93.rész

A taxisofőr elengedett minket azzal hogy csinál velünk egy képet a gyerekeinek, mi pedig csapzottan rontottunk be German házába ahol Bexékhez Sean és Colin is csatlakozott.
- Végre itt vagytok. - sóhajtott vörös barátnőm megnyugodva. - Amikor hívtalak és egy pasi szólt bele nagyon megijedtem. German azt mondta hogy neki fel sem vetted - magyarázta Bex. - Mi történt?
- Bex ugye nem mondtad hogy kit keresel - mondtam és újabb pánikroham száguldott át a testemen.
- De. Baj van? - barátnőm hangja is egyre idegesebbé vált.
- Eltévedtünk, utána megláttunk két pasit és gondoltuk tőle megkérdezzük hogy hogyan juthatunk haza, aztán majdnem odaértünk hozzájuk amikor az egyik férfi lelőtte a másikat. German ekkor hívta Angiet akinek a világ leghangosabb dala a csengőhangja ezért meglátott minket az ember és most valószínűleg meg akarnak ölni mindkettőnek - senki nem mondott semmit amint Lana befejezte.
- Hívnunk kell a rendőrséget - szólalt meg Jen elsőként majd elővette a mobilját és bepötyögte a zsaruk számát. - Hello. Jennifer Morri,son. Be szeretnék jelenteni egy gyilkosságot.
- Lana intézed? - kérdeztem halkan, barátnőm aprót bólintott én pedig a konyhába mentem. Alig ültem le Colin már ott is volt.
- Jól vagy? - kérdezte miközben kihúzott egy széket a pult alól majd elhelyezkedett rajta.
- Ilyen helyzetben alig ha mondhatom hogy igen - még mindig a történtek kavarogtak a fejemben, nem tudtam felfogni hogy valaki lehet hogy üldöz. - Colin?
- Igen?
- Tudom hogy csak most kezdtük - lassan felemeltem a fejem és a szemébe néztem - De szeretném hogy befejezzük addig amíg ez az egész tart.
- Megértelek és elfogadom a döntésed. - mondta egy aprót bólintva.
- Köszönöm - az arcomon egy kicsi mosoly villant át.
- Nincs mit, de meg kell ígérned hogy hívsz ha bármi történik - nézett rám szigorúan.
- Elfelejtetted hogy nincs telefonom - emlékeztettem.
- Akkor üzenj Lanával - módosított én pedig beleegyezés képpen bólintottam. - Jó éjt, reggel beszélünk - állt fel majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Colin? - szóltam utána mielőtt kilépett volna. Ő visszafordult és kérdő arccal nézett rám - Ne szólj Eddyéknek.
- Nem fogok - válaszolt. Amint Colin elment visszamentem a nagyszobába ahol Lana ült Sean mellkasának dőlve.
- Mindketten jól vagytok? - kérdezte Sean, miközben egy pillanatra sem kapta le Lanáról a tekintetét.
- Nem hiszem hogy jól lehetnénk - válaszolt barátnőm helyettem is.
- Lana sajnálom - suttogtam mivel úgy éreztem hogy az egész az én hibám.
- Nem csináltál semmit Angie - nézett rám. - Nem miattad történt.
- De olyan rosszul érzem magam miatta - ismertem be.
- Figyelj, nem a te hibádból láttunk olyat amit nem kellett volna.
- Neked nem kellene benne lenned Lana - ráztam a fejemet egy apró sóhajt eleresztve.
- Menj aludni, holnap majd elmagyarázom újra hogy te nem tettél semmit - mutatott barátnőm az emelet felé én pedig engedelmesen felmentem. Kivételesen fürdés nélkül öltöztem át a pizsimbe és bebújtam az ágyba. Maya nem feküdt mellettem, mivel úgy döntött Viluval alszik, ezért teljesen egyedül éreztem magam egészen addig amíg nyílt az ajtó.
- Hogy vagy? - kérdezte German miközben beljebb lépett.
- Őszintén? - nevettem fel keserűen - Borzalmasan.
- Szeretnél beszélni? - exem tudta hogy ha nem akarok, jobb ha békén hagy, viszont abban a pillanatban kellett valaki akivel megoszthattam volna mindent.
- Gyere - feltápászkodtam az ágyamból és levetettem magam a kanapémra, majd intettem Germannak hogy üljön mellém. - Hol van Priscilla?
- Hazaküldtem. Sokan lettünk volna ebben a házban - válaszolt én pedig aprót bólintottam. - Jen hívta a rendőrséget, holnap reggel már itt is lesznek.
- És egész nap körül leszünk véve nehogy bárkinek bármi baja essen - folytattam German elkezdett mondatát. - Adam és Eddy meg fognak ölni minket.
- Nem a te hibád Angie hogy láttál valamit. - ahogy a szemébe néztem, láttam hogy komolyan mondja.
- De akkor is. Úgy volt hogy két hétig leszünk itt, most ki tudja meddig kell maradnunk. - érveltem mire egy cseppnyi szomorúságot véltem felfedezni a tekintetében.
- Nem akarsz itt lenni? - kérdezte bár inkább kijelentésnek hangzott.
- Túlságosan fáj ha itt vagyok - hunytam le a szemem. - Túl sok emlék van amitől inkább megszabadulnék.
- Az nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg a jó emlékekre gondolj, és ne a rosszabbakra?
- A jó teljesen relatív. Mindegyiknek van jó és rossz oldala is. - indokoltam.
- Miért veszel mindent támadásnak? - nézett rám hirtelen. A kérdés annyira meglepett hogy nem tudtam mit reagálni.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem végül.
- Pajzsot húztál magad köré, amin senki nem tud átjutni, csak azok akikben feltétel nélkül bízol.
- Mindenki változik German. Én a történtek után nem bíztam meg egyetlen emberben sem, kivéve azokat akik végig velem voltak. - mondtam halkan, és ő nem válaszolt. Bármit megadtam volna azért hogy tudjam mi járhat a fejében. - Mindegy. Most van fontosabb dolog a múlton agyalásnál - tereltem a témát gyorsan.
- Lehet, hogy szemétség - szólalt meg halkan German - De örülök annak hogy kidobtad a szépfiút.
- Tényleg szemétség - bólintottam azonnal - És nem örökre szakítottuk, csak addig amíg ez az egész véget ér.
- Komolyan? - húzta fel a szemöldökét ami azonnal bizonytalanságot ébresztett bennem.
- Igen - bólintottam közel sem olyan határozottan, mint előtte. - De miért kérdezed amikor mindegy hogy mi lesz velem, úgyis elveszed Priscillát?
- Csak érdekelt - vont vállat. - Most mássz vissza az ágyadba és aludj.
- Nem tudok - sóhajtottam miközben visszabújtam a takaróm alá.
- Azért próbáld meg - ejtett meg egy apró mosolyt majd az ajtó felé indult.
- Tudod, lehet hogy enyhülne az irántad érzett dühöm ha itt maradnál - mondtam halkan mire azonnal viaszafordult.
- Milyen düh?
- Az a 3 év. Ne mond, hogy azt hitted már megbocsájtottam - motyogtam. German behajtotta az ajtómat majd visszasétált hozzám.
- Mennyire enyhülne? - érdeklődött, én pedig csak kemény erőfeszítések árán nem mosolyodtam el.
- Annyira hogy ne utájalak. Visszaesnél oda hogy elvisellek. - válaszoltam. Exem bebújt mellém és közelebb húzott magához.
- Nem lesz semmi baj. Ígérem - suttogta mire elmosolyodtam.
- Azt is megígérted hogy örökre velem maradsz. - German arca alig pár centire volt az enyémtől és soha nem volt annyi erőfeszítés nem közel érezni magamhoz mint abban a pillanatban. Az éjszaka közepén azonban sikítozva ébredtem fel, de az álmomnak csak pár pillanatára emlékeztem. Álltam az esőben, és volt ott egy ember alig pár centire tőlem, de nem tudtam kivenni az arcát.
- Szeretlek Angie, de el kell mennem - suttogta majd távolodnimkezdett, de mintha csak én mentem volna hátrafelé, ő nem mozdult. Ekkor láttam meg mögötte a fekete ruhás alakot egy pisztollyal, és a következő pillanatban az ismeretlen férfi a földre esett.
- Angie - szólongatott valaki sokadik alkalommal, kevés eredménnyel. - Angie, szerelmem - amint az illető kiejtette az utolsó szót feléledtem és kérdőn néztem Germanra.
- Szerelmem?
- A szokás hatalma - válaszolt kissé feszengve mire egy apró mosoly suhant át az arcomon. - Rosszat álmodtál?
- Igen, de nem akarok beszélni róla. - mondtam halkan, majd a mellkasára hajtottam a fejem - Csak ölelj át úgy mint régen - suttogtam. Amint German újra körém fonta karjait a szemeim lecsukódtak. Reggel volt férjem nem feküdt mellettem, ezért úgy döntöttem megkeresem. Alig értem le a lépcsőn már fordulhattam is vissza. German egy bögre kávéval mosolygott rám majd a szobámba utasított.
- Gondolkodtam - szólalt meg exem miután leültünk a kanapéra.
- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm cinikusan. Válaszul egy szemforgatást kaptam, majd folytatta.
- Hosszas átgondolás után arra jutottam, hogy jobb ha Priscilla nincs itt amíg ti itt vagytok, mert senki nem akar háborút, igazam van?
- Igen - bólintottam miközben kortyoltam egyet a meleg italomból.
- Szóval közösen megegyeztünk abban hogy ő elutazik pár hétre Milánóba, ott úgyis divathetek vannak. - jelentette be German nekem pedig önkéntelenül egy mosoly kúszott az arcomra. - A másik pedig - sóhajtott kissé idegesen. Meglepett a hirtelen érzelemváltozása - A rendőrség hamarosan ideér.
- Készüljek fel arra hogy egy csomó zsaru fog körbe rohangálni a házban - mondtam beletörődve sorsomba. Magamnak keresen a bajt, akkor vállalnom kell a következményeket.
- Ha bármire szükséged van akkor tudod, hogy engem hol találsz - nézett a szemembe German én pedig lassan bólintottam.
- Szólok ha bármi kéne - biztosítottam, mivel biccentésem után is kissé bizonytalannak tűnt.
- Köszönöm - hunyta le a szemét exem egy pillanatra. Egészen addig ültünk csendben amíg meg nem ittam forró italomat. Volt férjem szó nélkül elvette tőlem az üres poharat, majd felállt. - Szerintem öltözz fel.- javasolta.
- Ugyan erre gondoltam - vágtam rá egy mosoly kíséretében. German távozott én pedig magamra kaptam pár kezembe akadó ruhadarabot. A hajamat gyors copfba kötöttem miközben lesétáltam a nappaliba ahol Lana, Sean és German ültek egy-egy kávét kortyolgatva.
- Jó reggelt - köszöntem miközben helyet foglaltam German mellett.
- Neked is Angie- válaszolt Lana majd újra az italába merült. Barátnőm meg sem próbálta eltüntetni a szeme alatti karikákat, ami azt sugallta, hogy semmit nem aludt az este és ahhoz is fáradt hogy  egy kevés sminkkel elfedje álmatlan éjszakájának nyomait. Elég volt Lanára nézni, ahhoz hogy megállapítsam hogy ő sokkal rosszabbul viseli a dolgokat. Sötét haját szorosan fogta össze a feje tetején, szeme nem csillogott, unott ábrázattal kevergette kávéját miközben néha egy pillanatra felnézett Seanra. A férfi pillantása minden alkalommal egyre aggodalmasabb és idegesebb lett, míg a mellette ülő nőt fixírozta. Csak akkor emelte le róla tekintetét amikor csengettek és mindenki egy emberként fordult a bejárat felé. German felállt, odasétált, majd kinyitotta az ajtót. Először egy közepesen hosszú hajú, barna szemű nőt pillantottam meg, aki mellett egy magas, ugyancsak barna hajú, de világoskék szemű férfi ácsorgott, miközben érdeklődve kémlelt körbe a lakásban.
- Kate Beckett nyomozó vagyok- mutatkozott be a rendőrnő. - Feltennék pár kérdést.
- Jöjjenek bejjebb - tárta nagyobbra az ajtót German. Mikor bejöttek én is felálltam majd az érkezettekhez léptem.
- Angeles Carrara vagyok - mondtam majd egy gyors mozdulattal kisöpörtem a hajam az arcomból.
- Richard Castle - szólalt meg a férfi - Beckett marconán jóképű tanácsadója és az ügyek első számú megoldója. Másodállásban pedig író - tette hozzá.
- Olvastam a legutóbbi könyvét - az agyam lázasan keresgélt valami után ami annyira ismerőssé tette Castle nevét, míg végül beugrott a Hőhullám. A könyv pár hete jött ki, de máris a toplisták élére tört, Nikki Heat pedig az egyik legközkedveltebb főszereplő lett.
- És hogy tetszett? - érdeklődött miközben kék szemei tetőtől talpig végigmértek.
- Nem volt rossz, bár - kezdtem bele de a nyomozó félbeszakította beszélgetésünket.
- Castle - figyelmeztette. - Tudod, van egy gyilkosságunk és két szemtanúnk, úgyhogy nem érünk rá bájcsevegni a könyvedről.
- Hello mindenki - rohant le a lépcsőn Bex akit Jen, Ginni, Emilie, Vilu és Maya követett. - Ha nem baj elmegyünk vásárolni, meg körbenézni a városban.
- Menjetek csak - intettem majd gyorsan hozzátettem - De figyeljetek Mayára, rendben?
- Persze - mosolyodott el Emilie, aki mint mindig, most is komolyabb volt a csapat bármelyik másik tagjánál.
- Meg Bexre is vigyázzatok - mondtam, miután úgy ítéltem meg, hogy vörös barátnőm több odafigyelést igényel, mint 4 éves kislányom.
- Na ezt már nem garantálom- húzta el a száját Em. Ahogy a zajos csoport elhagyta a házat, megint nyomasztó érzés kerített hatalmába.
- Fel kell tennem néhány kérdést - emlékeztetett minket Beckett nyomozó, majd helyet foglalt Lanáékkal szemben. Én és German követtük a példáját és leültünk barátnőmék mellé. - Először le tudnák írni a férfit?
- Nem láttuk az arcát - mondtam de a hangom megremegett. - Kb. 180 cm magas, olyan testalkatú mint ő - mutattam Germanra.
- Egyéb? Hallották a hangját?
- Nem, de az egyik barátnőm beszélt vele - jutott hirtelen az eszembe.
- És ő most hol van? - kérdezte a nyomozónő.
- Az előbb ment el. Ő volt a vörös. - szólalt meg Lana rekedten. Egy apró köhintéssel orvosolta a problémát és normális hangszínen folytatta - Megvan, hogy ki az áldozat?
- Igen - húzott elő egy képet Beckett majd az előttünk elterülő üvegasztalra helyezte. A fotón egy sötétszőke hajú, és zöld szemű férfi szerepelt aki a Francisco Gonzales nevet viselte. - Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkapjuk a gyilkost, de résen kell lenniük, hiszen könnyen le lehet nyomozni a lakcímeket. A legjobb az lenne, ha teljes mértékű őrizetet tudnánk biztosítani, de a kapitányság komolyabb fenyegetésig csak két járőrt mozgósíthat.
- Az is jobb mint a semmi - bólintott Sean gondterhelten.
- Ha bármi szokatlant észlelnének, kérem azonnal jelezzék és semmi hősködés - hívta fel a figyelmünket a nyomozónő, majd haját sietve félresöpörve visszacsúsztatta a képet a táskájába. - Ryan és Montgomery nyomozók hamarosan érkeznek, addig kérem értesítsék a főnökeiket arról, hogy semmilyen hivatalos rendezvényen nem jelenhetnek meg - furcsa volt Adamra vagy Eddyre főnökként tekinteni, inkább olyanok voltak mint két barát, akik véletlenül egy felettünk álló posztot kaptak meg.
- Rendben - bólintott Lana, miközben mind lassan felálltunk.
- Bármikor nyugodtan hívhatják a kapitányságot, még ha csak egy kérdés is az - eresztett el Beckett egy apró és bíztató mosolyt. Már majdnem fél órája szembe ült velem, de az arcáról egyszer sem tudtam leolvasni bármilyen érzést.
- Köszönjük - válaszoltam majd ők búcsút intettek nekünk. Amint German bezárta a bejárati ajtót én nagyot sóhajtva ültem vissza a kanapéra. A gondolataim egyre csak akörül forogtak, amit a rendőrnő mondott. A lakcímeket könnyen le lehet nyomozni és bár hiába lesz itt két rendőr nem vagyunk biztonságban. Észre sem vettem azt, hogy valaki leült mellém egészen addig, amíg az illető szorosan át nem ölelt. Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam German illatát. Próbáltam egy olyan helyre gondolni ahol együtt voltunk, bármilyen kavarás vagy veszekedés nélkül, boldogan.
- Lanáék? - kérdeztem halkan.
- Felmentek. Azt mondták, hogy pihenni szeretnének - válaszolt German, mire elmosolyodtam. Ekkor kinyílt az ajtó és a Föld legidegesítőbb nőszemélye lépett be, egy bőröndöt ráncigálva maga után. Exem villámgyorsan elengedett én pedig az ülőgarnitúra másik végébe csusszantam.
- Szerelmem - kezdte Priscilla. - Úgy gondoltam, hogy beugrok mielőtt Milánóba repülnék, tudod, csak elköszönni.
- Persze, mondtad is - állt fel German és a nőhöz sétált. - Jó utat.
- Köszi, te meg ne ölesd meg magad mások helyett - villantott rám egy vigyort Priscilla amit én egy szemforgatás képében viszonoztam. - Szeretlek.
- Én is - válaszolt volt férjem majd megcsókolta a menyasszonyát. - Hiányozni fogsz.
- Te is nekem szerelmem - adott exemnek még egy búcsúcsókot a nő majd elvonult, German pedig a rövid jelenet után visszaült mellém.
- Boldoggá tesz? - kérdeztem hirtelen.
- Igen - bólintott, de egy cseppnyi bizonytalanságot fedeztem fel a szemében.
- Akkor jó. - mosolyodtam el szomorúan majd felálltam és az emeletre indultam.
- Megvársz? - loholt a nyomomban exem.
- Miért tenném? - kérdeztem vissza.
- Mert gondoltam beszélgethetnénk. - vágta rá.
- German mit akarsz? - sóhajtottam unottan, és magam is meglepődtem hirtelen érzelemváltozásomon.
- Semmit. Az egyik pillanatban még jól elvoltunk, most meg dühösen rám akarod csapni a szobád ajtaját - amint exem meglátta hogy megállok az ajtóm előtt már tudta is hogy mi a célom.
- Nem akarom - titlakoztam hevesen.
- Nem is fogod - vigyorodott el, majd gyorsan belépett a szobába.
- Menj ki - utasítottam azonnal, de ő egy apró nevetéssel tudtomra adta, hogy nem fog.
- Mondd el, mi baj.
- Akkor lelépsz végre? - húztam össze a szemem mire bólintott - Az a bajom, hogy nem akarom hogy rosszul dönts Priscillával kapcsolatban. Csak akkor vedd el, ha biztos vagy magadban és a kapcsolatotokban.
- Ennyi? - kérdezte, miközben közelebb lépett, én pedig addig hátráltam amíg a falnak tudtam támasztani a hátam.
- Igen. Ennyi - bólintottam habozva.
- Akkor most hadd mondjak valamit- helyezte egyik kezét a derekamra, a másikkal pedig felemelte az államat. - Biztos voltam a kapcsolatomban Priscillával egészen Lana hívásáig, de attól a pillanattól kezdve hogy megérkeztem Vancouverbe minden éjjel veled álmodok és te jársz az agyamba, ami kezd idegesíteni, de csak azért mert bizonytalanná tesz.
- Ennyi? - kérdeztem én is ugyan azt amit ő.
- Igen. Ennyi - ismételt el engem, majd egy apró mosoly kúszott az arcára. - Tudod, az hogy most itt állsz, ennyire közel hozzám még jobban elbizonytalanít és úgy érzem muszáj megtennem valamit - nézett a szemebe hosszú másodpercekig.
- Mit? - húztam fel a szemöldököm.
- Ezt - válaszolt majd lassan megcsókolt. Hiába próbáltam összeszedni minden erőmet ahhoz hogy ellökjem magamtól, képtelen voltam rá. Volt valami ami abban a pillanatban elvette az eszem, és képtelen voltam féken tartani az érzéseimet. German kezei a csípőmre vándoroltak, majd lassan felemelt, miközben a nyaka köré fontam a karom.
- Nem jó amit most csinálunk - suttogtam két csók között.
- Senkinek nem kell róla tudnia - válaszolt, míg az ágyamra helyezett és fölém hajolt. - A mi titkunk marad.- mosolyodott el. Az utána történteket pedig örök homály fedi.