95.rész

- Kit szeretsz? - kérdezte az ajtóban álldogáló Lana. Fel sem tűnt amikor megjelent ott, ezért kicsit öddzerezzentem hangjára.
- Szerintem pontosan tudod. - sóhajtottam.
- Igazad van - mosolyodott el halványan. - Ha beszélni szeretnél akkor melletted lakok - búcsúzott, majd újra magamra hagyott. Mielőtt visszaestem volna a gondolataimba, gyorsan visszamentem Mayáékhoz akik nagyban Barbieztak.
- Hol voltál mami? - nézett rám kislányom.
- Lanával beszéltem - válaszoltam miközben leültem melléjük.
- Te legyél vele - nyomott a kezembe egyet az új játékai közül Maya mosolyogva.
- Rendben drágám - bólintottam aztán megláttam a földön egy régi babát akin tűszúrás nyomai látszódtak. - Ő kicsoda? - mutattam a bábura.
- Priscilla - válaszolt kicsim, mintha nem lenne lényeg hogy az apja új barátnőjét megtestesítő tárgyba tűket szúrkál.
- Maya ezt nem szabad - szóltam rá.
- De - kezdett volna bele érvelésébe.
- Nincs de. Nem csinálunk ilyet - mondtam szigorúan, ami elég nehéznek bizonyult, mivel kislányom az eltelt életében mindig azt csinált amit akart, és nem túl sokszor szidtam le.
- Bocsánat mami - nézett rám szomorúan.
- Papitól kérj bocsánatot, nem az én barátnőmet szúrkáltad. - jelent meg az arcomon egy apró mosoly.
- Sajnálom papi - mondta neki is, mire exem elnézően bólintott.
- Semmi baj drágám.
- Nem baj? - kérdezte Maya bizonytalanul.
- Persze hogy nem baj - ismételte el German, majd megölelte kislányunkat.
- Zavarok?- kopogott be az ajtón Ginni.

- Nem dehogy- mosolyogtam rá. Ő viszonozta a gesztust majd Mayához fordult.

- Oliver küldött, hogy szóljak neked, mert az apja átjött egy fél órára és a fiam szeretne veled játszani.- mondta, kicsim pedig egy bólintással válaszolt és lerohant.

- Én akkor magatokra hagylak titeket- villantott rám egy vigyort a nő, miközben kifelé igyekezett.

- Szerintem én lemegyek vacsizni- álltam fel az időközben közénk telepedő kínos csendet megszakítva.

- Rendben.Én meg felhívom- German félbehagyta mondatát amint meglátta egyre elszomorodó arcomat.- Jó étvágyat- motyogta végül, én pedig elhagytam a szobát. A konyhába érve csináltam magamnak gyümölcsteát, majd levetődtem az egyik székre és egy halk sóhaj hagyta el a számat.

- Szomorú vagy kicsikém?- kérdezte a hátam mögül egy hang.

- Nem, dehogy- nevettem fel szárazon.- Az életem tökéletes. Van egy lányom aki imádnivaló, a barátaim mindig mellettem állnak, a karrierem pedig a csúcson van. - soroltam. - Nem panaszkodhatok.

- És German úr?- húzta fel a szemöldökét Olga. - Vele mi van?

- Megnősül, a menyasszonya utál az első pillanattól kezdve, és bár úgy néz ki hogy German szereti, mégsem vagyok benne biztos- mondtam halkan.

- Én őszintén remélem, hogy German úr észhez fog térni, mert nem akarom hogy az a boszorkány a közelünkben legyen.- fintorodott el miután belegondolt a Priscillával közös életbe.
- Azt én is remélem- vágtam rá.
   Miután este lefürdettem Mayát és nagynehezen ágybadugtam lementem a nappaliba ahol Vilu ült, halkan dúdolgatva.
- Új dal?- kérdeztem elmosolyodva.
- Igen, de nem jut az eszembe semmi használható.- a hangjába fáradtság és idegesség vegyült.
- Segíthetek valahogy?- érdeklődtem végigsimítva a karját.
- Ha kapnék egy ölelést a kedvenc nagynénimtől biztos hogy jobban menne- vette fel, én pedig azonnal magamhoz húztam.
- Én is jövök- rohant le kislányom a lépcsőn, majd csatlakozott az ölelésünkhöz. Maya kényelmesen befurakodott közénk, de én csak akkor vettem észre hogy titokban az emelet felé pillantgat amikor exem rongyolt lefelé.
- Nem láttatok egy pizsiben rohangáló kislányt?- kérdezte amint megállt mellettünk.
- Azt hiszem a kertbe futott- rögtönöztem, miközben Vilu egy adag párnával temette be a kanapéba bújt gyereket.
- Akkor megyek- indult el, de abban a pillanatban hogy visszafordultam Maya felé eltűnt a bútor alólam és a levegőben találtam magam. - Mit csinálsz?- néztem Germanra aki nem ment a kertbe.
- Tedd le mamit- kukucskált ki a párnák alól kislányom.
- Menj fel aludni- vágott vissza az apja.
- De nem vagyok fáradt- tiltakozott hevesen kicsikém.
- Akkor beledobhatom az anyukádat és te majd utána úszol, mert nem vagy álmos?- tette fel a kérdést exem mire riadtan kaptam fel a fejem.
- Ha beledobsz a vízbe halott ember vagy- jelentettem ki.
- Tudom- válaszolt German úgy hogy csak én hallhattam.
- És vállalod a kockázatot?- suttogtam.
- Bármit azért hogy aludjon- sóhajtott, majd újra lányunk felé fordult.
- Papi tedd le - nyüszögött Maya, miután úgy ítélte meg hogy nem sokra megy a bátorkodással apjával szemben.
- Kicsim irány az ágy- ismételte el mégegyszer German.
- Nem akarok- biggyesztette le a száját kicsikém. Vilu az egészet röhögve nézte ami arra engedett következtetni hogy kiskorában exem őt is emelgethette.
- Maya- nézett rá komolyan fogvatartóm.
- Úgysem fogok aludni- vágott visza drágám, majd dühöngve a szobánkba viharzott.
- Mostmár letehetsz- ütögettem volt férje karját aki óvatosan visszahelyezett a földre és diadalittasan elmosolyodott.- Miért ébredt fel?
- Nem tudom, amikor bementem még a babáival szórakozott- vont vállat - De visszament és remélhetőleg az ágyban fog feküdni. Megyek megnézem- búcsúzott exem, majd kislányom után indult.
- Velem is ezt csinálta amikor kicsi voltam- mesélte Vilu amikor újra kettesben voltunk.
- Gondoltam- nevettem fel. Unkahúgom pár perc múlva felállt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Én megyek aludni, jó éjt Angie- mosolygott rám, és a szobájába ment. Én is lefürödtem majd benéztem Mayához, aki apja mellett feküdt.
- Szia mami- integetett nekem.
- Te még nem alszol drágám?- ültem le mellé.
- Nem, csak akkor ha te is jössz- megragadta a kezem és behúzott a takarók közé.- Képzeld papi is itt alszik- újságolta nekem boldogan.
- Persze, csak ha nem baj- villantott rám egy mosolyt az említett.
- Nem mondhatok nemet- motyogtam miközben German és Maya közé fészkeltem magam.
- Most nincs választásod- válaszolt halkan, miután a derekam köré fonta a karját.
-Jó éjt- mondta kislányom megszakítva párbeszédünket. Reggel Maya ébresztett egy kedves gyomorba rúgással.
- Basszus- nyögtem fel fájdalmasan miután felültem. Volt férjem már nem feküdt mellettünk aminek egy kicsit örültem is, mivel nem kellett látnia szenvedésemet. Lassan az ajtó felé vánszorogtam, de amint a kilincsre helyeztem az kinyílt és orrba vágott.- Mit tettem égiek?- fogtam a legutoljára sérült testrészemet, majd a fájdalmam okozójára néztem aki történetesen German volt.
- Jól vagy?- kérdezte, miközben nagy erőfeszítéseibe került az hogy nem röhögte el magát.
- Nem lehetnék jobban- mosolyogtam gúnyosan.
- Beckett szólt hogy keltselek fel- tért a tárgyra, miután felfogta hogy nem vagyok humoros kedvemben.
- Beckett itt van?- döbbentem le, ő pedig bólintott.
- Meg az idegesítő író is.- egészítette ki magát.
- Castle?- nevettem fel.- Te féltékeny vagy?
- Nem- tagadta gyorsan ami csak megerősítette feltételezésemet.
- Gondoltam- vágtam rá cinikusan. German szemforgatva hagyta el a szobát, én pedig távozása után a ruhásszekrényem felé fordultam azzal a céllal, hogy találok pár lazább ruhadarabot, amiben nem sajtótájékoztatóra terveztem menni. Alig 10 perc múltán keresgélésem eredményesnek bizonyult, mert felöltözve álltam a tükör előtt a sminkemet csináltam, már ha a szempillaspirált és a szemceruzát annak nevezhető. A fürdőből kilépve lefelé vettem az irányt ahol csak a nyomozónő és társa üldögélt alkan beszélgetve.
- Jó reggelt- köszöntem, remélve hogy balszerencsés napomnak köszönhetően nem esek majd orra.
- Jó reggelt- válaszoltak, majd a nő intett hogy üljek le melléjük. Lana, Sean és German hamarosan csatlakoztak hozzánk és míg mi egy-egy kávét iszogatva figyeltünk Beckett belekezdett a napi programba.
- A kapitányságon úgy döntöttek, hogy senkinek nem fog ártani az ha szükség esetén lesz nálatok egy pisztoly, de mielőtt megkapjátok meg kell tanulnotok lőni vele, szóval ma a rendőrség lövöldéjében fogjuk tölteni a napot egészen addig amíg mindenki eltalálja a céltáblát.- jelentette be a nő.- Kérdések?
- Én is lőhetek?- kérdezte Castle, de válaszul csak egy gyilkos pillantást kapott.- Ha nem, nem.- sóhajtott lemondóan. Miután megittuk a kávékat elbúcsúztunk a csapat többi tagjától, én Ginni lelkére kötöttem hogy figyeljen kislányomra, majd elindultunk. A kapitányság óriási fehér épülete előtt parkolt le Beckett, míg én a látvánnyal voltam elfoglalva.
- Gyertek- pattant ki az autóból a nő, mi engedelmesen követtük. Az ajtón belépve rengeteg egyenruhással találtuk szembe magunkat, akik közül néhányan az íróasztaluk fölé görnyedve csinálták a papírmunkát, mások pedig új, megoldatlan ügyeken dolgoztak hófehér táblák előtt.- Erre- vezetett minket a rendőrnő. Az épület hátulja felé igyekeztünk ahol már kisebb volt a mozgás. Ez a rész jóval elhagyatottabbnak tűnt, bár látszott hogy ezt is használják, de nem sűrűn. Egy ajtót belökve a nyomozónő egy terembe irányított minket, ahol egy ember állt.
- Hello Adrian- biccentett Beckett.- Négy Berettát kölcsön vennénk.- nézett végig rajtunk a férfi pedig parancsszóra előszedett egy-egy fegyvert mindenkinek. A nő előhúzta sajátját és felénk fordította.- Egy maroklőfegyverről beszélünk, félautomata, másnéven öntöltőpisztoly. A lövés által keletkezett energiát felhasználva a következő lőszert tüzelési pozícióba helyezi.Szánakasztóval van felszerelve, és a zár hátsó helyzetben maradása jelzi a tár kiürülését. A fegyver gyors, pontos, használata egyszerű.- ekkor felhelyezte a hangtompítóját és az üveghatású választórész másik felén található papírember felé fordul.- Egy vagy két kézben tartsátok, a célzás közben már lassabban lélegezzetek, és az elsütés előtti harmadik másodperctől ne vegyetek levegőt.- a pisztoly egy apró kattanással kilőtt egy golyót ami egyenesen a céltábla közepébe fúródott.- Ennyi- fordult vissza a nő hozzánk.- Kérdések?- némán ráztuk a fejünket jelezve hogy mindent kristálytisztán felfogtunk. - Nagyszerű.- mosolygott, majd elvette a férfitől a fegyvereket és szétosztotta azokat közöttünk. Miután mindenki kapott hangtomító fejhallgatót a rendőrnő beállított minket egyesével a műanyaggal elválasztott boxokba és mint egy igazi tanár figyelte minden mozdulatunkat.
- Egyenes háttal- lépett Lana mellé akivel pár percig Seant figyeltük ahogy boldogan forgatja a kezébe adott tárgyat és úgy csillog a szeme mint egy kisgyereknek karácsonykor. Barátnőm zavartan nézett a mellette álló nőre.- Emeld fel a fejed és a célt nézd- Lana bizonytalanul követte az utasításokat egészen addig amíg meg kellett húzni a ravaszt.
- Nem fogom eltalálni- közölte lemondóan, majd elsült a pisztoly. A lövedék a papírbábu jobb vállát szakította át mire Beckett bíztatóan elmosolyodott.
- Ha az ellenfeledet találod el ott az megbénítja pár másodpercre ami elég ahhoz hogy elfuss- bólintott elismerően a nő, miközben az én boxomhoz sétált. Mindkét kezemet a Beretta markolatára szorítottam és a szememmel a céltábla közepére fókuszáltam.
- Harmadik másodperctől nincs légzés- hallottam magamban a nyomozónő hangját és utasítása szerint cselekedtem. Amint a fegyver kilőtte a golyót én egy lépést hátratántorodtam, majd a lövedék útját követtem a tekintetemmel ami egyenesen száguldott a célpont feje felé. Valahol a műember orra és homloka közötti területen szakította át a papírt amit én büszkén figyeltem.
- Nem rossz, sőt kifejezetten jó- biccentett elismerően a nő majd továbbállt.
- Nem értem hogy én miért nem próbálhatom ki- szólalt meg a hátam mögül Castle.
- Mert közveszéyes lennél- válaszolt a szomszéd boxból Beckett.
- De meg tudnálak védeni- érvelt a férfi.
- Rendőr vagyok. Nem szorulok védelemre- ellenkezett a nyomozónő.
- Pedig- kezdett bele az író, de nem tuta befejezni mondatát.
- Castle elég- szólt közbe Beckett lezárva a témát. Délután négyig bent voltunk a kapitányságot és, bár mindenki legalább egyszer eltalálta a bábu szívét ami örömöt okozott, hulla fáradtan ültünk vissza a rendőrautóba, de ahogy a nő elfordította a slusszkulcsot megcsörrent a telefonja ezért újra álló helyzetbe rakta a kocsit.
- Beckett- vette fel a mobilt, miközben intett nekünk hogy induljunk vissza az épületbe. - Köszi- bólintott, majd kinyomta a hívást.- Változott a terv. Még maradunk egy kicsit.- ült le asztala elé, miután mindannyiunknak szerzett széket. - Mindjárt átküldik a  képeket- mondta, bár nem tudtuk hogy miről beszél. Szinte végszóra a nyomtató magától beindult és percek után egy halom fotó feküdt az asztalon.
- Ez mi a franc?- emeltem fel egyet amin Sean és Lana beszélgetett barátnőm szobájába.
- Nem is vagyok annyira hülye igaz Angie?- kérdezte German de nem figyeltem rá.
- Figyelnek minket?- pillantottam Beckettre a lapok között.
- Igen. Ez azt jelenti hogy mindent látnak és bármikor támadhatnak, bárkire- sóhajtott együttérzően.
- Aki a házban tartózkodik veszélyben van?- Lana teljesen lefagyott.
- Teljes őrizetet fog kirendeli a főnökasszony. - nyugtatta a nyomozó- És mi minden erőnkkel az ügy megoldásán fogunk dolgozni.
- Az rendben van hogy a szemtanúkat el akarja távolítani, de a barátainknak mi köze van ehhez?- csattant fel idegesen Sean.
- Mint mondtam minden gyilkossági nyomozónk az ügyön dolgozik, anak érdekében hogy mielőbb megoldhassuk- csitította Beckett.- Most hazaviszlek titeket és senki, senki- itt rám nézett- Nem fog hülyeséget csinálni.
 Az autóban néma csend uralkodott, egyedül a kinti világ zajaiból szűrődött be néhány fékcsikorgás. A volánnál ülő rendőrnő felháborodva csapott a dudára amikor egy kamion vágott ki elénk a semmiből. A teherautó azonban nem kanyarodott el csak akkor amikor a házunk utcájába értünk ami kissé megijesztette a csapatot, de a pánik csak akkor lett úrrá rajtunk amikor Beckett a fékre taposott és tolatni kezdett.
- Mi történt?- kérdeztem majd feltűnt az úton fekvő csomag amit valószínűleg a kamion sofőrje dobhatott oda.
- Bukjatok le- szólt hátra a nő ahogy újra rálépett a lükvercre.
- Miért?- kérdésemre nem kaptam választ mivel az utcát egy óriási robbanás rázta meg. Ahogy az autó hátrarepült a fejemet az ablakba ütöttem, majd lassan minden elsötétült.