94.rész

Legközelebb German mellett ébredtem. Ő fel és le húzogatta az ujjait a karomon, amitől azonnal libabőrös lettem. Halkan felnevetett reakcióm láttán én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy mi is történt közöttünk.
- German - szólaltam meg csendesen miközben feljebb csúsztam az ágyban. Exem érdeklődve nézett rám, de úgy éreztem, tudja mit akarok kérdezni. - Ez most mi volt?
- Valami amit mindketten elfelejtünk - válaszolt rövid gondolkodás után. Felhorkanva adtam tudtára, hogy elég nehéz, sőt szinte lehetetlen lesz nem emlékezni az együtt töltött időre.
- Nézd, ha csak szórakoztál csak mondd el. Esküszöm, nem nyírlak ki. - néztem rá könyörögve, de úgy tűnt ő sem tudja hogy mit, miért csináltunk.
- Nem Angie, nem játszottam veled- győzködött.
- Ez csak még jobban bezavar az eddig is bonyolult kapcsolatunkba - válaszoltam miután lassan kifújtam a levegőt.
- Akkor felejtsük el, tegyünk úgy mintha ez meg sem történt volna - ajánlotta fel én pedig megadóan bólintottam.
- Nincs jobb ötletem - egyeztem bele végül, majd felálltam.
- Ha bármire szükséged van - szólt utánam German mire érdeklődve fordultam vissza - Tudod, hogy hol találsz.
- Igen, tudom - bólintottam miközben lehunytam a szemem. - Majd beszélünk. - motyogtam, egy gyors mozdulattam felkaptam a ruháimat, majd alsóneműben átrohantam a szobámba. Miután visszaöltöztem leültem az ágyamra és a gondolataimba mélyedtem. Vancouverben egy idő után fel sem tűnt az az űr, amit German hagyott bennem. Persze, egy évembe telt mire megtanultam kezelni a magányom, míg végre nem éreztem azt hogy a padlón vagyok, míg felálltam a földről és új életet kezdtem pasik nélkül, de mindezektől függetlenül sosem tudtam igazán elfelejteni azt az érzést, amikor valaki várt otthon, amikor mellettem feküdt egy ember aki felébresztett, amikor rosszat álmodtam. Hiányzott German illata, az amikor hátulról átölel, vagy a kis hülyeségei amin összevesztünk. Aztán miután az emlékek és érzelmek veszítettek régi, ragyogó fényükből, az arcomról is kezdett eltűnni a mosoly, míg végül azon kaptam magam, hogy egyedül Maya előtt tudok valami boldogságot sugárzó dolgot magamra erőltetni. Tudtam, hogy kislányom nem nőhet fel úgy, hogy az anyja teljesen összezuhant azért amiért a apja a lehető legfájdalmasabb viszláttal távozott. Azt hiszem mélypontnak azt lehet nevezni, amikor két év után olyan dolgokhoz nyúltam amikhez tényleg nem kellett volna. Lana volt az első akinek feltűnt, hogy kimerült, étvágytalan vagyok, az arcom sápadt és semmihez sincs kedvem. Barátnőm úgy ítélte meg, hogy nem vagyok annyira rászokva a drogra, hogy rehabra kéne mennem ezért vállalta, hogy segít megoldani a problémáimat. Csendben, a sajtó és mások előtt rejtve orvosoltuk a dolgot, Lanának köszönhetően sikerült kellő távolságra távolodnom azoktól a piruláktól, amiket szedtem és rájöttem arra, hogy ha bajom van azt jobb kiengedni, nem pedig bent tartani és hagyni hogy felemésszen. Maya visszakapta az anyukáját, én pedig jobban utáltam Germant, mint azelőtt bármikor. Meggyőződésem szerint minden az ő hibája volt, és bár nagyon mélyen tudtam, hogy én is bőven kivettem a részem a dologból.
  Kezdett világosan kirajzolódni előttem, hogy az összes bajt megelőzhettem volna, ha akkor, aznap este nem engedem, hogy German elmenjen. Minden problémát el kerülhettem volna, ha higgadtan leülünk átbeszélni a dolgokat, nem őrültekként minden baromságot egymáshoz vágni. Mindketten mondtunk olyan dolgokat, amik mélyebb sebet hagytak, mint egy kés, sőt vannak olyan hegek is amelyek soha nem gyógyulnak be, és rossz emlékeztetőként jelzik, hogy ha egyszer nem működött, akkor később miért jönne össze? Mire Vancouverben beismertem, hogy szeretem Germant, késő volt. Priscilla már belépett az életébe, felforgatva mindent. Aztán volt férjem megjelent új otthonomban, nekem pedig el kellett rejtenem mindent amit éreztem.
  Miután lepörgettem az elmúlt 4 évet, rájöttem arra, hogy mekkora idióta vagyok. A boldogság ott állt előttem, de én hagytam elmenni, azért mert valami nagyobba ütköztem, amitől automatikusan meghátráltam. Engedtem, hogy egy hülye veszekedés miatt elveszítsek mindent. Gondolataimból halk kopogás rángatott ki, amit egyszer meg kell köszönnöm az illetőnek, hiszen ki tudja hogy a képzeletem hova vándorolt volna.
- Ki az? - kérdeztem az ajtóm előtt álldogálótól.
- Bejöhetek? - nyitott be German válaszomat meg sem várva.
- Persze, gyere - forgattam a szemem gúnyosan.
- Figyelj - kezdte a betolakodó, a hangja azonban aggódva csengett. - Te nem érzed úgy, hogy valaki figyel?
- Tessék? - hökkentem meg.
- Nem érzed azt, mintha minden lépésedet szemmel tartanák? - kérdezte, én pedig cinikusan felnevettem.
- De, teljesen paranoiás lettem.
- Nem Angie, komolyan. Olyan érzésem van, mintha valaki követne a tekintetével. - magyarázta feltevéseit, mire elkerekedett szemmel álltam fel.
- Hívjam Beckettet azért, mert tévképzeteid lettek? - érdeklődtem, majd hogy bebizonyítsam, teljesen komolyan gondoltam a telefonálást felemeltem a mobilom.
- Kérlek, egy percre gondold végig. Azt mondták, hogy a lakcímet könnyen lenyomozhatják, nem?
- German nem gondolom hogy bárki figyelne minket. Nézd, itt én vagyok az egyetlen akinek félnivalója van. Neked nem eshet bajod, tehát nyugalom. - sóhajtottam unottan, de exem nem hagyta annyiban a dolgot.
- És ha nem akarom hogy veled történjen valami? - csattant fel, majd idegesen lehunyta a szemét.
- Miért? - kérdeztem halkan. - Miért foglalkozol azzal, hogy mi van velem? Mindketten éljünk az életünket, külön és nem vagy az anyám hogy mindentől meg akarj óvni.
- Igen, külön éljük az életünket, de van valaki aki mindig össze fog minket kötni és jobb ha hozzászoksz Angie, mert nem akarom hogy a lányunk anya nélkül nőjjön fel. - válaszolt higgadtan.
- Egyszer végigcsináltad, másodszor is menne - csúszott ki a számon, és azonnal meg is bántam hogy hangosan kimondtam a dolgot. Percekig bámultuk egymást szótlanul, és valószínűleg mindketten érzelmeket próbáltunk keresni a másik tekintetében, de akciónk aligha volt sikeres. Én színésznőként hivatásos érzelemeltüntető vagyok, exem pedig szimplán tudja hogy érje el hogy össze legyek zavarodva. Szempárbajunkat a szobaajtó nyílása szakította félbe, majd betoppant vörös hajkoronájú barátnőm egy óriási vigyorral az arcán.
- Milyen volt a napotok? - érdeklődött pimasz mosollyal, bennem pedig megfagyott a vér.
- Jó. Lent ültem a kanapén és olvastam - dadogtam az első eszembejutó tevékenységet.
- Én meg itt voltam és filmeket néztem - hazudott German is.
- És az ugye nektek is feltűnt hogy elmúlt délután négy óra? - kérdezte Bex míg én felszaladt szemöldökkel néztem rá.
- Persze. - válaszoltam, nem tudva hogy mit akar barátnőm egész pontosan.
- Mayát egyszer hazahoztam még dél körül mert mesét akart nézni - kezdett bele a történetbe vöröske, én pedig rájöttem arra, hogy mire megy ki a dolog.
- És? - nagyot nyeltem és igyekeztem elterelni gondolataimat arról a tényről hogy az ájulás kerülget. Végül mégis sikerült visszanyernem az uralmat a testem felett, majd tettetett érdeklődéssel néztem az előttem magabiztosan mosolygó nőszemélyre.
- Utána mégsem nézett mesét. Úgy gondoltam hogy nem szeretnéd felvilágosítani a lányodat ilyen korban és főleg nem azért akarsz neki hosszas magyarázatot adni a dologról mert hallotta ahogy a szülei - ezen a ponton félbeszakítottam Bex mielőtt bármi részleteset mondhatott volna.
- Oké, értjük - sóhajtottam megadva magam.
- Remélem leesett, hogy mire akarok célozni. Viszont ezután a kis "jelenet" után elmentünk a csajokkal a vidámparkba, úgyhogy ez kipipálva - jelentette be barátnőm, mire egy mosoly kúszott az arcomra.
- Köszönöm Bex a mondhatni diszkréciót - néztem rá ő pedig elhúzta a száját.
- Ha Vilu esetleg megkérdezné hogy lesz-e még egy húga akkor jósdában voltunk és ott mondták neki - sietett az ajtóhoz vöröske, majd búcsútintett.
- Ez kínos volt - szólalt meg kis idő után exem mire felszaladt a szemöldököm.
- Tényleg? Komolyan? Pedig nekem tökre tetszett - forgattam a szemem felháborodva.
- Angie nyugalom, ne vedd támadásnak - fogta meg a karom finoman, de én gyorsan elfordultam, mielőtt bármit belemagyaráztam volna az érintésébe.
- Én nem - kezdtem bele de ő természetesen félbeszakított.
- De. - vágott közbe.
- Annyira, de annyira boldoggá tenne ha egyszer hagynád hogy befejezzem a mondatomat - sziszegtem és nem várva meg German válaszát otthagytam a szobát.
- Mami - rohant hozzám Maya amint leértem. Felemeltem kislányomat miközben elmosolyodtam.
- Milyen volt a vidámpark? - érdeklődtem tőle mire ő bele is fogott meséjébe.
- És képzeld Bex megengedte hogy felüljek a nagyoknak való hullámvasútra - fejezte be kicsikém, én pedig döbbenten néztem vörös barátnőmre.
- Hogy mit csináltál? - kérdeztem tőle dühösen.
- Nyugi Angie, teljesen biztonságos volt. Csak az a férfi- itt elhallgatott,majd gyorsan átgondolva mondatát folytatta - ő járulékos veszteség volt.
- Maya soha többet nem lehetsz vele kettesben - mutattam vöröskére.
- Pedig annyira vicces volt - nevetetett drágám visszagondolva a történtekre. Éppen válaszoltam volna amikor Maguire rongyolt le a lépcsőn hisztérikus kinézettel.
- Ti el tudjátok hinni hogy Victoria lett volna a meglepetés, de visszamondta mert a fia eltörte a lábát - vándoroltatta végig rajtunk a tekintetét.
- Smurfit? - kerekedett el Emilie szeme. - Basszus, ne már.
- Ez de nagy szívas - sóhajtott idegesen Bex.
- Mindenki nevében jobbulást a srácnak - forgattam a szemem, mivel drága kollégáim mégcsak nem is gondoltak a szerencsétlen fiúra akit baleset ért.
- Majd Vancouverben bepótoljuk - nyugtatta a csapatot Lana egy erőtlen mosoly kíséretében.
- Remélem. Ez a mostani nagy buli lett volna - mondta Sean lemondóan. A mellette álló, fekete hajú nőszemély együttérzően átölelte, mire a férfi mint egy kisgyerek akitől elvették a játékát hisztizni kezdett. - A hülye gyereknek most kellett kitörnie valamilyét - dühöngött Maguire majd a konyhába indult.
- Most hova mész? - szóltam utána.
- Kajába folytom a bánatomat - kiabálta mielőtt végleg eltűnt volna a sötétbarna ajtó mögött.
- Szegényt nagyon megviseli - mondta Lana unottan.
- Képzelem - nevettem fel.
- Mami - nézett rám Maya - Menjünk fel a papihoz- kérlelt egy apró mosollyal.
- Rendben - adtam be a derekam, majd elnézést kérve a többiektől visszamentünk German szobájába.
- Papi - rontott be kislányom gondolkodás és kopogás nélkül.
- Hercegnőm - emelte fel exem. - Milyen volt a napod?
- Nagyon jó. - vigyorgott Maya apja karjába kapaszkodva.
- Képzeld még Vancouverben vetttem neked valamit, amit nem tudtam odaadni - rakta vissza a földre lányunkat.
- Ajándékot kapok? - csillant fel kicsim szeme, mire akaratlanul is felnevettem.
- Csak akkor ha anya nem bánja - nézett rám egy pillanatra volt férjem, én pedig azonnal engedélyeztem a dolgot. - Nézd - szedett elő a szekrényéből German egy óriási dobozt ami be volt csomagolva és a tetején egy rózsaszín masni díszelgett. - Boldog gyereknapot drágám. - lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem miközben igyekeztem nem gondolni arra a tényre, hogy teljesen kiment a fejemből a gyereknap.
- Mami ezt papival együtt vettétek? - szakított ki Maya a saját világomból én pedig lefagyva néztem exemre.
- Igen, hercegnőm anyuval együtt vettük - mentett ki a helyzetből.
- Köszönöm - tátogtam neki ő pedig egy apró mosollyal válaszolt. Eközben kislányunk darabokra tépte a csomagolást, majd sikítozni kezdett az ajándéka láttán. A doboz egy Barbie házat takart, amiben 4 új baba volt, plusz a felszerelése a lakosztálynak, és egy lovaskocsi.
- Mami, papi ez annyira jó. - ölelt meg minket kicsikém. Soha nem voltam annyira hálás Germannak mint abban a pillanatban. - Köszönöm.
- Nincs mit életem - nyomott egy puszit a fejére az apja.
- Drágám, nem baj ha beszélek apával amíg te játszol? - kérdeztem tőle, ő pedig megrázta a fejét jelezve, hogy nyugodtan menjünk.
- Mennyivel tartozom? - húztam elő a pénztárcámat a táskámból, miután átvonultunk az én szobámba.
- A mosolyod elég - nézett a szemembe. Minden igyekezetem ellenére elpirulva hajtottam le a fejem, azért hogy ne legyen olyan feltűnő zavarom. - Mennyibe került a négy baba meg a hintó? - próbálkoztam újra, sikertelenül.
- Angie, ha Maya boldog, te is az vagy és ha mindketten boldogok vagytok az felér a világ összes pénzével. - fogta meg a kezem óvatosan, majd összekulcsolta az ujjainkat.
- De fizetni szeretnék. - erősködtem bár tudtam hogy reménytelen a dolog.
- Ha ragaszkodsz hozzá - sóhajtott, a hirtelen változás engem is meglepett - Este velem alszol.
- Én pénzben akarok fizetni - forgattam a szemem.
- Vagy ez vagy semmi - mosolyodott el én pedig feladtam a harcot.
- Oké. De csak ma este- fújtam ki a levegőt lassan.
- Örülök - hajolt közelebb, majd megpuszilta az arcom. - Megyek Mayához - búcsúzott, és kilépett az ajtón. Én megfagyva álltam, German ajkainak helye szinte égette a bőrömet, miközben csak kettőnkre tudtam gondolni. Azokat a napokat pörgettem le magam előtt, amiken még együtt voltunk Vancouverben a sorsfordító estéig. Igen, összevesztünk szinte minden apróságon, de a szikra soha nem aludt ki, mindig kettőnk között parázslott. Az éjszakák amiken némán ültünk az ágyon, a csendbe temetkezve és mindkettőnk az egymás fejéhez vágott dolgokon agyalt. Majd, vagy ő vagy én bocsánatot kért, és megígértük hogy nem veszünk többet össze. Aztán reggel minden kezdődött előlről. A szópárbajok, amik egész Vancouvert felverték végeláthatatlannak tűntek, és ha German nem megy el aznap, akkor valószínűleg maximum pár hónap múlva beadtuk volna a válópert.
  De ő ismét megjelent, a feje tetejére állítva mindent, és nem törődve azzal hogy mennyi fájdalmat fog okozni amikor újra felveszi velem a kapcsolatot. Amikor aznap megláttam úgy éreztem, hogy olyan sebek szakadnak fel amelyeket begyógyultnak hittem. Azóta minden szabad percemben rá gondolok és arra az időre amit egymás mellett tölthettünk volna, ha nem vagyunk annyira borzalmasan makacs emberek, hogy meg sem hallgatva a másikat, máris olyanokat kiabálunk amiket nem gondolunk komolyan.
- Basszameg - suttogtam a hajamba túrva. - Szeretem.

93.rész

A taxisofőr elengedett minket azzal hogy csinál velünk egy képet a gyerekeinek, mi pedig csapzottan rontottunk be German házába ahol Bexékhez Sean és Colin is csatlakozott.
- Végre itt vagytok. - sóhajtott vörös barátnőm megnyugodva. - Amikor hívtalak és egy pasi szólt bele nagyon megijedtem. German azt mondta hogy neki fel sem vetted - magyarázta Bex. - Mi történt?
- Bex ugye nem mondtad hogy kit keresel - mondtam és újabb pánikroham száguldott át a testemen.
- De. Baj van? - barátnőm hangja is egyre idegesebbé vált.
- Eltévedtünk, utána megláttunk két pasit és gondoltuk tőle megkérdezzük hogy hogyan juthatunk haza, aztán majdnem odaértünk hozzájuk amikor az egyik férfi lelőtte a másikat. German ekkor hívta Angiet akinek a világ leghangosabb dala a csengőhangja ezért meglátott minket az ember és most valószínűleg meg akarnak ölni mindkettőnek - senki nem mondott semmit amint Lana befejezte.
- Hívnunk kell a rendőrséget - szólalt meg Jen elsőként majd elővette a mobilját és bepötyögte a zsaruk számát. - Hello. Jennifer Morri,son. Be szeretnék jelenteni egy gyilkosságot.
- Lana intézed? - kérdeztem halkan, barátnőm aprót bólintott én pedig a konyhába mentem. Alig ültem le Colin már ott is volt.
- Jól vagy? - kérdezte miközben kihúzott egy széket a pult alól majd elhelyezkedett rajta.
- Ilyen helyzetben alig ha mondhatom hogy igen - még mindig a történtek kavarogtak a fejemben, nem tudtam felfogni hogy valaki lehet hogy üldöz. - Colin?
- Igen?
- Tudom hogy csak most kezdtük - lassan felemeltem a fejem és a szemébe néztem - De szeretném hogy befejezzük addig amíg ez az egész tart.
- Megértelek és elfogadom a döntésed. - mondta egy aprót bólintva.
- Köszönöm - az arcomon egy kicsi mosoly villant át.
- Nincs mit, de meg kell ígérned hogy hívsz ha bármi történik - nézett rám szigorúan.
- Elfelejtetted hogy nincs telefonom - emlékeztettem.
- Akkor üzenj Lanával - módosított én pedig beleegyezés képpen bólintottam. - Jó éjt, reggel beszélünk - állt fel majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Colin? - szóltam utána mielőtt kilépett volna. Ő visszafordult és kérdő arccal nézett rám - Ne szólj Eddyéknek.
- Nem fogok - válaszolt. Amint Colin elment visszamentem a nagyszobába ahol Lana ült Sean mellkasának dőlve.
- Mindketten jól vagytok? - kérdezte Sean, miközben egy pillanatra sem kapta le Lanáról a tekintetét.
- Nem hiszem hogy jól lehetnénk - válaszolt barátnőm helyettem is.
- Lana sajnálom - suttogtam mivel úgy éreztem hogy az egész az én hibám.
- Nem csináltál semmit Angie - nézett rám. - Nem miattad történt.
- De olyan rosszul érzem magam miatta - ismertem be.
- Figyelj, nem a te hibádból láttunk olyat amit nem kellett volna.
- Neked nem kellene benne lenned Lana - ráztam a fejemet egy apró sóhajt eleresztve.
- Menj aludni, holnap majd elmagyarázom újra hogy te nem tettél semmit - mutatott barátnőm az emelet felé én pedig engedelmesen felmentem. Kivételesen fürdés nélkül öltöztem át a pizsimbe és bebújtam az ágyba. Maya nem feküdt mellettem, mivel úgy döntött Viluval alszik, ezért teljesen egyedül éreztem magam egészen addig amíg nyílt az ajtó.
- Hogy vagy? - kérdezte German miközben beljebb lépett.
- Őszintén? - nevettem fel keserűen - Borzalmasan.
- Szeretnél beszélni? - exem tudta hogy ha nem akarok, jobb ha békén hagy, viszont abban a pillanatban kellett valaki akivel megoszthattam volna mindent.
- Gyere - feltápászkodtam az ágyamból és levetettem magam a kanapémra, majd intettem Germannak hogy üljön mellém. - Hol van Priscilla?
- Hazaküldtem. Sokan lettünk volna ebben a házban - válaszolt én pedig aprót bólintottam. - Jen hívta a rendőrséget, holnap reggel már itt is lesznek.
- És egész nap körül leszünk véve nehogy bárkinek bármi baja essen - folytattam German elkezdett mondatát. - Adam és Eddy meg fognak ölni minket.
- Nem a te hibád Angie hogy láttál valamit. - ahogy a szemébe néztem, láttam hogy komolyan mondja.
- De akkor is. Úgy volt hogy két hétig leszünk itt, most ki tudja meddig kell maradnunk. - érveltem mire egy cseppnyi szomorúságot véltem felfedezni a tekintetében.
- Nem akarsz itt lenni? - kérdezte bár inkább kijelentésnek hangzott.
- Túlságosan fáj ha itt vagyok - hunytam le a szemem. - Túl sok emlék van amitől inkább megszabadulnék.
- Az nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg a jó emlékekre gondolj, és ne a rosszabbakra?
- A jó teljesen relatív. Mindegyiknek van jó és rossz oldala is. - indokoltam.
- Miért veszel mindent támadásnak? - nézett rám hirtelen. A kérdés annyira meglepett hogy nem tudtam mit reagálni.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem végül.
- Pajzsot húztál magad köré, amin senki nem tud átjutni, csak azok akikben feltétel nélkül bízol.
- Mindenki változik German. Én a történtek után nem bíztam meg egyetlen emberben sem, kivéve azokat akik végig velem voltak. - mondtam halkan, és ő nem válaszolt. Bármit megadtam volna azért hogy tudjam mi járhat a fejében. - Mindegy. Most van fontosabb dolog a múlton agyalásnál - tereltem a témát gyorsan.
- Lehet, hogy szemétség - szólalt meg halkan German - De örülök annak hogy kidobtad a szépfiút.
- Tényleg szemétség - bólintottam azonnal - És nem örökre szakítottuk, csak addig amíg ez az egész véget ér.
- Komolyan? - húzta fel a szemöldökét ami azonnal bizonytalanságot ébresztett bennem.
- Igen - bólintottam közel sem olyan határozottan, mint előtte. - De miért kérdezed amikor mindegy hogy mi lesz velem, úgyis elveszed Priscillát?
- Csak érdekelt - vont vállat. - Most mássz vissza az ágyadba és aludj.
- Nem tudok - sóhajtottam miközben visszabújtam a takaróm alá.
- Azért próbáld meg - ejtett meg egy apró mosolyt majd az ajtó felé indult.
- Tudod, lehet hogy enyhülne az irántad érzett dühöm ha itt maradnál - mondtam halkan mire azonnal viaszafordult.
- Milyen düh?
- Az a 3 év. Ne mond, hogy azt hitted már megbocsájtottam - motyogtam. German behajtotta az ajtómat majd visszasétált hozzám.
- Mennyire enyhülne? - érdeklődött, én pedig csak kemény erőfeszítések árán nem mosolyodtam el.
- Annyira hogy ne utájalak. Visszaesnél oda hogy elvisellek. - válaszoltam. Exem bebújt mellém és közelebb húzott magához.
- Nem lesz semmi baj. Ígérem - suttogta mire elmosolyodtam.
- Azt is megígérted hogy örökre velem maradsz. - German arca alig pár centire volt az enyémtől és soha nem volt annyi erőfeszítés nem közel érezni magamhoz mint abban a pillanatban. Az éjszaka közepén azonban sikítozva ébredtem fel, de az álmomnak csak pár pillanatára emlékeztem. Álltam az esőben, és volt ott egy ember alig pár centire tőlem, de nem tudtam kivenni az arcát.
- Szeretlek Angie, de el kell mennem - suttogta majd távolodnimkezdett, de mintha csak én mentem volna hátrafelé, ő nem mozdult. Ekkor láttam meg mögötte a fekete ruhás alakot egy pisztollyal, és a következő pillanatban az ismeretlen férfi a földre esett.
- Angie - szólongatott valaki sokadik alkalommal, kevés eredménnyel. - Angie, szerelmem - amint az illető kiejtette az utolsó szót feléledtem és kérdőn néztem Germanra.
- Szerelmem?
- A szokás hatalma - válaszolt kissé feszengve mire egy apró mosoly suhant át az arcomon. - Rosszat álmodtál?
- Igen, de nem akarok beszélni róla. - mondtam halkan, majd a mellkasára hajtottam a fejem - Csak ölelj át úgy mint régen - suttogtam. Amint German újra körém fonta karjait a szemeim lecsukódtak. Reggel volt férjem nem feküdt mellettem, ezért úgy döntöttem megkeresem. Alig értem le a lépcsőn már fordulhattam is vissza. German egy bögre kávéval mosolygott rám majd a szobámba utasított.
- Gondolkodtam - szólalt meg exem miután leültünk a kanapéra.
- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm cinikusan. Válaszul egy szemforgatást kaptam, majd folytatta.
- Hosszas átgondolás után arra jutottam, hogy jobb ha Priscilla nincs itt amíg ti itt vagytok, mert senki nem akar háborút, igazam van?
- Igen - bólintottam miközben kortyoltam egyet a meleg italomból.
- Szóval közösen megegyeztünk abban hogy ő elutazik pár hétre Milánóba, ott úgyis divathetek vannak. - jelentette be German nekem pedig önkéntelenül egy mosoly kúszott az arcomra. - A másik pedig - sóhajtott kissé idegesen. Meglepett a hirtelen érzelemváltozása - A rendőrség hamarosan ideér.
- Készüljek fel arra hogy egy csomó zsaru fog körbe rohangálni a házban - mondtam beletörődve sorsomba. Magamnak keresen a bajt, akkor vállalnom kell a következményeket.
- Ha bármire szükséged van akkor tudod, hogy engem hol találsz - nézett a szemembe German én pedig lassan bólintottam.
- Szólok ha bármi kéne - biztosítottam, mivel biccentésem után is kissé bizonytalannak tűnt.
- Köszönöm - hunyta le a szemét exem egy pillanatra. Egészen addig ültünk csendben amíg meg nem ittam forró italomat. Volt férjem szó nélkül elvette tőlem az üres poharat, majd felállt. - Szerintem öltözz fel.- javasolta.
- Ugyan erre gondoltam - vágtam rá egy mosoly kíséretében. German távozott én pedig magamra kaptam pár kezembe akadó ruhadarabot. A hajamat gyors copfba kötöttem miközben lesétáltam a nappaliba ahol Lana, Sean és German ültek egy-egy kávét kortyolgatva.
- Jó reggelt - köszöntem miközben helyet foglaltam German mellett.
- Neked is Angie- válaszolt Lana majd újra az italába merült. Barátnőm meg sem próbálta eltüntetni a szeme alatti karikákat, ami azt sugallta, hogy semmit nem aludt az este és ahhoz is fáradt hogy  egy kevés sminkkel elfedje álmatlan éjszakájának nyomait. Elég volt Lanára nézni, ahhoz hogy megállapítsam hogy ő sokkal rosszabbul viseli a dolgokat. Sötét haját szorosan fogta össze a feje tetején, szeme nem csillogott, unott ábrázattal kevergette kávéját miközben néha egy pillanatra felnézett Seanra. A férfi pillantása minden alkalommal egyre aggodalmasabb és idegesebb lett, míg a mellette ülő nőt fixírozta. Csak akkor emelte le róla tekintetét amikor csengettek és mindenki egy emberként fordult a bejárat felé. German felállt, odasétált, majd kinyitotta az ajtót. Először egy közepesen hosszú hajú, barna szemű nőt pillantottam meg, aki mellett egy magas, ugyancsak barna hajú, de világoskék szemű férfi ácsorgott, miközben érdeklődve kémlelt körbe a lakásban.
- Kate Beckett nyomozó vagyok- mutatkozott be a rendőrnő. - Feltennék pár kérdést.
- Jöjjenek bejjebb - tárta nagyobbra az ajtót German. Mikor bejöttek én is felálltam majd az érkezettekhez léptem.
- Angeles Carrara vagyok - mondtam majd egy gyors mozdulattal kisöpörtem a hajam az arcomból.
- Richard Castle - szólalt meg a férfi - Beckett marconán jóképű tanácsadója és az ügyek első számú megoldója. Másodállásban pedig író - tette hozzá.
- Olvastam a legutóbbi könyvét - az agyam lázasan keresgélt valami után ami annyira ismerőssé tette Castle nevét, míg végül beugrott a Hőhullám. A könyv pár hete jött ki, de máris a toplisták élére tört, Nikki Heat pedig az egyik legközkedveltebb főszereplő lett.
- És hogy tetszett? - érdeklődött miközben kék szemei tetőtől talpig végigmértek.
- Nem volt rossz, bár - kezdtem bele de a nyomozó félbeszakította beszélgetésünket.
- Castle - figyelmeztette. - Tudod, van egy gyilkosságunk és két szemtanúnk, úgyhogy nem érünk rá bájcsevegni a könyvedről.
- Hello mindenki - rohant le a lépcsőn Bex akit Jen, Ginni, Emilie, Vilu és Maya követett. - Ha nem baj elmegyünk vásárolni, meg körbenézni a városban.
- Menjetek csak - intettem majd gyorsan hozzátettem - De figyeljetek Mayára, rendben?
- Persze - mosolyodott el Emilie, aki mint mindig, most is komolyabb volt a csapat bármelyik másik tagjánál.
- Meg Bexre is vigyázzatok - mondtam, miután úgy ítéltem meg, hogy vörös barátnőm több odafigyelést igényel, mint 4 éves kislányom.
- Na ezt már nem garantálom- húzta el a száját Em. Ahogy a zajos csoport elhagyta a házat, megint nyomasztó érzés kerített hatalmába.
- Fel kell tennem néhány kérdést - emlékeztetett minket Beckett nyomozó, majd helyet foglalt Lanáékkal szemben. Én és German követtük a példáját és leültünk barátnőmék mellé. - Először le tudnák írni a férfit?
- Nem láttuk az arcát - mondtam de a hangom megremegett. - Kb. 180 cm magas, olyan testalkatú mint ő - mutattam Germanra.
- Egyéb? Hallották a hangját?
- Nem, de az egyik barátnőm beszélt vele - jutott hirtelen az eszembe.
- És ő most hol van? - kérdezte a nyomozónő.
- Az előbb ment el. Ő volt a vörös. - szólalt meg Lana rekedten. Egy apró köhintéssel orvosolta a problémát és normális hangszínen folytatta - Megvan, hogy ki az áldozat?
- Igen - húzott elő egy képet Beckett majd az előttünk elterülő üvegasztalra helyezte. A fotón egy sötétszőke hajú, és zöld szemű férfi szerepelt aki a Francisco Gonzales nevet viselte. - Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkapjuk a gyilkost, de résen kell lenniük, hiszen könnyen le lehet nyomozni a lakcímeket. A legjobb az lenne, ha teljes mértékű őrizetet tudnánk biztosítani, de a kapitányság komolyabb fenyegetésig csak két járőrt mozgósíthat.
- Az is jobb mint a semmi - bólintott Sean gondterhelten.
- Ha bármi szokatlant észlelnének, kérem azonnal jelezzék és semmi hősködés - hívta fel a figyelmünket a nyomozónő, majd haját sietve félresöpörve visszacsúsztatta a képet a táskájába. - Ryan és Montgomery nyomozók hamarosan érkeznek, addig kérem értesítsék a főnökeiket arról, hogy semmilyen hivatalos rendezvényen nem jelenhetnek meg - furcsa volt Adamra vagy Eddyre főnökként tekinteni, inkább olyanok voltak mint két barát, akik véletlenül egy felettünk álló posztot kaptak meg.
- Rendben - bólintott Lana, miközben mind lassan felálltunk.
- Bármikor nyugodtan hívhatják a kapitányságot, még ha csak egy kérdés is az - eresztett el Beckett egy apró és bíztató mosolyt. Már majdnem fél órája szembe ült velem, de az arcáról egyszer sem tudtam leolvasni bármilyen érzést.
- Köszönjük - válaszoltam majd ők búcsút intettek nekünk. Amint German bezárta a bejárati ajtót én nagyot sóhajtva ültem vissza a kanapéra. A gondolataim egyre csak akörül forogtak, amit a rendőrnő mondott. A lakcímeket könnyen le lehet nyomozni és bár hiába lesz itt két rendőr nem vagyunk biztonságban. Észre sem vettem azt, hogy valaki leült mellém egészen addig, amíg az illető szorosan át nem ölelt. Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam German illatát. Próbáltam egy olyan helyre gondolni ahol együtt voltunk, bármilyen kavarás vagy veszekedés nélkül, boldogan.
- Lanáék? - kérdeztem halkan.
- Felmentek. Azt mondták, hogy pihenni szeretnének - válaszolt German, mire elmosolyodtam. Ekkor kinyílt az ajtó és a Föld legidegesítőbb nőszemélye lépett be, egy bőröndöt ráncigálva maga után. Exem villámgyorsan elengedett én pedig az ülőgarnitúra másik végébe csusszantam.
- Szerelmem - kezdte Priscilla. - Úgy gondoltam, hogy beugrok mielőtt Milánóba repülnék, tudod, csak elköszönni.
- Persze, mondtad is - állt fel German és a nőhöz sétált. - Jó utat.
- Köszi, te meg ne ölesd meg magad mások helyett - villantott rám egy vigyort Priscilla amit én egy szemforgatás képében viszonoztam. - Szeretlek.
- Én is - válaszolt volt férjem majd megcsókolta a menyasszonyát. - Hiányozni fogsz.
- Te is nekem szerelmem - adott exemnek még egy búcsúcsókot a nő majd elvonult, German pedig a rövid jelenet után visszaült mellém.
- Boldoggá tesz? - kérdeztem hirtelen.
- Igen - bólintott, de egy cseppnyi bizonytalanságot fedeztem fel a szemében.
- Akkor jó. - mosolyodtam el szomorúan majd felálltam és az emeletre indultam.
- Megvársz? - loholt a nyomomban exem.
- Miért tenném? - kérdeztem vissza.
- Mert gondoltam beszélgethetnénk. - vágta rá.
- German mit akarsz? - sóhajtottam unottan, és magam is meglepődtem hirtelen érzelemváltozásomon.
- Semmit. Az egyik pillanatban még jól elvoltunk, most meg dühösen rám akarod csapni a szobád ajtaját - amint exem meglátta hogy megállok az ajtóm előtt már tudta is hogy mi a célom.
- Nem akarom - titlakoztam hevesen.
- Nem is fogod - vigyorodott el, majd gyorsan belépett a szobába.
- Menj ki - utasítottam azonnal, de ő egy apró nevetéssel tudtomra adta, hogy nem fog.
- Mondd el, mi baj.
- Akkor lelépsz végre? - húztam össze a szemem mire bólintott - Az a bajom, hogy nem akarom hogy rosszul dönts Priscillával kapcsolatban. Csak akkor vedd el, ha biztos vagy magadban és a kapcsolatotokban.
- Ennyi? - kérdezte, miközben közelebb lépett, én pedig addig hátráltam amíg a falnak tudtam támasztani a hátam.
- Igen. Ennyi - bólintottam habozva.
- Akkor most hadd mondjak valamit- helyezte egyik kezét a derekamra, a másikkal pedig felemelte az államat. - Biztos voltam a kapcsolatomban Priscillával egészen Lana hívásáig, de attól a pillanattól kezdve hogy megérkeztem Vancouverbe minden éjjel veled álmodok és te jársz az agyamba, ami kezd idegesíteni, de csak azért mert bizonytalanná tesz.
- Ennyi? - kérdeztem én is ugyan azt amit ő.
- Igen. Ennyi - ismételt el engem, majd egy apró mosoly kúszott az arcára. - Tudod, az hogy most itt állsz, ennyire közel hozzám még jobban elbizonytalanít és úgy érzem muszáj megtennem valamit - nézett a szemebe hosszú másodpercekig.
- Mit? - húztam fel a szemöldököm.
- Ezt - válaszolt majd lassan megcsókolt. Hiába próbáltam összeszedni minden erőmet ahhoz hogy ellökjem magamtól, képtelen voltam rá. Volt valami ami abban a pillanatban elvette az eszem, és képtelen voltam féken tartani az érzéseimet. German kezei a csípőmre vándoroltak, majd lassan felemelt, miközben a nyaka köré fontam a karom.
- Nem jó amit most csinálunk - suttogtam két csók között.
- Senkinek nem kell róla tudnia - válaszolt, míg az ágyamra helyezett és fölém hajolt. - A mi titkunk marad.- mosolyodott el. Az utána történteket pedig örök homály fedi.

92.rész

- Van egy kisebb szoba ahol egy ember fér el szóval valaki egyedül fog aludni - miután German befejezte a körbevezetést a házban be kellett osztanunk hogy ki, kivel alszik.
- Jen alszik ott- jelentette ki Lana mire Bex, Emilie és Ginni is egyetértően bólogatott míg én a gondolataimba mélyedve álltam. Nem tudom felfogni hogy még két hétig egy légtérben kell tartózkodnom exemmel a nap majdnem 24 órájában, leszámítva azt az aprócska időt amit majd a programok vesznek el.
- Angie te mit gondolsz? - kérdezte hirtelen Bex.
- Miről mit gondolok? - kéreztem vissza.
- Mondtam hogy nem figyel - mondta Lana nővérének mire ő csak egy grimaszt vágott.
- Most mi van? - kapkodtam a fejem közöttük, de nem érkezett válasz.
- Na jó - szólalt meg Ginni miközben felemelte a bőröndjét.- Mi lenne akkor ha felmennénk és kiválasztanánk a szobákat?
- Menjünk - vöröske pár másodpercen belül már felfelé trappolt a lépcsőn kufferját maga után rángatva.
- Bex el fogsz tanyálni - szólt utána Lana, de késő volt mivel barátnőm bőröndjének kereke beleakadt az utolsó lépcsőfokba, de ez Bexnek nem tűnt fel, rohant volna tovább viszont a vége az lett hogy olyan hasast levágott hogy még Lana se tudta hogy röhögjön vagy sírjon.
- Jól vagyok- emelkedett fel a földről vöröske majd egy gyors mozdulattal leporolta magát.- Csak egy tipp - tette hozzá - Ne rohanjatok.
- Szerinted én mit magyaráztam neked? - forgatta a szemét Lana.
- Legalább én választok először szobát - Bexnek van egy olyan különleges tulajdonsága hogy a rosszban is látja a jót. Miután vöröke megtalálta a számára legszimpibb szobát, Lana is felcuccolt Bex mellé, mivel kijelentették hogy ők ketten együtt lesznek. Lassacskán Ginni és Emilie is berendezkedtek a szobájukba, majd Jennek is kellett egy kis segítség a kipakolásban. Végül Maya és a saját cuccaimat beraktam a régi szobámba miközben arról vitatkoztam Lanával hogy hova menjünk másnap.
- Vidámpark- mondtam.
- Állatkert - válaszolt barátnőm.
- Vidámpark.
- Állatkert
- Vidámpark - miután húszszor eljátszottuk ezt úgy döntöttünk hogy Bexé a választás joga.
- Vidámpark vagy állatkert? - kérdezte Lana nővérétől aki sokáig elmerengett a kérdésen, de végül megadta a választ.
- Vidámpark.
- Mondtam hogy az a jobb- diadalittasan mosolyogtam Lanára míg ő egy "a másikat kellett volna választanod" pillantást lőtt Bex felé.
- Vacsora. - üvöltött a konyhából Olga mire Maya, Vilu, Emilie, Jen és Ginni levágtatott a lépcsőn.
- Sis te miért nem futsz? - vigyorgott Lana.
- Le foglak lökni - válaszolt egyszerűen. Én lassan lépkedtem mögöttük és a lentieket figyeltem. German a megszokott helyét foglalta el, a többiek pedig választottak maguknak egyet az előre kirakott székek közül. Olga már akkor kipakolta az ülőhelyeket amikor a csapat belépett az ajtón.
- Jó étvágyat - tett elénk az ételt a házvezetőnő miután Bex, Lana és én is találtunk helyet.
- Szóval mi a holnapi program? - kérdezte Ginni.
- Vidámparkba. Ha nektek is jó - válaszoltam.
- Persze, Oliver imádni fogja. - mosolygott Ginni.
- Mami hova megyünk? - nézett rám kislányom.
- Vidámparkba kicsim- fordultam Maya felé. - Tetszeni fog.
- Vilu is jöhet? - mutatott unokahúgom felé akinek az arcán egy apró mosoly játszott.
- Persze, de csak akkor ha nincs dolga. - mondtam mire Violetta felkapta a fejét.
- Koncert. 1 óra múlva koncertem lesz - hadarta miközben felpattant, és az emeletre rohant.
- Koncert lesz? - értetlenkedett Jen.
- Igen. Meg vagytok hívva - álltam fel majd Vilu szobája felé vettem az irányt. - Hány hely van még? - kérdeztem. - Mert meghívtam Jenéket is.
- Meg tudom oldani hogy oda üljenek ahova ti- mosolygott rám. - Ha megérkeztek akkor ezt mutasd fel - a kezembe nyomott egy VIP kártyát. - Ezzel nem kell éveket sorbaállnotok. Valamelyik biztonsági őr a helyetekre fog kísérni titeket.
- Rendben- bólogattam. - Ott találkozunk - nyomtam egy puszit az arcára.
- Ha vége gyertek hátra a backstagebe. - búcsúzott Vilu és leviharzott a lépcsőn. - Sziasztok- hallottam lentről majd becsapódott a bejárati ajtó. Miután mindenki gyorsan magába tömte a vacsoráját, átöltözött és megcsinálta a haját és a sminkjét indulhattunk is. Az aréna előtt kilóméteres sor állt, de mi szerencsére alig 5 perc alatt már az ülőhelyeink felé tartottunk.
- Az első sorban ülhetünk - tapsikolt kislányom.
- Ezért jó ha vannak kapcsolataid - mosolygott Bex.
- Mami én is szeretnék kapcsolatokat. - ragyogott fel Maya szeme.
- Kicsim, ha nagyobb leszel beszélünk róla - nyomtam egy puszit a homlokára. Maya másik oldalán German foglalt helyet és érdeklődve figyelte minden mozdulatomat.
- Mi van German ?- kérdeztem exemtől nagyot sóhajtva.
- Semmi. - válaszolt egy apró mosollyal. - Idegesítelek?
- Igen - vágtam rá. Mielőtt volt férjem mondhatott volna valamit egy idegesítő hang hasított a levegőbe.
- Szerelmem - kiabálta Priscilla. Már az is óriási teljesítmény hogy egy ekkora arénába meghalljuk a hangját.
- Ez hogy kerül ide? - fintorgott Bex amint meglátta a szőkeség közeledő alakját.
- Eljött a végső leszámolás ideje - szinte láttam ahogy Lana fejében milliónyi kivégzési ötlet kering.
- Egy csomó időt kellett várnom kint, plusz meg kellett vennem ezt a méregdrága jegyet.- tipegett German mellé Priscilla majd leült.
- Azt hittem hogy nem akarsz jönni - mondta exem értetlenül.
- Mégsem kellett elmennem arra a találkozóra szóval gondoltam beugrom- érvelt a nő mire Bex, Lana, és én egyszerre fordultunk felé felhúzott szemöldökkel.
- Ez mekkora kamu- motyogta vöröske én pedig egyetértően bólogattam.
- Hogy szereztél jegyet ilyen gyorsan? - kérdezte Lana hihetetlenkedve.
- Egy ismerősöm bármikor tud szerezni belépőt bármire. - vont vállat Priscilla. Ekkor elsötéltült az aréna és a tömeg egyszerre sikoltott fel. A színpad feletti óriási kivetítőn elkezdődött a vissszaszámlálás 60-tól ami az utolsó egy percet jelképezte. Amint letelt az idő Violetta alakja jelent meg a színpadon majd belekezdett a legelső dalba ami a Confía en Mi volt. Amint elérkeztünk a  legutolsó dalhoz Vilu felénk pillantott majd sejtelmesen elmosolyodott.
- A legutolsó dalt szeretném valaki olyannal elénekelni aki nagyon sokat jelent nekem és imádom. Maya kijönnél? - kislányom szinte sokkot kapott és csak akkor eszmélt fel amikor két biztonsági őr felsegítette a színpadra. Kicsit félénken állt Vilu mellett aki leguggolt elé és valamit súgott neki. Kislányom mosolyogva bólogatott míg a kezébe adtak egy mikrofont, majd elindult a Fire Starter. Maya tökéletesen tudta a dalt és a koreográfiát is ami lenyűgözött. A dal után elsötétült a színpad, Maya pedig eltűnt Viluval.
- Hihetetlen lányod van - szólalt meg Lana a produkció után.
- Azt hittem hogy láttam már mindent csinálni, de ezt soha nem gondoltam volna - lassan felálltam és előkerestem a VIP kártyát.
- Hova mész? - kérdezte Bex.
- Vilu meghívott minket a backstagebe. Jön valaki?
- Persze - szinte mindenki egyszerre pattant fel majd elindultunk a színpad mögé. Miután meggyőztem a biztonságit arról hogy nem loptam a VIP kártyát végül beengedett minket azzal a feltétellel, hogy nem csinálunk balhét.
- Mami - rohant hozzám Maya én pedig felemeltem. - Ügyes voltam?
- Nagyon ügyes voltál kicsim- nyomtam egy puszit az arcára. - De honnan tudtad a koreográfiát és a dalt?
- Az titok - mosolygott kislányom én pedig feladtam. Ha ő titokban tart valamit akkor az soha nem fog kiderülni.
- Na milyen volt a show? - sétált hozzánk Vilu.
- Eszméletlenül jó volt. - mondta Lana lelkesen.
- Örülök hogy tetszett - mosolygott unokahúgom majd megölelte barátnőmet. - Szerintem Maya volt a legjobb - kacsintott Vilu mire összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Megtanítottad neki az egészet? - kérdezte Bex.
- Volt egy kis szabadidőnk és gondoltam elúthetnénk valamivel az időt. - vont vállat Violetta vigyorogva.
- Lana, mi miért nem csinálunk koreográfiát? - vetette fel az ötletet vöröske.
- Mert nem tudunk táncolni - röhögött az illető.
- Jogos - húzta el a száját lemondón Bex.
- Amúgy - szólt közbe Emilie - Priscilla hol van?
- Lehet hogy kipurcant - Jen arcán egy óriási mosoly jelent meg miközben ezen gondolkozott.
- Lehet. Megkönnyítené a dolgunkat ha magától meghalna - válaszolt Lana. Otthon lefürdettem Mayát, és miután elaludt én is zuhanyozni indultam.
- Valaki bent van- szólalt meg mögöttem valaki, mire riadtan kaptam az illető felé a fejem.
- Köszi hogy szóltál - villantottam Priscillára egy műmosolyt majd el akartam menni mellette, de ő elkapta a karom és visszarántott. - Mi van?
- Tudod, azt hittem hogy az a telefonos dolog elég volt - kezdett bele mire elkerekedett a szemem.
- Te voltál - teljesen döbbenten álltam. - De miért?
- Mert nem érted meg hogy German az enyém. Valahogy muszáj elválasztanom őt tőled. Gondoltam, hogy ha megbántod az majd elég lesz, de nem. Pedig amiket a telefonba mondtál, úgy értem mondtam neki elég kemény volt, de úgy tűnik hogy még mindig annyira szeret hogy higyjen neked. Szóval módszert kellett váltanom és arra jutottam, hogy egyszerűbb ha téged távolítalak el tőle.
- Miért maradnék távol tőle? - a számon egy gúnyos mosoly jelent meg de azonnal el is tűnt amint Priscilla folytatta.
- Mert nem szeretnéd hogy a vörös IQ bajnoknak valami baja legyen.
- Bexet nem tudod bántani - igyekeztem összeszedni barátnőm összes lehetséges gyengepontját, de nem találtam olyan pontot ahol sebezhető lenne.
- Vajon mennyire viselné meg ha elveszítené a drága testvérét egy veszekedés miatt - Lana Bex egyetlen támadható oldala, és ezt Priscilla is tökéletesen tudta.
- Nézd Priscilla - igyekeztem minnél magabiztosabbnak tűnni előtte. - Nekem nem kell German. A tiéd, tartsd meg, viszont azt soha ne felejtsd el hogy mindig az életében leszek, mert van egy közös lányunk. Nem akarok újra vele lenni, semmi okod nincs aggodalomra, viszont ha így folytatod el fogod veszíteni. Bízz benne - mondtam higgadtan, majd amint éreztem hogy a nő szorítása gyengül kitéptem magam a kezéből és a szobámba mentem. Magamba káromkodva dörzsöltem karomon azt a pontot ahol Priscilla keze volt.
- Baj van? - kérdezte Lana a hátam mögül. Megfordultam és elmosolyodtam.
- Nem, dehogy, csak Priscilla. - vontam vállat míg mosolyom grimaszba fordult.
- Jól vagy? - barátnőm természetesen keresztül látott rajtam.
- Nem akarsz elmenni sétálni? - vetettem fel hirtelen mivel úgy gondoltam hogy beszélnem kell Lanával egy olyan helyen ahol ketten vagyunk.
- De - válaszolta majd a kabátjáért ment. Pár perc múlva már a hűvös Buenos Airesi utcákon mentünk ügyelve arra hogy ne menjünk neki semminek. - Szóval Priscilla meg akart zsarolni? - Lana kérdésére egy aprót bólintottam. - És te azt mondtad hogy nem akarsz Germannal lenni? - újra biccentettem és zsebre vágtam a kezem. - És ezt el is hitte?
- Lana - csattantam fel - Nem akarok vele lenni.
- Persze hogy nem akarsz- még sötétben is láttam ahogy barátnőm szemforgatva elhúzza a száját.
- Tényleg nem - tiltakoztam.
- Tudom - tette fel védekezően a kezét Lana.
- Ja, tök meggyőző vagy - a zsebemből kikapva a kezem finoman vállba ütöttem barátnőmet. Ekkor tűnt fel hogy letértünk az útról.
- Minden rendben? - kérdezte a mellettem álló értetlenül.
- Azt hiszem eltévedtünk - válaszoltam bepánikolt hangon.
- Mi? - Lana máris a mobiljáért nyúlt. - Basszus - szitkozódott - Nem hoztam el.
- Nekem itt van - bányásztam elő én is. A telefon 3%-on volt. - Nem lesz elég. Teljesen le van merülve.
- Most mit csináljunk? - barátnőm idegességében a régi stresszlevezető táncocskáját kezdte járni.
- Várj - pisszegtem le. Már tisztán lehetett hallani két ember beszélgetését. - Menjünk oda, talán ők tudnak segíteni.
- És ha nem? - húzta fel a szemöldökét Lana.
- Ne legyél pesszimista - ragadtam meg a karját majd a hangok irányába húztam. Ahogy a szavak egyre kivehetőbbé váltak egyre inkább éreztem hogy valami nem oké. Már majdnem odakiabáltam volna az embereknek amikor barátnőm rémült tekintetével találtam szembe magam.
- Mi az? - kérdeztem majd arra felé kezdtem bámulni amerre Lana is tette. Pár pillanaton belül megpillantottam azt amitől a mellettem álló személy is megijedt. Egy férfi fegyverrel a kezében magyarázott míg egy másik vele szemben, védekező testalakban beszélt. Majd a következő amit hallottunk a pisztoly hangja volt.
- Hívjuk a rendőrséget. - nyúltam a telefonomért. Amint előhúztam az meg is csörrent, és égtelen hanggal kezdett el üvölteni a So What a készülélből. - Gyerünk kapcsolj ki - nem tudtam kinyomni German hívását, mert a kezem jobban remegett mint bármikor előtte.
- Hagyd - tépte ki a kezemből a készüléket. - A fényerő miatt látszik az arcunk.
- Miért nem mondtad előbb? - kérdeztem pánikolva.
- Mert azzal voltam elfoglalva - mutatott a felénk közelítő férfi irányába. - Futás - suttogta Lana majd rohanva indulunk el. A hátunk mögül újra lövéseket hallottunk. Barátnőm annyira megijedt hogy elejtette a telefont, de arra nem volt időnk hogy felkapjuk a földről, mivel üldözőnk egyre közelebb ért hozzánk.
- Most hova? - lihegett barátnőm miután kiértünk a fák közül.
- Taxi - mutattam a nem messze parkoló sárga autóra.
- Nincs nálam pénz - mondta Lana miközben az autó felé loholtunk.
- Nálam sincs - kaptam észbe. - Majd rögtönzünk. - hadartam majd bepattantunk a járgányba.
- Hova vigyem a hölgyeket? - kérdezte a sofőr én pedig bediktáltam German címét.
- Siessen - suttogtam ijedten, bár nem láttam a férfit. Két dologban voltam biztos abban a pillanatban. Az egyik, hogy láttam egy gyilkosságot és egy csomó rendőr ránk fog szállni amint bejelentjük az ügyet, a másik pedig hogy az az ember tudja hogy láttunk mindent, és nála van a telefonom amiben minden benne van amit tudni kell rólam.

91.rész

- Sajnálom - suttogtam a hajába miközben egymást ölelgettük.
- Annyira hülye voltam- válaszolt motyogva.
- Nem, nem te voltál a hülye Vilu - vágtam rá azonnal.
- Nagyon hiányoztál - unokahúgom szinte olyan erősen ölelt hogy nem kaptam levegőt.
- Nekem is borzalmasan hiányoztál - amikor elengedtük egymást feltűnt hogy Vilu már olyan magas mint én és a stílusa is megváltozott.
- Maya is itt van? - érdeklődött Violetta mire én bólintottam.
- Kicsim lejönnél? - kiabáltam kislányom pedig már rohant is le de amint megindult a lépcsőn egy pillanatra megtorpant amikor észrevette hogy többen vagyunk. A hátralévő fokokat már jóval lassabb tempóban tette meg végül félénken megállt mellettem. - Maya ő Vilu - mutattam be unokahúgomat.
- Szia - mondta bátortlanul kicsikém, míg Vilu határozottan elmosolyodott és leguggolt elé.
- Örülök hogy újra találkozunk - ölelte meg kicsikémet Violetta de mielőtt Maya reagálhatott volna nyílt az ajtó és Priscilla lépett be rajta. A szobában érezhető volt a feszültség, miután Bex egy "hogy a francba kerül ide" pillantást lőtt German felé, exem pedig egy meglehetősen kétértelmű sóhajtással válaszolt. Egyrészről vehettem úgy is hogy "még mindig a menyasszonyom" sóhaj volt viszont a szívem azt súgta hogy German úgy értette dolgot hogy "nem tudom miért van itt, de lehetne máshol is".
- Hát nem nagyszerű a mai nap? - kérdezte a szőkeség irónikusan - Amint magárahagyom a vőlegényemet máris itt találom egy ribanccal. -össze kellett szorítanom az öklöm hiszen attól tartottam hogy ha nem teszem akkor neki megyek Priscillának.
- Még egy ilyen és holnap nem ébredsz fel- Bex szemében olyan mértékű düh jelent meg amennyit még soha nem láttam.
- Meg kellett volna ijednem? Na ne szivass már - az elsőszámú főellenségem szánakozva felnevetett- Amúgy természetes vörös vagy ,vagy a szőkeségedet próbálod leplezni? - ez valami olyasmivel ért fel barátnőmnek mintha gyomorszájba verték volna. És Rebecca Mader nem arról híres hogy türelmesen várja amíg megverik. Nem, Bex mindig visszaüt.
- Hogy ezt mennyire élvezni fogom - suttogta vöröske majd Priscillára rontott, de mielőtt a szőkeség bármit is elszenvedhetett volna German a háta mögé rántotta és leállította Bexet. - Most szórakozol velem? - csattant fel barátnőm teljesen jogosan. - Hallottad mit mondott Angiere?
- Bex hagyd- léptem hozzá és a vállára tettem a kezem. - Nem éri meg.
- De - kezdett bele vöröske mire félbeszakítottam.
- Ne add meg neki ezt az örömöt. Csak fel akar idegesíteni.
- Ki akarod hagyni Lanát a buliból? És amúgy ha te vered meg előbb egy halom pénzt kell fizetnem Seannak. - szólt közbe Vilu.
- Ti fogadtatok? - kerekedett el a szemem.
- Igen. Jen és én azt mondtuk hogy te keversz le egyet előbb neki - bökött Priscillára - Sean és Edit pedig azt hogy Bex vagy Lana.
- Beszállok és Bexre teszem - mondta Olga -aki valószínűleg végignézte az egészet- majd elővett egy adag pénzt a zsebéből és Violettának adta.
- Mami én is akarok - rángatta kislányom a ruhámat. Mielőtt megszólalhattam volna unokahúgom már a kezébe is vette a dolgot.
- Anyukádra vagy Bexre fogadsz?
- Mamira - vágta rá kislányom.
- Nagyszerű. Seanék egy csomót fognak nekünk fizetni. - Vilu egy óriási mosollyal merengett a pénzen amit kapni fog, ha én verem meg előbb volt férjem menyasszonyát.
- Hallom az egészet- mondta Priscilla mellékesen.
- És én is- tette hozzá German.
- Igazából apa- kezdte Vilu- Nincs semmilyen fogadás, csak vicceltem.
- Gondoltam- vágta rá exem amikor megszólalt a telefonom és a kijelzőn Sean neve villogott.
- Eltévedtetek? - kezdtem köszönés nélkül.
- Nem, dehogy. Csak tudni akartam hogy minden oké-e és azt hogy hogy áll a fogadás - szólt bele Lana.
- Nem akarok veszíteni úgyhogy be ne húzz neki - egészítette ki Sean. A telefont kihangosítottam hogy a hülye fogadás szervezője is hallja a dolgokat.
- És add át Bexnek hogy találtunk egy raktárat. Megkérdeztük és egész jó árban van. - tette hozzá Lana.
- Na jó, először is - sóhajtottam a hajamba túrva. - Bex majdnem lekevert egyet Priscillának szóval Sean nem valószínű hogy neked kell fizetni, kettő nem akarok hallani a raktárról. - amint végeztem Bex vette el tőlem a telót visszaállította kihangosításról és a füléhez emelte.
- Mennyi a raktár? - kérdezte suttogva. - Annyi bőven van.- rövid szünetet tartott amíg valószínűleg Lana beszélt- Igen, tudom sis hogy nem kellett volna neki menni nélküled- míg Bex húgának mesélte a történteket German lépett hozzám.
- Most beszélhetünk?
- Nem - vágtam rá gondolkodás nélkül majd felé fordultam. - Egyébként miről is akarnál te velem beszélni, mivel emlékeim szerint kevesebb mint egy órája közölted hogy nem érdekel a magyarázatom.
- Nem arról van szó - idegesen Priscilla felé nézett. - Kérlek. Csak öt percet adj.
- Rendben- adtam meg magam percek múlva majd az irodájába mentünk. - Szóval miről van szó? - vontam fel a szemöldököm. German az asztalra támaszkodott és egy pillanatig elidőzött rajtam a tekintete.
- Szeretnék bocsánatot kérni. - szólalt meg végül mire felszaladt a szemöldököm.
- Nincs miért. Hallottam már tőled durvábbat is.
- Nem azért, vagyis azért is de most Priscilla miatt.
- German nem vagy az anyja hogy az ő dolgai miatt kérj elnézést. - ráztam a fejem hihetetlenkedve.
- Csak nem akarom hogy azt hidd nem érdekel. - vágott vissza.
- Ha érdekelne amit én gondolok vagy akarok akkor nem hagysz egyedül évekre - válaszoltam halkan mire lesütötte a szemét.
- Nézd el Priscillának, nem tudja megszokni hogy a közelembe vagy.- terelte a témát én pedig szárazan felnevettem.
- Persze, semmi baj. - az ajtóhoz sétáltam és kilincsre helyeztem a kezem. - De vajon a menyasszonyod arra gondol hogy nekem milyen?- kérdeztem lehunyt szemmel. - Hogy milyen érzés végignézni ezt az egészet? Arra gondol hogy milyen minden nap látni ahogy az a férfi akit szeretek más nőt vesz el? Hogy bennem mi játszódik le akkor amikor végignézem ahogy felfaljátok egymást? Nem, ez valószínűleg meg sem fordult a fejében szóval German kérlek mond meg neki hogy néha gondolkodjon önmaga helyett másra is- fordultam vissza rövid monológom után.
- Angie - kezdte German majd egy lépést tett felém. - Új életet kellett kezdenem. Ha nem teszem akkor beleőrültem volna abba hogy nem vagy mellettem. Bejártam a világot. Ázsiát, Európát, Afrikát és Ausztráliát, de semmi nem törölte ki az agyamból a veled töltött időt. Úgy döntöttem hogy kell valaki aki olyan mint te. Priscilla talán nem a legtökéletesebb hasonmásod, de arra jó volt hogy halványítsa az emléked.
- Minden egyes percben vártam hogy csörögjön a telefon, minden egyes éjjel magam mellett akartalak tudni, de nem voltál ott. Soha nem voltál mellettem amikor szükségem lett volna rád. Egy idő után azonban minden erőmmel azon voltam hogy kiverjelek téged a fejemből. Minden rohadt nap azon dolgoztam hogy elfelejtselek azután hogy itthagytál. És te - a hangom remegett miközben a bennem lévő szavakat és indulatokat próbáltam kontrollálni - te mondod hogy új életet kellett kezdened? Akkor én milyen magyarázatot adhatnék? Azt hogy itt hagyott egy szemétláda vagy azt hogy voltam annyira hülye hogy bedőltem a trükkjeinek? Nem te voltál az akinek új élet kellett hanem én. Nem te voltál a padlón, nem te zokogtál minden éjszaka, viszont te okoztál mindent. Te tetted tönkre az én életemet, és nekem, csakis nekem kellett egy új személyiség, egy újrakezdés. - észre sem vettem hogy szinte hisztérikusan kiabálok Germannal. - Szóval nem tudom mikor érted már meg hogy nem érdekel az amit a továbbiakban csinálsz, sőt az sem foglalkoztat ha elveszed Priscillát csak engem - lassítottam és lejjebb vettem a hangerőmet miközben lenyomtam a kilincset. - Engem hagyj ki a hülye játékaidból. Szia - mondtam halkan majd kiléptem a nagyszobába ahol Vilu és Maya beszélgetett. Kifújtam a levegőt és odasétáltam hozzájuk.
- Elvagytok? - ültem le kislányom mellé majd Violettára néztem.
- Mami képzeld Vilunak ma lesz koncertje és meghívott minket. Ugye elmegyünk? - nézett rám kislányom könyörögve.

- Persze- egyeztem bele mosolyogva.

- Bex is jön és megkérdezte Lanáékat is szóval már csak apa hiányzik- mosolygott Vilu.

- Nagyszerű- mosolyt erőltettem az arcomra és unokahúgomra néztem. - Mióta turnézol?

- Egy éve de még van egy- magyarázta.

- Mami én is olyan szeretnék lenni mint Vilu- mosolygott céltudatosan kislányom.

- Tudod Maya - kezdte Violetta komolyan. - Nem mindig olyan jó híresnek lenni.

- De te mindig mosolyogsz - érvelt kicsikém mire felnevettem.

- Szerintem anyukád is elmondhatja hogy sokszor akkor is mosolyog ha semmi kedve hozzá - nézett rám Vilu sokatmondóan. - Maya mit szólnál ahhoz ha elmennél apával valahova addig én beszélgetek Angievel.

- Rendben- pattant fel Maya majd apja irodájába rohant. - Papi gyere menjünk Barbiezni. Vilu azt mondta hogy van a szobájában egy csomó. 

- Milyen régen Barbieztam - sóhajtott German kislányom után caplatva.

- Szóval Solista Tinista? - vontam fel a szemöldököm.

- Kellett egy új név az új stílushoz - nézett végig magán. A szoknyái helyett most farmernadrágot viselt egy hosszított felsővel amit apró, lila szívecskék díszítettek. - Innen jött a Martina amiből lett a Tini és végül a Tinita - ecsetelte én pedig bólogatva hallgattam.

- És León?

- Jól megvagyunk, bár ő most Kanadában forgat filmet és csak ritkán találkozunk. Viszont - egy óriási mosoly jelent meg az arcán mire összeszűkült szemmel bámultam. - Apával mi van?

- Semmi. Priscillával van és semmi közöm a magánéletéhez. 

- Angie- forgatta a szemét Vilu. - Tudod hogy veled akar lenni, igaz?

- Ezt nem tartom túl valószínűnek- mondtam. - Egyébként - tereltem a témát gyorsan - Bex hova lett?

- Nem tudom, azt mondta hogy el kell intéznie valamit, de nem mondott semmi konkrétat - vont vállat unokahúgom.

- Ha elveszik nem vállalok érte felelősséget. És lenyúlta a telóm- kaptam észbe. Amint ezeket a szavakat kimondtam az illető az ajtót feltépve lépett be a házba Lanával és Seannal. Az utóbbi kettőt összeszűkült szemmel, de mosolyogva figyeltem. 

- Nagy hírem van emberek - tapsikolt vöröske miután Vilu megölelte Lanát és Seant. 

- Mondd - imitálta Lana nővére tapsolását.

- Adam és Eddy azt mondták hogy eltolódnak az események és még három napig azt csinálunk amit akarunk. - jelentette be Bex elég érdekes nyávogásra hasonlító hangszínen. 

- És ennek miért örülünk? - kérdeztem úgy effektálva ahogy barátnőm tette.

- Mert elmehetünk megnézni a várost, vásárolni, vacsorázni, fotózkodni és egy csomó ötlet van a fejemben - lelkendezett vöröske.

- Gyerünk emberek - tapsolt Lana - Örüljünk együtt a gyerekkel.

- Hülye- hajított húga felé Bex egy párnát, ami végül Seant találta el.

- Ezt visszakapod- dobott vissza azonnal Sean, de Bex sikeresen elhajolt és Lana kapta az arcába a repülő tárgyat.

- Maguire - tombolt barátnőm miután tönkretették tökéletesre fésült haját.

- Eltűnt. Arra futott- válaszolt a kanapé alól Sean mire kitört belőlünk a röhögés.

- Jut eszembe tessék - adta vissza mobilomat Bex. - Elvittem magammal egy körre.

- Vettem észre- raktam bele a táskámba a készüléket miközben felálltam. 

- Nem megyünk el valahova ebédelni? - vetette fel Vilu.

- Menjünk - egyeztünk bele.

- Felszaladok Mayáért - böktem az emelet felé,majd felfutottam a lépcsőn. Kislányom Vilu szobájában játszott apjával amikor beléptem.

- Maya gyere, megyünk enni- mosolyogtam rá mire ő szomorúan nézett rám.

- Én nem szeretnék mami. Papi majd vigyáz rám, majd gyere értem, jó? - kérdezte mire bólintottam.

- Viselkedj rendesen- kötöttem a lelkére. 

- Rendben mami - válaszolt Maya majd egy puszit nyomtam a homlokára.

- Vigyázz rá- néztem Germanra és kisétáltam. 

- Maya ? - kérdezte Bex amikor leértem.

- Itt marad- válaszoltam miközben felkaptam a táskám. Miután elmentünk a legközelebbi étterembe, kiosztottunk egy nagyadag képet és autogrammot, és megettük az ebédünket visszaindultunk a házba.

- Ők ott azok akikre gondolok? - hallottam két embert a hátam mögül ezért az apró csapat többi tagjával visszafordultunk. - Úristen kérhetünk autogrammot? - támadtak le minket körülbelül tizedszerre. Amint beértünk a házba azzal a hittel hogy végre béke lesz üvöltözés fogadott minket. 

- Maga normális ? - kiabált Olga Priscillának aki valószínűleg lelökött valami értékes tárgyat mert szilánkok borították be a földet.

- Mi folyik itt? - kérdeztem miután lecsitítottuk a tomboló házvezetőnőt.

- Priscilla kisasszony összetörte a ház legértékesebb tárgyát. 

- Mit Olga? - sóhajtottam unottan.

- German úr tálját amit Afrikából hozott és többezer dollárt ér.

- Mi tört össze Olga? - rohant le German Maya mögött. 

- A tál - legyintett Priscilla. - Tudod amit Afrikában vettél.

- Priscilla kisasszony lelökte - zokogott Olga.

- Biztos véletlen volt- remdezte le a dolgot exem.

- Nem, azt mondta hogy elege van és ledobta a földre és most German úr biztos engem fog kirúgni pedig kidobhatná a barátnőjét - a házvezetőnő hisztérikus sírásba kezdett mi pedig tehetetlenül néztünk össze Germannal. 

- Olga nyugalom, nem történt semmi, nem fogok kidobni senkit. - vágta rá volt férjem mire Bex felhorkant.

- Azért a második személyt átgondolhatnád. - motyogta mire finoman bokán rúgtam.

- Mami itt aludhatok? - kezdte rángatni kislányom a ruhámat én pedig ledöbbentem.

- Nem szeretnél a szállodában aludni? - kérdeztem míg leguggoltam elé.

- Papival szeretnék aludni - válaszolt. - De téged is szeretlek.

- És a papi megengedte hogy itt aludj?

- Igen- bólintott Maya. Nem tehettem mást azon kívül hogy megadom magam.

- Akkor igen, csak menjünk a hotelbe és pakoljunk össze. - egyenesedtem fel. - Olga nyugi, German nem fog kirúgni. - fordultam a még mindig síró Olga felé.

- Olga jöjjön a konyhába - segített ki minket Ramallo majd elvonultak. 

- Megyünk kicsim? - kérdeztem kislányomtól miután feladtam rá a cipőjét. 

- Eldoblak titeket - ajánlotta fel exem ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Induljunk - sürgetett minket Lana miután rápillantott mobiljára.

- Baj van? - kérdeztem miközben kifelé igyekeztünk az ajtón.

- Adam azt írta hogy baj van- válaszolt idegesen. Mindannyian beszálltunk a kocsiba ahol csak kicsit szűkösen fért el hét ember Violettát beleértve aki úgy döntött hogy elkísér minket. Mikor German leparkolt a hotel előtt mi tódultunk is be, a többiek már a hallban várakoztak. Én odaadtam exemnek a szobakulcsot hogy össze tudja pakolni Maya cuccait majd levetődtem az egyik kanapéra Lana és Bex mellé.

- Szóval - sóhajtott Adam gondterhelten - Köszönhetően kettő idiótának plusz egy gyereknek aki támogatta a két hülyét a szálloda tulajdonosa spanyolul kezdett velem üvöltözni és nem igazán értettem aztán jött Eddy és ő tudja a nyelvet.

- Mr. Fernandez azt üvöltözte- Ed vette át a szót- hogy nem akar többé itt látni minket, meg azt hogy hagyjuk el a szállodát különben hívja a rendőrséget.

- Ki volt a két hülye? - kérdezte Lana gyilkos pillantást vetve Joshra. 

- Dallas-O'donoghue páros. - válaszolt Adam.

- Meg foglak ölni titeket ha nem találtok lakóhelyet. - sziszegte barátnőm akinek néha megárt a sok Gonosz Királynősködés. 

- A legnagyobb problémánk most az hogy Buenos Aires hoteljei tele vannak és nem tudnak elszállásolni egy ekkora csapatot- mondta Edward komolyan.

- Hozzánk jöhettek- szólalt meg German hirtelen aki valószínűleg mindent hallott.

- Abban a házban csak a fél csoport férne el - Bex helyettem is talált ellenérveket.

- De két házam van. Az amit mindig használok és a másik pár utcányira onnan. - vágta rá exem.

- Jelenleg ez a legjobb megoldás - vágott közbe Adam. - Persze, csak akkor ha nem baj. 

- Nem baj. Viszont két részre kéne szedni a csapatot. - mondta volt férjem majd egyenesen a szemembe nézett.

- Rendben. Angie, Lana, Bex, Jen, Emilie, Ginni a rendes házba aki megmaradt a másikba. - osztotta el a dolgokat Eddy. 

- Nem lehetek máshol? - kérdeztem hirtelen mire minden szem rámszegeződött. 

- Nem- válaszolta egyszerűen Adam. 

- Itt ne hagyj minket. Bex és Lana mindenkit tönkre fog tenni idegileg- pánikolt Jen. 

- Nem megy el- jelentette ki vöröske és Ed egyszerre. Nagyszerű. A kérdés már csak az hogy hogy fogok én kibírni 2 hetet Germannal egy házban egy olyan városba ahová egy csomó vele kapcsolatos emlék fűz.