Percek, vagy órák teltek el miközben én eszméletlenül hevertem a gépjármű roncsainak közelében. Számomra hosszú idő után azonban végre újra elkezdett kirajzolódni előttem az utca füstös látványa. Először csak apránként fedeztem fel minden részletet, míg végül megjelent előttem a teljes kép, ami nem volt túl ragyogó. Mellettem German guggolt, és aggódva szorongatta a kezem, tőlünk alig néhány méterre Castle üldögélt még mindig sokkos állapotban, mögötte pedig egy mentőautó fényei villogtak. Néhány orvos vagy nővér alakját véltem felfedezni a kocsi mellett, de ilyen távolságban és fizikai állapotban nehéz volt megállapítani. Csak három embert nem láttam sehol. Lanát, Seant és Beckett nyomozónőt.
- Lana? - kérdeztem gyengén, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ülő helyzetbe tornázzam magam.
- Jó ég Angie- sóhajtott fel German megkönnyebbülten.- Nem tudod, hogy mennyire aggódtam- mondta és visszadöntött fekvő pozícióba.
- Lana és Sean? - ismételtem el magam. Tudom, milyen az amikor exem el akar kerülni valamit. A kérdezett felől azonban semmi válasz nem érkezett.- German, hol van Lana és Sean? - néztem rá hisztérikusan. Ő egy pillanatra lehunyta a szemét, majd megköszörülte a torkát.
- Lanát elvitte egy mentőautó a sürgősségire. Sean vele ment, mint kísérő, mivel neki nincs komolyabb baja. - a földet fixszírozta miközben beszélt ami megerősíttette azt a feltevésemet, hogy valami óriási nagy baj van.
- Lana? - kérdeztem gyengén, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ülő helyzetbe tornázzam magam.
- Jó ég Angie- sóhajtott fel German megkönnyebbülten.- Nem tudod, hogy mennyire aggódtam- mondta és visszadöntött fekvő pozícióba.
- Lana és Sean? - ismételtem el magam. Tudom, milyen az amikor exem el akar kerülni valamit. A kérdezett felől azonban semmi válasz nem érkezett.- German, hol van Lana és Sean? - néztem rá hisztérikusan. Ő egy pillanatra lehunyta a szemét, majd megköszörülte a torkát.
- Lanát elvitte egy mentőautó a sürgősségire. Sean vele ment, mint kísérő, mivel neki nincs komolyabb baja. - a földet fixszírozta miközben beszélt ami megerősíttette azt a feltevésemet, hogy valami óriási nagy baj van.
- Hol van Beckett?- kérdeztem több perc némaság után.
- Ott- bökött egy rendőrautó felé, ahol a nő diskurált két másik egyenruhással. Azonnal talpra akartam pattanni, ami csak annyit eredményezett, hogy a fejem iszonyatos erővel kezdett hasogatni és egyensúlyomat elveszítve hulltam volna vissza a földre, ha German nem kap el még zuhanás közben. Óvatosan felsegített ügyelve arra, hogy egy másodpercre se veszíthessem el a kontrollt a testem fölött, majd megfogta a kezem.
- Nem tudom feltűnt-e, de túléltél egy robbanást- kezdte hűvös, de törődéssel teli hangon. - Az emberek 98%- a nem azzal kezdené, hogy állapotát semmibe véve úgy akar felpattanni, mint aki a kedvenc bandájának koncertje napján ébred fel.
- Csak Beckettel akartam beszélni- vágtam rá. Hangom úgy csengett, mintha egy kisgyerek mondta volna a mondatom miközben cukorkáért könyörög. A saját szememből nézve is nevetségesnek tűntem.
- Szóljak neki?- kérdezte Castle félbeszakítva Germannal folytatott szempárbajunkat.
- Nem- válaszolt azonnal exem.
- Igen- mondtam ugyanabban a pillanatban. Az író zavartan kapkodta közöttünk tekintetét, szinte láttam magam előtt ahogy azt latolgatja, hogy kire hallgasson. Tekintete végül rajtam állapodott meg és felállt.
- Megyek veled- szabadítottam ki magam volt férjem karjából, miközben egy diadalittas mosoly szaladt át az arcomon.
- Angie- szólt utánam German mire hátrakaptam a fejem. - Ésszel.
Amint a nyomozónőhöz értünk, ő félbehagyta az eddig folytatott beszélgetését és hozzánk fordult.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem aggódva, mire bólintottam.- Ha Lanáról akarsz- kezdte, de nem hagytam hogy befejezze.
- Csak azt szeretném tudni hogy hol van és mennyire súlyosan sérült meg - szóltam közbe gyorsan.
- A Központi Kórházba vitték, és instabil az állapota, de biztosíthatlak arról hogy Buenos Aires legjobb orvosai foglalkoznak vele- nyugtatott a nő, miután az instabil résznél megváltozott az arcom.
- Köszi az infót- szűrtem a fogaim között, majd elfordultam és sietős léptekkel a hátam mögött hagytam Beckettet.
- Jól vagy?- kérdezte tapintatosan Castle.
- Nem is lehetnék jobban- vágtam rá szarkaztikusan miközben végigpáztáztam a helyszínen parkoló autókat.- Válassz egyet- szóltam oda a mellettem álló férfinek.
- Mi?- ráncolta a szemöldökét. - Alig tértél magadhoz és máris kocsit akarsz lopni?
- Nem lopok, csak kölcsönveszem huzamosabb ideig - érveltem, míg az egyik üresben járó jármű felé vettem az irányt.
- A barátom a polgármester szóval nem lehet túl nagy baj- vont vállat gyorsan, mellettem sétálva.
- Na ez a jó felfogás- mosolyodtam el figyelmen kívül hagyva a fejembe nyilaló fájdalmat.- Nem figyel senki?- kérdeztem Castle-től aki körbepillantott és megrázta a fejét.
- Várj, várj, várj- csukta be előttem a kocsiajtót.- Azt hiszem az ideges barátod észrevett minket.
- Mi?- néztem German irányába aki felénk tartott.
- Mielőtt bármit mondanál meg akarom látogatni Lanát- jelentettem be briliáns tervemet.
- Elmondom még egyszer, és lassan- sóhajtott unottan - Most éltél túl egy robbanást.
- De jól vagyok- mondatom még hitelesnek is hangzott volna ha abban a pillanatban nem szédülök el és a mellettem álldogáló író karjába kapaszkodva tartottam meg az egyensúlyom.
- Ha azt hiszed hogy ilyen állapotban elengedlek bárhova akkor tévedsz- mondta, majd felemelt Castle mellől.
- Tegyél le- kiabáltam.- German tegyél le.
- Beckett- intett a rendőrnőnek.
- Baj van?- a szemem sarkából láttam hogy a nyomozó futva indult felénk.
- Ki kéne ütni valamivel- exem megint úgy kezelt mint egy gyereket aki nem tud vigyázni magára.
- Intézem- bólintott Beckett majd kisétált a látókörömből.
- Utállak- kiáltottam fel dühösen, de éreztem hogy az energiaszintem minden másodperccel csökken.
- Ez lehet hogy fájni fog- figyelmeztetett egy nővér aki abban a pillanatban ért mellénk.
-Nyugi- simította végig az arcom German mielőtt egy szúrást éreztem a karomban.
- Miért kellett?- kérdeztem halkan.- Nem változtat semmit az hogy nem leszek magamnál- motyogtam majd lassacskán minden elsötétült. Amikor kinyitottam a szemem csak a város fényeit láttam. Elmosolyodtam amikor a szél a hajamba kapott miközben kitártam a karom. Vártam arra hogy valami csoda folyamán majd felkap a légörvény és magával visz. Lassan lélegeztem még mindig a látványtól lenyűgözve és lepillantottam. Csak ekkor tűnt hogy több emelet magasban állok egy alig 20 cm széles vason ami két épületet kötött össze. Pánik minden másod perccel egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és arra gondoltam hogy egyszerűbb lenne leugrani, mint a rúd közepétől a másik épületig ellépkedni. Ahogy az emeletesház felé vándorolt a tekintetem felmérve hogy mekkora lehet a távolság egy alakon akadt meg a szemem. Valamit kiabált, én pedig éreztem hogy nekem intézi szavait.
- Angie- hallottam egyre tisztábban, miközben közelebb araszoltam.- Ne add fel.
- Ki az?- kérdeztem vissza óvatosan.
- Bízz bennem és gyere- nem válaszolt a kérdésemre és én valamilyen belső erő miatt tovább mentem. Már alig egy méter választott el minket de nem láttam az arcát. A férfi kinyújtotta felém a kezét mire belekapaszkodtam és felsegített a biztonságot nyújtó épületre.
- Ki vagy?- fürkésztem az arcát de semmit nem tudtam kivenni, egészen addig amíg fények nem gyúltak a házban.- Colin- mosolyodtam el felismerve megmentőmet majd szorosan megöleltem.
- A barátom a polgármester szóval nem lehet túl nagy baj- vont vállat gyorsan, mellettem sétálva.
- Na ez a jó felfogás- mosolyodtam el figyelmen kívül hagyva a fejembe nyilaló fájdalmat.- Nem figyel senki?- kérdeztem Castle-től aki körbepillantott és megrázta a fejét.
- Várj, várj, várj- csukta be előttem a kocsiajtót.- Azt hiszem az ideges barátod észrevett minket.
- Mi?- néztem German irányába aki felénk tartott.
- Mielőtt bármit mondanál meg akarom látogatni Lanát- jelentettem be briliáns tervemet.
- Elmondom még egyszer, és lassan- sóhajtott unottan - Most éltél túl egy robbanást.
- De jól vagyok- mondatom még hitelesnek is hangzott volna ha abban a pillanatban nem szédülök el és a mellettem álldogáló író karjába kapaszkodva tartottam meg az egyensúlyom.
- Ha azt hiszed hogy ilyen állapotban elengedlek bárhova akkor tévedsz- mondta, majd felemelt Castle mellől.
- Tegyél le- kiabáltam.- German tegyél le.
- Beckett- intett a rendőrnőnek.
- Baj van?- a szemem sarkából láttam hogy a nyomozó futva indult felénk.
- Ki kéne ütni valamivel- exem megint úgy kezelt mint egy gyereket aki nem tud vigyázni magára.
- Intézem- bólintott Beckett majd kisétált a látókörömből.
- Utállak- kiáltottam fel dühösen, de éreztem hogy az energiaszintem minden másodperccel csökken.
- Ez lehet hogy fájni fog- figyelmeztetett egy nővér aki abban a pillanatban ért mellénk.
-Nyugi- simította végig az arcom German mielőtt egy szúrást éreztem a karomban.
- Miért kellett?- kérdeztem halkan.- Nem változtat semmit az hogy nem leszek magamnál- motyogtam majd lassacskán minden elsötétült. Amikor kinyitottam a szemem csak a város fényeit láttam. Elmosolyodtam amikor a szél a hajamba kapott miközben kitártam a karom. Vártam arra hogy valami csoda folyamán majd felkap a légörvény és magával visz. Lassan lélegeztem még mindig a látványtól lenyűgözve és lepillantottam. Csak ekkor tűnt hogy több emelet magasban állok egy alig 20 cm széles vason ami két épületet kötött össze. Pánik minden másod perccel egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és arra gondoltam hogy egyszerűbb lenne leugrani, mint a rúd közepétől a másik épületig ellépkedni. Ahogy az emeletesház felé vándorolt a tekintetem felmérve hogy mekkora lehet a távolság egy alakon akadt meg a szemem. Valamit kiabált, én pedig éreztem hogy nekem intézi szavait.
- Angie- hallottam egyre tisztábban, miközben közelebb araszoltam.- Ne add fel.
- Ki az?- kérdeztem vissza óvatosan.
- Bízz bennem és gyere- nem válaszolt a kérdésemre és én valamilyen belső erő miatt tovább mentem. Már alig egy méter választott el minket de nem láttam az arcát. A férfi kinyújtotta felém a kezét mire belekapaszkodtam és felsegített a biztonságot nyújtó épületre.
- Ki vagy?- fürkésztem az arcát de semmit nem tudtam kivenni, egészen addig amíg fények nem gyúltak a házban.- Colin- mosolyodtam el felismerve megmentőmet majd szorosan megöleltem.
- Helló hercegnő- szorosan a karjaiba zárt mintha soha nem akarna elengedni.
- Angie-szólított meg valaki. Felkaptam a fejem, tekintetem találkozott Germánéval.
- Mit csinál ő itt?- kérdeztem Colinra nézve aki nem válaszolt.
- Választanod kell- mondta exem.
- Tessék?- húztam fel a szemöldökömet.
- Ő vagy én?- nézett rám a másik férfi is.- Valakinek le kell innen ugrania, akit választasz az megmenekül.
- Nem tudok választani- ellenkeztem.
- Muszáj - állt mellém German.- Csak egy emberrel lehetsz.
- És ha nem akarok senkivel sem lenni?- vágtam vissza.
- Akkor mindketten ugrunk- válaszolt Colin.
- Nem- suttogtam miközben újra az épület széle felé lépkedtem. - Nem választok senkit. Mindkettőtöket választom. Vagy ti ketten vagy senki- mondtam halkan, majd felléptem a rúdra és hátra fordultam. - Csak álom- nyugtattam magam, mielőtt a levegőbe vetettem volna magam. Tekintetem a földre szegezve vártam hogy becsapódjak de ez nem következett be, mivel minden elfehéredett. Lassan kinyitottam a szemem és egy szobában ébredtem. Ahogy körülnéztem megnyugodva vettem észre hogy a saját ágyamban fekszem. Nehezen feltápászkodtam és kiléptem az ajtón.
- Angie-szólított meg valaki. Felkaptam a fejem, tekintetem találkozott Germánéval.
- Mit csinál ő itt?- kérdeztem Colinra nézve aki nem válaszolt.
- Választanod kell- mondta exem.
- Tessék?- húztam fel a szemöldökömet.
- Ő vagy én?- nézett rám a másik férfi is.- Valakinek le kell innen ugrania, akit választasz az megmenekül.
- Nem tudok választani- ellenkeztem.
- Muszáj - állt mellém German.- Csak egy emberrel lehetsz.
- És ha nem akarok senkivel sem lenni?- vágtam vissza.
- Akkor mindketten ugrunk- válaszolt Colin.
- Nem- suttogtam miközben újra az épület széle felé lépkedtem. - Nem választok senkit. Mindkettőtöket választom. Vagy ti ketten vagy senki- mondtam halkan, majd felléptem a rúdra és hátra fordultam. - Csak álom- nyugtattam magam, mielőtt a levegőbe vetettem volna magam. Tekintetem a földre szegezve vártam hogy becsapódjak de ez nem következett be, mivel minden elfehéredett. Lassan kinyitottam a szemem és egy szobában ébredtem. Ahogy körülnéztem megnyugodva vettem észre hogy a saját ágyamban fekszem. Nehezen feltápászkodtam és kiléptem az ajtón.
- Mondd te normális vagy? - hallottam lentről mire megtorpantam.- Kiütötted Angiet? És nem mondtad el neki hogy mi van Lanával?
- Álljak oda elé azzal hogy "Hé a barátnőd meghalhat, mit szeretnél ebédelni?" - vágott vissza German indulatosan.
- Egy szóval sem mondtam ezt- kiáltott fel Bex idegesen.- Lana olyan nekem mintha az igazi húgom lenne, Angienek pedig a legjobb barátnője. Szerinted mit fog a volt feleséged csinálni akkor ha a számára egyik legfontosabb személy meghal, mert biztos hogy nem a csendbe temetkezve sírnás lesz az első dolga. Valahogy megkeresi azt az embert aki lerakta azt a robbanószert és csak reménykedhetsz abban hogy ő húzza meg hamarabb a ravaszt, nem pedig a férfi.
- Beckett nem fog neki fegyvert adni, miután látta, hogy hogyan reagált.
- Autót akart lopni German - csattant fel vörös barátnőm. - Szerinted mi gátloja meg abban hogy lenyúlja egy rendőr pisztolyát? Neked kell visszafognod, te vagy az egyetlen akire hallgat.
- Először Lanára koncentráljunk- sóhajtott pár perc után higgadtabban exem, jelezve hogy feladta a harcot.- Amíg az orvosok nem szólnak minden amit tehetünk az a várakozás.
- Te képes vagy itt ülni? - csattant fel Bex, de a hangja megremegett bizonyítva hogy a sírás kerülgeti. - Remek, én addig bemegyek a húgomhoz és támogatom míg te 'várakozol', mert azzal is előrébb leszünk. - felkapta a táskáját, majd az ajtóhoz viharzott. - Ciao - kiáltott vissza a válla felett, mielőtt a főbejárat hatalmas csattanással zárult mögötte.
- German úr? - lépett ki a konyhából Olga.
- Ne most - állította le exem és az irodájába ment. Amint hallottam az ajtó kattanását lesétáltam a lépcsőn és barátnőm után indultam.
- Bex. - kiáltottam rá az utcára érve. - Rebecca - ismételtem el, és csak harmadszori kiabálásra sikerült magamra vonnom a figyelmét.
- Angie?- fordult vissza, az arcáról pedig le lehetett olvasni hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőle a zokogás.
- Jaj, szívem- suttogtam és odarohanva hozzá megöleltem.
- Ha Lanával történik valami én komolyan nem élem túl- suttogta sírva a nyakamba míg én a hátát simogattam.
- Nem lesz semmi baja, Bex. Ismered. Nincs olyan dolog ami elpusztíthatná- válaszoltam, de nekem is ellepték a szemem a könnyek ahogy belegondoltam abba hogy elveszíthetem a legjobb barátnőmet.
- És ha most mégis ?
- Nem - mondtam határozottságot színlelve és a szájamba harapva próbáltam magamba folytani a sírást.
A kórházba érve hiába kérdezgettük a portást Lana hollétéről a nő csak annyit mondott hogy szól ha megtud valamit.
- Nem érti hogy a húgomat keresem? - csattant fel Bex remegő vállal.
- Nézze, nem segíthetek - állt fel az ellenfél.
- Az Isten szerelmére csak tudja hogy a műtőben van, vagy valamelyik kórtemerbe. - kiabálta barátnőm, amivel csak annyit ért el hogy az aulában ülő emberek egyként néztek ránk.
- Kisasszony- egy orvos állt vöröske mögött és próbálta magára vonni Bex figyelmét.
- Mi van? - fordult meg az illető idegesen.
- Ha Lana Parrillát keresi - kezdte a doki, de félbe lett szakítva.
- Hol van?
- Most hozták ki a műtőből - válaszolt a férfi. - A 108-as kórterem, odakísérem magukat.
- Köszönjük - mosolyodtam el, de mielőtt elindulhattunk volna German lépett be a kórház főbejáratán és egyenesen rám nézett.- Menjetek- érintettem meg Bex vállát aki bólintott, majd eltűntek a dokival az egyik folyosó fordulójában. - Mit keresel itt? - intéztem exemnek szavaim.
- Elment az eszed? -sziszegte, miközben kifelé rángatott az épületből.- Alig tíz percre hagylak magadra, de te máris lelépsz?
- Nem vagy az apám - vágtam vissza. - Felnőtt nő vagyok aki akkor és oda megy ahova akar.
- Gondolkodj már Angie! - szólt rám élesen. - Ahogy elhagyod a házat bárki, bármikor megtámadhat.
- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm dühösen. - Ezt figyeld! - mondtam, majd megfodultam és kitártam a karom. - Gyere itt vagyok, most lőhetsz - üvöltöttem teli torokból.
- Te megőrültél - German hangja olyan dühössé vált, mint amilyennek még soha nem hallottam. - Azt akarod hogy a lányunk az anyja nélkül nőjön fel? Ha másra nem akkor Mayára gondolj, mielőtt cselekedsz.- nem válaszoltam. Most az egyszer igaza volt.
- Rendben - sóhajtottam megadóan és leengedtem a kezeimet.
- Beckett poloskákat talált a házban, ami azt jeleni hogy lehallgatott bennünket és tud mindenről amit beszéltünk - avatott be hirtelen.
- Akkor csak olyan helyen tárgyalhatjuk meg a dolgokat ami közterület?
- Igen. - bólintott lenyugodva. - Most gyere, menjünk be Lanához. - biccentett az előttünk tornyosuló épület felé.
A kórterembe érve mosolyogva vettem észre hogy Lana már Bex-szel beszélget. Mindketten felénk kapták a fejüket amikor beléptünk.
- Jól vagy? - ez volt az első kérdésem miután leültem a kórházi ágy másik szélére.
- Nézőpont kérdése- válaszolt rekedten.
- Legalább nem lett súlyosabb bajod - mosolygott rá Bex.
- Tíz percre megyek el egy kávéért és máris megsokasodunk - szólalt meg az ajtóból Sean.
- Ugye mindig itt vagy vele? - nézett a férfire Vöröske.
- Igen, Bex egész nap- biztosította Maguire, de a fekvőbeteg nővére még mindig gyanús tekintettel méregette.
- Meddig kell bent lenned? - kérdeztem.
- Néhány napig, ha minden jól megy - mosolyodott el Lana.
- Angie - érintette meg a vállam German. - Haza kell mennünk.
- Miért? - fordultam felé.
- Mert meglőttek két rendőrt - válaszolt folytott hangon- Beckett szeretne a közelében tudni minket.
- Bex te maradj itt - kezdtem búcsúzkodni gyorsan. - Sean te meg vigyázz mindkettőjükre, mert ha bajuk lesz saját kezűleg öllek meg. - biztosítottam a férfit, majd Germannal a nyomomban távoztam. Az út hazafele csendben telt. Nem kérdeztem exemet arról hogy honnan szerzett kocsit, vagy hogy mi történt otthon, mert tudtam hogy vita lenne a vége. A házba lépve Beckett fogadott minket azzal hogy induljunk befelé volt férjem dolgozószobájába.
- Amit most mondok az szigorúan titkos. Senki nem tudhat róla semmilyen körülmények között. - kezdte majd a poloskával teli dobozra mutatott. - Lenyomoztuk hogy ki vette azokat, és nincs jó hírem. - akaratlanul is közelebb húzódtam Germanhoz. - Egy profi bérgyilkossal van dolgunk. A neve Joe Manning, 34 éves fehér férfi, a bal karját tetoválások borítják, tartózkodási helyét nem tudjuk. Mostantól mindenki a házban marad, és elkerül minden ablakot. Én felügyelek mindent, és ha bárki csinál valami hülyeséget a két kezemmel fogom kinyírni.
- Beckett - kezdtem halkan, néhány perc csend után. - Mi történt azzal a két rendőrrel?- a nő nem válaszolt, a tekintete azonban mindent elárult. - Jézusom - suttogtam és automatikusan exem karjaiban kerestem menedéket. - Bárcsak - az öklöm összeszorult miközben szorosan lehunytam szemeim.
- Bele se kezdj Angie - figyelmeztetett German.
- Valahogy be kell ezt az egészet fejezni - motyogtam, remélve hogy senki nem hallja meg.
- Magatokra hagylak titeket - Beckett finoman megérintette a vállam majd kiment.
- Figyelj ide Angie - emelte fel az állam. - Ne hibáztasd magad, azzal nem lesz jobb.
- Te nem tudod hogy milyen érzés- suttogtam és elléptem tőle. - Most menj kérlek. Szeretnék egyedül lenni. - mondtam neki ő pedig bólintott.
- Semmi hülyeséget ne csinálj - válaszolt miközben puszit nyomott a homlokomra. Amint exem távozott a poloskás dobozra vándorolt a tekintetem. Az ötlet még nem fogalmazódott meg teljesen a fejemben, de abban a pillanatban tudtam mit kell tennem. A lehallgatókhoz léptem és kinyitottam a tároló tetejét. Egy másodpercig hezitáltam, majd a számhoz emeltem a dobozt hogy tisztán lehessen hallani amit mondok.
- Holnap este 11-kor a parkban - suttogtam. Olyan gyorsan csuktam vissza és ejtettem az asztalraa poloskákat amennyire csak tudtam. Néhány percig a falat bámultam, végül azonban az ajtó előtt roskadtam le és a tenyerembe temettem a kezem. Tényleg képes lennék az életemet adni a barátaim biztonságáért? Hát persze. Bármit megtennék értük, gondolkodás nélkül.
A kérdés csak az hogy hogyan fogom lenyúlni Beckett fegyverét?
