100.rész

Három dolog is sietősen közeledett. Priscilla és German esküvője, a Karácsony ami egyet jelent Maya születésnapjával, és egy telefonhívás. Matthew tíz kerek napot adott nekem arra, hogy eldöntsem, mit akarok. Lana naponta háromszor megkérdezte, hogy tudom-e már a válaszom, én pedig minden nap nemmel feleltem. Nem tudtam, mire várok. Talán valami égi jelre, ami egy hullócsillag képében jelenik meg, lefelé zuhanva fejbe vág, és rendbe teszi az agyamban a dolgokat. Persze, ez a legvalószínűtlenebb lehetőség volt, miközben december huszadika minden másodperccel közelebb volt.
- Ha eddig nem voltam egyértelmű, akkor elmondom megint. - ült le az ágyamra Lana. Hogy miért is voltunk még Buenos Airesben? Mert drága barátaim elérték, hogy itt karácsonyozzunk. - El kell menned Angie.
- Ez fájt. - néztem rá sértetten. - Szóval el akarsz küldeni?
- Igen. Ez az életcélom. - motyogta unottan. - Most komolyan. Ha nem fogadnád el, az életed legnagyobb őrültsége lenne.
- Nem szeretném itt hagyni a csapatot. Téged főleg nem. Miattad vagyok ma itt Lana.
- Ha még nem mondtál nemet, akkor határozottan bizonytalan vagy. Mindketten tudjuk mekkora lehetőség ez az egész. Megváltoztatná az  életed. - érvelt.
- Nekem jó ez az élet. - tiltakoztam.
- Oké, közelítsük meg egy másik oldalról. - sóhajtott unottan. - A OUAT-nak mindjárt vége. Nem lesz új évad, még a film sem biztos. Mit szeretnél csinálni utána? Várni egy hasonló ajánlatra? Elmondom, éveket ülhetsz a fenekeden, nem garantálja semmi, hogy meg fognak keresni. Ha itt az alkalom, meg kell ragadnod. - szembesített az igazsággal.
- Egyszerűen igazságtalan, hogy engem kértek. Én nem érdemlem meg. Ti már kilenc éve vártok valami ilyenre. - próbáltam magyarázkodni.
- Ne velünk foglalkozz. Biztos lesz valami. Ha nem, akkor beköltözök hozzád és majd törölgetem az Oscar-díjad. - ötletelt, mire finom vállba ütöttem, célozva arra, hogy legyen pozitívabb. - Két napod maradt. Ketyeg az óra. - mondta, miközben felállt. - Mérlegeld a dolgokat. - tette hozzá, mielőtt becsukta az ajtót maga mögött. Néhány pillanatig még némaság volt, a fejemben pedig Lana szavai visszhangoztak. Hátradőltem az ágyon, és lehunytam a szemeimet.
- Mami, mami szeretnék egy pónit. - rontott be Maya.
- Egy mit kicsim? - kérdeztem fáradtan.
- Egy pónit. Tudod. Lovacska. - magyarázta.
- Drágám, imádlak, de nem tudnánk hol tartani. - ellenkeztem.
- De! Aludhatna a szobámban, és elvinném magammal mindenhová. - ajánlotta.
- Maya cicáról, teknősről, hörcsögről beszélgethetünk, de a póni nem valószínű.- lomboztam le.
- De Papi megengedte.
- Az az apád kincsem, majd ő eltartja valahol azt a lovat, én viszont nem tudom. - mondtam neki, mire ő szomorúan lehajtotta a fejét.
- Én annyira szeretnék egy pacit Mami.
- Életem, gyere ide. - húztam magamhoz. - Mit szólsz egy cicához?
- Az enyém lenne?- csillant fel a szeme.
- Igen, de csak akkor, ha gondoskodsz róla.
- Kapok egy cicát! - ugrált Maya boldogan. - Phoebenek fogom nevezni. - Kit fogsz Phoebenek nevezni? -  lépett be German a szobámba, bármiféle kopogást nélkülözve.
- A cicámat, amit Mamitól fogok kapni. - újságolt Maya.
- Eddig pónit szerettél volna. - ráncolta a szemöldökét az apja.
- Az régen volt. - legyintett kislányom. - Elmondom Vilunak is. - ötletelt, majd kirohant.
- Van rám egy perced?- kérdezte German.
- Kettő is. - biccentettem.
- Mit szeretnél Karácsonyra? - legszívesebben a válaszom az lett volna, hogy 'egy döntést', de nem mondtam ki.
- Miért számít, az én akaratom?
- Rendben, akkor veszek egy luxusházat a Bahamákon, nekem úgy is tökéletesen jó. - volt férjem természetesen tudta, mivel hasson rám.
- Egy parfüm elég lesz. - hajtottam le a fejem.
- Komolyan Angie? - nevetett fel. - A barátodnak is ezt mondtad?
- Szakítottunk Colinnal, de ezt már úgy is tudod. - mint kiderült Colinnal nem egymásnak teremtettek minket, és sokkal jobb nekünk legjobb barátokként.
- Sajnálom. - mondta, de éreztem, hogy örül a hírnek.
- Képzelem. - nevettem fel enyhe gúnnyal.
- Van még egy dolog. - tért a lényegre. - Két nap múlva elveszem Priscillát.
- Tudom. - bólintottam. Titkolni akartam a szomorúságot, amit mind másodpercben éreztem.
- Szeretném, ha jönnél. - kért meg. Ő is tudta, önszántamból eszem ágában sem lett volna elmenni.
- Nem megy. - ráztam a fejem.
- Kérlek. Rengeteget jelentene.
- Ne kérj tőlem lehetetlent. Képtelen vagyok végignézni. - suttogtam.
- Csak gyere be a szertartás előtt. - könyörgött.
- El sem tudod képzelni, mennyire fáj ez az egész. - próbáltam visszanyelni a könnyeket.
- Igazad van. - sóhajtott percek után. - Nem várhatom el ezt tőled.
- Köszönöm. - hunytam le a szemeim.
- Ha esetleg mégis jönnél, van hely. - mosolyodott el keserűen.
- Maya majd elmegy Lanával. - ajánlottam fel.
- Rendben, ahogy jónak látod. - egyezett bele, és közelebb lépett. - Jó éjt Angie. - mondta, mielőtt óvatosan megpuszilta az arcom.
- Neked is. - búcsúztam halkan.
German távozása után lefürdettem Mayát, majd én is zuhanyozni mentem.
- Olvasol valamit Mami? - kérdezte, miután bebújtam mellé.
- Mit szeretnél kicsim?
- A Hamupipőkét. - nyomta a kezembe könyvet. Kislányom a történet felénél elaludt, így leoltottam a villanyt, és én is igyekeztem aludni. Másnap minden percemet két gondolat kötötte le. Az egyik Matthew ajánlata volt, míg a másik German esküvője. Bármennyire is úgy éreztem, nincs ott helyem, valami mégis azt súgta, el kell mennem. Nem tudtam dönteni. Magamra vagy exemre gondoljak? Eddig mindig igyekeztem másokat helyezni előtérbe, most viszont úgy éreztem, muszáj, a saját érdekeimet néznem.
-  Minden rendben? - ült le mellém German vacsora után.
- Persze. - sóhajtottam a hajamba túrva. - Izgulsz?
- Nem. - rázta a fejét.
- Akkor jó. - mosolyodtam el halványan. - Hová mentek nászútra?
- Meg nem tudjuk. Talán Párizsba. - válaszolt.
- Abba a hotelbe menjetek, ahova engem is vittél. - mondtam halkan.
- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagy Angie. - suttogta, majd finoman magához ölelt.
- Mint ex-feleségnek, kötelességem itt lenni. - nevettem fel, bár nem hangzott viccnek.
- Szóval eljössz? - a hangja tele volt reménnyel, és én nem tudtam nemet mondani. Talán hiba volt, lehet, hogy nem. Ezt már soha nem fogom megtudni, de az biztos, hogy akkor helyesnek éreztem, mert legalább addig az egy pillanatig éreztem a közelségét. - Köszönöm. - suttogta a hajamba.
- Nincs mit. - préseltem ki magamból.
- Zavarok? - szólt közbe Priscilla, mire azonnal elléptem Germantól.
- Nem, éppen beszélgettünk Angievel. - válaszolt exem.
- Ez nagyszerű, viszont van egy kis probléma. A lányod nem akarja felpróbálni a ruháját. - tudtam, Mayára gondol.
- Miért? - kérdeztük egyszerre Germannal.
- Nem tudom. Fél órája hisztizik, de titeket más kötött le. - lőtt felém egy gyilkos pillantást.
- Megnézem, mi a baj. - pillantottam kislányom apjára.
- Megyek én is. - vágta rá, majd együtt az emeltre indultunk. Maya az ágyán ült, mellette pedig egy rózsaszín0 ruha hevert.
- Drágám, mi a baj? - guggoltam le elé.
- Utálom az a ruhát Mami. - törölgette a könnyeit.
- Kicsim, Papinak a holnapi nap nagyon fontos lesz, ezért kérlek, vedd fel. - próbálkoztam.
- Nem akarom, hogy Priscilla az anyukám legyen. Nekem elég, ha te vagy. Miért nem veled házasodik össze Papi, és utána lehetne egy kistesóm. - fantáziált.
- Én úgy tudtam, a kistesókat a gólya hozza. - ráncoltam a szemöldököm.
- Mami már nagy lány vagyok, tudom, hogy egy másik bolygóról küldik őket, akkor amikor két ember összeházasodik. - magyarázta Maya, mire nevetve néztem Germanra, aki az ajtóban állt.
- Pontosan így van életem. - bólogatott az apja.
- De én nem akarom, hogy Priscillának és neked babátok legyen Papi. - mondta kislányom szomorúan. Erre nekem is összeszorult a szívem.
- Kicsim, nem lesz még egy ideig tesód. - nyugtatta German. Kijelentésére én is megkönnyebbülve lélegeztem fel.
- Tényleg? - csillant fel a szeme.
- Igen. - erősítette meg exem. - Gyere, próbáld fel. - nyújtotta át Mayának a ruhát, aki egy fintorral nézte, de végül belebújt.
- Nagyon jól állt. - mosolyogtam rá.
- Köszi Mami. - ugrott a nyakamba.
  A nap hátralévő részében nem igazán történt semmi, este mégis golflabda méretű gyomorral aludtam el. Nem nagyon álmodtam semmit, sőt alvásnak sem volt nevezhető. Az idő nagy részét forgolódva töltöttem, az éjszaka közepén leballagtam egy pohár teát inni, majd miután sikeresen megégett a nyelvem, vissza a szobámba. Reggel hulla fáradtan keltem, és míg nagyban a kávémat iszogattam, körülöttem mindenki izgatottan készülődött az esküvőre.
- Hát nem gyönyörű a mai nap? Szerinted karamelizálhatom a tortát? - vágódott le mellém Bex.
- Nem, nem gyújthatsz fel semmit. - ráztam a fejem.
- Priscilla ruháját sem? Akkor olyan lenne, mint az Éhezők Viadalában. - merengett el, mire halkan felnevettem.
- Téged tényleg meghívtak ilyen szöveggel?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elég meggyőző tudok lenni. - mosolyodott el.
- El tudom képzelni. - bólogattam belegondolva a jelenetbe. - Bex, ha felajánlanák neked egy lényeges melót, de itt kellene érte hagynod mindent, elfogadnád? - kérdeztem kicsit visszavéve a hangerőből.
- Persze. Maximum mindenkit beleraknék egy bőröndbe, és magammal vinnélek titeket, de igen, elfogadnám. - mondta kis gondolkozás után.
- És nem félnél, attól, hogy berágnak rád?
- Drágám, el sem tudod képzelni, mennyi alkalommal voltunk 'berágva' egymásra, és mégis itt vagyunk. - mutatott körbe. - Valószínűleg megértenék, és elfogadnák a döntést.
- Köszönöm. - egy apró mosoly suhant át az arcomon.
- Tudod, lehet hogy Lana megemlített valamit, veled kapcsolatban. - húzta el a száját. Elkerekedett szemmel néztem rá. - Fogadd el Angie. Óriási lehetőség, hülyeség lenne visszautasítani. - bíztatott.
- Ma van az utolsó nap, de most sem tudom, mi legyen. - sóhajtottam.
- Úgy dönts, ahogy helyesnek tartod. - tette a vállamra az egyik kezét. - Addig én megeszem az összes sütit. - barátnőm gondolatai természetesen megint elkalandoztak.
  Az esküvőre egy szürkés kék, csillogó ruhát választottam, egy hozzá illő fehér cipővel.

- Csodásan nézel ki. - lépett hozzám German, amikor átöltözve lementem a lépcsőn.

- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan.

- Maya már kint ül az autóban. - biccentett a kijárat felé. 

- Hova megyünk?

- A templomba. - válaszolt egyszerűen.

- Azt hittem, nem lesz vallásos dolog. - ráncoltam a szemöldököm. 

- Priscilla szerette volna. - vont vállat, mire megértően bólintottam. 

- A többiek?

- Már a helyszínen. Téged vártalak. - mosolygott rám, mire úgy száz darab pillangó röppent fel a gyomromban. 

- Akkor menjünk.- hiába próbáltam leplezni, hangom szomorúan csengett. 

- Csak annyit kell mondanod, hogy 'ne tedd'. - húzott vissza German.

- Nem várhatok el tőled ilyet. - suttogtam. 

- Csak két szó, és törlöm az egészet. - tette a kezét az arcomra, majd óvatosan végighúzta a ujjait a járomcsontomon. 

- Ne csinált ezt, kérlek. - vettem el a kezét, bármennyire is hiányzott az érintése. - Szeretném, ha boldog lennél, mindegy, ki mellett. - hazudtam. Azt akartam, hogy mellett legyen boldog, hogy én csókoljam meg este, és hogy mellettem ébredjen. Semmit nem akartam jobban, mint akkor, ott megcsókolni, de valami visszafogott. Azokban a pillanatokban átkoztam azt a kis dolgot, ami megakadályozott. 

  A kocsiban néma csend uralkodott, ezért kicsit nyomott hangulatban érkeztünk a templom elé. 

- Jól vagy? - lépett mellém Lana, miután leültettem Mayát, és újra kimentem az épület elé. 

- Remekül. Nem lehetnék jobban. - mondtam szarkaztikusan. 

- Történt valami? - kérdése leginkább kijelentésnek hangzott.

- Meg akartam csókolni. Az esküvője előtt. - szűrtem a fogaim között. - Hogy süllyedhettem ilyen mélyre? 

- Nem ítélhetnek el azért, mert szerelmes vagy valakibe, akinek két órán belül felesége lesz. - ölelt meg, én pedig a vállába fúrtam a fejem.

- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy vagy nekem.- motyogtam.

- Ugyan, semmiség. Ez az Oscar-díj törölgetők dolga. - nevetett fel, mire én is elengedte egy mosolyt. - Gyere, hamarosan kezdenek. - húzott be a templomba néhány perc múlva, majd leültünk Maya mellé, aki a harmadik sorban foglalt helyet. 

- Felkészültél? - nézett rám Lana, mielőtt kinyíltak az ajtók. Felkészültem-e arra, hogy végignézzem, ahogy életem szerelme elvesz valakit? Hát persze. Priscilla gyönyörű volt a fehér ruhájában, mégis úgy éreztem, ez a szín fojtogat, polipként tekeredik a nyakamra, és lassan megöl. Csak egyetlen könnycseppet engedtem meg magamnak. 

  A szertartás közepén egyszerűen nem bírtam tovább. Nem tudtam nézni ezt az egész, nem tudtam elképzelni, milyen lesz ha elveszi Priscillát, abban viszont biztos voltam, hogy a totális összeomlás szélén álldogálok, és egyetlen centi választ el attól, hogy belezuhanjak a szakadékba. Próbáltam halkan felállni, és kisétálni, ami egészen addig jól ment, amíg Mayának fel nem tűnt a hiányom.

- Mami, hova mész? - kérdezte éppen akkora hangerővel, hogy German meghallja. Egy másodpercig találkozott a tekintetünk. Csak annyit tátogtam, 'Sajnálom' , majd óvatosan kinyitottam a templom ajtaját, és kiléptem. Ahogy a levegő megcsapta az arcom, leroskadtam a lépcsőre, az épület előtt, és üres tekintettel bámultam magam elé, egészen addig amíg kezdett kirajzolódni valami előttem. Előkotortam a telefonom a táskámból, majd néhány könnycsepp letörlése után tárcsáztam Matthew számát. 

- Te aztán nem sietted el. - szólt bele, körülbelül két csörgés után. - Döntöttél?

- Igen. - sóhajtottam, és mélyeket lélegezve kimondtam válaszom. - Elfogadom. 

- Remek. - kiáltott fel, de amit utána beszélt már nem hallottam. Egyszerűen kinyomtam a hívást, és a tenyerembe temettem a fejem.