vagy mi történne ha megfosztanának a levegőtől? Minden meghalna. Ebbe gondolj bele Angie. Apa vagy te előbb-utóbb bele fogtok betegedni a másik hiányába. Olyan lesz, mintha egy apró lyuk keletkezett volna a lelkedben, ami egyre nagyobbra növi ki magát, míg végül teljesen felemészt. - fejtette ki véleményét unokahúgom, én pedig elkerekedett szemmel hallgattam.
- Mikor nőttél te meg? - kérdeztem végül.
- Az elmúlt években - válaszolt. - Képzeld, véletlenül hallottam amikor apa beszélt Ramalloval arról, hogy visszamegy veletek Vancouverbe, és nekem fantaztikus ötletem támadt. Dobpergés - húzta az időt Vilu.- Odaköltözök. Persze, csak akkor ha nem bánod - tette hozzá.
- És a turné? Mindent itt akarsz hagyni? - néztem rá értetlenül.
- Úgy érzem, hogy szükségem van néhány hónap szabadságra. Ráadásul nem többezer kilométer választana el a férjemtől, hanem csak 100 ami jelentős különbség. - érvelt. - Amúgyis van 4 évünk amit be kell pótolnunk drága nagynénikém - vigyorodott el, mire megöleltem.
- Keresünk neked egy menő házat a közelünkben.- mosolyogtam rá ő pedig helyeslően bólogatott.
    Exem mellett állva vártam kislányomra aki úgy döntött, hogy el szeretne menni fagyizni, és nekünk kötelességünk elvinni őt.
- Nem voltál reggelizni - próbált beszélgetést kezdeményezni German, de miután hallottam amikor Priscillával társalgott egyszerűen képtelenségnek tűnt hozzászólni.
- Nem voltam éhes - szűrtem a fogaim között.
- Mi a baj ? - kérdezte, de nem válaszoltam. Egész addig csend uralkodott közöttünk amíg Beckett megszólalt mögöttünk.
- Hova mentek?
- Három sarokra innen van egy fagyizó, és Maya szeretne elmenni oda.- ecseteltem.
- Nem mentek sehova - jelentette ki a nyomozónő. - Legalábbis nem egyedül. Én és Esposito megyünk veletek.
- Biztos van jobb dolgotok - próbálkoztam, sikertelenül.
- Jelenleg nincs - rázta a fejét.
- Castlere nem kell vigyázni?
- Nem.
- Akkor gyertek - sóhajtottam megadóan.
- Mami, papi - Maya trappolt le a lépcsőn egy óriási mosollyal az arcán. - Mehetünk.
- Rendben drágám - nyomtam egy puszit a homlokára. - Kate és az egyik kollégája is jön velünk.
- Ők is esznek fagyit? - érdeklődött kislányom Beckett és az abban a pillanatban csatlakozó társa felé.
- Igen - bólintott a nő majd elmosolyodott.

- Ti melyik ízt szeretitek a legjobban? - kérdezte Maya, miután kiléptünk a házból. 

- A vaníliásat - válaszolt Beckett. 

- Én a csokiskekszet - mondta Esposito. 

- Én az epreset - mosolygott kicsim. - Azért mert az rózsaszín és a rózsaszín a kedvenc színem. 

- Még mindig nem beszélsz velem? - nézett rám German, miután lányomék néhány lépéssel lemaradtak.

- Az a terv - vágtam rá. 

- Megkérdezhetem, hogy miért nem? 

- Miért velem akarsz beszélni, ha ott van a menyasszonyod? - csattantam fel.

- Angie - sóhajtott.

- Tudom, tudom - vágtam a szavába. - Ő a feleséged lesz, és szereted őt, nekem pedig nem kéne féltékenynek lennem, mert már túltettem magam rajtad stb..

- Féltékeny vagy?

- Nem - motyogtam, tudva hogy a helyzetből nem tudok jól kijönni. - Nézd itt vagyunk - mutattam a fagyizó felé, ami a megmentőm volt.

- Hány gombócot kérsz? - nézett Mayára az apja mikor bementünk.

- Egyet sem tud néha megenni - fordultam German felé, mielőtt kicsim megszólalhatott volna. 

- Beckett, Esposito ti? - kérdezte körbe exem a többieket.

- Én nem kérek, köszi- mosolyodott el a nyomozónő, kollégája pedig követte a példáját.

- Akkor drágám mondd meg a néninek hogy milyet szeretnél.

- Egy vaníliásat, meg csokiskekszet és egy epreset de mindegyik külön tölcsérbe - sorolta, és egy apró mosolyt küldött Beckették felé.

- Annyira aranyos vagy - nevetett fel a nő, miután megölelte kislányomat.

- Angie? - pillantott rám exem. 

- Citromot és málnát - mondtam a kiszolgálónak. 

- Én pedig egy csokit - egészített ki German. A fizetés után hazafelé vettük az irányt, út közben pedig próbáltam minnél jobban kerülni volt férjemet. Otthon Bex fogadott minket vigyorogva, ami meglepett.

- Mi történt? - kérdeztem tőle amikor végre kettesben lehettünk.

- A kórházban azt mondták, hogy Lana holnap hazajöhet, de sokat kell pihennie. - mesélte boldogan.

- Már hiányzott hogy tőletek zengjen a ház - nevettem fel.

- Nekem is- válaszolt mosolyogva.

     A nap hátralévő részét kislányommal töltöttem és próbáltam elrejteni idegességetem, ami csak Germannak tűnt fel, de amikor rákérdezett meggyőztem arról, hogy nincs semmi baj. Az óra mutatói lassan közeledtek a kilenc óra felé, amikor el kell kezdenem a kis akciómat. Nyolc után pár perccel Mayát ágyba dugtam és leültem mellé.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - mosolyogtam rá.

- Én is nagyon szeretlek mami. Te vagy a kedvenc anyukám - válaszolt majd átölelt. 

- Mindig itt leszek neked kicsim. - nyomtam egy puszit a homlokára. Kislányom elásította magát miközben magára húzta a takarót. - Álmodj szépeket drágám - suttogtam egy újabb puszi után. Az ajtón kilépve exembe ütköztem aki mosolyogva nézett rám.

- Mi az? - értetlenkedtem.

- Nagyon jó anya vagy. - válaszolt egyszerűen, és bár igyekeztem leplezni a dolgot a szívem mégis gyorsabban kezdett dobogni.

- Köszönöm - a szemébe néztem egy rövid pillanatig majd lekaptam róla pillantásom. 

- Nincs kedved meginni egy teát vagy valami? - kérdezte habozva.

- Miért ne? - vontam vállat. A konyhában exemmel szemben helyezkedtem el, miután ő megcsinálta az italokat.

- Szóval hogy van a barátnőd Madridban? - a bögrémet a számhoz emeltem mikor kiejtettem a szavakat.

- Jól - mondta. - Stresszesnek tűntél ma, baj van?

- Nem, nincs baj, csak szeretném minél előbb lezárni ezt az egészet. - motyogtam.

- Kerülöd a tekintetem - állapította meg egyszerűen, én pedig majdnem félrenyeltem az italt. Lehetetlen, hogy valaki ennyire ismerjen.

- Nem igaz - ellenkeztem. 

- Velem beszélhetsz, még a szépfiúról is ha róla van szó - suttogta mielőtt összekulcsolta az ujjainkat.

- Kérlek - kezdtem bele. - Nem szeretnék beszélni semmiről. 

- Rendben - bólintott. - Akkor majd én mondok valamit. Odaköltözök Vancouverbe Priscillával és Viluval.

- Az jó - egy mosolyt erőltettem az arcomra, és folytattam - Maya örülni fog.

- Jut eszembe Maya. Nem szeretném, hogy azt hidd, el akarom venni tőled. 

- Elég jól ismersz, tehát tudod azt is, hogy nem lennél képes arra, hogy elvedd tőlem. 

- Igaz- nevetett fel óvatosan, mire én is elmosolyodtam. - Látod? Végre őszinte a mosolyod.

- Ez volt a cél? - kérdeztem.

- Igen. Hogy ha egy pillanatra is, de boldog legyél. - nézett a szemembe, miközben az arcomat elöntötte a forróság, és lesütöttem a tekintetem. Ekkor láttam meg az órám számlapját ami tíz perce elhagyta a kilencest.

- Mennem kell - hadartam felpattanva az asztaltól.

- Hova? 

Nem válaszoltam, csak egy utolsó pillantást lőttem felé, majd távoztam. Beckett a táskája mellett álldogált kint az udvaron, de amint meglátta, hogy közeledek az arca gyanakvóba fordult. 

- German keres bent - mondtam magabiztosan és a ház felé mutattam.

- Miért?

- Nem tudom, csak mondta, hogy szóljak neked - válaszoltam, mire ő megrántotta a vállát. Befelémenet még egyszer visszafordult, de végül eltűnt az ajtó mögött. Mivel csak Castlet -aki a telefonjával fogalkozott- láttam a közelemben, a helyzethez képest nyugodtan nyúltam a táskába. Néhány másodperc után az ujjaim rátaláltak a hideg pisztoly markolatára, én pedig kiemeltem a fegyvert és a nadrágom azon zsebébe csúsztattam, ahol legkevésbé látszott. Perceken belül a nyomozónő visszatért azzal, hogy exem nem kereste.

- Biztos félreértettem valamit.- húztam el a szám. 

- Lehet - szűkült össze Kate szeme.

- Megyek, megnézem hogy Maya alszik-e - kifogást keresve lépkedtem a ház felé. Bent sötétség honolt, sehol egy lámpa, csak kintről szűrődött be egy kevés fény. Körülnéztem, arra számítva, hogy valaki figyel, de tévedtem. Az emeletre érve kislányommal közös szobánkba mentem, ahol drágám békésen aludt.

- Nagyon szeretlek kicsim, ezt soha ne felejtsd el. - suttogtam és megpusziltam a homlokát. 

     A parkban minden kihalt volt. Egyedül álltam a feketeség közepén arra várva, hogy végre megjelenjen valaki. 

- Ki az? - kaptam fel a fejem, amikor megrezzent egy falevél néhány méterre tőlem.

- Menj haza - suttogta egy számomra túl jól ismert hang.

- Nem- jelentettem ki German felé fordulva.

- Angie indulj. - a hangja figyelmeztető volt.

- Nem megyek sehova. Ez az én harcom, és nekem kell megvívnom a csatákat.

- Nem lehetsz ennyire hülye - sóhajtott. - Menj vissza, maradj Maya mellett és neveld fel őt.

- Nem hátrálok meg - mondtam magabiztosan.

- Szeretem a határozott nőket - a hátamon végigfutott a hideg - Milyen kár hogy most ki kell hogy nyírjalak.

Velünk szemben egy alak jelent meg, tökéletesen megfeleve Beckett leírásának. 

- Romatikus, hogy mindketten ugyanolyan úton akartatok velem kommunikálni, és ugyanakkorra terveztétek a nagy leszámolást. - a kezem lassan a fegyver felé indult, és igyekeztem észrevétlenül megfogni azt. 

- Hagyd őt, itt vagyok én - mondta exem higgadtan.

- Miért tenném? Megölhetlek mindkettőtöket, feltételezem, nem hoztatok magatokkal semmit. - nevetett fel gúnyosan, én pedig eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt ahogy sikerült megragadnom a pisztoly markolatát.- Szóval kivel kezdjem? - a kezében egy berettát tartott, és a csövét kettőnk között ingatta. - Te - mutatott rám végül, bennem pedig megállt az ütő egy pillanatra. - Feltételezem, hogy szereted a melletted állót, ezért részesítelek abban az örömben, hogy nézheted ahogy meghal.- vigyorgott és egyenesen Germanra szegezte a fegyvert, míg a kezem bizonytalanul igyekezett kiszedni a sajátomat a zsebemből. A férfi ujja kínzó lassúsággal a ravaszra vándorolt, nekem pedig az utolsó másodpercben sikerült kiszabadítanom a pisztolyt. A két lövés egyszerre dördült el megrázva az egész parkot. Egy másodpercig örömmámorban úsztam amint megláttam, hogy ellenfelem a földön elterülve fekszik a homlokában egy golyóval, de a boldogság amilyen hamar jött olyan gyorsan el is szállt. Volt férjem a hasára szorította a kezét, majd hátrált és elesett. Minden leállt körülöttem. A sokk miatt képtelen voltam a mozgásra és csak néztem Germant ahogy lassan lecsukódnak a szemei. Hirtelen a földön találtam magam, és zokogva borultam a test fölé. 

- Kérlek - mondtam halkan, ahogy a testemet újabb sírórohamok rázták meg. Nem tűnt fel ahogy a kezemet a golyó által okozott sebre teszem. Egy másodpercen belül minden véres volt, de nem érdekelt. Nem veszíthetem el. Nem most. - Szeretlek.- suttogtam végül.

96.rész

Percek, vagy órák teltek el miközben én eszméletlenül hevertem a gépjármű roncsainak közelében. Számomra hosszú idő után azonban végre újra elkezdett kirajzolódni előttem az utca füstös látványa. Először csak apránként fedeztem fel minden részletet, míg végül megjelent előttem a teljes kép, ami nem volt túl ragyogó. Mellettem German guggolt, és aggódva szorongatta a kezem, tőlünk alig néhány méterre Castle üldögélt még mindig sokkos állapotban, mögötte pedig egy mentőautó  fényei villogtak. Néhány orvos vagy nővér alakját véltem felfedezni a kocsi mellett, de ilyen távolságban és fizikai állapotban nehéz volt megállapítani. Csak három embert nem láttam sehol. Lanát, Seant és Beckett nyomozónőt.
- Lana? - kérdeztem gyengén, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ülő helyzetbe tornázzam magam.
- Jó ég Angie- sóhajtott fel German megkönnyebbülten.- Nem tudod, hogy mennyire aggódtam- mondta és visszadöntött fekvő pozícióba.
- Lana és Sean? - ismételtem el magam. Tudom, milyen az amikor exem el akar kerülni valamit. A kérdezett felől azonban semmi válasz nem érkezett.- German, hol van Lana és Sean? - néztem rá hisztérikusan. Ő egy pillanatra lehunyta a szemét, majd megköszörülte a torkát.
- Lanát elvitte egy mentőautó a sürgősségire. Sean vele ment,  mint kísérő, mivel neki nincs komolyabb baja. - a földet fixszírozta miközben beszélt ami megerősíttette azt a feltevésemet, hogy valami óriási nagy baj van.

- Hol van Beckett?- kérdeztem több perc némaság után.

- Ott- bökött egy rendőrautó felé, ahol a nő diskurált két másik egyenruhással.  Azonnal talpra akartam pattanni, ami csak annyit eredményezett, hogy a fejem iszonyatos erővel kezdett hasogatni és egyensúlyomat elveszítve hulltam volna vissza a földre, ha German nem kap el még zuhanás közben. Óvatosan felsegített ügyelve arra, hogy egy másodpercre se veszíthessem el a kontrollt a testem fölött, majd megfogta a kezem.

- Nem tudom feltűnt-e, de túléltél egy robbanást- kezdte hűvös, de törődéssel teli hangon. - Az emberek 98%- a nem azzal kezdené, hogy állapotát semmibe véve úgy akar felpattanni, mint aki a kedvenc bandájának koncertje napján ébred fel.

- Csak Beckettel akartam beszélni- vágtam rá. Hangom úgy csengett, mintha egy kisgyerek mondta volna a mondatom miközben cukorkáért könyörög. A saját szememből nézve is nevetségesnek tűntem.

- Szóljak neki?- kérdezte Castle félbeszakítva Germannal folytatott szempárbajunkat.

- Nem- válaszolt azonnal exem.

- Igen- mondtam ugyanabban a pillanatban. Az író zavartan kapkodta közöttünk tekintetét, szinte láttam magam előtt ahogy azt latolgatja, hogy kire hallgasson. Tekintete végül rajtam állapodott meg és felállt.

- Megyek veled- szabadítottam ki magam volt férjem karjából, miközben egy diadalittas mosoly szaladt át az arcomon.

- Angie- szólt utánam German mire hátrakaptam a fejem. - Ésszel.

      Amint a nyomozónőhöz értünk, ő félbehagyta az eddig folytatott beszélgetését és hozzánk fordult.

- Jól vagy?- kérdezte tőlem aggódva, mire bólintottam.- Ha Lanáról akarsz- kezdte, de nem hagytam hogy befejezze.

- Csak azt szeretném tudni hogy hol van és mennyire súlyosan sérült meg - szóltam közbe gyorsan.

- A Központi Kórházba vitték, és instabil az állapota, de biztosíthatlak arról hogy Buenos Aires legjobb orvosai foglalkoznak vele- nyugtatott a nő, miután az instabil résznél megváltozott az arcom.

- Köszi az infót- szűrtem a fogaim között, majd elfordultam és sietős léptekkel a hátam mögött hagytam Beckettet. 

- Jól vagy?- kérdezte tapintatosan Castle.

- Nem is lehetnék jobban- vágtam rá szarkaztikusan miközben végigpáztáztam a helyszínen parkoló autókat.- Válassz egyet- szóltam oda a mellettem álló férfinek.

- Mi?- ráncolta a szemöldökét. - Alig tértél magadhoz és máris kocsit akarsz lopni?

- Nem lopok, csak kölcsönveszem huzamosabb ideig - érveltem, míg az egyik üresben járó jármű felé vettem az irányt.
- A barátom a polgármester szóval nem lehet túl nagy baj- vont vállat gyorsan, mellettem sétálva.
- Na ez a jó felfogás- mosolyodtam el figyelmen kívül hagyva a fejembe nyilaló fájdalmat.- Nem figyel senki?- kérdeztem Castle-től aki körbepillantott és megrázta a fejét.
- Várj, várj, várj- csukta be előttem a kocsiajtót.- Azt hiszem az ideges barátod észrevett minket.
- Mi?- néztem German irányába aki felénk tartott.
- Mielőtt bármit mondanál meg akarom látogatni Lanát- jelentettem be briliáns tervemet.
- Elmondom még egyszer, és lassan- sóhajtott unottan - Most éltél túl egy robbanást.
- De jól vagyok- mondatom még hitelesnek is hangzott volna ha abban a pillanatban nem szédülök el és a mellettem álldogáló író karjába kapaszkodva tartottam meg az egyensúlyom.
- Ha azt hiszed hogy ilyen állapotban elengedlek bárhova akkor tévedsz- mondta, majd felemelt Castle mellől.
- Tegyél le- kiabáltam.- German tegyél le.
- Beckett- intett a rendőrnőnek.
- Baj van?- a szemem sarkából láttam hogy a nyomozó futva indult felénk.
- Ki kéne ütni valamivel- exem megint úgy kezelt mint egy gyereket aki nem tud vigyázni magára.
- Intézem- bólintott Beckett majd kisétált a látókörömből.
- Utállak- kiáltottam fel dühösen, de éreztem hogy az energiaszintem minden másodperccel csökken.
- Ez lehet hogy fájni fog- figyelmeztetett egy nővér aki abban a pillanatban ért mellénk.
-Nyugi- simította végig az arcom German mielőtt egy szúrást éreztem a karomban.
- Miért kellett?- kérdeztem halkan.- Nem változtat semmit az hogy nem leszek magamnál- motyogtam majd lassacskán minden elsötétült. Amikor kinyitottam a szemem csak a város fényeit láttam. Elmosolyodtam amikor a szél a hajamba kapott miközben kitártam a karom. Vártam arra hogy valami csoda folyamán majd felkap a légörvény és magával visz. Lassan lélegeztem még mindig a látványtól lenyűgözve és lepillantottam. Csak ekkor tűnt hogy több emelet magasban állok egy alig 20 cm széles vason ami két épületet kötött össze. Pánik minden másod perccel egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és arra gondoltam hogy egyszerűbb lenne leugrani, mint a rúd közepétől a másik épületig ellépkedni. Ahogy az emeletesház felé vándorolt a tekintetem felmérve hogy mekkora lehet a távolság egy alakon akadt meg a szemem. Valamit kiabált, én pedig éreztem hogy nekem intézi szavait.
- Angie- hallottam egyre tisztábban, miközben közelebb araszoltam.- Ne add fel.
- Ki az?- kérdeztem vissza óvatosan.
- Bízz bennem és gyere- nem válaszolt a kérdésemre és én valamilyen belső erő miatt tovább mentem. Már alig egy méter választott el minket de nem láttam az arcát. A férfi kinyújtotta felém a kezét mire belekapaszkodtam és felsegített a biztonságot nyújtó épületre.
- Ki vagy?- fürkésztem az arcát de semmit nem tudtam kivenni, egészen addig amíg fények nem gyúltak a házban.- Colin- mosolyodtam el felismerve megmentőmet majd szorosan megöleltem.

- Helló hercegnő- szorosan a karjaiba zárt mintha soha nem akarna elengedni.
- Angie-szólított meg valaki. Felkaptam a fejem, tekintetem találkozott Germánéval.
- Mit csinál ő itt?- kérdeztem Colinra nézve aki nem válaszolt.
- Választanod kell- mondta exem.
- Tessék?- húztam fel a szemöldökömet.
- Ő vagy én?- nézett rám a másik férfi is.- Valakinek le kell innen ugrania, akit választasz az megmenekül.
- Nem tudok választani- ellenkeztem.
- Muszáj - állt mellém German.- Csak egy emberrel lehetsz.
- És ha nem akarok senkivel sem lenni?- vágtam vissza.
- Akkor mindketten ugrunk- válaszolt Colin.
- Nem- suttogtam miközben újra az épület széle felé lépkedtem. - Nem választok senkit. Mindkettőtöket választom. Vagy ti ketten vagy senki- mondtam halkan, majd felléptem a rúdra és hátra fordultam. - Csak álom- nyugtattam magam, mielőtt a levegőbe vetettem volna magam. Tekintetem a földre szegezve vártam hogy becsapódjak de ez nem következett be, mivel minden elfehéredett. Lassan kinyitottam a szemem és egy szobában ébredtem. Ahogy körülnéztem megnyugodva vettem észre hogy a saját ágyamban fekszem. Nehezen feltápászkodtam és kiléptem az ajtón. 

- Mondd te normális vagy? - hallottam lentről mire megtorpantam.- Kiütötted Angiet? És nem mondtad el neki hogy mi van Lanával? 

- Álljak oda elé azzal hogy "Hé a barátnőd meghalhat, mit szeretnél ebédelni?" - vágott vissza German indulatosan.

- Egy szóval sem mondtam ezt- kiáltott fel Bex idegesen.- Lana olyan nekem mintha az igazi húgom lenne, Angienek pedig a legjobb barátnője. Szerinted mit fog a volt feleséged csinálni akkor ha a számára egyik legfontosabb személy meghal, mert biztos hogy nem a csendbe temetkezve sírnás lesz az első dolga. Valahogy megkeresi azt az embert aki lerakta azt a robbanószert és csak reménykedhetsz abban hogy ő húzza meg hamarabb a ravaszt, nem pedig a férfi.

- Beckett nem fog neki fegyvert adni, miután látta, hogy hogyan reagált. 

- Autót akart lopni German - csattant fel vörös barátnőm. - Szerinted mi gátloja meg abban hogy lenyúlja egy rendőr pisztolyát? Neked kell visszafognod, te vagy az egyetlen akire hallgat. 

- Először Lanára koncentráljunk- sóhajtott pár perc után higgadtabban exem, jelezve hogy feladta a harcot.- Amíg az orvosok nem szólnak minden amit tehetünk az a várakozás.

- Te képes vagy itt ülni? - csattant fel Bex, de a hangja megremegett bizonyítva hogy a sírás kerülgeti. - Remek, én addig bemegyek a húgomhoz és támogatom míg te 'várakozol', mert azzal is előrébb leszünk. - felkapta a táskáját, majd az ajtóhoz viharzott. - Ciao - kiáltott vissza a válla felett, mielőtt a főbejárat hatalmas csattanással zárult mögötte. 

- German úr? - lépett ki a konyhából Olga.

- Ne most - állította le exem és az irodájába ment. Amint hallottam az ajtó kattanását lesétáltam a lépcsőn és barátnőm után indultam. 

- Bex. - kiáltottam rá az utcára érve. - Rebecca - ismételtem el, és csak harmadszori kiabálásra sikerült magamra vonnom a figyelmét.

- Angie?- fordult vissza, az arcáról pedig le lehetett olvasni hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőle a zokogás.

 

- Jaj, szívem- suttogtam és odarohanva hozzá megöleltem. 

- Ha Lanával történik valami én komolyan nem élem túl- suttogta sírva a nyakamba míg én a hátát simogattam.

- Nem lesz semmi baja, Bex. Ismered. Nincs olyan dolog ami elpusztíthatná- válaszoltam, de nekem is ellepték a szemem a könnyek ahogy belegondoltam abba hogy elveszíthetem a legjobb barátnőmet.

- És ha most mégis ? 

- Nem - mondtam határozottságot színlelve és a szájamba harapva próbáltam magamba folytani a sírást. 

       A kórházba érve hiába kérdezgettük a portást Lana hollétéről a nő csak annyit mondott hogy szól ha megtud valamit. 

- Nem érti hogy a húgomat keresem? - csattant fel Bex remegő vállal.

- Nézze, nem segíthetek - állt fel az ellenfél.

- Az Isten szerelmére csak tudja hogy a műtőben van, vagy valamelyik kórtemerbe. - kiabálta barátnőm, amivel csak annyit ért el hogy az aulában ülő emberek egyként néztek ránk.

- Kisasszony- egy orvos állt vöröske mögött és próbálta magára vonni Bex figyelmét.

- Mi van? - fordult meg az illető idegesen.

- Ha Lana Parrillát keresi - kezdte a doki, de félbe lett szakítva.

- Hol van? 

- Most hozták ki a műtőből - válaszolt a férfi. - A 108-as kórterem, odakísérem magukat.

- Köszönjük - mosolyodtam el, de mielőtt elindulhattunk volna German lépett be a kórház főbejáratán és egyenesen rám nézett.- Menjetek- érintettem meg Bex vállát aki bólintott, majd eltűntek a dokival az egyik folyosó fordulójában. - Mit keresel itt? - intéztem exemnek szavaim.

- Elment az eszed? -sziszegte, miközben kifelé rángatott az épületből.- Alig tíz percre hagylak magadra, de te máris lelépsz? 

- Nem vagy az apám - vágtam vissza. - Felnőtt nő vagyok aki akkor és oda megy ahova akar.

- Gondolkodj már Angie! - szólt rám élesen. - Ahogy elhagyod a házat bárki, bármikor megtámadhat.

- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm dühösen. - Ezt figyeld! - mondtam, majd megfodultam és kitártam a karom. - Gyere itt vagyok, most lőhetsz - üvöltöttem teli torokból. 

- Te megőrültél - German hangja olyan dühössé vált, mint amilyennek még soha nem hallottam. - Azt akarod hogy a lányunk az anyja nélkül nőjön fel? Ha másra nem akkor Mayára gondolj, mielőtt cselekedsz.- nem válaszoltam. Most az egyszer igaza volt.

- Rendben - sóhajtottam megadóan és leengedtem a kezeimet.

- Beckett poloskákat talált a házban, ami azt jeleni hogy lehallgatott bennünket és tud mindenről amit beszéltünk - avatott be hirtelen. 

- Akkor csak olyan helyen tárgyalhatjuk meg a dolgokat ami közterület? 

- Igen. - bólintott lenyugodva. - Most gyere, menjünk be Lanához. - biccentett az előttünk tornyosuló épület felé.

           A kórterembe érve mosolyogva vettem észre hogy Lana már Bex-szel beszélget. Mindketten felénk kapták a fejüket amikor beléptünk. 

- Jól vagy? - ez volt az első kérdésem miután leültem a kórházi ágy másik szélére.

- Nézőpont kérdése- válaszolt rekedten.

- Legalább nem lett súlyosabb bajod - mosolygott rá Bex.

- Tíz percre megyek el egy kávéért és máris megsokasodunk - szólalt meg az ajtóból Sean. 

- Ugye mindig itt vagy vele? - nézett a férfire Vöröske. 

- Igen, Bex egész nap- biztosította Maguire, de a fekvőbeteg nővére még mindig gyanús tekintettel méregette. 

- Meddig kell bent lenned? - kérdeztem.

- Néhány napig, ha minden jól megy - mosolyodott el Lana. 

- Angie - érintette meg a vállam German. - Haza kell mennünk. 

- Miért? - fordultam felé.

- Mert meglőttek két rendőrt - válaszolt folytott hangon- Beckett szeretne a közelében tudni minket. 

- Bex te maradj itt - kezdtem búcsúzkodni gyorsan. - Sean te meg vigyázz mindkettőjükre, mert ha bajuk lesz saját kezűleg öllek meg. - biztosítottam a férfit, majd Germannal a nyomomban távoztam. Az út hazafele csendben telt. Nem kérdeztem exemet arról hogy honnan szerzett kocsit, vagy hogy mi történt otthon, mert tudtam hogy vita lenne a vége. A házba lépve Beckett fogadott minket azzal hogy induljunk befelé volt férjem dolgozószobájába. 

- Amit most mondok az szigorúan titkos. Senki nem tudhat róla semmilyen körülmények között. - kezdte majd a poloskával teli dobozra mutatott. - Lenyomoztuk hogy ki vette azokat, és nincs jó hírem. - akaratlanul is közelebb húzódtam Germanhoz. - Egy profi bérgyilkossal van dolgunk. A neve Joe Manning, 34 éves fehér férfi, a bal karját tetoválások borítják, tartózkodási helyét nem tudjuk. Mostantól mindenki a házban marad, és elkerül minden ablakot. Én felügyelek mindent, és ha bárki csinál valami hülyeséget a két kezemmel fogom kinyírni. 

- Beckett - kezdtem halkan, néhány perc csend után. - Mi történt azzal a két rendőrrel?- a nő nem válaszolt, a tekintete azonban mindent elárult. - Jézusom - suttogtam és automatikusan exem karjaiban kerestem menedéket. - Bárcsak - az öklöm összeszorult miközben szorosan lehunytam szemeim.

- Bele se kezdj Angie - figyelmeztetett German. 

- Valahogy be kell ezt az egészet fejezni - motyogtam, remélve hogy senki nem hallja meg. 

- Magatokra hagylak titeket - Beckett finoman megérintette a vállam majd kiment.

- Figyelj ide Angie - emelte fel az állam. - Ne hibáztasd magad, azzal nem lesz jobb.

- Te nem tudod hogy milyen érzés- suttogtam és elléptem tőle. - Most menj kérlek. Szeretnék egyedül lenni. - mondtam neki ő pedig bólintott.

- Semmi hülyeséget ne csinálj - válaszolt miközben puszit nyomott a homlokomra. Amint exem távozott a poloskás dobozra vándorolt a tekintetem. Az ötlet még nem fogalmazódott meg teljesen a fejemben, de abban a pillanatban tudtam mit kell tennem. A lehallgatókhoz léptem és kinyitottam a tároló tetejét. Egy másodpercig hezitáltam, majd a számhoz emeltem a dobozt hogy tisztán lehessen hallani amit mondok.

- Holnap este 11-kor a parkban - suttogtam. Olyan gyorsan csuktam vissza és ejtettem az asztalraa poloskákat amennyire csak tudtam. Néhány percig a falat bámultam, végül azonban az ajtó előtt roskadtam le és a tenyerembe temettem a kezem. Tényleg képes lennék az életemet adni a barátaim biztonságáért? Hát persze. Bármit megtennék értük, gondolkodás nélkül.

          A kérdés csak az hogy hogyan fogom lenyúlni Beckett fegyverét?

95.rész

- Kit szeretsz? - kérdezte az ajtóban álldogáló Lana. Fel sem tűnt amikor megjelent ott, ezért kicsit öddzerezzentem hangjára.
- Szerintem pontosan tudod. - sóhajtottam.
- Igazad van - mosolyodott el halványan. - Ha beszélni szeretnél akkor melletted lakok - búcsúzott, majd újra magamra hagyott. Mielőtt visszaestem volna a gondolataimba, gyorsan visszamentem Mayáékhoz akik nagyban Barbieztak.
- Hol voltál mami? - nézett rám kislányom.
- Lanával beszéltem - válaszoltam miközben leültem melléjük.
- Te legyél vele - nyomott a kezembe egyet az új játékai közül Maya mosolyogva.
- Rendben drágám - bólintottam aztán megláttam a földön egy régi babát akin tűszúrás nyomai látszódtak. - Ő kicsoda? - mutattam a bábura.
- Priscilla - válaszolt kicsim, mintha nem lenne lényeg hogy az apja új barátnőjét megtestesítő tárgyba tűket szúrkál.
- Maya ezt nem szabad - szóltam rá.
- De - kezdett volna bele érvelésébe.
- Nincs de. Nem csinálunk ilyet - mondtam szigorúan, ami elég nehéznek bizonyult, mivel kislányom az eltelt életében mindig azt csinált amit akart, és nem túl sokszor szidtam le.
- Bocsánat mami - nézett rám szomorúan.
- Papitól kérj bocsánatot, nem az én barátnőmet szúrkáltad. - jelent meg az arcomon egy apró mosoly.
- Sajnálom papi - mondta neki is, mire exem elnézően bólintott.
- Semmi baj drágám.
- Nem baj? - kérdezte Maya bizonytalanul.
- Persze hogy nem baj - ismételte el German, majd megölelte kislányunkat.
- Zavarok?- kopogott be az ajtón Ginni.

- Nem dehogy- mosolyogtam rá. Ő viszonozta a gesztust majd Mayához fordult.

- Oliver küldött, hogy szóljak neked, mert az apja átjött egy fél órára és a fiam szeretne veled játszani.- mondta, kicsim pedig egy bólintással válaszolt és lerohant.

- Én akkor magatokra hagylak titeket- villantott rám egy vigyort a nő, miközben kifelé igyekezett.

- Szerintem én lemegyek vacsizni- álltam fel az időközben közénk telepedő kínos csendet megszakítva.

- Rendben.Én meg felhívom- German félbehagyta mondatát amint meglátta egyre elszomorodó arcomat.- Jó étvágyat- motyogta végül, én pedig elhagytam a szobát. A konyhába érve csináltam magamnak gyümölcsteát, majd levetődtem az egyik székre és egy halk sóhaj hagyta el a számat.

- Szomorú vagy kicsikém?- kérdezte a hátam mögül egy hang.

- Nem, dehogy- nevettem fel szárazon.- Az életem tökéletes. Van egy lányom aki imádnivaló, a barátaim mindig mellettem állnak, a karrierem pedig a csúcson van. - soroltam. - Nem panaszkodhatok.

- És German úr?- húzta fel a szemöldökét Olga. - Vele mi van?

- Megnősül, a menyasszonya utál az első pillanattól kezdve, és bár úgy néz ki hogy German szereti, mégsem vagyok benne biztos- mondtam halkan.

- Én őszintén remélem, hogy German úr észhez fog térni, mert nem akarom hogy az a boszorkány a közelünkben legyen.- fintorodott el miután belegondolt a Priscillával közös életbe.
- Azt én is remélem- vágtam rá.
   Miután este lefürdettem Mayát és nagynehezen ágybadugtam lementem a nappaliba ahol Vilu ült, halkan dúdolgatva.
- Új dal?- kérdeztem elmosolyodva.
- Igen, de nem jut az eszembe semmi használható.- a hangjába fáradtság és idegesség vegyült.
- Segíthetek valahogy?- érdeklődtem végigsimítva a karját.
- Ha kapnék egy ölelést a kedvenc nagynénimtől biztos hogy jobban menne- vette fel, én pedig azonnal magamhoz húztam.
- Én is jövök- rohant le kislányom a lépcsőn, majd csatlakozott az ölelésünkhöz. Maya kényelmesen befurakodott közénk, de én csak akkor vettem észre hogy titokban az emelet felé pillantgat amikor exem rongyolt lefelé.
- Nem láttatok egy pizsiben rohangáló kislányt?- kérdezte amint megállt mellettünk.
- Azt hiszem a kertbe futott- rögtönöztem, miközben Vilu egy adag párnával temette be a kanapéba bújt gyereket.
- Akkor megyek- indult el, de abban a pillanatban hogy visszafordultam Maya felé eltűnt a bútor alólam és a levegőben találtam magam. - Mit csinálsz?- néztem Germanra aki nem ment a kertbe.
- Tedd le mamit- kukucskált ki a párnák alól kislányom.
- Menj fel aludni- vágott vissza az apja.
- De nem vagyok fáradt- tiltakozott hevesen kicsikém.
- Akkor beledobhatom az anyukádat és te majd utána úszol, mert nem vagy álmos?- tette fel a kérdést exem mire riadtan kaptam fel a fejem.
- Ha beledobsz a vízbe halott ember vagy- jelentettem ki.
- Tudom- válaszolt German úgy hogy csak én hallhattam.
- És vállalod a kockázatot?- suttogtam.
- Bármit azért hogy aludjon- sóhajtott, majd újra lányunk felé fordult.
- Papi tedd le - nyüszögött Maya, miután úgy ítélte meg hogy nem sokra megy a bátorkodással apjával szemben.
- Kicsim irány az ágy- ismételte el mégegyszer German.
- Nem akarok- biggyesztette le a száját kicsikém. Vilu az egészet röhögve nézte ami arra engedett következtetni hogy kiskorában exem őt is emelgethette.
- Maya- nézett rá komolyan fogvatartóm.
- Úgysem fogok aludni- vágott visza drágám, majd dühöngve a szobánkba viharzott.
- Mostmár letehetsz- ütögettem volt férje karját aki óvatosan visszahelyezett a földre és diadalittasan elmosolyodott.- Miért ébredt fel?
- Nem tudom, amikor bementem még a babáival szórakozott- vont vállat - De visszament és remélhetőleg az ágyban fog feküdni. Megyek megnézem- búcsúzott exem, majd kislányom után indult.
- Velem is ezt csinálta amikor kicsi voltam- mesélte Vilu amikor újra kettesben voltunk.
- Gondoltam- nevettem fel. Unkahúgom pár perc múlva felállt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Én megyek aludni, jó éjt Angie- mosolygott rám, és a szobájába ment. Én is lefürödtem majd benéztem Mayához, aki apja mellett feküdt.
- Szia mami- integetett nekem.
- Te még nem alszol drágám?- ültem le mellé.
- Nem, csak akkor ha te is jössz- megragadta a kezem és behúzott a takarók közé.- Képzeld papi is itt alszik- újságolta nekem boldogan.
- Persze, csak ha nem baj- villantott rám egy mosolyt az említett.
- Nem mondhatok nemet- motyogtam miközben German és Maya közé fészkeltem magam.
- Most nincs választásod- válaszolt halkan, miután a derekam köré fonta a karját.
-Jó éjt- mondta kislányom megszakítva párbeszédünket. Reggel Maya ébresztett egy kedves gyomorba rúgással.
- Basszus- nyögtem fel fájdalmasan miután felültem. Volt férjem már nem feküdt mellettünk aminek egy kicsit örültem is, mivel nem kellett látnia szenvedésemet. Lassan az ajtó felé vánszorogtam, de amint a kilincsre helyeztem az kinyílt és orrba vágott.- Mit tettem égiek?- fogtam a legutoljára sérült testrészemet, majd a fájdalmam okozójára néztem aki történetesen German volt.
- Jól vagy?- kérdezte, miközben nagy erőfeszítéseibe került az hogy nem röhögte el magát.
- Nem lehetnék jobban- mosolyogtam gúnyosan.
- Beckett szólt hogy keltselek fel- tért a tárgyra, miután felfogta hogy nem vagyok humoros kedvemben.
- Beckett itt van?- döbbentem le, ő pedig bólintott.
- Meg az idegesítő író is.- egészítette ki magát.
- Castle?- nevettem fel.- Te féltékeny vagy?
- Nem- tagadta gyorsan ami csak megerősítette feltételezésemet.
- Gondoltam- vágtam rá cinikusan. German szemforgatva hagyta el a szobát, én pedig távozása után a ruhásszekrényem felé fordultam azzal a céllal, hogy találok pár lazább ruhadarabot, amiben nem sajtótájékoztatóra terveztem menni. Alig 10 perc múltán keresgélésem eredményesnek bizonyult, mert felöltözve álltam a tükör előtt a sminkemet csináltam, már ha a szempillaspirált és a szemceruzát annak nevezhető. A fürdőből kilépve lefelé vettem az irányt ahol csak a nyomozónő és társa üldögélt alkan beszélgetve.
- Jó reggelt- köszöntem, remélve hogy balszerencsés napomnak köszönhetően nem esek majd orra.
- Jó reggelt- válaszoltak, majd a nő intett hogy üljek le melléjük. Lana, Sean és German hamarosan csatlakoztak hozzánk és míg mi egy-egy kávét iszogatva figyeltünk Beckett belekezdett a napi programba.
- A kapitányságon úgy döntöttek, hogy senkinek nem fog ártani az ha szükség esetén lesz nálatok egy pisztoly, de mielőtt megkapjátok meg kell tanulnotok lőni vele, szóval ma a rendőrség lövöldéjében fogjuk tölteni a napot egészen addig amíg mindenki eltalálja a céltáblát.- jelentette be a nő.- Kérdések?
- Én is lőhetek?- kérdezte Castle, de válaszul csak egy gyilkos pillantást kapott.- Ha nem, nem.- sóhajtott lemondóan. Miután megittuk a kávékat elbúcsúztunk a csapat többi tagjától, én Ginni lelkére kötöttem hogy figyeljen kislányomra, majd elindultunk. A kapitányság óriási fehér épülete előtt parkolt le Beckett, míg én a látvánnyal voltam elfoglalva.
- Gyertek- pattant ki az autóból a nő, mi engedelmesen követtük. Az ajtón belépve rengeteg egyenruhással találtuk szembe magunkat, akik közül néhányan az íróasztaluk fölé görnyedve csinálták a papírmunkát, mások pedig új, megoldatlan ügyeken dolgoztak hófehér táblák előtt.- Erre- vezetett minket a rendőrnő. Az épület hátulja felé igyekeztünk ahol már kisebb volt a mozgás. Ez a rész jóval elhagyatottabbnak tűnt, bár látszott hogy ezt is használják, de nem sűrűn. Egy ajtót belökve a nyomozónő egy terembe irányított minket, ahol egy ember állt.
- Hello Adrian- biccentett Beckett.- Négy Berettát kölcsön vennénk.- nézett végig rajtunk a férfi pedig parancsszóra előszedett egy-egy fegyvert mindenkinek. A nő előhúzta sajátját és felénk fordította.- Egy maroklőfegyverről beszélünk, félautomata, másnéven öntöltőpisztoly. A lövés által keletkezett energiát felhasználva a következő lőszert tüzelési pozícióba helyezi.Szánakasztóval van felszerelve, és a zár hátsó helyzetben maradása jelzi a tár kiürülését. A fegyver gyors, pontos, használata egyszerű.- ekkor felhelyezte a hangtompítóját és az üveghatású választórész másik felén található papírember felé fordul.- Egy vagy két kézben tartsátok, a célzás közben már lassabban lélegezzetek, és az elsütés előtti harmadik másodperctől ne vegyetek levegőt.- a pisztoly egy apró kattanással kilőtt egy golyót ami egyenesen a céltábla közepébe fúródott.- Ennyi- fordult vissza a nő hozzánk.- Kérdések?- némán ráztuk a fejünket jelezve hogy mindent kristálytisztán felfogtunk. - Nagyszerű.- mosolygott, majd elvette a férfitől a fegyvereket és szétosztotta azokat közöttünk. Miután mindenki kapott hangtomító fejhallgatót a rendőrnő beállított minket egyesével a műanyaggal elválasztott boxokba és mint egy igazi tanár figyelte minden mozdulatunkat.
- Egyenes háttal- lépett Lana mellé akivel pár percig Seant figyeltük ahogy boldogan forgatja a kezébe adott tárgyat és úgy csillog a szeme mint egy kisgyereknek karácsonykor. Barátnőm zavartan nézett a mellette álló nőre.- Emeld fel a fejed és a célt nézd- Lana bizonytalanul követte az utasításokat egészen addig amíg meg kellett húzni a ravaszt.
- Nem fogom eltalálni- közölte lemondóan, majd elsült a pisztoly. A lövedék a papírbábu jobb vállát szakította át mire Beckett bíztatóan elmosolyodott.
- Ha az ellenfeledet találod el ott az megbénítja pár másodpercre ami elég ahhoz hogy elfuss- bólintott elismerően a nő, miközben az én boxomhoz sétált. Mindkét kezemet a Beretta markolatára szorítottam és a szememmel a céltábla közepére fókuszáltam.
- Harmadik másodperctől nincs légzés- hallottam magamban a nyomozónő hangját és utasítása szerint cselekedtem. Amint a fegyver kilőtte a golyót én egy lépést hátratántorodtam, majd a lövedék útját követtem a tekintetemmel ami egyenesen száguldott a célpont feje felé. Valahol a műember orra és homloka közötti területen szakította át a papírt amit én büszkén figyeltem.
- Nem rossz, sőt kifejezetten jó- biccentett elismerően a nő majd továbbállt.
- Nem értem hogy én miért nem próbálhatom ki- szólalt meg a hátam mögül Castle.
- Mert közveszéyes lennél- válaszolt a szomszéd boxból Beckett.
- De meg tudnálak védeni- érvelt a férfi.
- Rendőr vagyok. Nem szorulok védelemre- ellenkezett a nyomozónő.
- Pedig- kezdett bele az író, de nem tuta befejezni mondatát.
- Castle elég- szólt közbe Beckett lezárva a témát. Délután négyig bent voltunk a kapitányságot és, bár mindenki legalább egyszer eltalálta a bábu szívét ami örömöt okozott, hulla fáradtan ültünk vissza a rendőrautóba, de ahogy a nő elfordította a slusszkulcsot megcsörrent a telefonja ezért újra álló helyzetbe rakta a kocsit.
- Beckett- vette fel a mobilt, miközben intett nekünk hogy induljunk vissza az épületbe. - Köszi- bólintott, majd kinyomta a hívást.- Változott a terv. Még maradunk egy kicsit.- ült le asztala elé, miután mindannyiunknak szerzett széket. - Mindjárt átküldik a  képeket- mondta, bár nem tudtuk hogy miről beszél. Szinte végszóra a nyomtató magától beindult és percek után egy halom fotó feküdt az asztalon.
- Ez mi a franc?- emeltem fel egyet amin Sean és Lana beszélgetett barátnőm szobájába.
- Nem is vagyok annyira hülye igaz Angie?- kérdezte German de nem figyeltem rá.
- Figyelnek minket?- pillantottam Beckettre a lapok között.
- Igen. Ez azt jelenti hogy mindent látnak és bármikor támadhatnak, bárkire- sóhajtott együttérzően.
- Aki a házban tartózkodik veszélyben van?- Lana teljesen lefagyott.
- Teljes őrizetet fog kirendeli a főnökasszony. - nyugtatta a nyomozó- És mi minden erőnkkel az ügy megoldásán fogunk dolgozni.
- Az rendben van hogy a szemtanúkat el akarja távolítani, de a barátainknak mi köze van ehhez?- csattant fel idegesen Sean.
- Mint mondtam minden gyilkossági nyomozónk az ügyön dolgozik, anak érdekében hogy mielőbb megoldhassuk- csitította Beckett.- Most hazaviszlek titeket és senki, senki- itt rám nézett- Nem fog hülyeséget csinálni.
 Az autóban néma csend uralkodott, egyedül a kinti világ zajaiból szűrődött be néhány fékcsikorgás. A volánnál ülő rendőrnő felháborodva csapott a dudára amikor egy kamion vágott ki elénk a semmiből. A teherautó azonban nem kanyarodott el csak akkor amikor a házunk utcájába értünk ami kissé megijesztette a csapatot, de a pánik csak akkor lett úrrá rajtunk amikor Beckett a fékre taposott és tolatni kezdett.
- Mi történt?- kérdeztem majd feltűnt az úton fekvő csomag amit valószínűleg a kamion sofőrje dobhatott oda.
- Bukjatok le- szólt hátra a nő ahogy újra rálépett a lükvercre.
- Miért?- kérdésemre nem kaptam választ mivel az utcát egy óriási robbanás rázta meg. Ahogy az autó hátrarepült a fejemet az ablakba ütöttem, majd lassan minden elsötétült.