2 év¡!¡

Szóval őszinte leszek, és elmondom, hogy egy résszel akartam megünnepelni ezt az évfordulót, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Még órákon át tudnék magyarázkodni, de egy: nincs sok időm jelen pillanatban, kettő: senki nem kíváncsi rá.  Nincsenek szavak amik kefejezhetnék azt a hálát, amit érzek. 2 éve kezdtem el írni ami -lássuk be- az én szemszögemből rengeteg idő. Azóta 21000 ember olvasta/látogatta meg a blogot, és mindenkinek hihetetlenül hálás vagyok. Egy embernek kifejezetten köszönöm, -remélem tudja, ki az- mert az ő inspirálása, és hatalmas segítsége nélkül nem lennék itt.
Őszintén köszönöm,  hogy egyáltalán valaki olvassa a történetet, és remélem a továbbiakban is olvasni fogjátok.
Mégegyszer köszönöm -szóismétlés- az elmúlt két évet.

103.rész

A dolgot valószínűleg ott ronthattam el, amikor beszámoltam Lanának az eljegyzésről. Barátnőm közölte, megszervezi nekünk a ceremóniát. Azonban, mi semmiféle ünnepséget nem akartunk. Anyakönyvvezető, és ennyi.
- Nem, nem lesz buli. - jelentettem ki a telefonon keresztül, úton a reptér felé.
- Egyszer házasodik az ember. - győzködött Lana továbbra is.
- Ez a második esküvőnk, és egyetértünk abban, hogy nem akarunk semmi különöset. - ellenkeztem, miközben Germannal összekulcsoltam ujjainkat.
- Drágám úgy tűnik nem érted. Én megrendezem azt a partit, ha kell elrabollak, és úgy cipellek oda, de akkor is ott leszel. - mondta határozottan.
- Nem leszek valami hatalmas, fehér ruhában, nem lesznek koszorúslányok, és csak ünneplés lehet, nem ceremónia. Technikailag már házasok vagyunk, szóval nem értem, mire ez a felhajtás. - sóhajtottam. Két napja elmentünk Mayával együtt a Buenos Aires-i városházára, és az anyakönyvvezető összeadott minket. Utána hármasban megebédeltük, és le is rendeztük a dolgot.
- Angeles Carrara, te meg mertél házasodni nélkülem? - kérdezte Lana felháborodva.
- Mondtam, hogy nem fogunk sokat várni. - érveltem, remélve, barátnőm megbocsát.
- Komolyan kinyírlak. - közölte nemes egyszerűséggel.
- Én is imádlak. - válaszoltam nevetve.
- És még nevetsz is rajta. - horkant fel. - Oké, átküldöm a helyeket, meg a ruhákat, te választasz mindegyikből egyet, én leszervezem az egészet, te pedig eljössz a férjeddel együtt, és összeházasodtok. Én itt be is fejezem ezt a beszélgetést. - búcsúzott, válaszomat meg sem várva kinyomta a hívást. Alig tíz másodpercen belül az újra megcsörrent. - Jó utat. - tette hozzá gyorsan Lana, majd újra bontotta a vonalat. Nagyot sóhajtva néztem Germanra, aki érdeklődve fürkészett.
- Kis probléma adódott. - mondtam. - Úgy tűnik nincs semmiféle kontrolom Lana felett, és mivel ilyen 'hihetetlenül rendes' megszervezi az esküvőnket. - ennek egyedült kislányom örült, aki izgatottan kezdett tervezgetni.
- Lehetne rózsaszín a ruhám, sőt lehetne a te ruhád is rózsaszín Mami. - ajánlotta.
- Drágám, majd átgondolom. - nyomtam egy gyors puszit a homlokára.
- Nem lehet valamit csinálni? - kérdezte férjem, annyira utálva az ötletet, mint én.
- Lana ellen semmi esélyünk. - hunytam le szemeim egy pillanatra. A sofőr néhány perccel később a reptérnél állt meg, majd kiszedte a bőröndöm a csomagtartóból.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, és a hármas hangár felé indultunk, ahol a magángép parkolt. Az indulási idő tizenegy óra volt, de még volt tíz percünk, mielőtt fel kellett volna szállnom.
- Maya ígérd meg, hogy jó leszel. - guggoltam le hozzá. Bár soha nem volt rossz, gondoltam, biztosra megyek.
- Az leszek Mami. - válaszolta, mielőtt átölelt. Én is szorosan köré fontam karjaim, és egy puszit nyomtam a homlokára. Miután elengedtük egymást, férjemhez léptem, ő pedig abban a pillanatban megcsókolt.
- Hiányozni fogsz. - suttogta, alig egy centire távolodva el ajkaimtól.
- Három napig kell távol lenned, remélem kibírod. - válaszoltam halkan nevetve.
- Majd meglátjuk. - újra megcsókolt, azonban ez most rövidebb volt.
- Vigyázz apádra, rendben kicsim? - néztem Mayára, aki széles mosollyal bólintott.
- Minden megvan? - kérdezte German, mire bólintottam, gyorsan végigpörgetve a szükséges tárgyakat. Ő a zsebébe nyúlt, és egy MP3 lejátszót nyújtott át. - Ha a gépen vagy, hallgasd meg. - mondta, mielőtt a kezembe csúsztatta.
- Mi ez? - érdeklődtem, alaposan végigmérve a tárgyat.
- Majd meglátod. - hajolt hozzám, és megcsókolt.
- Hölgyem, mindjárt indulunk. - lépett mellénk egy kedvesen mosolygó stewardes, félbeszakítva pillanatunkat.
- Egy perc és megyek. - válaszoltam én is mosolyogva. Ő elsétált, én mégegyszer megpusziltam Maya homlokát, majd újra German ajkaira tapasztottam az enyémeket. 
- Írj, ha ott vagy. - szólt utánam férjem.
- Írok. - kiáltottam vissza a vállam felett. A kis szerkentyűt a kabátom zsebébe csúsztattam. Miután bepakolták a bőröndöm, a fedélzetre mentem, és egy stewardes javaslatára elhelyezkedtem az egyik fotelben az ablak mellett. A felkínált pezsgőt örömmel fogadtam el, miután megittam, rutinos mozdulattal bekötöttem magam, és megkezdték a felszállást. Amint a levegőbe emelkedtünk elővettem a szövegkönyvet, amit Matthew néhány napja átküldött, és azt kezdtem tanulmányozni. Csak az első tíz jelenetet kaptam meg. Azok a próbafelvételek során fogjuk forgatni, az sem biztos, hogy a végeredményben benne lesznek. A producer állítása szerint 83 jelenet van összesen, vagyis majdnem két órás lesz a film. Az első lap elején nagy, nyomtatott betűkkel kiírva a produkció címe, alatta a rendező, és a producer. A papír másik oldalán a szereplőlista. Csak át akartam futni, de tekintetem megakadt a férfi főszereplő nevén. Chris Pratt helyett egy bizonyos Matt Bomer volt írva. Nem szóltak semmi változásról, ezért úgy gondoltam, egy másik film főszereplőjével keverhették össze.
  Kevesebb, mint egy órámba került megtanulni az egészet, és még így is maradt a 13 órás repülési időből bőven. Nagyot sóhajtva eltettem a szövegem, és inkább a Germantól kapott ajándékot vettem a kezembe. Ahogy elindítottam a felvételt mosoly kúszott az arcomra.
- Ha ezt hallod valószínűleg a repülőn ülsz, vagy már Olaszországban vagy, de csak most jutott eszedbe, hogy adtam valamit. - felnevettem, és magamban újra beismertem férjem néha jobban ismer, mint én saját magam. - Ezt a dalt nagyon régen írtam, azonban csak néhány napja találtam meg. Igazából mondhatnék valami roppant romantikusat, arról, hogy megváltoztattad az életem meg minden, de minek mondjam el újra, amikor már tudod? Csak szeretném, ha meghallgatnád, becsuknád a szemed, eltennéd a forgatókönyvet, és relaxálnál. Szeretlek. - mondta, majd egy számomra ismeretlen dallam kezdődött. A tárgy hátulján egyetlen szó volt. She. A mosoly az arcomon egyre nagyobb lett, míg újra és újra meghallgattam. Órák telhettek el, én pedig csak ültem. Nem tudom, mikor aludtam el, de ébredésemkor már nem szólt zene. Az ablakon kinézve a Nap éppen pirkadt, és mivel az érkezésünk 5 óra körülre volt tehető, arra következtettem, hogy közeledünk. Kinyújtóttattam lábaim, elmentem a mosdóba, megittam egy kávét, pletykalapokat olvastam, és még így sem telt el az idő. Úgy döntöttem, újra átlapozom a szövegem, amikor végre megszólalt a hangosbemondó.
- A leszállást fél óra múlva megkezdjük. - amint ezt kimondták, egyfajta boldogsághullám söpört végig rajtam. Alig vártam a földet érést.
  Egészen pontosan negyvenkét perc múlva szállhattam le a gépről. Mint egy kisgyerek a cukorkaboltban, olyan boldogan intettem a személyzetnek, mielőtt abba az autóba ültem, ami Nápolyból Atraniba vitt. Még otthon néztem utána a városkának, ami sokak állítása szerint Olaszország egyik gyöngyszeme. Kicsi, csendes utcákkal, romantikus utakkal és gyönyörű házakkal. Persze, látványosságokkal is rendelkezik, köztük a Santa Maria Maddalena templom és a San Salvatore de'Bireto. Bár még egyetlen percet sem töltöttem a városban, máris imádtam. A sofőr lekanyarodott az autópályáról, és pár percen belül már meg is csillant a hegyoldal lábánál a tenger. Fel sem fogtam igazán amikor beértünk a városkába, a látvány egyszerűen lenyűgözött. Mosolygós emberek, a tenger illata, pasztel színekben pompázó otthonok, eldugott utcák, vendéglők, hotelek.
- Hölgyem, megjöttünk. - káprázatomból a sofőrőm rántott vissza, aki a járműből kiszállva, már nyitotta is nekem az ajtót. Egy hálás mosollyal reagáltam a gesztusra, és türelmesen vártam, amíg előveszi a csomagokat.
- Angie! - Matthew alig húsz méterre volt tőlem. Amint mellém ért, egy mosollyal köszöntött, és egy szál rózsát nyújtott át. - Örülök, hogy itt vagy, bár kicsit csúszott a gép. - még egy utolsó köszönetteljes mosolyt küldtem fuvarozóm felé, mielőtt a producer karon ragadott, és a Casa Rosaria nevű hotelbe irányított. Miután megkaptam a szobakulcsom, ő tovább kísért a lakrészembe.
- A bőröndöm. - motyogtam, abban reménykedve, hogy visszamehetek érte, és esetleg nyugodtan térképezhetném fel a szállást.
- Felhozatom valakivel, te csak relaxálj, mert holnaptól kemény meló veszi kezdetét. - mondta. Kicsit úgy éreztem, azt várja, ijedjek meg a hosszú forgatások gondolatára.
- Szabad az egész napom? - kérdeztem bizonytalanul. Ötletem sem volt, mihez kezdjek teljesen egyedül.
- Igen. Most negyed hét van, úgyhogy 24 órád van,amit még kihasználhatsz. - mosolygott rám, mielőtt becsukta az ajtót. Nagyot sóhajtva pillantottam ki az ablakon. Tökéletes rálátásom volt a tenger habjaira, és a főtérre, ahol még ébredeztek az emberek. Matthew egy perc múlva már telefonálva viharzott el, de nem láttam hova. Germant akartam hívni, beszámolni neki az útról, elmondani, mennyire tetszett a dala, és mennyire imádom a várost, de Buenos Airesben csak negyed kettő volt. Tétlenül bámészkodtam egy ideig, a telefonom szorongatva, amikor kopogtak. Gyanakodva az ajtóhoz sétáltam, remélve, nem Bex gondolta úgy, eljön nyaralni.  Amikor kinyitottam egy számomra ismeretlen, de hihetetlenül helyes férfi állt ott, egy csokor virággal és a kufferommal.
- Angie Carrara, igaz? - kérdezte, kék szemei még csillogóbbnak tűntek, míg egy barátságos mosoly jelent meg az arcán.
- Igen. - bólintottam, még mindig kissé bizonytalanul.
- Én játszom majd Jasont. - adta át a virágokat.
- Köszönöm. - ajándékoztam meg egy apró mosollyal, és beleraktam őket az első akadó vázába. Ahogy visszafordultam,ő az ajtófélfának dőlve figyelt. - Nem úgy nézel ki, mint Chris.
- Matt Bomer. - mutatkozott be, majd gyorsan hozzátette. - Chris úgy döntött, családi okok miatt, Los Angelesben marad, és másik filmet forgat.
- Nekem nem szóltak a változásról. - nem mintha bánnám a szereplőcserét. Chris remek színész, de külsőre abszolút Matt a befutó.
- Benne volt a szövegkönyvben. - bökött az ágyam felé, aminek tetején az említett tárgy feküdt.
- Azt hittem, csak elírták. - ismertem be, enyhén elvörösödve. Igyekeztem feltűnés nélkül összeszedni magam. - Örülök a találkozásnak.
- Szintén. - féloldalasan elmosolyodott, majd indulni készült, de az utolsó pillanatban visszafordult. - A feleségem három nap múlva jön, és bár biztos vagyok abban, hogy relaxálnunk kéne ma, én képtelen vagyok rá, szóval nincs kedved velem megnézni a várost?- gondolatban hálát adtam az égieknek, amiért nem csak én voltam az, aki nem tudott egy helyben maradni. Mattet alig tíz perce ismertem meg, mégis éreztem, remek lesz a hangulat a forgatásokon.
- Szóval nem csak én unnám el magam. - egyeztem bele mosolyogva, és gyorsan bezártam a szobám ajtaját.
  Este hatig beszélgetve járkáltunk a városba. Matt hihetetlenül közvetlen, kedves és vicces embernek bizonyult. Ő mesélt magáról, és én is beszámoltam az életemről. Mint kiderült, rengeteg közös témánk van. Imádta a zenét, és szeretett utazgatni. Megtudtam, hogy az ő felesége, Cristine, is le szeretett volna jönni, és csak három nappal későbbi gépre kapott jegyet. Egy nap sétálgatás után kicsit fáradtan értünk vissza a hotelbe. A szobája az enyém mellett volt, ezért megígértük, hogy reggel meggyőződünk a másik ébrenlétéről, nehogy elkéssünk. Miután búcsút intettünk, én férjemet hívtam fel, aki néhány csengés után felvette.
- Milyen Olaszország? - kérdezte. Amint meghallottam hangját, elmosolyodtam.
- Remek. Gyönyörű minden, imádok itt lenni. - válaszoltam. - Otthon minden rendben?
- Igen, Mayának hiányzol, de semmi extra.
- Szóval csak Mayának hiányzom. - jegyeztem meg sértődöttséget színlelve.
- Azt hittem, egyértelmű, hogy nekem is. - vágott vissza játékosan.
- Nem volt az. - mondtam vigyorogva.
- Akkor majd bebizonyítom, hogy mennyire hiányzol, ha odaértünk. - motyogta. - Beszélsz Mayával?
- Igen. - bólintottam, bár ő ezt nem láthatta.
- Szia Mami. - szólalt meg kislányom.
- Szia Drágám, minden rendben?
- Igen. - válaszolt röviden.
- Milyen volt a napod?
- Nagyon jó. Papival elmentünk moziba, és utána a játszóházba. - mesélte boldogan.
- Akkor jól szórakoztatok. - legszívesebben megöleltem volna, de nem tudtam.
- Igen, de azért hiányzol Mami. - tette hozzá szomorkásan.
- Nekem is hiányzol kicsim, de már csak kettőt kell aludnod, és látjuk egymást. - próbáltam felvidítani, úgy tűnt sikerrel.
- Papi azt mondja, hogy aludnod kell. - jegyezte meg kislányom, mire a felhúztam a szemöldököm.
- Nem ráztok le ilyen könnyen. - ellenkeztem, de késő volt.
- Ma papis napot tartunk. Szia Mami. - búcsúzott Maya, majd az öt éves lányom lerakta a telefont. Megsemmisülve álltam ott, azon gondolkozva, hogy mekkora traumát okozhatott Mayának a OUAT stábbal el töltött négy év. Beszélni akartam velük, része lenni a forgatásnak, így hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Bexet.
- Itt a Vancouveri Vízművek. - szólt bele barátnőm. Ez egyfajta hagyomány volt nála. Stábon belül mindenkinek így vette fel a telefont. Boldogsággal töltött el, hogy nem talál kívülállónak. A távolból mintha egy "ennyi"-t hallottam volna, de nem voltam benne biztos.
- Neked is szia Bex. - mosolyodtam el. A hang erősebb lett, tisztán érthető volt, hogy "Rebecca Mader mit mondtam a forgatáson való telefonálásról?". Szinte láttam magam előtt Adam dühös ábrázatát.
- Forgattok? - kérdeztem aggódva.
- Nem, dehogy. - tagadta azonnal. - Egy pillanat, bezárom magam az öltözőmben. - amint kattant a zár, barátnőm mélyet sóhajtott.
- Mondhatnám hogy mennyire hiányzol meg minden, de most kell hallanom, hogy milyen Olaszország. - jelentette ki bevezetés nélkül.
- Csodálatos. Mintha nem is a Földön lennék. - foglaltam össze tömören. Bex természetesen kérdezgetni kezdett, így csak azután állt meg, hogy elhangzott Matt Bomer neve.
- Bomer? Úgy érted A Bomer? Az Univerzum legszexibb, legviccesebb és legtökéletesebb embere? Te azzal a Bomerrel forgatsz? - hadarta. Nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy döbbent. - Te Bomerrel forgatsz és nekem, a kedvenc családtagodnak nem mondtad el?
- Nem vagyunk rokonok. - jegyeztem meg.
- De lehetnénk. És ha rokonok lennénk, csak mondom, hogy kinyírnálak és átvenném a szereped a filmben.
- Maffiózó családnak képzelsz el minket? - húztam fel a szemöldököm.
- Probléma? - kérdezett vissza.
- Nem, dehogy. - nevettem fel.
- Add át Mr. Tökéletességnek, hogy szeretném, ha hozzám jönne férjül.
- Feltétlenül. - bólintottam. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megtartsam komoly hangszínem. - Vancouverben mi a helyzet?
- Semmi extra. Adam szerintem ki akar rúgni, Lana tegnap megfenyegette Josht, Jen közölte, hogy úgy érzi magát mint az óvodában, Seant kitiltották a kedvenc golfklubjából. Nagyon megviseli szegényt. - mesélte a történteket. Bár még nagyon hosszú ideig tudtam volna beszélgetni Bexszel, egyre idegesebb kopogtatás szakított minket félbe. Adam nem igazán viselte jól, hogy barátnőm bezárkózott telefonálni, ezért egy érzelmes búcsú után leraktuk a telefont. Még utoljára átolvastam a szövegem, majd gyors fürdőt vettem, egy gyönyörködő pillantást vetettem Atrani éjjeli látképére, majd ágyba bújtam.
  Meglehetősen jól aludtam. Ez azért lepett meg, mert idegen helyen töltött első éjszakám mindig álmatlan, és forgolódással teli. Egy kávé után hivatalosan is felébredtem, felöltöztem, és átcaplattam Matthez.
- Jó reggelt. - nyitottam be, kopogás nélkül. Ő még nagyban aludt, ezért felkaptam egy párnát a kanapéról, és felé hajítottam. Matt értetlenül emelte fel fejét az ágyról.
- Ezt kedvesebben nem lehetett volna?
- Rebecca Maderrel töltöttem az elmúlt négy évem, ez már automatikus. - vontam vállat nevetve.
- Rebecca Mader? Az a nő, aki el akart rabolni? - húzta fel szemöldökét, én pedig nagyot sóhajtva bólintottam.
- Nagy valószínűséggel igen. - válaszoltam. Belőle simán kinézek egy emberrablást.
  Hagytam Mattet öltözni, végül együtt indultunk a forgatás helyszínére, ahol két külön öltözőbe tereltek minket. Mivel a történet modernkori, a kosztümök sem voltam extrák, ahogy a smink sem. Ahogy kiléptem, megláttam, hogy a stáb is felállított mindent. Mélyen belélegeztem a meleg, olasz levegőt, és mosolyra húztam szám.
- Hát akkor kezdjük!