Több mint két hét telt el Karácsony óta. Ennyi idő alatt változtak dolgok. Elsősorban Maya öt éves lett, aminek alkalmából kapott Barbiekat és egy szobát. Vilu úgy döntött, anyja szobájába költözik át, ezért kislányomnak adta az övét, ő pedig hevesen nekiállt dekorálni, és tervezgetni. Emellett beszéltem Adamékkel a szerepről, ők pedig teljes mellszélességgel támogattak, ami nagyon jól esett. A srácokkal egy hatalmas bulit csaptunk ennek örömére, majd három nap múlva ők egy könnyes búcsúval visszamentek Vancouverbe. Lana megígérte, hogy mindenről időben tudni fogok, és amint lehetséges, meglátogat. Matthew-val megbeszéltük, hogy értem majd Buenos Airesbe küld repülőt. Kereken egy hetet kaptam felkészülni az utazásra, aminek minden másodpercét German mellett akartam tölteni.
- Minden rendben? - kérdezte az említett, míg az ujjai újra és újra beletúrtak a hajamba.
- Persze. - emeltem fel a fejem a mellkasáról.
- Álmos vagy? - érdeklődött. Az órára pillantottam, ami este fél tizet mutatott.
- Nem igazán. - mondtam, de egy apró ásítás hagyta el a számat.
- De, az vagy. - jelentette ki, majd felemelt.
- Ne már. - sóhajtottam. - Még tíz óra sincs, és ma alig láttalak. - soroltam panaszaimat, mire ő egy gyors csókkal hallgattatott el.
- Aludnod kell. - közölte, miközben az emeletre igyekezett.
- Hamarosan elmegyek, nem látjuk majd egymást három kerek napig, és nem hagyod, hogy veled töltsem az éjszakát? - néztem rá felháborodva.
- Angie muszáj pihenned. - itt éreztem, hogy lehetetlen lesz meggyőzni, ezért beadtam a derekam.
- De legalább itt maradsz velem? - kérdeztem, miután finoman lefektetett.
- Igen. - ő újra megcsókolt. Mint kiderült, nagyon is fáradt voltam, annyira hogy alig öt perc alatt elaludtam. Amikor felébredtem, hajnali fél egy volt. German mélyen aludt mellettem, ezért úgy döntöttem nem ébresztem fel, inkábbb csinálok egy teát. A ház csendes volt, egyedül a vízforraló hangja csapott kisebb zajt, de az sem volt túl hangos. Amíg az italomat kevergettem egy percre lehunytam a szemem, és arra az időre gondoltam, amikor Maya pici volt, és még nem ismertem Lanát. Sok minden történt, de ha újra kéne kezdenem, megtenném, mert határozottan megérte. Olyan embereket ismertem meg akik a legjobbat hozták ki belőlem, és mellettem álltak.
- Minden rendben? - kérdezte az említett, míg az ujjai újra és újra beletúrtak a hajamba.
- Persze. - emeltem fel a fejem a mellkasáról.
- Álmos vagy? - érdeklődött. Az órára pillantottam, ami este fél tizet mutatott.
- Nem igazán. - mondtam, de egy apró ásítás hagyta el a számat.
- De, az vagy. - jelentette ki, majd felemelt.
- Ne már. - sóhajtottam. - Még tíz óra sincs, és ma alig láttalak. - soroltam panaszaimat, mire ő egy gyors csókkal hallgattatott el.
- Aludnod kell. - közölte, miközben az emeletre igyekezett.
- Hamarosan elmegyek, nem látjuk majd egymást három kerek napig, és nem hagyod, hogy veled töltsem az éjszakát? - néztem rá felháborodva.
- Angie muszáj pihenned. - itt éreztem, hogy lehetetlen lesz meggyőzni, ezért beadtam a derekam.
- De legalább itt maradsz velem? - kérdeztem, miután finoman lefektetett.
- Igen. - ő újra megcsókolt. Mint kiderült, nagyon is fáradt voltam, annyira hogy alig öt perc alatt elaludtam. Amikor felébredtem, hajnali fél egy volt. German mélyen aludt mellettem, ezért úgy döntöttem nem ébresztem fel, inkábbb csinálok egy teát. A ház csendes volt, egyedül a vízforraló hangja csapott kisebb zajt, de az sem volt túl hangos. Amíg az italomat kevergettem egy percre lehunytam a szemem, és arra az időre gondoltam, amikor Maya pici volt, és még nem ismertem Lanát. Sok minden történt, de ha újra kéne kezdenem, megtenném, mert határozottan megérte. Olyan embereket ismertem meg akik a legjobbat hozták ki belőlem, és mellettem álltak.
- Miért vagy ébren? - suttogta German a hátam mögül, miközben apró csókokkal borította a nyakam.
- Nem tudtam aludni. - válaszoltam. Nem szólt semmit, mintha nem zavarná, hogy fent vagyok. A fejemet kicsit hátra döntöttem, éppen annyira, hogy a mellkasán landoljon, majd lehunytam a szemem.
- Nem tudtam aludni. - válaszoltam. Nem szólt semmit, mintha nem zavarná, hogy fent vagyok. A fejemet kicsit hátra döntöttem, éppen annyira, hogy a mellkasán landoljon, majd lehunytam a szemem.
- Sokkal jobb így. - mondta halkan.
- Hogy?
- Így. Nem veszekszünk, nincsenek dolgok, amik közénk állnak. Csak te és én.
- Betanultál egy romantikus szöveget valamelyik filmből?- nevettem fel, de tudtam, komolyan mondja.
- Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? - kérdezte halkan, míg az arcomat simogatta.
- Én is szeretlek. - válaszoltam halkan, majd megcsókoltuk egymást. Ez percekig elhúzódott, egyikőnk sem akarta abbahagyni.
- Menjünk fel.- suttogta, és beletúrt a hajamba.
- De a teám. - tiltakoztam, de az ajkai újra a számat érték.
- Majd csinálsz később. - válaszolta, és egy pillanat alatt felemelt. Amint felértünk kulcsra zártam a szobaajtót, amit nehezített az a tény, hogy közben Germannal csókolóztam. A kezei a derekamról a fenekemre vándoroltak, míg az ágyra helyezett.
- Ha felébresztjük Mayát, te mondod el neki, hogy mit csináltunk. - motyogtam, majd levettem a pizsifelsőjét.
- Rendben. - egyezett bele.
- Hogy?
- Így. Nem veszekszünk, nincsenek dolgok, amik közénk állnak. Csak te és én.
- Betanultál egy romantikus szöveget valamelyik filmből?- nevettem fel, de tudtam, komolyan mondja.
- Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? - kérdezte halkan, míg az arcomat simogatta.
- Én is szeretlek. - válaszoltam halkan, majd megcsókoltuk egymást. Ez percekig elhúzódott, egyikőnk sem akarta abbahagyni.
- Menjünk fel.- suttogta, és beletúrt a hajamba.
- De a teám. - tiltakoztam, de az ajkai újra a számat érték.
- Majd csinálsz később. - válaszolta, és egy pillanat alatt felemelt. Amint felértünk kulcsra zártam a szobaajtót, amit nehezített az a tény, hogy közben Germannal csókolóztam. A kezei a derekamról a fenekemre vándoroltak, míg az ágyra helyezett.
- Ha felébresztjük Mayát, te mondod el neki, hogy mit csináltunk. - motyogtam, majd levettem a pizsifelsőjét.
- Rendben. - egyezett bele.
Amikor legközelebb felébredtem, kilencet mutatott az óra.
- Azt hiszem, ez hiányzott a legjobban. - mondta German szinte suttogva. Felé fordultam, és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Az, hogy velem töltsd az éjszakáid? - kérdeztem halkan nevetve.
- Az, hogy mellettem feküdj, amikor felébredek. - válaszolta, majd megcsókolt.
- Mami, Papi. - Maya boldogan rohant be a szobába. Mivel az ajtót bezártam éjjel, feltételeztem, German már korábban felkelt, és lement csinálni egy kávét. - Képzeljétek, Vilu elvisz a Studioba.
- Tényleg? És tőlünk nem akartad megkérdezni, hogy elmehetsz-e? - néztem rá mosolyogva.
- Mami elmehetek? - angyali mosoly ült ki az arcára, aminek nem tudtam ellent mondani.
- Persze drágám. Lehet, hogy én is megyek velete. Rég jártam ott. - sóhajtottam. Évek óta nem láttam a helyet, és valahol belül nagyon hiányzott. Az illatok, a hangok, a zene, a nyüzsgés és a tanárok. Pablo. Elsősorban ő.
- Rendben, akkor öltözzünk fel és menjünk. - vigyorgott Maya, majd kirohant a szobából.
- Te nem jössz? - néztem Germanra, aki megrázta a fejét.
- Van még egy kis dolgom, mielőtt elutazunk. - megpuszilta a homlokom, és felállt.
- De azért nem fogsz az irodádba zárkózni? - kérdeztem, miután magamra kaptam a köntösöm.
- Nem, dehogy. - rázta meg a fejét. Gyorsan megcsókolt, ezután pedig a fürdő felé vette az irányt. Én is felöltöztem, majd lementem az ebédlőbe reggelizni.
- Mami, csináltam neked Nutellás kenyeret. - emelte fel Maya az említett ételt.
- Köszönöm kicsim. - mosolyodtam el, és leültem mellé.
- Vilu azt mondta, hogy tetszeni fog a Studio. - mesélte kislányom. - Ő is ott tanult, és szerinte nekem is ott kéne.
- Drágám, az még messze van. - nevettem fel. - Majd ha aktuális lesz megbeszéljük.
- Rendben. - bólintott beleegyezően. A suliban mint mindig, akkor is mindenki rohangált. Maya az egyik másodpercben még mellettem állt, a következőben pedig már el is tűnt unokahúgommal együtt. Én a tanáriba indultam, de az ajtó előtt megtorpantam. Addig nem is tűnt fel, hogy mennyire ideges vagyok. Sok időmbe telt, mire végül benyitottam, ahol egy számomra ismeretlen férfi ült.
- Segíthetek? - kérdezte, majd felállt, és kezet nyújtott. - Mark Sloan.
- Angie Carrara. - mutatkoztam be én is.
- A híres Angie? - kérdezett vissza mosolyogva. - Sokat hallottam már magáról.
- Rosszat vagy jót? - nevettem fel.
- Jót. Nem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű. - bókolt, amit rutinosan utasítottam el.
- Házas vagyok. - válaszoltam, mire megvonta a vállát.
- Nem fogja megtudni. - mosolygott.
- Pablo itt van? - kérdeztem, mielőtt beleélte volna magát.
- Itt. Mindjárt visszajön, vesz egy kávét. Addig itt maradhatna velem. - kacsintott.
- Felejtse el. - ráztam a fejem nevetve.
- Senki nem fogja tudni. - próbálkozott újra.
- Ő az egyetlen nő aki magasról tesz rád Mark. - mondta a hátam mögül egy ismerős hang. - És amúgy is, már van férje.
- Rég láttalak. - megfordultam, és mosolyogva megöleltem.
- Én is téged. - válaszolt mielőtt finoman eltolt magától. - Nem vagy olyan göndör, és szőkébb a hajad.
- Te pedig úgy nézel ki, mint aki egy hete nem aludt. - nevettem.
- Sara négy napja minden éjjel felkel, és nem tudom visszaaltatni. - mesélte.
- A kislányod? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen. - bólintott mosolyogva. - Szóval, újra tanítanál?
- Nem. - ráztam a fejem. - Csak szerettem volna látni a helyet, és beszélni egy kicsit veled.
- Itt nem sok minden változott. Gregorio és Beto elment, a tánctanár most Sloan, és a zenetanárunk Arizona, aki nem olyan ügyetlen. - ecsetelte a dolgokat.
- Szóval új a tanári kar. - ismételtem meg az előbb hallottakat. Beszélgetésünket a csengő szakította félbe.
- Figyelj Angie, nekem mennem kell, de óra után beszélünk. - egy puszit nyomott az arcomra, és elindult, de én visszahúztam.
-Gyertek át ma vacsorára.- ajánlottam fel. Ő egy pillanatig elgondolkozott, majd bólintott. - Hat körül jó?
- Tökéletes. - eygezett bele, és kiment, egyedül hagyva engem Sloannal.
- Tuti, nem akar semmit? - kérdezte vigyorogva.
- Szereti a gyerekeket?
- Csak ha nem hangosak. - válaszolt.
- Na látja. Nekem van egy nagyon hangos, öt éves lányom. Felejtős a dolog. - mosolyogtam rá. - De próbálkozni szabad.
- Határozott. Ez jó. - megajándékozott egy kacsintással, mire szemforgatva az ajtóhoz léptem. - Örülök a találkozásnak. - szólt utánam.
- Én is. - egy másodpercre visszafordultam, mielőtt Maya keresésére indultam. Ő éppen az üres énekteremben nyomkodta a zongora billentyűit, de amint beléptem abbahagyta.
- Mami, én szeretnék itt tanulni. - jelentette ki. Mosolyogva mellé léptem, és megfogtam a kezét.
- Drágám, még kicsi vagy az iskolához. - ő szomorúan bólintott. - Haza kellene mennünk kicsim, ebédelned kell.
- Nem vagyok éhes Mami. - válaszolt nyűgösen.
- Figyelj, majd otthon zongorázol, de Olga már megcsinálta a kaját, és csak rád vár. - igyekeztem minél csábítóbbá varázsolni az ajánlatot, egészen addig, amíg kislányom végre beadta derekát. Vilu küldött egy sms-t, miszerint találkoznia kell valakivel, és menjünk nélküle, ezért Mayával kettesben indultunk haza. Otthon, amint asztalhoz ültünk, drágám beszámolt a napjáról, kiemelve azt a rész , amikor szerinte "Mami annyira éhes volt, hogy haza kellett jönnünk". A történet után csendbe temetkeztünk, de végül German törte meg a némaságot a lehető legsokkolóbb mondattal.
- Szeretném, ha hozzám jönnél Angie. - mondta hirtelen. A villa megállt a szám felé menet, és elképedve néztem a szemébe.
- Tessék? - kérdeztem vissza, ő pedig a kezemre tette a kezét.
- Szeretném, ha összeházasodnánk. - ismételte el, de nekem még mindig nem sikerült egy értelmes mondatot kinyögnöm.
- El kell intéznem egy telefont.- suttogtam zavarodottan, majd villámgyorsan felpattantam. Egy halk elnézést motyogtam, és az emeletre rohantam, ahol magamra zártam a szobaajtót, a hátamat pedig neki támasztottam. Féltem. Rettegtem a következményektől. Nem csak az előttem álló forgatási hetektől ijedtem meg, de German egyszerű kérdésétől is. Nem tudtam, mit válaszoljak. Képtelen voltam döntést hozni. Csak ültem a padlón, és bámultam a parkettát.
- Ha erre nemet mondasz, őrült vagy. - a hang annyira ismerősen csengett, hogy megfagyott bennem a vér.
- Fáradt vagyok, pihennem kell. - ezt mondogattam folyamatosan, de a hozzám beszélő nem tűnt el. Sőt, ehelyett úgy döntött, helyet foglal mellettem.
- Most komolyan, ezen még gondolkozol? - halkan felnevetett, mintha egyértelműen biztosnak kellene lennem az 'igen'-ben.
- Csak én vagyok itt, egyedül. - suttogtam, mindez azonban hiába.
- Tényleg pihenned kéne. - állapította meg az illető, mire a tenyerembe temettem arcom.
- Nem vagy itt. - motyogtam. - Nem lehetsz itt.
- De itt vagyok. - válaszolt. A parfümének illata megcsapta az orrom, egy kellemes otthon érzetet adva.
- Kezdek megőrülni. - láttam be halkan, és gyorsan megráztam a fejem. Újabb sikertelen próbálkozás, ő nem tűnt el.
- Mami. - kívülről Maya kopogott az ajtón, de csak néhány szót tudtam kipréselni magamból.
- Egy kis időre van szükségem drágám. - abban sem voltam biztos, hogy hallotta, azonban léptei távolodni kezdtek, aminek először, és utoljára örültem.
- Hihetetlenül aranyos kislány. - a hang újra megszólalt, mire összerezzentem. - Talán ő is színésznő lesz.
- Menj el. - suttogtam hirtelen. - Menj el, tűnj el a fejemből. Nem akarlak hallani, nem akarom, hogy itt legyél, nincs rád szükségem. - nem próbáltam kiabálni, a szavak erőtlenül hagyták el a szám.
- De, van rám szükséged. - rögtön ellent mondott,amire számíthattam volna. Úgy döntöttem taktikát váltok, és egyszerűen nem szólalok meg, csak megvárom, amíg újra normális leszek.
- Angie, - újabb kopogás. - kérlek beszéljük meg.
- Nem akarok beszélni. - vágtam rá, de ő nem távozott.
- Rendben, akkor nem beszélünk, csak engedj be, hogy megöleljelek. - szinte könyörgött, ezért lassan felálltam kinyitottam az ajtót, és beengedtem Germant. Ő azonnal átölelt, szorosan font körül karjaival, én pedig a vállára hajtottam a fejem. - Nem kell most válaszolnod, annyit vársz amennyit szeretnél, én itt leszek. - suttogta.
- Köszönöm. - válaszoltam halkan. Valószínűleg percekig álltunk ott, ölelkezve, de egy idő után eltoltam magamtól. - Szeretlek, és szeretnék a feleséged lenni, de még nem tudom, hogy itt-e az ideje. Ha rögtön rávágnám az igent, akkor lennék biztos, de most nem vagyok az.
- Annyi időt kapsz amennyit szeretnél, és ha a válaszod nemleges, azt is megértem. Szeretlek, nem számít mi történik. - az arcomra tette a kezét, és finoman megcsókolt. A kezeimet a nyaka köré fontam, majd ő eltolt magától. - Most megyek, hagylak gondolkozni.
- Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan. - Egyébként Pabloék átjönnek ma vacsorázni. - tettem hozzá gyorsan, mielőtt becsukta az ajtót.
- Úgy néz rád, mint aki mindent eldobna érted. - megdermedtem, szorosan lehunytam a szemeim, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy újra egyedül legyek. - Soha nem gondoltam, hogy majd ti ketten együtt lesztek.
- Soha nem gondoltam, hogy a halott nővérem hangját fogom hallani. - vágtam rá dühösen, miután próbálkozásom újra kudarcba fulladt.
- Nem sokat változtál. - jelentette ki.
- Most becsukom a szemem, és amikor kinyitom, te nem leszel itt. - mondtam lassan, sokkal inkább az agyamnak, mint annak szüleményének.
- Biztos nem akarod, hogy maradjak? - kérdezte halkan, mire bólintottam. Amikor kinyitottam a szemem, egyedül álltam. Mélyeket lélegezve vettem tudomásul a távozását. Beletúrtam a hajamba, majd leültem az ágy szélére.
- Baj van Mami? - az ajtóban Maya álldogállt, és aggódva fürkészett.
- Nem kicsim, semmi baj. - mosolyt erőltettem az arcomra, mire hozzám sétált, feltornázta magát a számára magas ágyra, és egy dramatikus mozdulattal elterült rajta.
- Létezik szerelem első látásra? - kérdezte kislányom csukott szemmel.
- Igen. - válaszoltam azonnal.
- Én szerelmes vagyok Mami. - itt kezdtem megrémülni, attól eltekintve, hogy Maya alig öt éves, és nem valószínű, hogy máris komolyan belezúgott valakibe.
- Kibe drágám? - néztem rá érdeklődve.
- Markba a Studioból. - jelentette be. Elkerekedett a szemem, és nem tudtam reagálni.
- Kicsim. - kezdtem óvatosan. - Lehet hogy ő nem éppen a legjobb neked.
- Ezt csak azért mondod, mert féltékeny vagy.- keresztbe fonta kajait maga előtt, és dühösen nézett rám.
- Életem, én nem vagyok féltékeny. Ő viszont nem éppen a te korosztályod. - próbáltam egy másik irányból megközelíteni, Maya azonban nem hagyta magát.
- Elmondom Papinak, hogy féltékeny vagy. - mondta határozottan. Elmosolyodtam, és felkaptam.
- Remek, akkor azt is mondjuk el neki, hogy tegnap majdnem összetörted a telefonját. - vigyorogtam rá. Ő megajándékozott egy bosszús pillantással.
- Nem tudom, hogy mi baj van az igaz szerelemmel. - sóhajtott végül drámaian.
- Semmi drágám, én örülök neked, még akkor is ha Sloan nem a legjobb választás.- ismertem be, majd egy puszit nyomtam a homlokára. - De most lemegyünk Olgához, és segítünk neki valami sütit csinálni, mit szólsz?
- Rendben. - egyezett bele vidáman. Maya a konyhában kiválasztott egy neki tetsző tortát, és nekiállt elkészíteni Olga és apja társaságában. Én félrehúzódva néztem őket, mintha kívülálló lennék. Kislányom szíveket rajzolgatott German fekete ingére, mire visszavágásként ő a rózsaszín pólóját változtatta fehérré. A házvezetőnő a mocsok láttán kitoloncolta őket a konyhából, de Maya elővette a legcukibb nézését, és visszakönyörögte magát. A sütit egy óra előkészülés után végre berakták a sütőbe, majd a két teljesen lisztes személy ledőlt a kanapéra.
- Mami, te miért nem segítettél? - nézett rám Maya.
- Mert át kellett gondolnom néhány dolgot. - válaszoltam. Ő elmerengve nézett rám egy ideig, majd becsukta a szemeit. - Beszélhetünk? - Germanra pillantottam, aki bólintott, de előbb kislányunkra nézett.
- Felviszem aludni, megvársz az irodámban? - nézett rám reménykedve, mire beleegyezően biccentettem. Felemelte Mayát, és az emeletre indult. Néztem, egészen amíg eltűnt a lépcsőfordulóban. Lassan kifújtam a levegőt, majd a dolgozószoba felé vettem az irányt. Bent mindent belengett German parfümének illata, amit mélyen belélegeztem, és máris melegség töltött el. A könyvek betűrendben sorakoztak a polcokon, az asztalon egy friss csésze kávé gőzölgött. Olyan volt, mintha évek óta senki nem járt volna a szobában. Egy darab papír sem volt látható az asztalon, minden rendezetten, a helyén állt.
- Még átvettem az ingem de itt is vagyok. - ahogy nyílt az ajtó a légzésem szaporább lett, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az agyamat leblokkolta German jelenléte. Úgy döntöttem gyorsan túl kell esni rajta.
- Szereted Mayát, nem számít, hogy három évet kihagytál az életéből. Ez volt a döntő érv. Boldog melletted, imád veled lenni, és te félrerakod a munkád csak az ő kedvéért, amit hihetetlenül értékelek. - egy szusszal mondtam ki az egészet, és biztos voltam abban, hogy nem igazán érti miről beszélek.
- Angie, nem tudlak követni. - rázta a fejét, mire nagyot sóhajtottam, majd a szemébe néztem.
- Igen. Igen, hozzád megyek, akkor is, ha az anyakönyv-vezető meg akar majd ölni minket. - észre sem vettem, ahogy egy óriási vigyor kúszik az arcomra. Ő felkapott, és megpörgetett.
- Szeretlek. - suttogta, és hevesen megcsókolt. Felültem az asztalára, miközben nem engedtük el egymást. A dereka köré fontam a lábaim, míg az ujjaim az ingén lévő gombokkal szórakoztak.
- Várj, várj, rendesen kell csinálnom. - ellépett tőlem, egy ideig kutatott a fiókjában, végül előhúzott egy gyűrűt. Egyszerű, ezüst volt, amin néhány apró gyémánt csillogott.
- Ez még az? -kérdeztem, de sokkal inkább kijelentésnek hangzott. Ugyan ezzel az ékszerrel kérte meg a kezem évekkel ezelőtt, és ennyi idő után még mindig meg volt neki.
- Angeles Carrara, - megfogta a kezem, és féltérdre ereszkedett. - Részesítenél abban a különleges kegyben, hogy velem töltöd életed hátralévő részét?
- Igen. - feleltem rögtön, egy óriási vigyorral az arcomon. Ő felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd megcsókolt. - De nem gondolod, hogy rossz ómen?
- Nem. A házasságunkból lett Maya, és ha az ő születése számít rossz ómennek, akkor eljegyezlek ezzel a gyűrűvel párszor. - nevetett fel, és megcsókolt.
- Nem megyünk fel? - kérdeztem tőle vigyorogva.
- Valami olyat említettél, hogy Pabloék átjönnek vacsorázni. - húzta össze a szemöldökét, mire rémülten néztem az órára, aminek nagy mutatója alig hagyta el az ötös számot. mutatott.
- Szólj Olgának, hogy a megszokottnál is finomabbat csináljon, én megterítek. - azonnal előjött a parancsolgatós énem, de German egy csókkal elérte, hogy befogjam.
- Egy óra még sok mindenre elég.
- Tudom, és sok mindent kell megcsinálnunk, úgyhogy húzzunk bele. - leugrottam az asztalról, és gyorsan megigazítottam a ruhám,aki kicsit félrecsúszott.
- Lassíts. - finoman visszahúzott, és ráérősen az ajkait az enyémekre tapasztotta.
- Igyekszem. - válaszoltam mosolyogva, majd sietősen elhagytam a szobát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése