- Mami, mami, mami - az ajtó másik oldaláról Mayát meghallva rögtön felálltam. - Mami itt vagy? - éreztem hogy kislányom az iroda bejárata előtt toporog úgyhogy mély levegőt véve kiléptem.
- Szia kicsim- emeltem fel majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Mami hol voltál? Egész nap nem láttalak - mondta szomorúan miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- Jaj drágám - suttogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Soha többet nem megyek el, ígérem.
- Biztos? - nézett rám én pedig bólintottam. Nem akartam azt mondani egy négyéves gyereknek hogy az anyja másnap öngyilkos vállalkozásra fog indulni.
- Na mesélj milyen napod volt? - finoman letöröltem a könnyeit.
- Olgával voltam boltban és utána Barbieztam - sorolta. - Neked mami? Papival voltál? Nekem nem köszöntél amikor papi hazahozott. Mérges voltál rám? És hol van Lana? - kérdezgetett levegővétel nélkül.
- Tűrhető napom volt. Igen, apukáddal voltam, nem voltam rád mérges, Lana pedig a kórházban van. - válaszom félig volt igaz.
- Miért van ott? - karolta át a nyakam, tekintetében aggódás jelent meg.
- Mert rosszul lett - reméltem, hogy nem vette észre habozásom.
- Jobban van?
- Igen, sokkal - nyugtattam azonnal majd visszaraktam Mayát a talajra. - Hány óra is van drágám?
- Nem tudom - húzta el a száját jelezve azt, már ágyban kéne lennie.
- Na nyomás fürdeni - mutattam a lépcső felé, mire kislányom azonnal elindult felfelé. Miután lezuhanyoztattam és a szobánkba vittem egy mesekönyvet adott a kezembe ami a Csipkerózsika volt.
- Olvasol nekem? - kérlelt.
- Persze - mosolyodtam el, és kinyitottam a könyvet. A sztori végére kicsim el is aludt amit örömmel vettem tudomásul. Az ajtóból még egy pillanatra visszanéztem, majd én is tusolni indultam, de mielőtt beléphettem volna valaki elkapta a kezem.
- Beszélhetünk?
- Elég frusztráló hogy te akkor akarsz velem beszélni amikor csak fehérnemű van rajtam meg egy köntös - ültem le German mellé a kanapéra.
- Láttalak már ezek nélkül is Angie - nevetett fel exem. Szemforgatva megráztam a fejem és egy párnát hajítottam felé, de mielőtt visszavághatott volna a tárgyra tértem.
- Szóval miről van szó?
- Jól vagy? - kérdezte .
- Persze - bólintottam azonnal.
- Egész jó színésznő vagy. - a szája mosolyra húzodott. - Csak az a baj, hogy jobban ismerlek mint bárki, és tudom mikor hazudsz.
- German mit akarsz hallani? - húztam fel a szemöldököm. - Kiborultam? Igen. Elég erős vagyok ahhoz hogy tartsam magam? Igen. Szükségem van-e a támogatásodra? Nincs.
- Kiborultál? Igen, határozottan. Erős vagy ahhoz hogy tarts magad? Kívülről úgy látszik, de belül nem. Szükséged van-e a támogatásomra? Igen, az én szemszögemből úgy tűnik. - javított ki én pedig megadóan bólintottam. - Csak mondd el mit szeretnél és megadom neked Angie - mélyen a szemembe nézett majd megfogta a kezem és megpuszilta.
- Csak azt akarom hogy ennek az egésznek vége legyen - suttogtam.
- Ahogy mindenki más is. Ígérem hogy hamarosan vége lesz. - nem is tudja hogy milyen hamar.
- És most betartod a szavad?
- Igen - bólintott mielőtt megölelt.
Miután lezuhanyoztam bebújtam Maya mellé és vártam hogy elnyomjon az álom. Még fürdőben láttam hogy Beckett és a csapata körbevette a házat és a rendőrnő Castle mellett kávézva figyeli a terepet. Bex küldött egy sms-t azzal hogy éjszakára bent marad Lana mellett Seannal. Ginni, Emily és Jen azt mondták hogy másnap meglátogatják a kórházban levőt, míg Vilu biztosított arról hogy figyel Mayára addig amíg Germannal egyikünk sincs otthon. Még mielőtt elaludhattam volna exem jelent meg az ajtóban én pedig akaratlanul felültem.
- Magányos vagy? - kérdezte halkan.
- Legyek?
- Ha szeretnél. - válaszolt és beljebb lépett míg én helyet csináltam neki. Miután kényelmesen elhelyezkedett az ágyban én a mellkasára döntöttem a fejem és a légzésére koncentráltam.
- Hosszú napunk volt, aludnod kéne. - szólalt meg halkan nagyjából fél óra után.
- Miből gondolod hogy nem teszem? - motyogtam.
- Ismerlek. - válaszolt miközben fel és le húzogatta az ujjait a karomon. - Olvassak mesét vagy mi kell ahhoz hogy elaludj?
- Mi lesz akkor ha én visszamegyek Vancouverbe? - tettem fel a hirtelen jött kérdést. - Te itt fogsz maradni és nem két perc a távolság a két város között. Olyanok leszünk mint a többi elvált pár ahol a gyerek az ünnepekkor az egyik félnél, míg a további idő alatt a másik személynél van?
- Arra gondoltam hogy én is odarepülök veletek és átteszem a cég központját addig amíg ki nem találunk valamit - ötletelt, de megrázram a fejem.
- German nem költöztedheted az alkalmazottjaid az egyik helyről a másikra. - sóhajtottam. - És a barátnőd?
- Majd Ramallo intézi a dolgokat- vont vállat. - Amúgy meg Priscilla szeret utazgatni.
- Ez közel sem ilyen egyszerű - ellenkeztem majd rövid szünet következett. Belegondolni is rossz volt abba, hogy egy oercnél többet kelljen töltenem exem új menyasszonya mellett.- Viszont úgy érzem hogy egy pillanaton belül elalszom úgyhogy jó éjt - motyogtam mielőtt álomba zuhantam.
A reggelit kihagyva ültem az ágyamon míg azon agyaltam hogy, mivel Beckett általában a táskájában hordja a pisztolyát, csak meg kéne várnom amíg leteszi a ridikült és már le is tudom nyúlni a fegyvert.
- Hoztam kaját - szólalt meg az ajtóban egy hang, mire odakaptam a fejem.
- Mit keresel itt? - mosolyogtam Colinra.
- Adam és Eddy beszélni akartak a nyomozókkal. - válaszolt egyszerűen, majd leült mellém és a kezembe nyomott egy tálcányi ételt.
- Szóltatok nekik? - sóhajtottam arra gondolva hogy mit fogunk kapni a két producertől.
- Josh hallotta Ginnitől aki hallotta Bextől aki hallotta Lanától aki átélte és a szőke herceg nem tudja tartani a száját - nevetett fel halkan. - De nyugi az A&E páros csak a biztonságunk miatt aggódik, és nem akarnak kinyírni titeket amiért nem mondtátok el nekik.
- Nagyszerű- ejtettem meg egy apró mosolyt. - Szóval mi hozott téged ide?
- Gondoltam egyedül vagy, vagy a többiek az agyadra mennek és szeretnél egy komoly emberrel beszélgetni.
- Nem úgy írnálak le mint 'komoly ember' de értékelem a gesztust. - válaszoltam. Igazából pozitívan hatott Colin közelsége, hiszen valami olyan erőt sugárzott felém ami bármilyen helyzetben meg tud nyugtatni.
- Tudod hogy ha kellek akkor megvan a számom és késő éjjelig fent vagyunk a fiúkkal - mosolygott rám majd felállt. - Csak ezért jöttem.
- Köszönöm - bólintottam. - A reggelit és a támogatást is.
- Nincs mit, bár az első a házvezetőnő érdeme. - nevetett fel.
- Zavarok? - lépett be a szobába Vilu. - Colin, régen láttalak.
- Én is téged - ölelte meg a kalóz unokahúgomat. Miután a férfi elment Violetta elhelyezkedett velem szemben az ágyon és érdeklődve nézett rám. - Lemaradtam valamiről?
- Nem - vágtam rá - Talán.
- Ti ketten? - mutatott az ajtó felé ahol Colin távozott.
- Nem. Vagyis addig nem amíg ennek a dolognak vége nem lesz. - sóhajtottam.
- Azta - vigyorodott el Vilu. - Soha nem képzeltelek el valaki olyan mellett aki nem apa.
- Miért? - kérdeztem furcsállva a hallottakat.
- Mert összetartoztok. Ti jing és jang vagytok. Még közös nevetek is van - nevetett fel, ami egyre kíváncsibbá tett. - Germangie. Nekem tetszik.
- Nem rossz - bólintottam elengedve egy apró mosolyt.
- A lényeg az hogy mint a mágnesek, ti vonzzátok egymást, és ki tudja milyen dolgok történnének, ha elszakítana valaki két egymáshoz tartozót. Például egy komplett világ fordulna Adamék ellen ha szétszednék az OutlawQueen-t. Vagy mi történne ha megfosztanának a levegőtől? Minden meghalna. Ebbe gondolj bele Angie. Apa vagy te előbb-utóbb bele fogtok betegedni a másik hiányába. Olyan lesz, mintha egy apró lyuk keletkezett volna a lelkedben, ami egyre nagyobbra növi ki magát, míg végül teljesen felemészt. - fejtette ki véleményét unokahúgom, én pedig elkerekedett szemmel hallgattam.
- Mikor nőttél te meg? - kérdeztem végül.
- Az elmúlt években - válaszolt. - Képzeld, véletlenül hallottam amikor apa beszélt Ramalloval arról, hogy visszamegy veletek Vancouverbe, és nekem fantaztikus ötletem támadt. Dobpergés - húzta az időt Vilu.- Odaköltözök. Persze, csak akkor ha nem bánod - tette hozzá.
- És a turné? Mindent itt akarsz hagyni? - néztem rá értetlenül.
- Úgy érzem, hogy szükségem van néhány hónap szabadságra. Ráadásul nem többezer kilométer választana el a férjemtől, hanem csak 100 ami jelentős különbség. - érvelt. - Amúgyis van 4 évünk amit be kell pótolnunk drága nagynénikém - vigyorodott el, mire megöleltem.
- Keresünk neked egy menő házat a közelünkben.- mosolyogtam rá ő pedig helyeslően bólogatott.
Exem mellett állva vártam kislányomra aki úgy döntött, hogy el szeretne menni fagyizni, és nekünk kötelességünk elvinni őt.
- Nem voltál reggelizni - próbált beszélgetést kezdeményezni German, de miután hallottam amikor Priscillával társalgott egyszerűen képtelenségnek tűnt hozzászólni.
- Nem voltam éhes - szűrtem a fogaim között.
- Mi a baj ? - kérdezte, de nem válaszoltam. Egész addig csend uralkodott közöttünk amíg Beckett megszólalt mögöttünk.
- Hova mentek?
- Három sarokra innen van egy fagyizó, és Maya szeretne elmenni oda.- ecseteltem.
- Nem mentek sehova - jelentette ki a nyomozónő. - Legalábbis nem egyedül. Én és Esposito megyünk veletek.
- Biztos van jobb dolgotok - próbálkoztam, sikertelenül.
- Jelenleg nincs - rázta a fejét.
- Castlere nem kell vigyázni?
- Nem.
- Akkor gyertek - sóhajtottam megadóan.
- Mami, papi - Maya trappolt le a lépcsőn egy óriási mosollyal az arcán. - Mehetünk.
- Rendben drágám - nyomtam egy puszit a homlokára. - Kate és az egyik kollégája is jön velünk.
- Ők is esznek fagyit? - érdeklődött kislányom Beckett és az abban a pillanatban csatlakozó társa felé.
- Igen - bólintott a nő majd elmosolyodott.
- Szia kicsim- emeltem fel majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Mami hol voltál? Egész nap nem láttalak - mondta szomorúan miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- Jaj drágám - suttogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Soha többet nem megyek el, ígérem.
- Biztos? - nézett rám én pedig bólintottam. Nem akartam azt mondani egy négyéves gyereknek hogy az anyja másnap öngyilkos vállalkozásra fog indulni.
- Na mesélj milyen napod volt? - finoman letöröltem a könnyeit.
- Olgával voltam boltban és utána Barbieztam - sorolta. - Neked mami? Papival voltál? Nekem nem köszöntél amikor papi hazahozott. Mérges voltál rám? És hol van Lana? - kérdezgetett levegővétel nélkül.
- Tűrhető napom volt. Igen, apukáddal voltam, nem voltam rád mérges, Lana pedig a kórházban van. - válaszom félig volt igaz.
- Miért van ott? - karolta át a nyakam, tekintetében aggódás jelent meg.
- Mert rosszul lett - reméltem, hogy nem vette észre habozásom.
- Jobban van?
- Igen, sokkal - nyugtattam azonnal majd visszaraktam Mayát a talajra. - Hány óra is van drágám?
- Nem tudom - húzta el a száját jelezve azt, már ágyban kéne lennie.
- Na nyomás fürdeni - mutattam a lépcső felé, mire kislányom azonnal elindult felfelé. Miután lezuhanyoztattam és a szobánkba vittem egy mesekönyvet adott a kezembe ami a Csipkerózsika volt.
- Olvasol nekem? - kérlelt.
- Persze - mosolyodtam el, és kinyitottam a könyvet. A sztori végére kicsim el is aludt amit örömmel vettem tudomásul. Az ajtóból még egy pillanatra visszanéztem, majd én is tusolni indultam, de mielőtt beléphettem volna valaki elkapta a kezem.
- Beszélhetünk?
- Elég frusztráló hogy te akkor akarsz velem beszélni amikor csak fehérnemű van rajtam meg egy köntös - ültem le German mellé a kanapéra.
- Láttalak már ezek nélkül is Angie - nevetett fel exem. Szemforgatva megráztam a fejem és egy párnát hajítottam felé, de mielőtt visszavághatott volna a tárgyra tértem.
- Szóval miről van szó?
- Jól vagy? - kérdezte .
- Persze - bólintottam azonnal.
- Egész jó színésznő vagy. - a szája mosolyra húzodott. - Csak az a baj, hogy jobban ismerlek mint bárki, és tudom mikor hazudsz.
- German mit akarsz hallani? - húztam fel a szemöldököm. - Kiborultam? Igen. Elég erős vagyok ahhoz hogy tartsam magam? Igen. Szükségem van-e a támogatásodra? Nincs.
- Kiborultál? Igen, határozottan. Erős vagy ahhoz hogy tarts magad? Kívülről úgy látszik, de belül nem. Szükséged van-e a támogatásomra? Igen, az én szemszögemből úgy tűnik. - javított ki én pedig megadóan bólintottam. - Csak mondd el mit szeretnél és megadom neked Angie - mélyen a szemembe nézett majd megfogta a kezem és megpuszilta.
- Csak azt akarom hogy ennek az egésznek vége legyen - suttogtam.
- Ahogy mindenki más is. Ígérem hogy hamarosan vége lesz. - nem is tudja hogy milyen hamar.
- És most betartod a szavad?
- Igen - bólintott mielőtt megölelt.
Miután lezuhanyoztam bebújtam Maya mellé és vártam hogy elnyomjon az álom. Még fürdőben láttam hogy Beckett és a csapata körbevette a házat és a rendőrnő Castle mellett kávézva figyeli a terepet. Bex küldött egy sms-t azzal hogy éjszakára bent marad Lana mellett Seannal. Ginni, Emily és Jen azt mondták hogy másnap meglátogatják a kórházban levőt, míg Vilu biztosított arról hogy figyel Mayára addig amíg Germannal egyikünk sincs otthon. Még mielőtt elaludhattam volna exem jelent meg az ajtóban én pedig akaratlanul felültem.
- Magányos vagy? - kérdezte halkan.
- Legyek?
- Ha szeretnél. - válaszolt és beljebb lépett míg én helyet csináltam neki. Miután kényelmesen elhelyezkedett az ágyban én a mellkasára döntöttem a fejem és a légzésére koncentráltam.
- Hosszú napunk volt, aludnod kéne. - szólalt meg halkan nagyjából fél óra után.
- Miből gondolod hogy nem teszem? - motyogtam.
- Ismerlek. - válaszolt miközben fel és le húzogatta az ujjait a karomon. - Olvassak mesét vagy mi kell ahhoz hogy elaludj?
- Mi lesz akkor ha én visszamegyek Vancouverbe? - tettem fel a hirtelen jött kérdést. - Te itt fogsz maradni és nem két perc a távolság a két város között. Olyanok leszünk mint a többi elvált pár ahol a gyerek az ünnepekkor az egyik félnél, míg a további idő alatt a másik személynél van?
- Arra gondoltam hogy én is odarepülök veletek és átteszem a cég központját addig amíg ki nem találunk valamit - ötletelt, de megrázram a fejem.
- German nem költöztedheted az alkalmazottjaid az egyik helyről a másikra. - sóhajtottam. - És a barátnőd?
- Majd Ramallo intézi a dolgokat- vont vállat. - Amúgy meg Priscilla szeret utazgatni.
- Ez közel sem ilyen egyszerű - ellenkeztem majd rövid szünet következett. Belegondolni is rossz volt abba, hogy egy oercnél többet kelljen töltenem exem új menyasszonya mellett.- Viszont úgy érzem hogy egy pillanaton belül elalszom úgyhogy jó éjt - motyogtam mielőtt álomba zuhantam.
A reggelit kihagyva ültem az ágyamon míg azon agyaltam hogy, mivel Beckett általában a táskájában hordja a pisztolyát, csak meg kéne várnom amíg leteszi a ridikült és már le is tudom nyúlni a fegyvert.
- Hoztam kaját - szólalt meg az ajtóban egy hang, mire odakaptam a fejem.
- Mit keresel itt? - mosolyogtam Colinra.
- Adam és Eddy beszélni akartak a nyomozókkal. - válaszolt egyszerűen, majd leült mellém és a kezembe nyomott egy tálcányi ételt.
- Szóltatok nekik? - sóhajtottam arra gondolva hogy mit fogunk kapni a két producertől.
- Josh hallotta Ginnitől aki hallotta Bextől aki hallotta Lanától aki átélte és a szőke herceg nem tudja tartani a száját - nevetett fel halkan. - De nyugi az A&E páros csak a biztonságunk miatt aggódik, és nem akarnak kinyírni titeket amiért nem mondtátok el nekik.
- Nagyszerű- ejtettem meg egy apró mosolyt. - Szóval mi hozott téged ide?
- Gondoltam egyedül vagy, vagy a többiek az agyadra mennek és szeretnél egy komoly emberrel beszélgetni.
- Nem úgy írnálak le mint 'komoly ember' de értékelem a gesztust. - válaszoltam. Igazából pozitívan hatott Colin közelsége, hiszen valami olyan erőt sugárzott felém ami bármilyen helyzetben meg tud nyugtatni.
- Tudod hogy ha kellek akkor megvan a számom és késő éjjelig fent vagyunk a fiúkkal - mosolygott rám majd felállt. - Csak ezért jöttem.
- Köszönöm - bólintottam. - A reggelit és a támogatást is.
- Nincs mit, bár az első a házvezetőnő érdeme. - nevetett fel.
- Zavarok? - lépett be a szobába Vilu. - Colin, régen láttalak.
- Én is téged - ölelte meg a kalóz unokahúgomat. Miután a férfi elment Violetta elhelyezkedett velem szemben az ágyon és érdeklődve nézett rám. - Lemaradtam valamiről?
- Nem - vágtam rá - Talán.
- Ti ketten? - mutatott az ajtó felé ahol Colin távozott.
- Nem. Vagyis addig nem amíg ennek a dolognak vége nem lesz. - sóhajtottam.
- Azta - vigyorodott el Vilu. - Soha nem képzeltelek el valaki olyan mellett aki nem apa.
- Miért? - kérdeztem furcsállva a hallottakat.
- Mert összetartoztok. Ti jing és jang vagytok. Még közös nevetek is van - nevetett fel, ami egyre kíváncsibbá tett. - Germangie. Nekem tetszik.
- Nem rossz - bólintottam elengedve egy apró mosolyt.
- A lényeg az hogy mint a mágnesek, ti vonzzátok egymást, és ki tudja milyen dolgok történnének, ha elszakítana valaki két egymáshoz tartozót. Például egy komplett világ fordulna Adamék ellen ha szétszednék az OutlawQueen-t. Vagy mi történne ha megfosztanának a levegőtől? Minden meghalna. Ebbe gondolj bele Angie. Apa vagy te előbb-utóbb bele fogtok betegedni a másik hiányába. Olyan lesz, mintha egy apró lyuk keletkezett volna a lelkedben, ami egyre nagyobbra növi ki magát, míg végül teljesen felemészt. - fejtette ki véleményét unokahúgom, én pedig elkerekedett szemmel hallgattam.
- Mikor nőttél te meg? - kérdeztem végül.
- Az elmúlt években - válaszolt. - Képzeld, véletlenül hallottam amikor apa beszélt Ramalloval arról, hogy visszamegy veletek Vancouverbe, és nekem fantaztikus ötletem támadt. Dobpergés - húzta az időt Vilu.- Odaköltözök. Persze, csak akkor ha nem bánod - tette hozzá.
- És a turné? Mindent itt akarsz hagyni? - néztem rá értetlenül.
- Úgy érzem, hogy szükségem van néhány hónap szabadságra. Ráadásul nem többezer kilométer választana el a férjemtől, hanem csak 100 ami jelentős különbség. - érvelt. - Amúgyis van 4 évünk amit be kell pótolnunk drága nagynénikém - vigyorodott el, mire megöleltem.
- Keresünk neked egy menő házat a közelünkben.- mosolyogtam rá ő pedig helyeslően bólogatott.
Exem mellett állva vártam kislányomra aki úgy döntött, hogy el szeretne menni fagyizni, és nekünk kötelességünk elvinni őt.
- Nem voltál reggelizni - próbált beszélgetést kezdeményezni German, de miután hallottam amikor Priscillával társalgott egyszerűen képtelenségnek tűnt hozzászólni.
- Nem voltam éhes - szűrtem a fogaim között.
- Mi a baj ? - kérdezte, de nem válaszoltam. Egész addig csend uralkodott közöttünk amíg Beckett megszólalt mögöttünk.
- Hova mentek?
- Három sarokra innen van egy fagyizó, és Maya szeretne elmenni oda.- ecseteltem.
- Nem mentek sehova - jelentette ki a nyomozónő. - Legalábbis nem egyedül. Én és Esposito megyünk veletek.
- Biztos van jobb dolgotok - próbálkoztam, sikertelenül.
- Jelenleg nincs - rázta a fejét.
- Castlere nem kell vigyázni?
- Nem.
- Akkor gyertek - sóhajtottam megadóan.
- Mami, papi - Maya trappolt le a lépcsőn egy óriási mosollyal az arcán. - Mehetünk.
- Rendben drágám - nyomtam egy puszit a homlokára. - Kate és az egyik kollégája is jön velünk.
- Ők is esznek fagyit? - érdeklődött kislányom Beckett és az abban a pillanatban csatlakozó társa felé.
- Igen - bólintott a nő majd elmosolyodott.
- Ti melyik ízt szeretitek a legjobban? - kérdezte Maya, miután kiléptünk a házból.
- A vaníliásat - válaszolt Beckett.
- Én a csokiskekszet - mondta Esposito.
- Én az epreset - mosolygott kicsim. - Azért mert az rózsaszín és a rózsaszín a kedvenc színem.
- Még mindig nem beszélsz velem? - nézett rám German, miután lányomék néhány lépéssel lemaradtak.
- Az a terv - vágtam rá.
- Megkérdezhetem, hogy miért nem?
- Miért velem akarsz beszélni, ha ott van a menyasszonyod? - csattantam fel.
- Angie - sóhajtott.
- Tudom, tudom - vágtam a szavába. - Ő a feleséged lesz, és szereted őt, nekem pedig nem kéne féltékenynek lennem, mert már túltettem magam rajtad stb..
- Féltékeny vagy?
- Nem - motyogtam, tudva hogy a helyzetből nem tudok jól kijönni. - Nézd itt vagyunk - mutattam a fagyizó felé, ami a megmentőm volt.
- Hány gombócot kérsz? - nézett Mayára az apja mikor bementünk.
- Egyet sem tud néha megenni - fordultam German felé, mielőtt kicsim megszólalhatott volna.
- Beckett, Esposito ti? - kérdezte körbe exem a többieket.
- Én nem kérek, köszi- mosolyodott el a nyomozónő, kollégája pedig követte a példáját.
- Akkor drágám mondd meg a néninek hogy milyet szeretnél.
- Egy vaníliásat, meg csokiskekszet és egy epreset de mindegyik külön tölcsérbe - sorolta, és egy apró mosolyt küldött Beckették felé.
- Annyira aranyos vagy - nevetett fel a nő, miután megölelte kislányomat.
- Angie? - pillantott rám exem.
- Citromot és málnát - mondtam a kiszolgálónak.
- Én pedig egy csokit - egészített ki German. A fizetés után hazafelé vettük az irányt, út közben pedig próbáltam minnél jobban kerülni volt férjemet. Otthon Bex fogadott minket vigyorogva, ami meglepett.
- Mi történt? - kérdeztem tőle amikor végre kettesben lehettünk.
- A kórházban azt mondták, hogy Lana holnap hazajöhet, de sokat kell pihennie. - mesélte boldogan.
- Már hiányzott hogy tőletek zengjen a ház - nevettem fel.
- Nekem is- válaszolt mosolyogva.
A nap hátralévő részét kislányommal töltöttem és próbáltam elrejteni idegességetem, ami csak Germannak tűnt fel, de amikor rákérdezett meggyőztem arról, hogy nincs semmi baj. Az óra mutatói lassan közeledtek a kilenc óra felé, amikor el kell kezdenem a kis akciómat. Nyolc után pár perccel Mayát ágyba dugtam és leültem mellé.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - mosolyogtam rá.
- Én is nagyon szeretlek mami. Te vagy a kedvenc anyukám - válaszolt majd átölelt.
- Mindig itt leszek neked kicsim. - nyomtam egy puszit a homlokára. Kislányom elásította magát miközben magára húzta a takarót. - Álmodj szépeket drágám - suttogtam egy újabb puszi után. Az ajtón kilépve exembe ütköztem aki mosolyogva nézett rám.
- Mi az? - értetlenkedtem.
- Nagyon jó anya vagy. - válaszolt egyszerűen, és bár igyekeztem leplezni a dolgot a szívem mégis gyorsabban kezdett dobogni.
- Köszönöm - a szemébe néztem egy rövid pillanatig majd lekaptam róla pillantásom.
- Nincs kedved meginni egy teát vagy valami? - kérdezte habozva.
- Miért ne? - vontam vállat. A konyhában exemmel szemben helyezkedtem el, miután ő megcsinálta az italokat.
- Szóval hogy van a barátnőd Madridban? - a bögrémet a számhoz emeltem mikor kiejtettem a szavakat.
- Jól - mondta. - Stresszesnek tűntél ma, baj van?
- Nem, nincs baj, csak szeretném minél előbb lezárni ezt az egészet. - motyogtam.
- Kerülöd a tekintetem - állapította meg egyszerűen, én pedig majdnem félrenyeltem az italt. Lehetetlen, hogy valaki ennyire ismerjen.
- Nem igaz - ellenkeztem.
- Velem beszélhetsz, még a szépfiúról is ha róla van szó - suttogta mielőtt összekulcsolta az ujjainkat.
- Kérlek - kezdtem bele. - Nem szeretnék beszélni semmiről.
- Rendben - bólintott. - Akkor majd én mondok valamit. Odaköltözök Vancouverbe Priscillával és Viluval.
- Az jó - egy mosolyt erőltettem az arcomra, és folytattam - Maya örülni fog.
- Jut eszembe Maya. Nem szeretném, hogy azt hidd, el akarom venni tőled.
- Elég jól ismersz, tehát tudod azt is, hogy nem lennél képes arra, hogy elvedd tőlem.
- Igaz- nevetett fel óvatosan, mire én is elmosolyodtam. - Látod? Végre őszinte a mosolyod.
- Ez volt a cél? - kérdeztem.
- Igen. Hogy ha egy pillanatra is, de boldog legyél. - nézett a szemembe, miközben az arcomat elöntötte a forróság, és lesütöttem a tekintetem. Ekkor láttam meg az órám számlapját ami tíz perce elhagyta a kilencest.
- Mennem kell - hadartam felpattanva az asztaltól.
- Hova?
Nem válaszoltam, csak egy utolsó pillantást lőttem felé, majd távoztam. Beckett a táskája mellett álldogált kint az udvaron, de amint meglátta, hogy közeledek az arca gyanakvóba fordult.
- German keres bent - mondtam magabiztosan és a ház felé mutattam.
- Miért?
- Nem tudom, csak mondta, hogy szóljak neked - válaszoltam, mire ő megrántotta a vállát. Befelémenet még egyszer visszafordult, de végül eltűnt az ajtó mögött. Mivel csak Castlet -aki a telefonjával fogalkozott- láttam a közelemben, a helyzethez képest nyugodtan nyúltam a táskába. Néhány másodperc után az ujjaim rátaláltak a hideg pisztoly markolatára, én pedig kiemeltem a fegyvert és a nadrágom azon zsebébe csúsztattam, ahol legkevésbé látszott. Perceken belül a nyomozónő visszatért azzal, hogy exem nem kereste.
- Biztos félreértettem valamit.- húztam el a szám.
- Lehet - szűkült össze Kate szeme.
- Megyek, megnézem hogy Maya alszik-e - kifogást keresve lépkedtem a ház felé. Bent sötétség honolt, sehol egy lámpa, csak kintről szűrődött be egy kevés fény. Körülnéztem, arra számítva, hogy valaki figyel, de tévedtem. Az emeletre érve kislányommal közös szobánkba mentem, ahol drágám békésen aludt.
- Nagyon szeretlek kicsim, ezt soha ne felejtsd el. - suttogtam és megpusziltam a homlokát.
A parkban minden kihalt volt. Egyedül álltam a feketeség közepén arra várva, hogy végre megjelenjen valaki.
- Ki az? - kaptam fel a fejem, amikor megrezzent egy falevél néhány méterre tőlem.
- Menj haza - suttogta egy számomra túl jól ismert hang.
- Nem- jelentettem ki German felé fordulva.
- Angie indulj. - a hangja figyelmeztető volt.
- Nem megyek sehova. Ez az én harcom, és nekem kell megvívnom a csatákat.
- Nem lehetsz ennyire hülye - sóhajtott. - Menj vissza, maradj Maya mellett és neveld fel őt.
- Nem hátrálok meg - mondtam magabiztosan.
- Szeretem a határozott nőket - a hátamon végigfutott a hideg - Milyen kár hogy most ki kell hogy nyírjalak.
Velünk szemben egy alak jelent meg, tökéletesen megfeleve Beckett leírásának.
- Romatikus, hogy mindketten ugyanolyan úton akartatok velem kommunikálni, és ugyanakkorra terveztétek a nagy leszámolást. - a kezem lassan a fegyver felé indult, és igyekeztem észrevétlenül megfogni azt.
- Hagyd őt, itt vagyok én - mondta exem higgadtan.
- Miért tenném? Megölhetlek mindkettőtöket, feltételezem, nem hoztatok magatokkal semmit. - nevetett fel gúnyosan, én pedig eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt ahogy sikerült megragadnom a pisztoly markolatát.- Szóval kivel kezdjem? - a kezében egy berettát tartott, és a csövét kettőnk között ingatta. - Te - mutatott rám végül, bennem pedig megállt az ütő egy pillanatra. - Feltételezem, hogy szereted a melletted állót, ezért részesítelek abban az örömben, hogy nézheted ahogy meghal.- vigyorgott és egyenesen Germanra szegezte a fegyvert, míg a kezem bizonytalanul igyekezett kiszedni a sajátomat a zsebemből. A férfi ujja kínzó lassúsággal a ravaszra vándorolt, nekem pedig az utolsó másodpercben sikerült kiszabadítanom a pisztolyt. A két lövés egyszerre dördült el megrázva az egész parkot. Egy másodpercig örömmámorban úsztam amint megláttam, hogy ellenfelem a földön elterülve fekszik a homlokában egy golyóval, de a boldogság amilyen hamar jött olyan gyorsan el is szállt. Volt férjem a hasára szorította a kezét, majd hátrált és elesett. Minden leállt körülöttem. A sokk miatt képtelen voltam a mozgásra és csak néztem Germant ahogy lassan lecsukódnak a szemei. Hirtelen a földön találtam magam, és zokogva borultam a test fölé.
- Kérlek - mondtam halkan, ahogy a testemet újabb sírórohamok rázták meg. Nem tűnt fel ahogy a kezemet a golyó által okozott sebre teszem. Egy másodpercen belül minden véres volt, de nem érdekelt. Nem veszíthetem el. Nem most. - Szeretlek.- suttogtam végül.
